Borovszkyt az Igazságügyi Minisztérium Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkársága alkalmazta, de a tárca közleménye szerint nem kívánják tovább foglalkoztatni
A 112-es egységes európai segélyhívó hazai működtetése nemhogy nem mozdítja elő, hanem esetenként kifejezetten megnehezíti a segítségnyújtás megszervezését
Szabó Máté, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa szerint több pszichológust kellene alkalmazni és az üres szakorvosi státuszt sürgősen fel kell tölteni a Váci Fegyház és Börtönben, de az elítéltek számához képest elég nevelő dolgozik az intézetben - közölte az MTI nyomán a Magyar Nemzetn Online.
Budai Zsuzsi még nem döntötte el, hogy azért jár tangában a strandon, mert fehér a feneke, vagy azért, mert a "másikat" nem szereti. A celebek Ráckevén lubickoltak, mi meg meglestük őket.
Az Üvegtigris harmadik részének alkotóit kellemetlenül érinti, hogy a Magyar Mozgókép Közalapítványnál múlt héten történt, másfél milliárd forintos zárolás következtében a produkció nem kapja meg a megítélt 95 millió forintos állami támogatást, ám ez nem befolyásolja a film december 16-ai bemutatóját - mondta az InfoRádiónak Kovács Gábor producer.
Felgyújtotta házát egy gyermelyi férfi még szerdán, hogy a kapott biztosítási pénzből rendezhesse adósságait. A tulajdonos mindent elkövetett, hogy lángra lobbantsa a tetőteret, kis híján azonban maga is bennégett. A rendőrség nyomozást indított ellene.
Jelentős környezeti szennyeződést okozott az északkelet-kínai Talien városban a múlt hét végén történt olajvezeték-robbanás. Ötödik napja dolgoznak a tengervíz megtisztításán, az olajfolt terjedésének megállításán.
Kisebb kannabiszültetvényt találtak a rendőrök egy tanyán, Csongrád külterületén. A csongrádi rendőrkapitányság munkatársai szerdán fedezték föl, hogy a város külterületén egy tanyán indiai kendert termesztenek, a növények még virágzás előtt álltak.
Ismét teljes szélességében használhatják az autósok az M7-es autópályát Martonvásár közelében, ahol korábban két személyautó ütközött - közölte Németh-Kész Mónika, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön az MTI-vel.
Kirgizisztán déli részén őrizetbe vették a hatalomból kiszorított államfő fivérét, Ahmat Bakijevet, akit egyebek között a kisebbségek közötti gyűlöletkeltéssel gyanúsítanak - közölték a hatóságok csütörtökön.
A Szentendrei Teátrumban ma mutatják be a Dolcsaja vita című darabot, amely Leonyid Iljics Brezsnyevnek, a Szovjetunió Kommunista Pártja első titkárának kivételezett helyzetű, mégis tragikus sorsú lányáról szól, akit Csákányi Eszter alakít.
Akár harminc évvel a fejsérülés után is kialakulhat epilepszia a katonáknál, állapították meg amerikai orvosok vietnámi veteránok követéses vizsgálatával. A Neurology című szakfolyóiratban hétfőn közzétett tanulmány szerint igen hosszú idő elteltével is megjelenhet a poszttraumás epilepszia a harctéren szerzett fejsérüléseket követően.
Erősödik az euró, még jobban a svájci frank, de mi lesz a forinttal? Erre a kérdésre keressük a választ cikkünkben a technikai elemzés eszközeivel. EURUSD Tegnap elérte ma pedig felpattant az...
Bizonyítékok hiányában beszüntették a szexuális bűncselekmények elkövetésében való bűnrészességgel gyanúsított Robert Zollitsch érsek, a német katolikus püspöki kar elnöke ellen június elején indított vizsgálatot.
"Európai Cselekvés Napja" - Felmérés 2010 címmel április 10-én indította útjára azt az online kérdőívet az Európai Parkinsonbeteg Szövetség (EPDA) amellyel szeretnék megvizsgálni, hogyan valósították meg Európában a 12 éve megfogalmazott célokat.
Csökkentette az idei évre vonatkozó várakozásait a Travelers és mind a bevételek, mind az egy részvényre jutó eredmény szintjén az elemzői konszenzustól elmaradó számokat tett közzé a biztosítási...
A magyar származású amerikai üzletember adoményozottjai között van a New York-i Fiatal Szimfonikus Zenekar, a Brooklyni Filharmonikus Zenekar, a Queensi Szimfonikus Zenekar, a Harlemi Művészeti Iskola, illetve a New York-i Klasszikus Színház is
Új "robbanócsillagot" fedezett fel a Bajai Csillagvizsgáló és a Szegedi Tudományegyetem vezetésével 2008 óta folyó szupernóva-kereső program egyik július 7-ei felvételén magyar csillagászok 12 fős csoportja.
Sebességkorlátozást rendeltek el a hőség miatt csütörtök délben két vasútvonalon - közölte a Mávinform az MTI-vel. A Budapest-Kunszentmiklós-Tass, valamint a Fehérgyarmat–Mátészalka-Nyíregyh...
Szilvaorrú keszegből, szürke harcsából és hamisítatlan kalocsai paprika hozzáadásával főzik a halászlevet Dunakilitin a Sári csárdában. A fiatal szakács receptjét nem a könyvek formálták, hanem a vendégek ízlése.
Az AUD/USD bevette a fontos 0,8850-es ellenállást. Ellenállás 0,89-nél található, mely fölött célba vehetik a 0,8940-es értéket. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
A venezuelai elnök arra készül, hogy elnémítsa a dél-amerikai ország utolsó ellenzéki hangvételű tv-adóját. Így értékelik megfigyelők Hugo Chávez elnök ama bejelentését, hogy az állam többségi részesedést szerez a Globovisión televízióban.
A befektetőkkel és döntéshozókkal történt beszélgetésekre alapozva a Nomura elemzői, Peter Attard Montalto és Olgay Buyukkayali úgy vélik, hogy a piacok némi megelégedettséggel figyelik a...
Az Országgyűlés több személyi kérdésben is határoz. A képviselők titkos szavazással választják meg a leköszönő Schmitt Pál házelnök utódját és a két hiányzó alkotmánybírát, utóbbiakat kétharmados többséggel.
A Kaczynskit és az őt kísérő lengyel katonai, politikai és egyházi elit képviselőit szállító gép április 10-én zuhant le Szmolenszk katonai repülőterénél leszállás közben
Az alsó trendvonal újbóli érintését követően visszapattant az árfolyam és most a 25%-os Fibonacci szinten próbál megkapaszkodni. Ezzel betöltötte az a rést, amit a hétfő napon hagyott maga mögött. (Solar Capital)
A külföldi tőkebefektetések tavaly a 2008-as több mint 15 százalékos visszaesés után közel 40 százalékkal csökkentek a világban - mondta Simai Mihály akadémikus, a Magyar Tudományos Akadémia Világgazdasági Kutatóintézetének (VKI) kutató professzora az idén huszadik alkalommal megjelent World Investment Report kiadvány bemutatóján csütörtökön Budapesten. (MTI)
A külföldi tőkebefektetések tavaly a 2008-as több mint 15 százalékos visszaesés után közel 40 százalékkal csökkentek a világban - a jövő az alacsony szén-dioxid-kibocsátásé
A sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló törvényjavaslat tegnapi vitájában éles szóváltás alakult ki a képviselők között. Több ellenzéki képviselő személyes élményeiről is beszélt, a vitában szóba került Lendvai Ildikó cenzori múltja is. Az alábbiakban kommentár nélkül közöljük a szocialista képviselő, volt MSZP elnök reagálását a témában.
Többhetes halogatás után általános vitát tartottak tegnap a parlamentben a "sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól" szóló törvényjavaslatról. A Fidesz elégedett saját javaslataival, az MSZP diktátumnak tekinti, az LMP egész nyáron a törvénymódosító javaslatokon fog dolgozni, a Jobbik pedig reklámadót vezetne be.
Karácsony Gergely, a Lehet Más a Politika frakcióvezető-helyettese szerint a "médiaalkotmány" példátlan hatalomkoncentrációt hozna létre a magyar média irányításában, ezért az LMP Alkotmánybírósághoz fordul, ha eredeti formájában fogadja el azt az Országgyűlés.
Visszatérhettek otthonukba a korábban kitelepített lakók csütörtök délután a főváros IX. kerületében, miután a tűzszerészek elszállították a Márton utca egyik bontás alatt lévő házában talált gránátot.
Világháborús gránátot találtak csütörtökön a főváros IX. kerületében, a Márton utca egyik bontás alatt lévő házában; egy épületet kiürítenek - közölte a rendőrség és Honvédelmi Minisztérium (HM) az MTI-vel.