A putnoki idősek otthona nyolc dolgozóját gombamérgezéssel szállították hétfőn a miskolci kórházba, miután rosszul lettek attól a gombapaprikástól amit egyikük pénteken főzött nekik.
Elszámolási vita miatt abbahagyta a budapesti Műjégpálya felújítását a kivitelező. A cég szerint a beruházó fővárosi önkormányzat az elvégzett munka tizedét fizette ki. A Városháza nem tagad, de szerinte addig nem is jár több pénz, amíg a társaság nem tartja a szerződésben vállalt ütemtervet.
A magas vérnyomás a leggyakoribb szív- és érrendszeri betegség, a betegek egy része mégsem szedi rendszeresen a vérnyomáscsökkentő gyógyszereket: márpedig két nagy vizsgálat bizonyította, hogy bármelyik készítményt kapja is a beteg, életkilátásai lényegesen jobbak, mint azoké, akiket nem kezelnek.
A hatékonyság növelése kulcsfontosságú ahhoz, hogy a járványnak leginkább kitett országokban érdemi eredményeket lehessen elérni a megelőzés terén - közölte a volt elnök és az üzletember
A várakozások alatt maradt az IBM számítástechnikai óriásvállalat második negyedévi bevétele, mert a gyenge euró csökkentette a külföldi eladásokból származó, dollárban kifejezett összeget.