2010. július 20. kedd

júl. 20
17:04
Kína: már 800 millió mobilelőfizető! (ProfitLine)
Kínában 800 millió mobiltelefon-tulajdonos volt június végén, míg a 3G előfizetők száma elérte a 25,2 milliót - derült ki a szaktárca (MIIT) keddi pekingi tájékoztatójából.
júl. 20
17:06
191 szőrös aprósággal élt együtt (HírTV)
Egy hatvanéves svéd nő három családtagjával és 191 macskával osztotta meg Stockholm egyik elővárosában lévő otthonát - közölte kedden az Aftonbladet című svéd lap. A stockholmi szociális szolgálat szerint a majdnem kétszáz macskával teli ház szörnyű állapotban volt, és szinte levegőt sem lehetett venni az ott terjengő bűz miatt.
júl. 20
17:06
Oroszország 50 páncélozott járművet szállított a palesztinoknak (Metropol)
Oroszország 50 páncélozott csapatszállító járművet adott át a palesztinoknak, segítendő a Palesztin Hatóság munkáját.
júl. 20
17:06
Vonja vissza a gazdasági törvényeket a kormány! (Alternatív Energia)
Az MSZP szerint az Orbán-Semjén-kormány akkor viselkedik felelősen, ha visszavonja a pénzügyi-gazdasági törvényeket, és még a nyáron - a realitásokat figyelembe véve - új javaslatot nyújt be az Országgyűlésnek.
júl. 20
17:06
Híradó, 2010. július 20. 16:35 (hirado.hu)
Hírek röviden
júl. 20
17:06
Ételallergia már csecsemőkorban is - Milyen tünetek utalnak rá? (WebBeteg)
Ételallergiás panaszok már csecsemőkortól, tápszeres és anyatejes babáknál egyaránt jelentkezhetnek. Milyen tünetek esetén gondoljunk ételallergiára? Mikor forduljunk orvoshoz? Erről kérdeztük dr. Hidvégi Edit gyermekgasztroenterológust, a Budai Allergiaközpont orvosát.
júl. 20
17:06
Hazai IT céget vásárol a Telekom (Portfolio)
A Magyar Telekom bejelentette, hogy a mai napon megállapodást írt alá a Daten Kontor Csoport 100%-ának megvásárlásáról. Az adásvételi szerződésben megállapított vételár maximum 1.4 milliárd forint...
júl. 20
17:06
Szerdán indul a debreceni Campus Fesztivál (Pénzcentrum)
Szerdán kezdődik a Campus Fesztivál Debrecenben: a háromszáznál is több programot felvonultató rendezvényen olyan fellépőkkel várják a közönséget, mint a francia Bob Sinclar, az argentin Karamelo Santo vagy a Magyarországon is népszerű Boban Markovic Orkestar....
júl. 20
17:08
Búcsúzik Slota? (HírTV)
A magyarellenességéről híres Ján Slota kész lemondani a Szlovák Nemzeti Párt elnöki posztjáról – értesült a szlovák TA3. A pozsonyi hírtelevízió szerint a parlamentbe épphogy csak bejutó párton belül egyre nagyobb a nyomás, hogy Slota helyére Anna Belousovová alelnök kerüljön.
júl. 20
17:08
Minden alkotmánybíró-jelölt átment a vizsgán (Alternatív Energia)
Az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága a frakciók által javasolt mind a nyolc alkotmánybíró-jelöltet támogatta.
júl. 20
17:08
Ismét rács mögé kerülhet Stadler József (hirado.hu)
Adócsalás miatt vádat emeltek a férfi ellen
júl. 20
17:10
Új fejezet a szlovák magyar viszonyban (hirado.hu)
Kétoldalú tárgyalást folytatott a két miniszterelnök, Orbán és Radičová megállapodott abban, hogy a vegyes bizottságok újra kezdik működésüket. További részletek az Estében, ahol exkluzív interjút láthatnak Iveta Radičová-val Szlovákia miniszterlenökével
júl. 20
17:15
Új alkotmány: decemberre kész a koncepció (Privátbankár)
Az új alkotmányt előkészítő eseti bizottság december 10. és 15. között vitatja meg az alaptörvény koncepcióját - erről döntött a bizottság a keddi ülésén
júl. 20
17:15
Kánikula és éhínség Oroszországban (BorsOnline)
Oroszország is fulladozik a hőségben. S ami ennél is rosszabb, a mezőgazdaság alaposan megsínyli a kánikulát.
júl. 20
17:15
Borházból alakított ki otthont Nagy Feró (Blikk)
Egy gyors tárlatvezetésen már megismerhettétek Nagy Feró otthonát és gyalupadját, de most képgalériával és egy-két érdekességgel is kedveskedünk nektek.
júl. 20
17:17
Gibson ráunt Amerikára (BorsOnline)
Barátai azt állítják: Mel Gibson lázasan pénzzé teszi mindenét, és hamarosan Ausztráliába költözik.
júl. 20
17:24
Aranyérmes a magyar férfi váltó az öttusa Eb-n (Infostart)
Aranyérmes lett a Marosi Ádám, Németh Róbert, Kasza Róbert összeállítású férfi váltó a Debrecenben rendezett öttusa Európa-bajnokság keddi zárónapján. A magyarok - két első és egy második helyezéssel - a németek mögött másodikként zárták a debreceni öttusa Európa-bajnokságot.
júl. 20
17:24
Erősödött a forint (HírTV)
Délután folyamán valamelyest magára talált a Budapesti Értéktőzsde indexe. Hasonló utat járt be a forint is.
júl. 20
17:24
Bebukta a fizetős online-modellt a Times? (Kreatív Online)
Alig több mint két héttel a fizetős rendszer bevezetése után az olvasók nagy része otthagyta a Times online változatát. A Guardian szerint a visszaesés 93 százalékos.
júl. 20
17:24
Kuba újabb politikai foglyokat enged szabadon (Metropol)
Havanna készen áll további politikai foglyok szabadon bocsátására a már korábban bejelentetett 52 személyen kívül. Ricardo Alarcón, a kubai parlament elnöke azt is elmondta, hogy a foglyok, amennyiben kívánják, Kubában maradhatnak.
júl. 20
17:24
Motoros püspök Máriapócson (Metropol)
Kocsis Fülöp hajdúdorogi görög katolikus megyés püspök megáld egy motorost és járművét a máriapócsi motoros zarándoklat helyszínén. A zarándoklatot a máriapócsi nemzeti kegyhely szervezte.
júl. 20
17:24
Kuba újabb politikai foglyokat engedne szabadon (Kripto Akadémia)
Havanna készen áll további politikai foglyok szabadon bocsátására a már korábban bejelentetett 52 személyen kívül - közölte a kubai parlament elnöke kedden.
júl. 20
17:24
Újabb öngyilkosság a Foxconn társvállalatánál (hirado.hu)
Egy 18 éves férfi vetett véget az életének
júl. 20
17:24
Kicsit kozmetikáztuk a tegnapi mínuszokat (Portfolio)
A tegnapi izgalmas nap után mára már szerencsére megnyugodtak a kedélyek a hazai részvénypiacon, így a BUX mérsékelt 16.8 milliárd forintos forgalom mellett 0.5%-ot korrigált felfelé. A forint pedig...
júl. 20
17:24
Szétzúzhatják a Jobbikot Orbán Gárda-nyilatkozatai (ATV)
Kódolva van a feszültség a párt és a feloszlatott szervezet között.
júl. 20
17:26
Basescu: késhet Románia csatlakozása Schengenhez (Kripto Akadémia)
Traian Basescu román államfő szerint a romániai igazságszolgáltatás reformjának hiányosságai késleltethetik Románia jövő tavaszra tervezett csatlakozását a schengeni övezethez - jelentette ki az államfő kedden Bukarestben.
júl. 20
17:26
Enyhült a CDS-árazás (hirado.hu)
A londoni piacon csökkent a magyar államadósság törlesztéskockázat-biztosítási kontraktusainak díjszabása, amely előző nap erősen megugrott az IMF-fel és az EU-val folytatott tárgyalások hétvégi félbemaradásának hírére
júl. 20
17:33
A Magyar Telekom megveszi a Daten Kontor Csoportot (Privátbankár)
A Magyar Telekom 2010. július 20-án adásvételi megállapodást írt alá a Daten Kontor Kft., a DK Telecom Zrt. és a DK Consulting Zrt. (DK Csoport) 100%-ának megvásárlásáról. Az adásvételi szerződésben m...
júl. 20
17:33
Recept: Könnyű saláta tejfölös túróval (Mindmegette)
Hozzávalók: 15 dkg tehéntúró 3-4 evőkanál tejföl 5 dkg párizsi (felkockázva) 2 szelet gouda sajt (felkockázva) 1 szál zöldhagyma (felkarikázva) só fehérbors
júl. 20
17:35
Recept: Citromos csirke majonézes kukoricával (Mindmegette)
Hozzávalók: 50 dkg csirkehús (filézett mell vagy comb, ki mit szeret) 1 db citrom 1 dl fehérbor kevés olívaolaj só bors A kukoricához: 1 doboz kukorica konzerv 1-2 dl tartármártás
júl. 20
17:36
Már a Schumacher-láz sem a régi (F1világ)
Bár az évad kezdetén arra számítottak, hogy akár ideiglenes lelátókat is telepíteniük kell az idei Német Nagydíjra, a szervezők csalódottan jelentették be, hogy a várakozásaikkal ellentétben, nem lesz teltház a hétvégi megmérettetésen.
júl. 20
17:39
A Magyar Telekom megveszi a Daten Kontor Csoportot (Infostart)
A Magyar Telekom megvásárolja legfeljebb 1,4 milliárd forintért a Daten Kontor Csoport száz százalékát, a megállapodást július 20-án írták alá - közölte a Magyar Telekom kedden a BÉT honlapján.
júl. 20
17:42
Anya- és családvédelmi akciót indít a NOE (HírTV)
A népességfogyás megállítása érdekében indította el kedden a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) a Magyar Anya- és Családvédelmi Programot. Közben elindult Budapesten az ország legnagyobb népességszámlálója, amely azt mutatja, hogy óránként két emberrel csökken Magyarország lakossága.
júl. 20
17:42
Digitális képalkotási versenyt írtak ki (Kreatív Online)
Digitális eszközöket használó alkotóknak írt ki képalkotási versenyt a BPIX Digitális AlkotóCentrum. Szeptember 30-ig lehet jelentkezni.
júl. 20
17:42
Ismét börtönbe kerülhet Stadler József (Alternatív Energia)
Különös visszaesőként, folytatólagosan elkövetett adócsalás miatt vádat emelt kedden a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség Stadler József ellen - írja a Hír24.
júl. 20
17:42
OVB: alkotmányos aggályok (Metropol)
Az MSZP a választások tisztaságát veszélyeztető, jogállamisággal ellentétes lépésnek tartja az Országos Választási Bizottság (OVB) újraválasztásáról szóló kormányzati javaslatot.
júl. 20
17:42
Fogy a magyar! Népességszámláló kijelzőt állított fel Budapesten a NOE (hirado.hu)
Az egyesület ezzel próbálja felhívni a figyelmet az ország lélekszámának csökkenésére
júl. 20
17:44
Záró kommentár-www.globalfx.hu (HírTV)
A brit M4-es pénzmennyiség 0,0%-os értéket hozott (elörejelzés. 0,1%, elözö:-0,1%). A mai spanyol 12 és 18 hónapos futamidejű kötvények kibocsátása 5,97 milliárd eurót hozott. A BoC a várakozásoknak megfelelöen 25 bázisponttal 0,75%-ra emelte alapkamatát. Az amerikai építési engedélye száma júniusban 570.000-röl 590.000-re emelkedett, meghaladva ezzel az 570.000-es elörejelzést. A megkezdett…
júl. 20
17:44
Korrigálta a hétfői esést a tőzsde (hirado.hu)
A BUX 0,46 százalékos emelkedéssel zárt kedden
júl. 20
17:51
Hétfői esését korrigálta a BUX (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 100,32 pontos, 0,46 százalékos emelkedéssel, 21.943,70 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 17,1 milliárd forint volt kedden, a vezető részvények á...
júl. 20
17:51
70 évvel fiatalabb nála a huszonkettedik férje (BorsOnline)
Wook Kundor 108 éves és egy nálánál 70 évvel fiatalabb férfihoz ment feleségül 4 évvel ezelőtt. Keresi a huszonharmadik férjét, mert tart attól, hogy mostani ura elhagyja egy fiatalabb nőért.
júl. 20
17:51
Recept: Túrógombóc mákbundában (Mindmegette)
Hozzávalók kb. 10 gombóchoz: 50 dkg félzsíros tehéntúró (lehetőleg alufóliás) 8 dkg búzadara 2 evőkanál kristálycukor 1 csomag vaníliás cukor 1 tojás szétválasztva fél citrom héja A főzéshez: 3 liter víz só A mákbundához: 15-20 dkg darált mák kristálycukor Az öntethez: cukrozott, langyos tejföl
júl. 20
17:53
Normalizálódhat a szlovák-magyar viszony (Privátbankár)
A magyar és a szlovák kormányfő bízik abban, hogy a két ország kapcsolatában új fejezetet lehet nyitni - tudatta közleményében Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivő. Orbán Viktor és Iveta Radicová a...
júl. 20
17:53
Recept: Tejszínes sárgarépa-főzelék (Mindmegette)
Hozzávalók: 1 kg reszelt sárgarépa 8 dl 3,5 vagy 2,8%-os tej 3 dl 20%-os minőségi tejszín 4 púpos evőkanál liszt 1 dl étolaj 1 dl víz 2 teáskanál só 1 púpos evőkanál kristálycukor (a párolás fázisában) ízlés szerint további kristálycukor (a főzés fázisában) 1 citrom héja 2 evőkanál citromlé 1 kis csokor apróra vágott petrezselyem 2 teáskanál szárított, morzsolt kakukkfű 1 teáskanál őrölt fehérbors…
júl. 20
18:00
Decemberben kész az új alkotmány koncepciója (Infostart)
Az új alkotmányt előkészítő eseti bizottság december 10. és 15. között vitatja meg az alaptörvény koncepcióját, az arról szóló határozati javaslatot azt követően nyújtja be az Országgyűlésnek - erről döntött a bizottság a keddi ülésén. A döntést a kormánypártok támogatták, az ellenzék nem, mert szerintük három és fél hónap alatt nem lehet érdemi munkát végezni.
júl. 20
18:00
Aranyérmes a magyar férfi váltó (Metropol)
Aranyérmet szerzett a Marosi Ádám, Kasza Róbert, Németh Róbert összeállítású csapat a debreceni öttusa Európa-bajnokság keddi férfi váltóversenyében.
júl. 20
18:00
Decemberben készül el az új alkotmány koncepciója (Metropol)
Az új alkotmányt előkészítő eseti bizottság december 10. és 15. között vitatja meg az alaptörvény koncepcióját, az arról szóló határozati javaslatot azt követően nyújtja be az Országgyűlésnek.
júl. 20
18:00
Erőltetett menetben a "nemzeti forradalom" (Kripto Akadémia)
Erőltetett menetben zajlik Magyarországon a kormányzó jobboldal "nemzeti forradalma" című írásában foglalkozott a Le Monde című, mértékadó francia napilap kedden a magyarországi helyzettel, amelynek egy másik cikket is szentelt.
júl. 20
18:00
A rendőrség előtt gázolta el a fiatal lányt (HírTV)
Kedden délben biciklist gázolt egy autós Békéscsabán a rendőrség előtt. A kerékpáros fiatal lányt, aki a nyeregben ülve akart áthajtani a zebrán, csigolyatöréssel és más 8 napon túl gyógyuló sérülésekkel szállították kórházba - értesült a HavariaPress.
júl. 20
18:00
Ötödével csökkentik a kormánytisztviselők számát (hirado.hu)
Oroszországban három év alatt összesen 20 százalékkal csökkentik a csinovnyikok számát

Keresés