A magyar állam hivatalosan még nem értesült arról, hogy Herzog Mór Lipót örökösei beperelték a magyar államot. A család szerint Magyarország jogtalanul birtokol több olyan festményt, amelyet a '40-es években a nyilas hatalom rabolt el a zsidó származású műgyűjtőtől. Állítólag 100 millió dollár értékű gyűjtemény van a magyar múzeumokban, amely egykor a Herzog családé volt.
A budapesti kanadai nagykövetség csütörtöki tájékoztatása szerint az észak-amerikai ország történelme örökségének nyilvánította az 1956-os magyar menekülthullámot. Amikor a szovjet tankok leverték a forradalmat, Kanadában mintegy 37 500 magyar keresett és talált menedéket.
Erősödött a forint, az eurót délután 282,39 forinton is jegyezték a bankközi kereskedelemben, szemben a tegnap délutáni 283,02 forinttal és a délelőtti 283,52 forinttal. ...
Felipe Massa nem fogja maga elé engedni csapattársát, Fernando Alonsót, ha a vasárnapi Forma-1-es Magyar Nagydíjon ismét ők ketten küzdenek majd a győzelemért.
A Duna Televízió kilenc kisebbségi, kulturális, tájékoztató, illetve ismeretterjesztő műsora érdemelte ki, hogy a kultúrák közeledésének nemzetközi éve partnereként viselje az UNESCO-kampány logóját.
A kormány július 28-án - Győri Enikő EU-ügyekért felelős kijelölt államtitkár és Robák Ferenc kormánybiztos előterjesztésében - áttekintette a felkészülést a 2011 első felében esedékes magyar EU-elnökségre.
Több ezren kísérték végső útjára Radovic Dusánt, akit autós üldözés közben gázolt halálra egy autós Budapesten, a Keleti pályaudvarnál. A hősi halált halt rendőr ózdi búcsúztatóján a belügyminiszter és a rendőrség vezetői is jelen voltak.
Az argentin elnöknő újabb nyugdíjemelésről döntött, szeptembertől 17 százalékkal emelkednek a jóléti kiadások, ami 4 milliárd dolláros plusz költséget jelent a költségvetésnek. 2010-ben összességében...
Új bank kezdte meg működését csütörtökön a brit fővárosban. A pénzintézet azt ígéri ügyfeleinek, hogy olyan szolgáltatásokkal várják, amelyeket máshol nem kapnak meg. A Metro bank az elkövetkező 10 évben 250 fiókot szeretne nyitni Londonban és környékén. Noha nem a legmagasabb kamatokkal várják az ügyfeleket, mégis bíznak a sikerben. Még hétköznap este 8-ig vannak nyitva, és szombat-vasárnap is…
A növekvő olajárak az egy évvel korábbihoz képest közel megkétszerezték az Exxon Mobil Corp. profitját a második negyedévben. A világ vezető olajipari - és legnagyobb tőzsdén jegyzett - cége ezzel 7,56 milliárd dolláros adózott eredményt ért el, meghaladva a legmerészebb elemzői várakozásokat is.
A hideg télnek és a februári árcsökkentés révén fellendült fogyasztásnak köszönhetően 98 százalékkal növelte az első félévben nyereségét Nagy-Britannia legnagyobb lakossági energiaszolgáltatója, a British Gas.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,77 százalékos emelkedéssel, 22.681 ponton zárt. A részvénypiac forgalma alacsony volt, 9,6 milliárd forint értékben születtek üzletek, a vezető részvén...
Az lenne a kérdésem, hogy miként lehetséges, hogy az ember félrenyel? Ilyenkor mi a teendő, ha egyedül vagyunk? - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
A BoE-tagok verbális intervenciói és a gyenge ingatlanpiac ellenére is megállíthatatlannak tünt a font. A német foglalkoztatottak száma júliusban a várt 18.000 helyett 20.000-kal csökkent (elözö: -21.000). A munkanélküliségi ráta 7,7%-ról 7,6%-ra csökkent (elörejelzés: 7,6%). A brit fogyasztói kölcsönök -0,1 milliárdos értéket hoztak a 0,2 milliárdos elemzöi konszenzussal ellentétben (elözö: 0,3…
Mihai Albu után augusztus 1-jétől új vezérigazgatója van a Borsodi Sörgyárnak. Tőtös Zsolt az elmúlt kilenc évben az Imperial Tobacco Group-nál dolgozott.
Felipe Massa nem fogja maga elé engedni csapattársát, Fernando Alonsót, ha a vasárnapi Forma-1-es Magyar Nagydíjon ismét ők ketten küzdenek majd a győzelemért.
Mérsékelt kilengések mutatkoztak ma a forint euróval szembeni árfolyamában és az enyhén kedvező nemzetközi befektetői környezetben nem tudott tovább erősödni amellett sem, hogy a mai államkötvény...
Lefelé módosította a világ idei búzatermésére vonatkozó előrejelzését a Nemzetközi Gabonatanács (ICG) nem utolsósorban amiatt, hogy Oroszországban évtizedek óta nem tapasztalt szárazság tizedelte a termést.
Az egész tavasszal a magyar labdarúgás egyik sláger témája volt Gera Zoltán ügye. A válogatott korábbi csapatkapitánya tavaly ősszel Lisszabonban mondta le a válogatottságot, és a közvélemény azóta várja vissza a csapatba. A futballista többször is kijelentette, tudja, neki kell lépnie, és ha megérett az idő rá, akkor meg is hozza a megfelelő döntést.
A BUX a csütörtöki kereskedést alacsony, 9.6 milliárd forintos forgalom mellett 0.8%-os pluszban zárta. Ma a várakozás jegyében telt a kereskedés a pesti tőzsdén, a vezető részvények közül a Richter...
A világ legkisebb embere címre pályázik a 40 éves Huang Kaj-csuan, miután meghalt az eddigi legkisebb ember, a szintén kínai He Ping-ping. Huang 76 centi magas, 1,4 centivel magasabb, mint Ping-ping volt.
Keresi a rendőrség azt a sofőrt, aki autójával elgázolt egy kerékpárost csütörtökön délben Békéscsabán, majd megállás nélkül továbbhajtott sötét színű Volkswagen Golfjával – értesült a HavariaPress.
Az osztrák rendőrség mostanáig nem tudta megállapítani annak a nőnek a személyazonosságát, akinek a felgyújtott holttestét július 20-án találták meg az ausztriai Nickelsdorf közelében.
A Horvátországba és onnan visszautazó turisták, valamint a Forma-1 Magyar Nagydíjra utazók miatt ezen a hétvégén fél és egy óra közötti várakozási időre kell számítani a letenyei határátkelőnél.
Az osztrák rendőrség mostanáig nem tudta megállapítani annak a nőnek a személyazonosságát, akinek a felgyújtott holttestét július 20-án találták meg az ausztriai Nickelsdorf (Miklóshalma) közelében - mondta a Burgenlandi Tartományi Bűnügyi Hivatal igazgatója csütörtökön a hegyeshalomi-nickelsdorfi osztrák-magyar együttműködési irodában tartott sajtótájékoztatón.
A Mol Nyrt. vezeti a Figyelő csütörtökön megjelent 2009. évi TOP 100-as rangsorát, de a korábbi második Audi Hungaria Kft-t megelőzi a Nokia Komárom Kft. (MTI)
Az osztrák rendőrség mostanáig nem tudta megállapítani annak a nőnek a személyazonosságát, akinek a felgyújtott holttestét július 20-án találták meg az ausztriai Nickelsdorf (Miklóshalma) közelében - mondta a Burgenlandi Tartományi Bűnügyi Hivatal igazgatója csütörtökön a hegyeshalomi-nickelsdorfi osztrák-magyar együttműködési irodában tartott sajtótájékoztatón.