Görögországban általános sztrájk lesz július 8-án a nyugdíjreform elleni tiltakozásul - jelentette be a köz- és a magánszféra alkalmazottjait tömörítő két legnagyobb szakszervezet csütörtökön.
A mindennapi életünk során könnyen szerezhetünk olyan sérüléseket, melyek később elfertőződhetnek. Az ilyen fertőzések neve a tetanusz, vagy másnevén merevgörcs, amely a vázizmok tartós, görcsös megfeszülésével jár.
Ünnepélyes keretek között adta át tegnap a Szentkirályi Ásványvíz Kft. telephelyén létesített Balogh Sándor Logisztikai Központot a két fővédnök, Dr. Becsey Zsolt, külgazdaságért felelős államtitkár és dr. Bábel Balázs, kalocsai érsek, valamint Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke.
Jövő héten három napon át tárgyalja az Országgyűlés a kormány 29 pontos gazdasági akciótervéhez szükséges törvénymódosításokat. Az InfoRádió összefoglalta, hogy eddig mi valósult meg az Orbán Viktor miniszterelnök által június 8-án bejelentett tervekből, és mivel adós még a nemzeti együttműködés kormánya.
2010 első félévében lejtmenetbe kezdtek a részvénypiacok, szinte minden irányadó index leértékelődött hat hónapos időtávon. A legnagyobb, 20% feletti esést a kínai tőzsde index mutatta, a BUX...
Magyar rocklegendákkal és szúnyogokkal kezdődött szerdán a soproni VOLT Fesztivál, a nagyszínpadon Deák Bill Gyula, az Edda, az Omega és a Tankcsapda lépett fel.
Nemzetközi fórumokra, a többi közt az IMF elé vinnék a bankadó ügyét a hazai pénzintézetek, melyek ezzel kényelmetlen helyzetbe hozhatják a kabinetet - olvasható az fn.hu-n
Manapság szinte minden internethasználó egyben tagja egy közösségi portálnak is, amelyet arra találtak ki, hogy rég elfeledett barátainkat, iskolatársainkat, szerelmeinket megtaláljuk, esetleg újra felvegyük velük a kapcsolatot. Mára percre pontosan nyomon követhető, kivel, mikor, mi történik, mert a regisztráltak már-már kényszeresen naplózzák életük eseményeit. Az, hogy az oldalakon…
Veszteségben zártak a vezető amerikai részvénypiacok csütörtökön, igaz a nap végére a korábbi veszteségek jó részét sikerült ledolgozniuk, melyet a vártnál rosszabb makroadatok okoztak.
Tegnap sikerült viszonylag olcsón megúszni a kereskedési napot, elnézve az európai piacokat rosszabb is lehetett volna, egyébként pedig végig jól tartotta magát az index, csak az amerikai makroadatok tudták meghátrálásra késztetni.
A Kabaré 24 igazgatója elküldte a műsorába nemrég szerződtetett Bakács Tibort és Kormos Anettet. Szeptembertől inkább ő maga konferálja majd Balfék, jobbra át! című műsorát.
GYŐR — Nem üres ígéret volt, Fekete Dávid (23) tényleg feleségül veszi kedvesét, Cserpes Laurát (22). A fiatalok bármennyire is titokban akarták tartani a nagy nap dátumát, a Blikk megtudta: a megasztáros fiatalember a hét végén mondja ki a boldogító igent a szőke szépségnek.
Patthelyzet alakult ki egy friss lengyel közvélemény-kutatás szerint Jaroslaw Kaczynski, a lengyel ellenzék és Bronislaw Komorowski, a kormánypárt jelöltje között néhány nappal az elnökválasztás második fordulója előtt.
A Metro-olvasók legjobb videói versenyeztek 15 „Metro-országból” három kategóriában (My Friends, My City, My Fun) A győztesek díja: kétszemélyes út a világ valamelyik Metro-városába a százból. Nézze meg a magyar nyertes videóját!
Az UniCredit Csoport és szakmai partnerei kétféle mesterképzés keretében kínálnak képzési lehetőséget azoknak a fiatal tehetségeknek, akik a bankszektorban terveznek nemzetközi karriert.
A megelőző hónapohoz képest júniusban a BÉT határidős piacának forgalma is visszaesett, azonban a megeleőző év azonos időszakához képest még így is jelentős, közel 50%-os a növekedés. A legnagyobb...
Többnyire a mai napon is veszteségek mutatkoznak az ázsiai piacokon, leginkább a csalódást keltő, tegnap megjelent amerikai makroadatok miatt. Fokozott óvatosság jellemzi a piacokat a délután megjelenő júniusi amerikai foglalkoztatottsági, munkanélküliségi adatok előtt.
Illés Zoltán azt szeretné elérni, hogy ártérre ne adjanak ki a jövőben építési engedélyt. Az ártérre épült gazdasági és kereskedelmi ingatlanokra pedig kötelező legyen biztosítást kötni
A jövő építészeinek, mérnökeinek, egészségügyi dolgozóinak és üzleti adminisztrátorainak szükségük lesz arra, hogy ismerjék a munkahelyi egészségvédelmet és biztonságot, és a kockázatkezelést beépítsék mindennapi munkájukba, ha magukat a munkavégzés során biztonságban szeretnék tudni.
Nem tévedés volt a szerdai bejelentés, hogy az Kalmár István lesz az APEH új elnökhelyettese, aki alig egy héttel korábban megkapta a Magyar Posta igazgatósági elnöki tisztét is. Kalmár egyszerre...
Az EUR/USD 25 pipes sávban mozgott az ázsiai kereskedésben, 1,2529 és 1,2504 között. Az USD/JPY 51 pipes sávban ingadozott, 87,70 valamint 88,21 között. Az EUR/JPY árfolyama 109,73 és 110,40 között alakult. 11.00-kor teszik közzé a májusi EU-s munkanélküliségi rátát (elörejelzés. változatlan 10,1%). 14.30-kor hozzák nyilvánosságra a júniusi amerikai munkanélküliségi rátát (elörejelzés 9,8%,…
Az idén is nőtt a munkát kereső diákok száma, a kör meghaladta a 200 ezret, ám a munkalehetőségek jelentősen csökkentek - olvasható a Napi Gazdaságban.
Egy dél-koreai bíróság pénteken 20 év börtönre ítélt egy 22 éves internetfüggő fiatalembert, aki még februárban meggyilkolta anyját. A férfi azért végzett vele, mert az asszony bírálta őt, amiért állandóan az interneten játszott különböző szerencsejátékokat.
Minden ötödik állami gondozásban élő testvérpárt elszakítja egymástól a gyermekvédelmi rendszer, ráadásul sokszor a gyerekek kapcsolattartását sem biztosítják megfelelően, ami közvetlenül veszélyezteti a kicsik védelemhez, gondoskodáshoz való jogát - olvasható a Magyar Nemzetben.
Pénteken eleinte országszerte napos időre számíthatunk, a déli óráktól aztán megnövekszik a gomolyfelhőzet. A Dunántúl középső tájain elszórtan, másutt néhol fordulhat elő zápor, zivatar - olvasható ...
Az ugandai felmenőkkel rendelkező Martin Mutumba érkezésével érdekes ember igazolt a Videotonhoz. A szélső ügyes a labdával, rappel, de évekkel ezelőtt a rendőrséggel is összetűzésbe került.
A konzervatív–liberális kormánykoalíció számára vereséggel felérő győzelemként értékelték a német lapok a koalíciós jelölt Christian Wulff államfővé választását. Mivel a kilencórás, háromfordulós elnökválasztási párharc végén 625 szavazatot kapott, eszerint 19 kormánypárti képviselő még az utolsó körben sem rá szavazott.
Vegyes elmozdulásokat mutatnak ma reggel az ázsiai részvényindexek, úgy tűnik, a befektetők kivárnak a mai amerikai munkaerőpiaci statisztika előtt. A Nikkei minimális emelkedéssel zárt, Kína viszont...
Sokakat aggasztanak Orbán Viktor lobbanékony és akaratos megnyilvánulásai, és a hatalomban eltöltött első hónap arra vall, hogy az aggodalom jogos - írja a The Economist, mely szerint riasztó a médiatörvény tervezete, az egyetlen fékje pedig a Fidesz túlhatalmának az államfő lehetne, aki azonban Orbán Viktor miniszterelnök pártbéli cimborája
Miután kisebb nyereségeket szerzett az ázsiai kereskedésben, az NZD/CHF dél felé indult. Az elemzök szerint a frank további erösödésével számolhatunk, hiszen az SNB egyelöre nem kíván beavatkozni és sokan biztos pontnak tekintik a devizát. A devizapár hamarosan elérheti a 0,7240-es értéket. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Az nb1.hu információi szerint távozik a Ferencváros főszponzora, az Unibet. A fogadóiroda 2009. július 31-én bővítette ki az addigi együttműködését a klubbal főszponzori szintre, ám a két fél a lejáró szerződést nem hosszabbítja meg.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 214,49 pontos, 1,02 százalékos csökkenéssel, 20.835,94 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 29,3 milliárd forint volt csütörtökön, a vezető részvények a stagnáló Mol kivételével estek az előző napi záráshoz képest. Próbált a piac korrigálni felfelé, de nem nagyon sikerült, a túladottság ellenére sem. Az OTP részvények ára 49 forinttal, 1,03…