2010. július 16. péntek

júl. 16
8:00
Olvad az aszfalt, fogy a sör (Privátbankár)
A kánikula miatt bizakodóbbá vátak a hazai sörgyártók és bíznak abban, hogy a tavalyi csökkenés után idén újra növekedhet a piac mérete
júl. 16
8:01
USA - Alkalmazhatnának több embert a vállalatok, mégsem teszik (ProfitLine)
Az amerikai vállalatok jelentős készpénzt halmoztak fel a recesszió óta, mégsem vesznek fel több munkaerőt - állapította meg a csütörtöki The Washington Post, utalva arra, hogy az okokat illetően vita van az Obama-kormány és a kereskedelmi kamara között. (MTI)
júl. 16
8:03
Betiltották a párnacsatát Fehéroroszországban (ProfitLine)
Úgy tűnik a diktatórikus Fehéroroszországban még egy spontán párnacsatát is állambiztonsági veszélyként értékelnek a hatóságok.
júl. 16
8:03
Perre buzdít a kórház (Blikk)
Kaposvár — A versei alapján úgy tűnik, régóta készült a halálra az öngyilkos Filotás István, mégsem nyilvánították önveszélyessé.
júl. 16
8:03
Stohl: A pokolból is visszajövök! (Blikk)
Budapest — Csak a Blikket engedték be A Tenkes kapitánya című darab próbájára, ahol a címszereplő Stohl András (43) és a fő ellenséget alakító Szikszai Rémusz éppen az egy évvel ezelőtt bemutatott nyári színházi előadás egyik kulcsjelenetét gyakorolta.
júl. 16
8:03
Több a pénz, mégsem kell több munkaerő (HR Portál)
Az amerikai vállalatok jelentős készpénzt halmoztak fel a recesszió óta, mégsem vesznek fel több munkaerőt - állapította meg a csütörtöki The Washington Post, utalva arra, hogy az okokat illetően vita van az Obama-kormány és a kereskedelmi kamara között.
júl. 16
8:05
Irányítótoronynak csapódott egy kisgép a halászi repülőtéren (Blikk)
Földet érés után a leszállópályán megcsúszott, majd az irányítótoronynak ütközött egy kétszemélyes ultrakönnyű oktatógép pénteken reggel a halászi repülőtéren.
júl. 16
8:05
600 ezer görögnek nincs munkája (HR Portál)
Görögországban 11,9 százalékra nőtt a munkanélküliség áprilisban, ami 2,5 százalékponttal haladta meg az egy évvel korábbit - tette közzé csütörtökön a görög statisztikai hivatal.
júl. 16
8:06
Szijjártó Péter: A Fidesz rajtra készen várja a kampányidőszakot (Infostart)
A miniszterelnök szóvivője szerint a parlamenti választásokon kinyilvánított népakarat érvényesülhet az október 3-ra kiírt önkormányzati választáson is. Szijjártó Péter az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: a Fidesz már rajtra készen várja az eddigieknél rövidebbre szabott kampányidőszakot.
júl. 16
8:06
Zombik karamboloztak Amerikában (Gondola)
Zombik másztak ki egy felborult autóból az Egyesült Államokban, halálra rémítve a baleset szemtanúit
júl. 16
8:06
Halálos kettős robbantás Iránban (Kripto Akadémia)
Legkevesebb huszonhatra emelkedett a csütörtök este a délkelet-iráni Záhedánban elkövetett kettős öngyilkos merénylet halálos áldozatainak a száma - jelentette pénteken az Irna hírügynökség egy helyi önkormányzati képviselőre hivatkozva, aki közölte azt is: több mint háromszázan sebesültek meg a támadásban.
júl. 16
8:07
Zöld utat kapott a Berlusconi-csomag (HR Portál)
Az olasz szenátus csütörtökön egy bizalmi szavazás során jóváhagyta a Berlusconi-kormány 25 milliárd eurós takarékossági csomagját.
júl. 16
8:08
A sörgyártók már csak a hőségben bíznak (Gondola)
A viszonylag hideg tavaszi, nyár eleji időjárásnak nem örültek a sörgyártók, a mostani kánikula kapcsán azonban, érzékelve a foci VB alatti megnövekedett sörfogyasztást is, már bizakodnak, hogy belföldi értékesítésük tavalyi 9 százalékos csökkenése után talán bővülhet a sörpiac az idén Magyarországon - derül ki a piaci szereplők nyilatkozataiból
júl. 16
8:09
Bírsággal küzdene az osztrák miniszter a bérdömping ellen (HR Portál)
Ellenőrzéssel és szigorú bírsággal akarja elejét venni az osztrák munkaügyi miniszter, hogy a munkavállalási korlátozások jövő évi megszűnése torzítsa a béreket - jelentette csütörtökön az osztrák tömegtájékoztatás.
júl. 16
8:10
Húsznál is több halálos áldozatot követelő merénylet Iránban (Gondola)
Húsznál is több halálos áldozatot követelő merényletet hajtottak végre csütörtök este az Irán délkeleti részében fekvő Záhedán városában egy mecsetnél - jelentette az Irna hírügynökség
júl. 16
8:11
Maximalizálná a Fidesz a szakszervezeti fizetéseket (HR Portál)
A kormánynak és a Fidesz-KDNP-frakciónak eltökélt szándéka, hogy megvizsgálja az állami cégeknél működő szakszervezetek vezetőinek fizetését, és ha igazságtalanságot tapasztal, lépni fog - közölte Selmeczi Gabriella fideszes országgyűlési képviselő a Magyar Nemzet csütörtöki számában megjelentekre reagálva.
júl. 16
8:12
Emelkedett a Fülöp-szigeteken pusztító tájfun áldozatainak száma (Gondola)
Legalább 38-ra emelkedett péntekre a Fülöp-szigeteken pusztító nagy erejű tájfun halálos áldozatainak száma - közölték a manilai hatóságok
júl. 16
8:13
A Tesco HR vezetőjétől kér tájékoztatást a KASZ (HR Portál)
A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) levélben fordult a Tesco-Globál Áruházak Zrt. humánerőforrás vezetőjéhez, hogy tájékoztatást kérjen a sajtóban megjelent hírek szerint ki nem fizetett pótlékokról, valamint azoknak a munkavállalók felé történő megnyugtató rendezéséről - közölte a KASZ az MTI-vel.
júl. 16
8:15
Csaknem félezer diák dolgozik a Hegyalja Fesztiválon (HR Portál)
A magyar egyetemisták és főiskolások számára nem csupán szórakozást jelent egy-egy fesztivál. Tanulni és szakmai gyakorlatot szerezni is lehet a koncertek között. Az egyik legmagasabb diákfoglakoztatást a Hegyalja Fesztivál éri el, ahol a kezdésnél több mint ötszáz tanuló áll munkába.
júl. 16
8:15
A leégés később bosszulja meg magát (WebBeteg)
A napfény sokszor emlegetett áldásos hatása mellett sajnos igen sok veszély forrása. A legismertebb fényártalom a napégés, amelyért főképp a hosszúhullámú UV-B sugarak tehetőek felelőssé.
júl. 16
8:17
Egy hét múlva hirdetik ki a felvételi ponthatárokat (HR Portál)
Egy hét múlva kiderül, hogy a jelentkezők közül, ki melyik felsőoktatási intézménybe nyert felvételt. Július 22-én hirdetik ugyanis ki hivatalosan a felvételi ponthatárokat, amelyek a felvi.hu-n is elérhetők lesznek.
júl. 16
8:18
Még 2000 milliárd vár a befalapokra (Privátbankár)
A Generali Alapkezelő szerint a hazai befektetési alapok jelenlegi, mintegy 3500 milliárd forintos vagyona idén decemberre az 5500 milliárd forintot is elérheti
júl. 16
8:20
Orbánnál járt az IMF delegációja (Privátbankár)
Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön fogadta a Nemzetközi Valutaalap (IMF) Budapesten tartózkodó delegációját
júl. 16
8:21
Philadelphiai hajóbaleset: pert indítanak a családtagok (BorsOnline)
Meg akarják találni a felelősöket a philadelphiai vízibuszbalesetben elhunyt magyar diákok, S. Dóra és P. Szabolcs szülei. Egy magyar származású amerikai ügyvéd segíti őket.
júl. 16
8:21
Kézigránát robbant Újpesten (Blikk)
Két robbanás is történt Budapesten a IV. kerületben, az egyiket feltehetően kézigránát okozta, személyi sérülés nem történt.
júl. 16
8:22
Alapkezelők: egyszeri alkalom lehet a különadó (Privátbankár)
A Bamosz elnöke szerint az alapkezelőkre vonatkozó idei új különadó hosszabb időszakra való kiterjesztése károkat okozna az ágazatnak, amely kulcsfontosságú az államadósság finanszírozásában
júl. 16
8:23
100 millióért árulják a viskót (Blikk)
DORSET — Több mint 100 millió forintos kikiáltási áron hirdette meg egy brit aukciósház ezt a tengerparti vityillót, amely szerintük pillanatok alatt el fog kelni.
júl. 16
8:24
Kézigránátok robbantak Újpesten: leszámolásra készültek? (HírTV)
Jugoszláv támadó-kézigránátokat robbantottak pénteken hajnalban a főváros IV. kerületében. A két robbantás mögött elszámolási vita állhat, s mindkét támadásnak ugyanaz a személy volt a célpontja.
júl. 16
8:24
Baleset a halászi repülőtéren (Gondola)
Leszállás közben az irányítótoronynak ütközött egy kétszemélyes oktatógép pénteken reggel a halászi repülőtéren - közölte a katasztrófavédelem sajtóügyelete
júl. 16
8:24
Közel 3 százalékos esés a japán tőzsdén (Portfolio)
Lefelé vették az irányt ma reggel az ázsiai részvényindexek, a legnagyobb mértékben a japán piac esik, a Nikkei közel 3%-os mínuszban fejezte be a kereskedést. Az általános negatív hangulat mellett a...
júl. 16
8:25
Rettegésben tartja a gyíkokat az elefánt (Blikk)
DELHI — Aligha felejti el, ha egyáltalán túléli viszontagságos utazását ez a szerencsétlen gyík, amelyet egy elefánt rázogatott napokon keresztül egy indiai rezervátumban.
júl. 16
8:26
Ikvai-Szabó Imre: óriási lehetőség előtt áll a kormány (Gondola)
Óriási lehetőség előtt áll a parlamenti többség: egyszerűsítheti az önkormányzatok feladatait és az ágazati jogszabályokat, vagyis a kétharmados többség birtokában összehangolhatja az önkormányzatok kötelezettségeit a lehetőségeikkel - mondta Ikvai-Szabó Imre (SZDSZ) főpolgármester-helyettes
júl. 16
8:27
Rákot sugároz a Vatikáni Rádió (Blikk)
VATIKÁNVÁROS — Tíz évig tartó bírósági vizsgálat után bebizonyosodott, hogy a Vatikáni Rádió adóállomásai miatt lesz sok gyerek leukémiás Róma környékén.
júl. 16
8:28
Kigyulladt egy raktár Debrecenben, száz embert kiköltöztettek (Gondola)
Kigyulladt egy gyúlékony anyagokat tároló raktár Debrecenben péntek hajnalban; a hatalmas füst miatt mintegy száz embert ki kellett költöztetni az otthonából - közölte a katasztrófavédelem megyei ügyeletese
júl. 16
8:30
USA - Nap végére sikerült lefaragni a veszteségek nagy részét (ProfitLine)
A kereskedés végére sikerült a vezető amerikai részvényindexeknek ledolgozni a nap elején felhalmozott veszteségeiket, melyet a csalódást keltő makroadatok okoztak.
júl. 16
8:30
Károk és csalók… (Gondola)
Pénzszivattyú: tanácsadók százmilliókért? Fél a társadalmi ellenőrzéstől a kormány? Miért volt olyan sürgős a fűtőerőmű privatizációja?
júl. 16
8:32
KEG részvény elemzés - széttaposás után, előtt? (ProfitLine)
Brutális mértékű csökkenést mutat az árfolyam, mióta az oldalazást követően leszakadt a 300 forintnál lévő támasz szintről. 37 százalékot esett, szinte megállás nélkül, csupán pár napig tudott ideiglenesen megkapaszkodni a 250 forintos szintnél.
júl. 16
8:32
Aczélos hit (Gondola)
Vajon miért nem győzi meg semmiről sem a baloldali publicistákat a tavaszi választási eredmény? Meddig képesek ellenállni a tényeknek?
júl. 16
8:34
Bamosz elnöke szerint legfeljebb egyszeri lehet a különadó (ProfitLine)
Az alapkezelőkre vonatkozó idei új különadó legfeljebb egyszeri lehet. Kiterjesztése hosszabb időszakra károkat okozna az ágazatnak, amely kulcsfontosságú az államadósság finanszírozásában - nyilatkozta Szalai Sándor, a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének (Bamosz) elnöke a Reutersnak.
júl. 16
8:34
Orbán a Jobbiknál járt és a Gárdáról beszélt (Gondola)
A kormány továbbra is elutasítja a Magyar Gárdát.
júl. 16
8:36
Ülnek a pénzükön az amerikai cégek (Privátbankár)
Az amerikai vállalatok jelentős készpénzt halmoztak fel a recesszió óta, mégsem vesznek fel több munkaerőt - állapította a csütörtöki The Washington Post. A nem pénzügyi szektorban működő cégek 1,8 ez...
júl. 16
8:36
Budapesti intézménnyel olvad össze a Szolnoki Főiskola? (HR Portál)
Hosszú távon képtelen talpon maradni a Szolnoki Főiskola - írja a Magyar Nemzet, az intézményben pedig nem zárják ki az integráció lehetőségét sem. A napilap információi szerint a főiskola egy budapesti egyetemmel kezdte meg a tárgyalásokat az egybeolvadásról.
júl. 16
8:36
OTP részvény elemzés - oldalról kapja a szelet (ProfitLine)
A múlt heti emelkedést követően mostanra fontos ellenállások jelentkeztek mind külföldi, mind hazai piac részről. Ilyen esetekben kell egy lendület a piacnak ahhoz, hogy áttörje az ellenállásokat. Amennyiben ez sikerül, egy idő után újra ez következik, de már magasabb szinten. Jelenleg ez az erő nincs meg már a részvénypiacban, lévén, hogy egyhuzamban elég sokáig emelkedett. A múlt héten…
júl. 16
8:38
Mesterházy: Orbán terítse ki a kártyáit! (Privátbankár)
Mesterházy Attila szerint Orbán Viktor megszorításokra készül, csak ezt nem meri elárulni az önkormányzati választások előtt. Megvolt az új elnökség első ülése
júl. 16
8:38
Újabb diplomabotrány egy román egyetemen (HR Portál)
Folytatódik a román Spiru Haret magánegyetem körül gyűrűző botrány, nem pályázhatnak ugyanis tanári állásra azok, akik az intézmény levelező szakán szerezték meg diplomájukat - olvasható a dunatv.hu-n.
júl. 16
8:38
Csalódást keltő eredmény a Google-tól (ProfitLine)
Megzuhant a Google árfolyama a második negyedéves eredményének nyilvánosságra kerülését követően. Ugyan növelni tudta mind a nyereségét, mind a bevételét, azonban ennek mértéke elmaradt a várakozásoktól.
júl. 16
8:39
Botcsinálta rablót fogott Laci betyár (BorsOnline)
Nagy eséllyel pályázhatna az év lúzere címre az a rabló, aki a gyenesdiási takarékszövetkezetet próbálta kirámolni. Pechére két rendőr volt a pénzintézetben. Eliszkolt, de vesztére a legendás Mesterhármas egyik tagjához, Laci betyárhoz menekült.
júl. 16
8:39
Button újra együtt régi szerelmével (Blikk)
LONDON — Mindössze két hónapig bírta egymás nélkül Jenson Button (30) és Micsibata Jessica (25)?
júl. 16
8:40
Új marketingigazgató a Sió-nál (HR Portál)
Aniot Dávid június vége óta tölti be a piacvezető gyümölcslégyártó és -forgalmazó Sió-Eckes Kft. marketingigazgatói pozícióját.
júl. 16
8:42
Két robbanás történt hajnalban Újpesten (Gondola)
Két robbanás is történt péntek hajnalban Budapesten a IV. kerületben, az egyiket feltehetően kézigránát okozta, személyi sérülés nem történt - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese

Keresés