2010. július 29. csütörtök

júl. 29
12:54
Romos vagy stabil a gazdaság? (Metropol)
Az MSZP felszólítja Orbán Viktor miniszterelnököt, kérjen bocsánatot azért, mert még a választások előtt azt mondta, Magyarország gazdaságilag romokban áll, ezzel szemben szerdán már úgy nyilatkozott, az ország pénzügyi helyzete stabil.
júl. 29
12:54
Buszkontroll a közutakon (Alternatív Energia)
Az autóbuszok közúti közlekedését ellenőrzik csütörtöktől szombatig az ország egész területén - közölte a rendőrség.
júl. 29
12:54
Kovács Lázár ígéretet tett! (hirado.hu)
„Mindent megtettem a kisfiú sorsának rendezése érdekében eddig is, ezután sem lesz másképp” – közölte a sztárséf
júl. 29
12:54
Ma lenne 75 éves a tragikus sorsú magyar nevettető (ATV)
Zongoraművésznek indult, humorista lett belőle.
júl. 29
12:56
Gelfand ellen játszik Lékó a miskolci sakkparádén (Metropol)
Augusztus 24-29. között a Miskolci Nemzeti Színház ad otthont a hagyományos sakkparádénak: a nyolcjátszmás rapid párosmérkőzésen Lékó Péter ellenfele ezúttal az izraeli Borisz Gelfand lesz.
júl. 29
12:57
A McLaren elbeszélget a Ferrarival a hétvégén (F1világ)
A McLaren csapatfőnöke, Martin Whitmarsh jelezte, hogy le fog ülni a Ferrari vezetésével, hogy elmondja személyes véleményét arról, amit az elmúlt hétvégi versenyen látott, ahol Felipe Massa átadta a győzelmet csapattársának Fernando Alonsónak.
júl. 29
12:57
Jog szerint kapják bérüket a pénztárosok? (HR Portál)
A Tesco azt állítja, minden törvényt betartanak a munkaügyek területén is, így a vállalatnál alkalmazott bérrendszer is megfelel a Munka Törvénykönyve rendelkezéseinek. Az Országos Kereskedelmi Szövetség szerint is jog szerint kapják a bérüket a kereskedelmi dolgozók.
júl. 29
12:59
Elbocsátják az Észak-magyarországi Vízügyi Felügyelőség vezetőjét (HR Portál)
Leváltotta az Észak-magyarországi Vízügyi Felügyelőség vezetőjét a vidékfejlesztési tárca államtitkára. Illés Zoltán kijelentette: Pintér Istvánt váltó Kopácsi Évától azt várja, hogy árvízi területre - a korábbi gyakorlattól eltérően - ne adjanak ki építési engedélyt, jelenti a Magyar Rádió.
júl. 29
13:01
Kevesebb a német munkanélküli (HR Portál)
Húszezer fővel csökkent a német munkanélküliek száma júliusban, írja a Napi Gazdaság.
júl. 29
13:03
Több, de alacsonyabb értékű közbeszerzés zajlott az első félévben (ProfitLine)
Az idei első félévben 4.356 közbeszerzés zajlott le 708,8 milliárd forint értékben, a közbeszerzések száma 145 százalékkal nagyobb, míg az értékük 6 százalékkal kisebb a tavalyi első félévinél - mondta Bakonyi József, a Közbeszerzések Tanácsa elnöke csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten. (MTI)
júl. 29
13:05
Nőtt a kibocsátás a hosszabb lejáratokból az ÁKK kötvény aukcióján (ProfitLine)
Igazodva a kereslethez, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) csökkentette a 3 éves értékesítését csütörtöki aukcióján, emelte viszont az 5 és 15 éves kötvényekét, amelyekre több mint négyszeres túljegyzés érkezett. A hosszabb hozamok csökkentek. (MTI)
júl. 29
13:06
Maradona: Elárultak engem (Blikk)
Az argentin futballválogatott szövetségi kapitányi tisztéből távozni kényszerült Diego Maradona azt mondta, hogy a szövetség elnöke, Julio Grondona hazudott neki, a nemzeti csapat menedzsere, Carlos Bilardo pedig elárulta őt.
júl. 29
13:07
Csökkent a munkanélküliség Németországban (ProfitLine)
Németországban a várakozásoknak megfelelően júliusban is folytatódott a munkanélküliség csökkenése. Az Európai Unió legnagyobb országában közel 300 ezerrel kevesebb volt a regisztrált munkanélküli, mint egy évvel korábban.
júl. 29
13:12
A busz alá került a gyermek biciklije (HírTV)
Egy montenegrói busz Jakabszállás belterületén elütött egy 14 éves gyereket az 54-es főúton csütörtökön 11 órakor.
júl. 29
13:12
Borzalom! Öngyújtóért ölte meg tanítóját a kamasz (Blikk)
Kegyetlen gyilkosság rázta meg a Dâmboviţa megyei Tătărani település lakóit.
júl. 29
13:12
Eltűnt egy spanyol turista Törökországban (Metropol)
Eltűnt egy spanyol turista csütörtökre virradóra Törökország déli részén, miután kirándulóhajója kigyulladt és elsüllyedt.
júl. 29
13:12
Csak a kormánynak kedves arcok maradhatnak a köztévénél (Alternatív Energia)
Újabb "drága" taggal bővül a "mélyszegénységben" tengődő Magyar Televízió (MTV); a Duna Televízió műsorvezetője, Szöllősi Györgyi igazolt a csapathoz. Ezt az értesülésünket megerősítette az MTV, azt viszont cáfolta, hogy Krizsó Szilvia és Mészáros Antónia parkolópályára kerül. Úgy tudjuk azonban, a köztévé egy Fidesznek kedves lista alapján választja ki a műsorvezetőket.
júl. 29
13:12
Az erőgyűjtés jegyében zajlik a mai kereskedés (Portfolio)
A tegnapi nap végi eladások után ma a várakozás jegyében telik a kereskedés, a vezető részvények közül a Richter továbbra is tapad a 45,000-45,500-as ellenállási zónájához, az OTP pedig erőt gyűjt. A...
júl. 29
13:12
Melyik a legnépszerűbb magyar ásványvíz? (Pénzcentrum)
Átalakulóban van a világ italpiaca: a fogyasztók évről évre az egészségesebb termékeket keresik, ami alapvetően az ásványvízgyártóknak kedvez. Igaz, az üdítőgyártók sem alszanak, hanem évről-évre újabb, egészségesebb termékeket fejlesztenek és egyre ütemesebben lépnek előre az ásványvízpiacon is. Az ásványvíz Magyarországon is jól fogy, évről évre több palackot értékesítenek, de az igazi robbanás…
júl. 29
13:12
Mesterházy: Orbán átverte a nemzetet (ATV)
Ezért bocsánatkérést vár.
júl. 29
13:14
Nyilvánosságra hozta a sukorói dokumentumokat az LMP (Alternatív Energia)
Az LMP saját honlapján hozta nyilvánosságra a sukorói King,s City-ügyben keletkezett, csaknem kétszáz oldalnyi telekcsere-dokumentumot - írta a párt sajtóosztálya közleményében.
júl. 29
13:14
Sorozatban a negyedik nyereséges negyedévét zárta a Motorola (Portfolio)
Az egyszeri tételek nélkül az elemzői konszenzusnak megfelelő, 0.09 dolláros egy részvényre jutó eredményről számolt be a Motorola mai második negyedéves gyorsjelentésében. A bevételek felülmúlták a...
júl. 29
13:24
Visszavonták az AMC vezetőjének megbízását (Infostart)
Visszavonta Pál Józsefnek, az Agrármarketing Centrum (AMC) igazgatójának vezetői megbízását július végi hatállyal Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter.
júl. 29
13:24
Nem a Forma-1 virágoztatja fel a szállodaipart (Privátbankár)
Csekély mértékben, 3-5 százalékponttal nőtt a budapesti és főváros környéki szállodák foglaltsága a Forma-1-es Magyar Nagydíj idejére 2009-hez viszonyítva
júl. 29
13:24
László lefőzte a csárdákat (BorsOnline)
Baján minden férfi azt vallja, hogy ő főzi a legjobb halászlevet, pedig tévednek, mert én főzöm! – írta viccesen levelében Volentér László. Kommandónk ellenőrizte az állítást, és úgy találta: valóban ez volt a legjobb az eddig kóstolt halászlevek közül.
júl. 29
13:26
Kézi vezérlés: nem a kormány kormányoz Magyarországon (Privátbankár)
A korábbiaktól eltérő, új parlamenti és kormányzati modellt vezetett be a Fidesz: a kormányzást tulajdonképpen a párt parlamenti frakciója irányítja
júl. 29
13:30
Vizsgálják Bajnaiék 131 milliós költekezését (HírTV)
Büntetőjogászok is vizsgálják az állami tulajdonú Váti Kft. költekezését a Bajnai-kormány utolsó hónapjaiban - írja a Hírszerző. Az internetes portál úgy tudja: összesen 131 millió forintot költhetett közbeszerzés nélkül tanulmányokra és stratégiákra a cég. Az ügy a vezérigazgató személyes felelősségét is felvetheti.
júl. 29
13:30
Button sejti, miért nem megy Schumachernek (F1világ)
Jenson Button védelmébe vette a sportág legsikeresebb versenyzőjét, és elmondta, hogy valamelyest ő is felelős Michael Schumacher gyengébb szerepléséért, ugyanis az ő igényeinek megfelelően alakították ki a hétszeres világbajnok idei autóját, ami nem fekszik neki.
júl. 29
13:30
Híradó, 2010. július 29. 12:00 (hirado.hu)
Híradó délben
júl. 29
13:30
Könnygázzal vetettek véget a sztrájknak (HR Portál)
A görög rendőrség könnygázt vetett be csütörtökön az athéni közlekedési minisztérium épülete előtt sztrájkoló teherautósofőrök szétoszlatására, jelenti a Híradó.
júl. 29
13:32
Minden harmadik keresőszó fertőzött weboldalra mutat (hirado.hu)
A Norton felmérése a keresőoptimalizálás vírusveszélyeit vizsgálta
júl. 29
13:34
75 éves lenne az ország "Antalimije" - rá emlékezünk! (hirado.hu)
Antal Imre zongoraművész, műsorvezető, showman, az elmúlt évtizedek egyik népszerű tévés személyisége volt
júl. 29
13:36
Jobb a vártnál euróövezeti gazdasági hangulat (ProfitLine)
Az euróövezeti gazdasági hangulat index a várakozásokat meghaladó mértékben emelkedett júliusban.
júl. 29
13:42
Viccelődnek, bekiabálnak és ostoroznak a képviselők (Privátbankár)
Néhány szimbolikus gesztus mellett főleg a bekiabálások uralták a parlamenti vitákat eddig. Az ellenzék mellett a kormánypártok is jeleskednek a műfajban, sőt még humoruk is van
júl. 29
13:42
Megkötözte és elvágta a torkát a volt pornós lánynak (BorsOnline)
Egy férfi lekötözte, megverte, majd elvágta a volt modell és pornós Savannah Gold torkát, de azért sajnálja.
júl. 29
13:48
Innovációs menedzseri poszt a GfK-nál (Kreatív Online)
Sári Péter lett a GfK Hungária innovációs menedzsere. A feladatkör új a kutatócégnél.
júl. 29
13:48
Elgázoltak egy kerékpáros gyereket Jakabszálláson (Metropol)
A 14 éves, helybeli fiú kerékpárjával szabálytalanul próbált átkelni az 54-es számú főúton, Jakabszállás belterületén.
júl. 29
13:48
Mindenkit lefedhet a választói adatbázis (Alternatív Energia)
Az ország számos településén fontolgatják, csatlakoznak Káli Sándor, Miskolc szocialista polgármesterének kezdeményezéséhez, és az Alkotmánybírósághoz fordulnak a választási eljárási törvény felülvizsgálatáért. A parlament nemrég ugyanis úgy módosította a jogszabály idevágó passzusait, hogy választókörzeti térképek megrajzolásában senki se ellenkezhessen a főjegyzői szóval, az ellen jogorvoslat…
júl. 29
13:48
Új lehetőséget jelenthet a sikertelen felvételi (HírTV)
Idén tíz százalékkal többen jelentkeztek a felsőoktatásba, mint tavaly, amely mellett a felvettek aránya a múlt évi 74 százalékról, 69,4-re csökkent. A sikertelenül felvételizettek számára azonban egy jól megválasztott kurzus, egy felsőfokú szakképzés elvégzése szakmát és nyelvtudást is jelenthet.
júl. 29
13:48
Mesterházy: köszönjék meg az MSZP-nek és a választóknak a válságkezelést (hirado.hu)
A szocialista pártelnök szerint az ország pénzügyi helyzete azért stabil, mert az előző kormány jó döntéseket hozott
júl. 29
13:50
Bővülés a HTC menedzsmentjében (Kreatív Online)
A piac bővülése miatt két új pozíciót vezettek be az okostelefonokat gyártó tajvani HTC-nél. Váltás volt az európai régió vezetésében is.
júl. 29
13:50
Elgázoltak egy kerékpáros gyereket Jakabszálláson (Metropol)
Súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett Jakabszálláson az a fiú, akit egy autóbusz ütött el kerékpározás közben csütörtökön.
júl. 29
13:50
Újranöveszthető lesz a térd-, csípő-, váll- vagy éppen ujjcsont? (HírTV)
A világon először sikerült őssejtekkel csontot növeszteniük tudósoknak egy élő szervezetben - közölte csütörtökön a brit orvosi szaklap, a Lancet. A kísérletben nyulak elülső lábainak combcsontjait távolították el, majd újraépítették a csontokat és a porcokat.
júl. 29
13:50
Policy Agenda: a kormányra statiszta szerep jut (hirado.hu)
A cég elemzéséből az is kiderül, hogy Orbán Viktor miniszterelnököt két ok is arra vezérelte, hogy ne a kormányon keresztül gyakorolja hatalmát, az egyik a gyorsaság, a második pedig "a bizalom hiánya"
júl. 29
13:52
Lesz elegendő búza az idén (HírTV)
Fedezi a búzamennyiség az ország kenyérgabona-szükségletét, országosan összesen 3,8 millió tonna termésre számítanak – jelentette ki az agrárügyekért felelős államtitkár az országos aratási koordinációs bizottság ülése után.
júl. 29
14:00
Feketén dolgoztatja az INA a magyarokat (Privátbankár)
Horvát sajtóbeszámolók szerint több mint 300 magyar dolgozót foglalkoztat tartózkodási és munkavállalási engedély nélkül a részben a Mol tulajdonában lévő INA olajipari vállalat. A horvát közszolgála...
júl. 29
14:06
Gondolatvezérelt konyha lesz a jövő háztartásában (Kreatív Online)
Nyolc munka került be az Electrolux Design Lab versenyének döntőjébe. A megmérettetésen olyan terveket vártak, amik azt tükrözik, hogy az emberek hogyan készítik el és tárolják majd ételeiket, valamint hogyan mosnak és mosogatnak majd 2050-ben.
júl. 29
14:06
A 11 áldozat hozzátartozói indítják meg a perek sorát a BP ellen (HírTV)
Megkezdődnek a Mexikói-öbölben történt olajkatasztrófa első perei csütörtökön. Az AFP értesülése szerint az április 20-án felrobbant, majd két nappal később elsüllyedt Deepwater Horizon nevű torony 11 munkásáldozatának hozzátartozói és a szennyezés miatt munkájukat elvesztő halászok indítják meg a várható perek sorát a BP ellen.
júl. 29
14:06
Tüntetnek a duisburgi polgármesteri hivatal előtt (Kripto Akadémia)
Több százan gyűltek össze, hogy hangot adjanak haragjuknak a Love Parade-en történt, 21 ember életét követelő tragédia miatt.
júl. 29
14:06
Ki a felelős? - tüntetés volt Duisburgban (hirado.hu)
A tüntetők a város kereszténydemokrata polgármesterének a távozását követelték

Keresés