Hugo Chávez venezuelai elnök bejelentette, hogy országa "megszakít minden kapcsolatot" Kolumbiával, mert az megvádolta kolumbiai gerillák befogadásával.
Ezekben a hónapokban - részben a magas devizaárfolyamok miatt - ismét egyre többeknek aktuális a lakáseladás kérdése. Sok budapesti gondolja úgy, hogy a megoldást a vidékre költözés jelentheti. Míg korábban a főváros környéki települések inkább csak a csendre és a nyugalomra vágyók számára jelentettek ideális megoldást, manapság ismét növekszik azon aránya, akik kihasználva az alacsony vidéki…
Egy általában a trópusokon megtalálható gomba terjedt el az Egyesült Államok északnyugati részén, és az elmúlt hat évben már 15 ember halálát okozta - közölték az amerikai járványügyi hatóság (CDC) illetékesei csütörtökön.
Nyikita Szergejevics Hruscsov neve nem sokat mond a mai generációnak, valamikor azonban élet és halál ura volt. Pályája ellentmondásoktól terhes, mint ahogy a fiáé is, aki orosz és amerikai állampolgár is egyben. Mint ahogy Szergej Hruscsov legújabb visszaemlékezéseiből kiderül, tevékenységével azt szeretné elérni, hogy az amerikaiak és az oroszok megértsék egymást.
Vuk Jeremics szerb külügyminiszter bejelentette: tovább harcolnak Koszovóért azután is, hogy csütörtökön az ENSZ Nemzetközi Büntetőbírósága nem nevezte nemzetközi jogba ütközőnek Koszovó függetlenségének egyoldalú kihirdetését.
Immár három implantátum teszi szebbé Molnár Anikó mellkasát. Néhány napja ugyanis egy csodaszép testékszer is csillog szilikontól duzzadó keblei között.
Divatot teremtett Várkonyi Andrea. A fodrásztól egyre több hölgy akar az ő frizurájával távozni. A TV2 csinos híradósa örül, hogy másolják, mégsem érzi magát divatikonnak.
Megnyílt a jubileumi, 20. Művészetek Völgye Fesztivál pénteken Kapolcson; a hét Balaton-felvidéki településen - Kapolcs, Monostorapáti, Nagyvázsony, Öcs, Pula, Taliándörögd és Vigántpetend - tíz napon át 1700 program lesz, 3300 fellépővel.
Rossz idők járnak a művészetekre. A zárolások aránytalanul nagy hányadát kénytelen elszenvedni a Nemzeti Erőforrás Minisztériumában a kulturális terület, most épp az alternatív társulatokat lehetetlenítik el.
Az év egyik nagy szenzációja, hogy Natalie Cole, a nyolc Grammy Díjjal elismert legendás énekesnő - az ugyancsak klasszikus legendaként számon tartott Nat "King" Cole lánya - ezekben a napokban Magyarországra érkezik.
Megnősült az ismert brit színész, Orlando Bloom mindössze négy héttel azután, hogy eljegyezte nála hat évvel fiatalabb, 27 esztendős barátnőjét, az ausztrál modell Miranda Kerrt.
Három built-to-suit (BTS) megállapodást kötött a ProLogis Európában. Az összesen 36,100 négyzetméter területet magában foglaló, személyre szabott fejlesztés körülbelül 31 millió dollár beruházást...
BUDAPEST — Tényleg bajban a sztárséf? Kovács Lázár (35) tegnap megjelent cikkünk óta elérhetetlen. Sem barátai, sem munkatársai telefonjára nem válaszol. Ez pedig azt a feltételezést erősíti, hogy igaz lehet annak az asszonynak a története, aki állítása szerint két évvel ezelőtt a mintaférjnek tartott tévésztár kedvese volt, s a legnagyobb titokban gyereket is szült neki.
Ha valaki kisebb-nagyobb utazásra készül, érdemes szem előtt tartani, hogy egy jól összeállított úti patika aranyat ér baj esetén. Különösen igaz ez akkor, ha külföldre utazunk, ahol nehezen tudjuk kiismerni magunkat, drágábbak az ellátások és a gyógyszerek.
Válságos állapotban van Gábor Zsazsa, lehet, hogy szélütés érte - jelentette a magyar származású hollywoodi híresség férjére hivatkozva az ABC News hírcsatorna
Az EU és Magyarország viszonya kölcsönös, Brüsszelnek sem érdeke, hogy a hitelprogram akadozása miatt bajba jusson egy tagállam, és lavinát indítson a pénzpiacokon. Ugyanakkor az IMF-fel karöltve a hitelezők valószínűsíthetően taktikát váltanak: a célpont viszont már nem bankadó lesz?
Válságos állapotban van Gábor Zsazsa, lehet, hogy szélütés érte - jelentette a magyar származású hollywoodi híresség férjére hivatkozva az ABC News hírcsatorna. A 93 éves színésznő szeme nyitva van, de nem reagál, ha szólnak hozzá - mondta Frederic von Anhalt herceg.
A kínai főváros népi gyűlése elé került adatok szerint Pekingben 19 millió 720 ezer ember él, a lakosság száma az elmúlt két évben 3 százalékkal gyarapodott.
Várhatóan július 28-án dönthet a kormány a kettős állampolgárság részletszabályairól - mondta el Wetzel Tamás, az egyszerűsített honosítási eljárás (kettős állampolgárság) bevezetéséért felelős miniszteri biztos.
Mivel az alkotmányos rendszerből már minden féket és ellensúlyt kiiktattak, Orbán Viktor miniszterelnök hatalmát lényegében semmi nem korlátozza - jelentette ki Halmai Gábor alkotmányjogász a Népszava szombati számában
Feltehetőleg drogbandák áldozatainak tömegsírjára bukkantak a Mexikó északi részén lévő Monterrey ipari nagyváros közelében: eddig 18 holttestet találtak több veremben és ezek környezetében a földön - közölte Nuevo León szövetségi állam ügyészségének egyik tisztségviselője
Az állam statisztikai szolgálatában megengedhetetlen a politikától való függetlenség feladása, így az adatok közlése sem szolgálhat aktuálpolitikai érdekeket - mondta Vukovich Gabriella, a Központi Statisztikai Hivatal új elnöke a szombati Magyar Hírlapban megjelent interjúban
Hasznosnak és eredményesnek ítélte Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője az elmúlt két hónap parlamenti munkáját az MTI-nek adott, ülésszakot értékelő interjújában.
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) nagyra értékeli az európai szintű tesztben résztvevő két magyar bank kiváló szakmai közreműködését, a teszten való sikeres részvételük nagymértékben hozzájárulhat a magyar bankokkal kapcsolatos bizalom erősítéséhez - mondta Binder István, a PSZÁF szóvivője az MTI-nek az európai stressz-teszt után.
A Bonnie trópusi vihar közeledése miatt fel kellett függeszteni a Mexikói-öbölbeli olajszennyezés felszámolását és a tönkrement olajkút végleges eldugaszolását célzó munkát, a hajóknak és a munkásoknak el kellett hagyniuk a tengert
A villamos pálya felújítási munkálatai miatt szombattól augusztus 19-ig pótlóbuszok közlekednek a 4-es és a 6-os villamosok helyett a Fehérvári út és Blaha Lujza tér, illetve a Móricz Zsigmond körtér és a Blaha Lujza tér között. A Blaha Lujza tér és a Moszkva tér között a felújítás ideje alatt is villamosok szállítják az utasokat.
A Ligularia tussilaginea ´Aureomaculata´ egy hamuvirág, amit az érdekes leveléért kedvelt. A levelein világos foltok vannak, így azonnal felhívja magára a figyelmet. Nézzük meg, hogy milyen gondozást igényel ez a szép levéldísz!
Hasznosnak és eredményesnek ítélte Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője az elmúlt két hónap parlamenti munkáját az MTI-nek adott, ülésszakot értékelő interjújában
Várhatóan július 28-án dönthet a kormány a kettős állampolgárság részletszabályairól - mondta el Wetzel Tamás, az egyszerűsített honosítási eljárás (kettős állampolgárság) bevezetéséért felelős miniszteri biztos.
Várhatóan július 28-án dönthet a kormány a kettős állampolgárság részletszabályairól - mondta Wetzel Tamás, az egyszerűsített honosítási eljárás (kettős állampolgárság) bevezetéséért felelős miniszteri biztos
A választások óta a forint 8 százalékkal gyengült, a gyengébb forint viszont sokba kerül a devizahiteleseknek és a költségvetésnek - olvasható Gyurcsány Ferenc blogjában.
Sorozatgyilkos szedi áldozatait az osztrák–magyar határ közelében, a rém megöli és felgyújtja áldozatait. A férfi örömlányokra vadászik, a napokban Hegyeshalomról tűnt el egy külföldi prostituált.
2010-ben ünnepli 34. jubileumát a téli és nyári Regionális Rendezvényközpont, ahol most nyáron is színvonalas és látványos koncerteken bulizhatnak a vízparti környezetre vágyók.
A kormány tervei szerint az energiaszektor jövőre a bankadóhoz hasonló pluszteherrel ismerkedhet meg - pedig a szocialisták által jóváhagyott Robin Hood-adót idén fizetnék utoljára a szektor szereplői