A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,49 százalékos csökkenéssel, 22.496 ponton zárt. A részvénypiac forgalma 15,6 milliárd forint volt, a vezető részvények csökkenéssel zártak az előző naph...
Beszedi a kormány az FHB Jelzálogbanktól az állami tőke használatának díját, ennek jogi alapját a Stabilitási törvény módosításával kívánja megteremteni. Az állami szerepvállalás egy évre számítva töb...
Technológia szakértőkkel készített kutatás eredményei szerint a napjainkban közösségi online felületeken aktív fiatalok életük végéig az internetes információcsere hívei maradnak. Koruk előrehaladtával talán változik majd a megosztott információk tartalma, de a digitális információcsere lehetőségéről nem fognak lemondani.
Sólyom László köztársasági elnök október 3-ára írta ki az önkormányzati képviselők választását, a választási eljárás határidőiről és határnapjairól szóló közigazgatási és igazságügyi miniszteri rendelet pénteken jelent meg a Magyar Közlönyben.
Először látható múzeumban a legrégebben megfagyott mamutbébi: az ötvenezer éve elpusztult állatot péntektől lehet megtekinteni a franciaországi Auvergne-ben
Kigyulladt a felújítás alatt álló budapesti Piarista Gimnázium tetőszerkezete péntek délután; a tűzoltók megfékezték a tüzet - mondta Molnár Péter, a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság szóvivője.
Az orosz elnök aláírta azt a rendeletet, amelynek értelmében az orosz fegyveres erőkön belül négy egyesített stratégiai parancsnokságot hoznak létre, valamint egységes rendszerbe szervezik az anyagi-technikai ellátást. Ennek megfelelően négy katonai körzetet alakítanak ki a négy egyesített stratégiai parancsnokság alatt.
Elfogadhatatlannak tartja az elszámoltatásért felelős kormánybiztos, ha valaki több tízmillió forintos végkielégítést vesz fel állami pénzből, ráadásul úgy, hogy rövid időn belül egy másik állami cégnél helyezkedik el.
Összesen 10,8 milliárd forint költségvetési átcsoportosításáról döntött a kormány, a költségvetés általános tartaléka terhére - derül ki a legújabb Magyar Közlönyben megjelent szövegből. Ebből 1,58...
Szócska Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyi államtitkára pénteken azonnali vizsgálatot kezdeményezett az ÁNTSZ-nél nyolc potenciafokozó étrend-kiegészítő kapcsán - tájékoztatta a tárca az MTI-t.
A turizmustörvény megalkotását és az ágazat 10 éves stratégiai tervét ígérte Matolcsy György. A nemzetgazdasági miniszter a Parlamentben rendezett konferencián azt üzente a turizmusból élőknek, hogy lejárt a mennyiségi fejlesztések kora, és a turizmusban is inkább a minőségi fejlesztésekre lesz szükség. Matolcsy György egyébként azt javasolta, hogy a turizmus egészét integrálják az egészségiparba.
Elérte a Conson tájfun a dél-kínai Hajnan (Hainan) sziget legdélebbi városának, Szanjának (Sanya) a partjait, egy ember meghalt, egy másik súlyosan megsérült - jelentette a városi katasztrófamegelőző hivatal pénteken helyi idő szerint az esti órákban.
Elfogadhatatlannak tartja az elszámoltatásért felelős kormánybiztos, ha valaki több tízmillió forintos végkielégítést vesz fel állami pénzből, ráadásul úgy, hogy rövid időn belül egy másik állami cégnél helyezkedik el. Papcsák Ferenc azután juttatott el közleményt az MTI-hez, hogy a Magyar Nemzet "botrányos lelépési pénzekről" írt pénteki számában.
Az észak-írországi Londonderry került ki győztesen abból a versenyből, amelyet még az előző brit kormány hirdetett meg, így 2013-ban elsőként viselheti a britek kulturális fővárosa címet.
Kisebb robbanás törte ki egy parkoló autó üvegét péntek kora délután a III. kerületi Bécsi úton. Kiderült, hogy az autóban hagyott dezodoros palackok közül robbant fel egy a hőségtől. A tűzoltóság az eset kapcsán arra figyelmeztet, hogy 36 fokosnál magasabb külső hőmérséklet mellett még az árnyékban hagyott autókban is 50-60 Celsius fok lehet, ezért gázzal, vagy üzemanyaggal töltött palackokat,…
Nem csak a hőség miatt forrhat a levegő a kocsiban, az együtt utazók között egy apróság is kirobbanthat veszekedést. De a figyelmet elterelő szócsaták is növelik a közlekedési balesetek számát.
Hozzávalók: 1 üveg (360 grammos) sűrített paradicsom 1,8 liter víz 1 nagyobb vöröshagyma 4 gerezd fokhagyma étolaj ízlés szerint só ízlés szerint kristálycukor 1 szűk teáskanálnyi őrölt pirospaprika 2+1 jó teáskanálnyi szárított, morzsolt bazsalikom 1+1 csapott teáskanálnyi szárított rozmaring fél teáskanál őrölt fehérbors 1 kis csokor apróra vágott petrezselyem A rántáshoz: liszt étolaj…
Kigyulladt a fővárosból Szombathelyre tartó gyorsvonat mozdonya pénteken délelőtt Tárnoknál. A lángokat a tűzoltók megfékezték, senkinek nem esett baja.
Bevasalja a kormány az FHB Jelzálogbanktól az állami tőke használatának díját, ennek jogi alapját a Stabilitási törvény módosításával kívánja megteremteni
Pénteken a nyitást követően lejtmenetbe kapcsoltak az amerikai tőzsdék, a negatív hangulat pedig egészen zárásig kitartott, a főbb indexek 2-3%-os mínuszban fejezték be a kereskedést. Bár a pénteken...
Tamás Gáspár Miklós szerint a közönség azért tűri el az elképesztő hatalomközpontosítást és a demokratikus intézményrendszer felszámolását, mert azt gondolja, hogy ez a kormány szociális, egyenlőség- és igazságosság párti, gazdaságélénkítő politikát fog folytatni, amely következtében növekszik majd az életszínvonal.
Az izraeli rádió pénteki jelentése szerint valószínűtlen, hogy Mahmúd Abbász palesztin elnök a közeljövőben beleegyezne a közvetlen palesztin-izraeli béketárgyalásokba, bár amerikai részről nyomás nehezedik rá
Az őszi búza 20 százalékát learatták Vas megyében; a betakarított termés mindössze 30 százaléka éri el az étkezési minőséget - tájékoztatta Márkus Antal, a Vas Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MGSZH) vezető főtanácsosa az MTI-t pénteken.
Hozzávalók: 4 kisebb méretű padlizsán (kb. 15-20 dkg/db) A páchoz: 1/2 dl olívaolaj 1/2 citrom leve 1 teáskanál tengeri só 1 kávéskanál őrölt rozmaring (a friss még jobb) 1 kávéskanál morzsolt oregánó 1 dundi gerezd fokhagyma Az olívakrémes mártogatóhoz: 1 közepes cukkini finomra reszelve (kb. 25 dkg) 2 db nagyobbacska paradicsom, meghámozva, kimagozva 2 szál újhagyma 1 kis gerezd fokhagyma 1…
A négy évvel korábbinál harmincezerrel többen vetették fel magukat a kisebbségi választói jegyzékbe: amíg 2006-ban 199.789-en szerepeltek a jegyzékben, addig az idei választásra a július 15-i határidőig 227.838-an jelentkeztek az Országos Választási Iroda (OVI) péntek délutáni adatai alapján.
Azáltal, hogy a kormány 2014-től kétszáz főre csökkentette a parlamenti képviselők létszámát, akár száznál is több fideszes honatya maradhat állás nélkül. A helyezkedés egyes hírek szerint már elkezdődött, de a most még képviselőként dolgozó párttagok "kártérítésére" a Fideszen belül külön kompenzálási rendszer jöhet létre. A kiszoruló politikusok polgármesterként folytatnák, egy tervezett…
Elérte a Conson tájfun a dél-kínai Hajnan (Hainan) sziget legdélebbi városának, Szanjának (Sanya) a partjait, egy ember meghalt, egy másik súlyosan megsérült - jelentette a városi katasztrófamegelőző hivatal pénteken helyi idő szerint az esti órákban.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 341,37 pontos, 1,49 százalékos csökkenéssel, 22.496,82 ponton zárt pénteken. Az USA tőzsdék több mint 2%-os, jelentős mértékű visszaesését tekintve a jövő hét sem tűnik túl fényesnek...
A fogyasztói árak júniusban már harmadik hónapja csökkentek az Egyesült Államokban a pénteken megjelent adatok szerint, ez arra utal, hogy továbbra is elenyésző az inflációs nyomás a világ legnagyobb gazdaságában.
Orosz fizikusok felfedezték, hogy miként lehet tökéletesen lemásolni bármilyen műalkotást. Még a Mona Lisát is hamisítani lehetne akár milliós példányszámban, s a legavatottabb szakértők és módszerek sem tudnák megkülönböztetni a hamisítványt az eredetitől. Korlát csak egy van, mégpedig a műalkotás szkennelésének pontossága.
Hozzávalók: 2 közepes padlizsán (kb. 25-30 dkg/db) 4 nagyobb szilvaparadicsom néhány szem fekete olajbogyó, olívakrém, frissen őrölt bors - ízlés szerint A páchoz: 1 dl olívaolaj 1 citrom leve 2 teáskanál tengeri só 2 kávéskanál őrölt rozmaring (a friss még jobb) 2 kávéskanál morzsolt oregánó 2 dundi gerezd fokhagyma
Magyarország energiafüggősége miatt nemzetgazdasági érdek, hogy minél hatékonyabban használjuk fel a természet adta lehetőségeket. „Hazánk jelentős kiaknázatlan forrásokkal rendelkezik az alternatív energiaforrások terén” – mondta Bencsik János belgazdasági államtitkár a 3,9 milliárd forintból épülő szarvasi biogáz erőmű pénteki alapkőletételén.