A miniszterelnök úgy véli a kormányprogram realista módon reagál a szlovákiai társadalmi és gazdasági helyzetre, s a fennálló problémák megoldását célozza
Magyarország vitája a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) egy amerikai elemző intézet szerint rámutatott, hogy a washingtoni székhelyű intézmény részéről hiányzó rugalmasság Európa többi részére is veszélyes lehet. (MTI)
Csatlakozott Woody Allen stábjához Carla Bruni, Nicolas Sarkozy francia elnök felesége. A First Lady kedden éjjel szerepelt először a hetek óta forgó filmben, amelyben egy múzeum igazgatóját játssza.
Elhárult a végső akadály az elől, hogy Laura Dekker világkörüli hajóútra induljon, miután szerdán úgy döntött a holland gyermekvédelmi hatóság: nem fellebbez a keddi bírósági döntés ellen, amely zöld utat adott a 14 éves lánynak. „A bíróság világos döntést hozott, Laura szülei viselik a felelősséget lányukért, mi mindent megtettünk, amit tudtunk” - közölte a gyerekvédelem szóvivője.
Az MSZP országgyűlési képviselője mellett, a jelenlegi városvezető, Szita Károly és függetlenként Kováts Imre is harcba száll az önkormányzati választáson
A Business Traveller Poland turisztikai szaklap július-augusztusi számában részletesen foglalkozik Magyarországgal, ezen belül is a Forma-1 Magyar Nagydíjjal....
Három kamion ütközött össze az M0-s autóúton, a halásztelki Duna-hídon szerdán kora este. A baleset miatt torlódás alakult ki, a dugó miatt a rendőrök is csak nehezen tudják megközelíteni a helyszínt.
Szénné égett repülőgéproncsok, széttépett holttestek a sűrű erdőben szerteszét, hozzátartozók könnyáztatta arccal, sokkhatás alatt - ez maradt az Airblue pakisztáni légitársaság ED 202 járatából, amely ködös időben szerda reggel Iszlámábád közelében a földbe csapódott.
Szerbia további tárgyalásokat javasol Koszovóról az ENSZ-közgyűlésnek szerdán beterjesztett határozattervezetében, jóllehet a hágai Nemzetközi Bíróság a múlt héten úgy foglalt állást, hogy nem sérti a nemzetközi jogot a volt szerbiai tartomány függetlenségének egyoldalú kikiáltása.
Több, mint tíz éve kezdődött: kiszárad a torkom úgy, hogy ha nem csinálok vele semmit, akkor beszélni sem tudok, úgy berekedek. A WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdése.
Alighanem egy életre elment a kedvük a kínai ételektől azoknak, akik Ronald Lim nyugat-londoni éttermeiben kóstolgatták a keleti konyha remekeit. A közegészségügyi ellenőrök szeme láttára ugrott ki egy jókora egér az édes-savanyú leveses tálból.
Több mint félezer Fejér megyei háztartásban ellenőrizte az egyik hazai energiaszolgáltató, hogy szabályosan vételezik-e a gázt és a villanyt. Az ellenőröknek előre elkészített listája van a gyanús fogyasztókról. Az áramtolvajok évente több mint 10 milliárd forintos veszteséget okoznak.
Elfogták és kihallgatták a szlovéniai számítógépes vírus megalkotóját, akit több mint 12 millió számítógép megfertőzésével és egyéb virtuális bűncselekmények elkövetésével gyanúsítanak.
A vezető amerikai indexek mínuszban zárták a tegnapi kereskedést, miután délután a vártnál rosszabb lett a tartós cikkek júniusi rendelésállományi adata, amely ismét a figyelem középpontjába helyezte...
Már nemcsak a gyermektartásért, hanem a becsületéért is harcol az a fiatal nő, aki két éve életet adott Kovács Lázár kisfiának, adta hírül szerdán a Borsonline.
Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter augusztus elsejei hatállyal kinevezte a MÁV Zrt. új igazgatósági és felügyelőbizottsági tagjait - közölte a tárca.
A magyar internetezők az európai átlagnál jóval nagyobb arányban tájékozódnak a világhálón gyógyszerek, gyógyhatású termékek vásárlása előtt - derült ki egyebek között a Nielsen piackutató felméréséből, amelyet 55 országban, 27 000 internet-használó megkérdezésével készítettek.
Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter augusztus elsejei hatállyal kinevezte a MÁV Zrt. új igazgatósági és felügyelőbizottsági tagjait – olvasható a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szerdai közleményében.
Az Európai Unió ivóvízellátásra vonatkozó elvárásait Magyarországon nem sikerült teljesíteni, hiszen a vezetékes víz arzéntartalma sok helyen jóval meghaladja a megadott 0.01 mg/l-es határértéket.
A héten kezdi meg a Tokaj Kereskedőház Zrt. 250 ezer palack 2001-es évjáratú 3 puttonyos tokaji aszú exportját Amerikába - mondta az InfoRádiónak a társaság vezérigazgatója. Kiss István szerint a sikeres bevezetés esetén ez a mennyiség megduplázható. Hozzátette: a szélsőséges időjárás miatt közepes mennyiségű és minőségű termés várható.
2182-re jósolják a tudósok a kisbolygó és a Föld találkozását, aminek azonban szerencsére nincs túl nagy valószínűsége. Számítások szerint egy az ezerhez az esély az ütközésre.
Őrizetbe vett a francia rendőrség egy házaspárt, miután nyolc újszülött maradványait találták meg a házukban és annak kertjében - közölték szerdán a hatóságok. A bejelentés szerint a 40-es éveiben járó pár otthonában, ami az észak-franciaországi Villers-au-Tertre-ben található, folytatják a kutatást.
A McLaren főmérnöke, Paddy Lowe megerősítette, hogy a Technikai Munkacsoport már döntött arról, hogy a biztonság fokozása érdekében, a jövő évtől egy helyett két huzallal rögzítik az abroncsokat az autókhoz.
Budapest, 2010. július 28., szerda (MTI) - Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter augusztus elsejei hatállyal kinevezte a MÁV Zrt. új igazgatósági és felügyelőbizottsági tagjait - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) kommunikációs főosztálya az MTI-vel szerdán.
Több mint 50 milliárd forintból építik meg a világ legnagyobb akváriumát az orosz Vlagyivosztok közelében. Az ócenarium elsősorban a tengerbiológusok munkáját segíti majd.
Az alkohol fogyasztása csökkentheti a sokízületi gyulladás súlyosságát, valamint a fájdalommal járó és megnyomorító betegség kialakulásának kockázatát - mutatták ki a Sheffield Egyetem kutatói.
A reumás láz a gyermekek és fiatal felnőttek betegsége. Általában 1-3 héttel a sztreptokokkusz fertőzés okozta torokgyulladás után kezdődik. Ez a jellegű torokgyulladás lázzal, heves torokfájással jár a meghűlés egyéb tünete nélkül.
Nyolc csecsemőholttestet találtak az észak-franciaországi Villers-au-Tertre faluban egy melléképületben, illetve egy kertben. A feltételezett szülőket kedden előállították – közölte szerdán egy igazságügyi illetékes.
Hatvankilenc éves korában szerdán elhunyt Móna István olimpiai bajnok öttusázó, vívó, edző, sportvezető - közölte a Magyar Olimpiai Bizottság és a Magyar Öttusa Szövetség.
A francia M6 tévétársaság részleteket adott közzé Franck Ribérynek az ügyészségen tett vallomásából. Úgy tűnik, egyelőre egy állítás áll szemben egy tagadással, azaz minden kétséget kizáróan nehéz dolga lesz a nyomozó szerveknek.