Nem a közbeszerzési törvényben kell kizárni az offshore cégeket a közpénzekért folyó versenyből - a Közbeszerzések Tanácsának elnöke szerint. Bakonyi József ezt az európai uniós elvekkel indokolta.
A Red Bull Air Race GmbH mai közleményében bejelentette, hogy 2011-ben sehol sem rendezik meg a légi versenyt. A hivatalos közlemény szerint nem végleges búcsúról, csupán egy éves szünetről van szó,...
Menesztik Pál Józsefet az Agrármarketing Centrum (AMC) éléről, erről Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter döntött, adja hírül a Népszava az MTI alapján.
Elkésett a temetési szertartásról, ezért felpofoztak egy papot Hatvanban. Baffi István esperes nem haragszik a gyászoló rokonra, aki tegnap bocsánatot is kért.
Megnövelt kocsiszámmal közlekednek a gödöllői HÉV szerelvényei a hétvégén a Formula-1-es Magyar Nagydíj miatt, amelyre az Árpád hídtól közvetlen buszjáraton is el lehet jutni.
A júliusi emelkedés úgy fest a végéhez közelít. Az árfolyam 130 dollárról indult a hónap elején és egészen 150-ig kúszott fel, ott azonban megcsappant a bizalom a bank papírjával kapcsolatban és a hónap második felében egy háromszög alakban pattogott és oldalazott. (SolarCapital)
Az első félévben 68 ezer lakástakarék-szerződést kötött a múlt év első félévi 65 ezerrel szemben a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. - közölte a lakás-takarékpénztár csütörtökön az MTI-vel.
Vizsgálat zajlik a korábbi állami rendezvények, különös tekintettel az augusztus 20-i ünnepségek ügyében. Az eljárást a közigazgatási és igazságügyi miniszter kezdeményezésére a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal végzi.
Az utóbbi tíz év legjobb eredményét érték el a magyarok a Tokióban július 19-28. között megrendezett 42. Nemzetközi Kémiai Diákolimpián: a négytagú diákcsapat 2 arany és 2 ezüstéremmel tért haza.
Orbán Viktor miniszterelnök hivatalában fogadta csütörtökön Jyrki Katainen finn miniszterelnök-helyettest. A megbeszélés a hosszú évekre visszanyúló európai néppárti partnerség jegyében zajlott.
Nyilvánvaló volt, hogy a Mexikói öbölben mindmáig beláthatatlan következményekkel járó környezeti katasztrófa miatt előbb-utóbb fejek hullanak a tragédiát kiváltó British Petroleum vezérkarában. Tony...
A közkeletű nevén BAR-listás magánszemélyek száma a legfrissebb, júniusi adatok szerint egy év alatt 137 ezerrel 853 ezerre nőtt, ami a teljes lakosság 8 százaléka, vagyis minden ötödik háztartás valamelyik tagja rajta van a listán. A fennálló mulasztások száma pedig már meghaladta az 1 millió 189 ezret. Ez a problémakör azonban nem csak hazánkat sújtja: a kelet-közép-európai régió tíz országához…
Jövő hétfőtől végiglátogatja az összes szaktárcát Orbán Viktor miniszterelnök, aki személyesen, egyenként egyeztet az elkövetkező négy év feladatairól az államtitkárokkal
A mai napon eddig a zömmel kedvező európai és amerikai gyorsjelentéseknek, valamint a vártnál jobb heti friss munkanélküliségi adatoknak hála pozitív hangulat uralkodik a piacokon, melyek...
Még egy 2006-os törvénynek köszönhetően Angliában megtehette azt egy munkáltató, hogy az alkalmazottját önkényesen nyugdíjazza, ha az elérte a 65 éves nyugdíjkorhatárt. A mostani kormány azonban nem...
Hozzájárulhat a vesekövek kialakulásához a főleg a nyári kánikulában közkedvelt jeges tea. Amerikai urológusok szerint a veszély főleg a korosodó férfiakra leselkedik.
Az uniós elnökségi felkészülésre előirányzott idei 9 milliárd forintból 2,1 milliárd forint hiányzik, 5 és felet pedig már elköltött az előző kormányzat - mondta el Győri Enikő a Külügyminisztérium szeptemberben hivatalba lépő uniós államtitkára az InfoRádióban.
Opelekre szakosodott autótolvajokat fogtak a rendőrök egy Pest megyei településen. A két gyanúsítottra eddig három autó ellopását bizonyították rá, de az eddigi adatok alapján feltételezhető, hogy több budapesti Opel eltüntetése is a számlájukra róható.
Szeptemberben megszűnik a betegek független panaszközpontja az Egészségbiztosítási Felügyelet, ezentúl az ügyek természetétől függően különböző hatóságokhoz lehet majd csak fordulni. A...
Társadalomfilozófiai váltást hirdetett meg szerdai beszédében Orbán Viktor miniszterelnök – nyilatkozták egybehangzóan az MNO-nak politológusok. A szakértők úgy látják, a gazdasági növekedés beindításával leküzdhetjük a túl nagyra nőtt államadósságot és teljesíthetjük a 3 százalékos hiánycélt is. Véleményük szerint a most következő konzultáció is az összefogás üzenetét hordozza.
A CBA üzletlánc felszólította beszállítóit, hogy nyilatkozzon az víz összetételéről, mert felmerült a gyanú, hogy az ásványvíz fluorid tartalma meghaladja a megengedett határértéket
Michael Schumacher bevallotta, hogy váltott néhány szót egykori csapattársával, Felipe Massával a múlt hétvégi Német Nagydíjat követően, ahol a brazil pilótának, a Ferrari kérésére, át kellett adnia a győzelmet Fernando Alonsónak.
Ezek a levendula sütemények mesések! Szinte bárki el tudja őket készíteni, és biztosan új ízt visznek a hétköznapokba. Nézzük akkor, hogy hogyan kell elkészíteni ezt a levendulás édességet.
Idén 300 ezren köthetnek utasbiztosítást nyáron - kalkulál a Biztosítás.hu ügyvezető igazgatója. Rácz István hozzátette: a többség ár-érték arányban a számára legmegfelelőbbet választja, 15 százalék a legolcsóbb ajánlatot, függetlenül annak tartalmától, és 10 százalék, főleg céges utazásoknál a legdrágábbat. A szakértő tapasztalatai szerint idén a többség 9 napra utazik Európába, főleg autóval.
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete 5 millió forint bírsággal sújtotta az Allianz Bank Zrt.-t, és azonnali hatállyal kötelezte a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat til...
Nepál csak két éve demokrácia, idén mégis melegparádé szervezésére készülnek, és hamarosan bevezetik a melegházasságot is, melyet akár a Himalája legmagasabb csúcsán is megköthetnek majd az érintettek.
Stabilan lépeget felfelé a réz árfolyama, még az arany és ezüst piacán tapasztalt nagy eladások sem tudták kizökkenteni az emelkedésből. (SolarCapital)
Az idei első félévben 4.356 közbeszerzés zajlott le 708,8 milliárd forint értékben, a közbeszerzések száma 145 százalékkal nagyobb, míg az értékük 6 százalékkal kisebb a tavalyi első félévinél - mondta a Közbeszerzések Tanácsa elnöke. Bakonyi József hozzátette: egy törvénymódosítás alkalmat teremt arra, hogy a hazai kis- és középvállalkozások a jövőben nagyobb szeletet hasítsanak ki a…
Nőtt a felszámolási eljárások száma az idei második negyedévben: 4.524 cég ellen indult ilyen eljárás, szemben az előző év azonos időszakában regisztrált 3.840-nel - közölte a Creditreform Kft. A cé...
Egervári Sándor szövetségi kapitány sikeres egyeztetéseket folytatott Gera Zoltánnal, így a Fulham légiósa, amennyiben meghívót kap, visszatér a válogatottba.
Az Exxon Mobil a 2. negyedévben 7,56 milliárdos nyereségre tett szert. 2008 utolsó negyedéve óta nem büszkélkedhettetek ilyen kedvezö eredményekkel. Tavaly ilyenkor még 3,95 milliárdos értéket jelentettek. A forgalom 74,55-röl 92,5 milliárdra emelkedett (elörejelzés: 98,5 Mrd). in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Akár egy évtizedig is eltarthat a Herzog-gyűjtemény miatt a magyar állam és a magyar múzeumok ellen Washingtonban indított polgári per, de ha egyszer az örökösöknek kedvező döntés születik, akkor a végrehajtás során, az ítélet tartalmától függően akar le is foglalhatják az Egyesült Államokban lévő magyar állami tulajdonú vagyontárgyakat.
A kormány szerdai ülésén elfogadta az idei augusztus 20-i ünnep programját; az összesen 150 millió forint értékű rendezvényből az államot 120-130 millió forint terheli.