Házelnökké választotta a parlament csütörtökön Kövér Lászlót, a Fidesz országos választmányának elnökét. A politikus a titkos szavazáson 304 igen és 50 nem szavazatot kapott.
Örök nyugalomra helyezték csütörtökön délután Mosonmagyaróváron S. Dórát, a philadelphiai hajótragédia egyik áldozatát, a helyi Kossuth Lajos Gimnázium diákját. A temetés sajtónyilvánosság nélkül, de a városiak nagy részvételével zajlott. A tragikus végű amerikai tanulmányút másik áldozatát, P. Szabolcsot holnap temetik Jánossomorján.
A titkos szavazáson Bihari Mihály, az Alkotmánybíróság korábbi elnöke 271 szavazatot kapott, míg Stumpf Istvánra, az első Orbán-kormány kancelláriaminiszterére 265-en voksoltak
A gondolat ereje határtalan, képes lényegesen javítani az ember teljesítményén - állítják kísérleti eredményeikről beszámolva német kutatók. Azok a személyek, akik megtarthatták szerencsehozó kabalájukat, mérhetően jobb eredményt értek el a memória- és ügyességi tesztek során, mint akiktől előzetesen elvették azokat.
97 ezer hallgató nyert felvételt - jelentette be a Pont Ott Partin (POP) Sándorné dr. Kriszt Éva, a Magyar Rektori Konferencia elnöke. A felsőoktatásba 2010 februárjában 140 ezren jelentkeztek, a felvételt nem nyert egyharmadnak pedig a pótfelvételit ajánlott korrigálásra az elnök. A bejelentést megelőző Felvi Fórumon elhangzott: a műszaki-, gazdaságtudományi-, társadalomtudományi- és…
Nyilvánosságra hozták az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat csütörtök este a www.felvi.hu portálon, ezzel mintegy 140 ezer jelentkező továbbtanulásáról született döntés. Első körben mintegy 97 ezren nyertek felvételt.
Több mint 14 milliárd eurót vettünk fel eddig az IMF-hitelből, a szerződés szerint ezt olyan ütemben kell visszafizetnünk, ahogy felvettük. 2011-12-ben összesen 5,35 milliárd eurót kell visszaadni,...
Fokozott rendőri ellenőrzést rendelt el Budapest rendőrfőkapitánya, miután csütörtök reggel vonulásos demonstrációt jelentett be egy Magyar Nemzeti Gárdához és a Jobbikhoz is közelálló magánszemély. A Jobbik és gárda is állítja, nem tudnak a demonstrációról.
Fegyveresek támadtak Nelson Mandela volt dél-afrikai elnök lányára és annak családjára. A támadókra tüzet nyitott az egyik testőr, ezzel sikerült elkergetnie a férfiakat. Az eset még vasárnap este történt Mandela lányának házánál.
Sokunk már jó előre megérzi az időváltozást. A melegfront közeledtét – az arra érzékenyeknél – általában egy-két nappal vagy néhány órával az időjárás-változás beköszöntése előtt ingerültség, fáradtságérzet, pulzus- és vérnyomás-emelkedés jelezheti, míg az ellenkező időjárási frontnak nem a közeledése, hanem a jelenléte váltja ki a kellemetlen, esetleg kínzó testi és pszichés panaszokat.
Hungarikumnak nevezte Réthelyi Miklós a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) felépítését, amely a tárca vezetője szerint az embert helyezi a középpontba a születéstől az időskorig - derül ki a NEFMI közleményéből, amelyben beszámolnak a nemzeti erőforrás miniszter a tusnádfürdői Bálványosi Nyári Szabadegyetemen csütörtökön tartott előadásáról.
Az albérleti díjak a túlkínálat miatt az elmúlt egy évben mintegy 10 százalékkal csökkentek, így jobb a bérlők alkupozíciója a túlkínálat - állapítja meg az ingatlan.com elemzése, amelyben arra is felhívják a figyelmet, hogy július-augusztusban - a főiskolai-egyetemi beiratkozások előtt - verseny alakul ki a jó lakásokért, így a díjak is emelkedhetnek.
Feladja a leckét a tudomány számára a kistermetű barlangi vakgőte. Úgy tűnik ugyanis, hogy a faj száz évig is elélhet, azonban egyetlen biológiai jellemzője sem utal ezt indokoló képességekre.
Összefogással túl kell lépni a trianoni traumán - hangsúlyozták a 21. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor egyik szekciójának előadói; többek között Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, valamint Czakó Gábor és Zelei Miklós író. A tusnádfürdői rendezvényen a Nemzeti Erőforrás Minisztériumának kulturális államtitkára azt mondta: a trianoni békét el kell fogadni, és újra kell fogalmazni a…
Megszüntette az Országgyűlés a Nemzeti Sporttanácsot, valamint a Mező Ferenc Sportalapítványt, és visszaállította az olimpiai járadék adómentességét. A jövőben a látvány-csapatsportokban működő sportszövetségek és sportszervezetek vagyonátruházási illeték megfizetése nélkül szerezhetik meg sporttelepek tulajdonjogát.
Mesterházy Attila egyetért a Fidesz frakcióvezetőjével abban, hogy rendkívüli volt az elmúlt 56 nap, de szerinte azért, mert ennyi idő alatt még senkinek nem sikerült lejáratnia külföldön az országot, ennyire még senki nem tiporta sárba a demokratikus mechanizmusokat és ilyen sokszor még senkinek nem sikerült bedöntenie a forint.
Elfogadta az Országgyűlés az egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények megalkotásáról, illetve módosításáról szóló törvényjavaslatot, amely a többi között korlátozza a közszférában kifizethető jövedelmeket, két ütemben különadó befizetésére kötelezi a pénzügyi szférát és megszünteti a devizaalapú jelzáloghitelezést.
Elbukott a lex Járai, idén és jövőre is 200 milliárd forintot szed be a kormány a bankadóból. Elfogadta a parlament az adó-salátatörvényt. Az alábbiakban az Index összeállítását olvashatják. ...
Elzárással is büntethetővé válnak azok, akik kis értékű lopást, csalást, rongálást követnek el, köztük a fiatalkorúak is, akik aki akár 45 napra is börtönbe kerülhetnek.
Nyilvánosságra hozták az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat a felvi.hu portálon, ezzel mintegy 140 ezer jelentkező továbbtanulásáról született döntés. Első körben mintegy 97 ezren nyertek felvételt.
Az Országgyűlés csütörtökön elfogadta a korábbi államfőket megillető juttatásokról szóló törvényt, a jogszabály rögzíti, hogy csak akkor kaphat lakást a volt köztársasági elnök, ha korábban más közjogi tisztség betöltésének jogcímén még nem szerzett lakáshasználati jogosultságot.
II. Albert herceg 2011 júliusában veszi el feleségül menyasszonyát, a dél-afrikai Charlene Wittstockot – jelentette be csütörtökön a monacói udvartartás. A pár eljegyzését idén júniusban jelentették be.
A következő fűtési szezon végéig, azaz 2011. április 15-ig tart a kilakoltatási moratórium. Az Országgyűlés csütörtökön elfogadta a bírósági végrehajtásról szóló törvény kormány által kezdeményezett módosítását.
Az Országgyűlés nyári, rendkívüli ülésszakának zárónapján tucatnyi jogszabálytervezetről szavaznak, és eddig a Fidesz-KDNP akaratának megfelelően alakult az eredmény.
Negatív hatással lehet a gazdaság növekedésére a 0,45 százalékos bankadó - mondta az InfoRádiónak a Bankszövetség elnöke. Erdei Tamás bízik abban, hogy két év múlva jelentősen, az európai szintre csökkenti a kormány az extra adót.