2010. július 16. péntek

júl. 16
15:18
Kétezerből nyolcan úszták át a Jangcét (Kripto Akadémia)
Kétezren úsztak pénteken, Vuhannál (Wuhan) Kína leghosszabb folyójában a 37. nemzetközi Jangce átúszó fesztivál alkalmával, de az átúszásra csak 51-en vállalkoztak, s közülük is csak nyolcan jutottak el a túlpartra - jelentette a Hszinhua hírügynökség.
júl. 16
15:18
Megcsúsztak a piacok, 150 pontos mínuszban a Dow (Portfolio)
Nyitás után esés bontakozott ki az amerikai piacon, a Dow 1.6%-ot, a Nasdaq 1.9%-ot, az S&P 500 pedig 1.8%-ot esett. Európában is elromlott a hangulat, a főbb indexek 0.5 - 1%-os csökkenést mutatnak....
júl. 16
15:18
Szünetelő APEH szolgáltatás - Holnap leáll az Ügyfélkapu (Pénzcentrum)
Holnap hajnalban és reggel, egészen délelőtt 9 óráig nem lesznek elérhetőek az APEH elektronikus bevallási szolgáltatásai....
júl. 16
15:20
Barokk forgatagba csöppenhet az, aki ellátogat Vácra (HírTV)
Hét színpadon és tucatnyi más helyszínen csaknem száz program várja az érdeklődőket Vácott július 23-a és 25-e között. A Váci Világi Vigalom elnevezésű programsorozatot immár 18. alkalommal rendezik meg, és minden korosztály talál majd kedvére való programot - mondta Iványi Károlyné, a Madách Imre Művelődési Központ igazgatója.
júl. 16
15:20
Kétórás dugó a határon (Alternatív Energia)
A megnövekedett forgalom miatt kétórás várakozás alakult ki a Magyarországra belépő személyforgalomban a záhonyi határátkelőhelyen péntek délután - tájékoztatta Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.
júl. 16
15:22
Tömegkarambol és teljes útzár Budapesten (HírTV)
Négyes karambol miatt teljes útzár van a budai alsó rakpart Bertalan Lajos utcai lehatója és a Lágymányosi híd között - értesült a HavariaPress.
júl. 16
15:22
Sem a Tubesen, sem a Zengőn nem épül radar (Alternatív Energia)
Sem a Tubesen, sem a Zengőn nem épül katonai radar; a NATO-kötelezettségben vállalt radarállomást azonban felállítják, de egyelőre nem tudni hol - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter pénteken - egy más témában tartott - sajtótájékoztatón a fővárosban.
júl. 16
15:24
USA: májusi TIC mutató 17,5 mrd USD (HírTV)
A májusi TIC mutató 17,5 mrd USD-os értéket hozott az áprilisi 13,0 mrd után (módosított érték). (OT
júl. 16
15:27
Nem tesztelik többé a közszolgák teljesítményét (Privátbankár)
Előzetes bejelentés nélkül a kormány megszüntette a teljesítményértékelést a köztisztviselői körben; az ok a takarékoskodás lehet - írja az index.hu. Még június 30-án jelent meg az a Magyar Közlöny, ...
júl. 16
15:29
Sem a Tubesen, sem a Zengőn nem lesz radar (Privátbankár)
Sem a Tubesen, sem a Zengőn nem épül katonai radar; a NATO-kötelezettségben vállalt radarállomást azonban felállítják, de egyelőre nem tudni hol - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter - egy más tém...
júl. 16
15:31
4 milliárdból épül biogáz üzem Szarvason (Privátbankár)
A németországi székhelyű Aufwind Neue Energien GmbH, és magyarországi leányvállalata, az Aufwind Schmack Első Biogáz Kft., valamint Gallicoop Pulykafeldolgozó Zrt. együttműködésével Szarvas külterület...
júl. 16
15:33
Eddz úgy, mint egy vérfarkas! (Blikk)
júl. 16
15:36
Így szabadul fel végre a Balaton a szúnyogmegszállás alól (Infostart)
A szakemberek szerint július végére enyhülhet az esténként turistariogatóvá váló balatoni szúnyoginvázió, de szükség lesz újabb kémiai irtásokra, amelyhez - a kimerülő keret miatt - további forrás biztosítására kérte fel a tóparti önkormányzatokat a Balatoni Szövetség (BSZ) egy körlevélben.
júl. 16
15:36
Augusztus elején szavaz a szlovák és a cseh parlament is a kormányprogramról (Gondola)
Augusztus elején vitatja meg a szlovák parlament az Iveta Radicová vezette új koalíciós kormány programját, s tart bizalmi szavazást a kormányról - vált ismertté Pozsonyban
júl. 16
15:36
Az EU kész lecsapni a médiatörvényre (Kreatív Online)
Az Európai Bizottság komolyan büntetheti Magyarországot, amennyiben a kormány elfogadja a médiatörvényt. De lehet, hogy előbb megvárják, hogy a kormány elképzelése működőképes-e.
júl. 16
15:36
Orbán: Nincs kis vagy nagy bűn, csak bűn van (+videó) (HírTV)
A választások során az emberek a rendteremtés pártjára álltak, erre adtak megbízást az új kormánynak - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Belügyminisztérium (BM) állománygyűlésén pénteken. Ismét leszögezte, hogy nincs kis és nagy bűn, csak bűn, az ez elleni fellépés feladata az államé, nem gárdáké. Arról is beszélt, hogy pénzhiány nem lesz akadálya a rendőrség sikeres működésének. Egyúttal új…
júl. 16
15:36
Tűzgyújtási tilalom több megyében (Metropol)
Több megyében általános tűzgyújtási tilalmat rendelt el átmeneti időre az illetékes Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MgSzH) - közölte az MgSzH Központ Erdészeti Igazgatósága.
júl. 16
15:36
Orbán életpályamodellt ígért a rendőröknek (Alternatív Energia)
Orbán Viktor azt ígérte, hogy a négy éves kormányzati ciklus végére a Belügyminisztérium állományába tartozók számára megalkotnak egy "életpályamodellt" szabályozó törvényt.
júl. 16
15:36
Masszázsszalon a szlovák Igazságügyi Minisztériumban (Kripto Akadémia)
Nem kis meglepetésre masszázsszalont is talált az igazságügyi minisztériumban Lucia Zitnanská, a tárca új vezetője, amikor átvette hivatalát - írja a Sme című liberális napilap internetes hírportálja pénteken.
júl. 16
15:36
Robbie Williams újra csatlakozik a Take Thathez (Spa Trend Online)
Valóra vált a rajongók álma: majdnem 15 év után visszatért a Take That együttesbe Robbie Williams brit énekes, hogy elkészítsék közös albumukat.
júl. 16
15:36
Utazók hasmenése (WebBeteg)
Az utazáshoz kapcsolódó hasmenéses megbetegedéseknek nagy részét el lehet kerülni néhány egyszerű szabály szem előtt tartásával, még akkor is, ha olyan helyre utazunk, ahol kérdéses a köztisztaság.
júl. 16
15:36
Robbie Williams újra a Take Thatben (Metropol)
Valóra vált a rajongók álma: majdnem 15 év után visszatért a Take That együttesbe Robbie Williams brit énekes, hogy elkészítsék közös albumukat.
júl. 16
15:38
Index: a kormány megszüntette a teljesítményértékelést a köztisztviselőknél (Gondola)
Előzetes bejelentés nélkül a kormány megszüntette a teljesítményértékelést a köztisztviselői körben; az ok a takarékoskodás lehet - írta az index
júl. 16
15:38
„Ez olyan, mint amikor a gintonikban megrezdül a jég” (HírTV)
A Richter-skála szerinti 3,6-os erősségű földrengés rázta meg pénteken az amerikai fővárost és annak környékét. A Washingtonban rendkívül ritka földmozgás epicentruma Maryland államban volt, 35 kilométeres mélységben - közölte az Egyesült Államok Földtani Intézete.
júl. 16
15:38
Megnyitották a szegedi rakpartot (Alternatív Energia)
A tiszai árhullám levonulását követően péntek délben megnyitották a szegedi rakpartot, amelyet május 22-én zártak le a forgalom elől - tájékoztatta az Alsó Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság ügyeletvezető-helyettese az MTI-t.
júl. 16
15:39
A német kormány megosztott a légi közlekedési adó kérdésében (ProfitLine)
A német kormánykoalíció megosztott annak az új adónak a kérdésében, amelyet a légi közlekedési ágazatra szándékoznak kiróni.
júl. 16
15:40
Július végére csökkenhet a balatoni szúnyoginvázió (Gondola)
A szakemberek szerint július végére enyhülhet az esténként turistariogatóvá váló balatoni szúnyoginvázió, de szükség lesz újabb kémiai irtásokra, amelyhez - a kimerülő keret miatt - további forrás biztosítására kérte fel a tóparti önkormányzatokat a Balatoni Szövetség (BSZ) egy körlevélben
júl. 16
15:40
A köztisztviselőkön spórol a kormány? (Alternatív Energia)
Előzetes bejelentés nélkül a kormány megszüntette a teljesítményértékelést a köztisztviselői körben; az ok a takarékoskodás lehet - írta az index.hu pénteken.
júl. 16
15:42
LMP: Stumpf István jelölése nem felel meg a törvényi követelményeknek (Gondola)
Az LMP szerint az Orbán Viktor kormányfő által alkotmánybírónak javasolt Stumpf István nem felel meg az alkotmánybírákról szóló törvény követelményeinek
júl. 16
15:45
Elfogynak a szúnyogok a Balatonnál (Privátbankár)
A Balatoni Szövetség elnöke szerint az időjárásnak köszönhetően a hónap végére mindenhol alábbhagy a szúnyoginvázió, bár szükség lesz további irtásokra és újabb önkormányzati források bevonására
júl. 16
15:51
Robbie Williams stúdióba vonult a Take That-tel - videó (BorsOnline)
A sztár meglépte, amit a rajongók remélni sem mertek: újra összehozta az egykor volt legmenőbb fiúcsapatot, a Take That-et. A négy további tag - Gary Barlow, Howard Donald, Jason Orange és Mark Owen – társaságában most stúdióba vonul, hogy együtt összehozzanak egy anyagot.
júl. 16
15:51
Body Art, a művészi forma (Blikk)
júl. 16
15:53
Aguilera most szende szűzlányt játszik (Blikk)
Nyilvánosságra került néhány fotó Christina Aguilera új klipjének forgatásáról. Az énekesnő most nem Lady Gaga-imitátorként, hanem ártatlan kislányként jelent meg a kamerák előtt.
júl. 16
15:54
Paczolay: függetlenedniük kell a politika által jelölt alkotmánybíráknak (Infostart)
Az Alkotmánybíróság elnöke szerint a bíróválasztás a politika egyetlen lehetősége arra, hogy beleszóljon az alkotmánybíráskodás folyamatába. Paczolay Péter úgy véli: a fő kérdés az, hogy a politikai eljárással megválasztott bírák tudnak-e később függetlenedni.
júl. 16
15:54
Hatalmas viharok pusztítottak a szomszédban (Infostart)
A hirtelen lezúduló nagy mennyiségű csapadék miatt sokfelé kiöntöttek a patakok és kisebb folyók Ausztriában. Alsó-Ausztriában több mint 15 ezer hektáron jég okozott pusztítást szőlőkben és a gabonaföldeken, hét és fél millió euróra becsülik a kárt.
júl. 16
15:54
Megremegett a föld a Fehér Ház alatt (Gondola)
Megremegett a föld a washingtoni Fehér Ház alatt péntek hajnalban; kisebb földrengés rázta meg az amerikai főváros térségét
júl. 16
15:54
Zombik másztak ki egy felborult autóból (Metropol)
Zombik másztak ki egy felborult autóból az Egyesült Államokban, halálra rémítve a baleset szemtanúit.
júl. 16
15:54
Megsértődött a milliomos szakszervezeti vezető (Alternatív Energia)
Áll a vizsgálat elé a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének (VDSZSZ) alelnöke, de "rosszul esik neki", hogy épp a Fidesz képviselője vetette fel: túl magas fizetést kapnak a MÁV-nál működő érdekképviseletek vezetői. Bárány Balázs az MR1-Kossuth Rádiónak elmondta, viszonyítás kérdése, hogy a másfél millió forintos fizetésüket valaki soknak vagy kevésnek tartja.
júl. 16
15:54
A cseh és a szlovák parlament is a kormányprogramra vár (Kripto Akadémia)
Augusztus elején vitatja meg a szlovák, illetve a cseh parlament a két szomszédos országban a közelmúltban felállt új kormányok programját, illetve tart bizalmi szavazást.
júl. 16
15:56
MFB-sztori: így működött a kommandó! (Gondola)
Hetvenfős kommandó szállta meg a bank irodáit. Bevetették a pszichikai fenyegetés széles eszköztárát is — döbbenetes részletek.
júl. 16
15:56
Pintér szabad kezet kapott (Alternatív Energia)
Orbán Viktor azzal indokolta Pintér Sándor belügyminiszteri kinevezését, hogy ezzel is világossá tegye, nincs idő soha ki nem próbált emberekre, módszerekre, továbbá felkészülésre, kísérletezésre, hanem szükség van a stabilitásra - erről a kormányfő a Belügyminisztériumban tartott állománygyűlésen beszélt pénteken.
júl. 16
15:58
Stumpf nem lehet alkotmánybíró? (Alternatív Energia)
Az LMP szerint az Orbán Viktor kormányfő által alkotmánybírónak javasolt Stumpf István nem felel meg az alkotmánybírákról szóló törvény követelményeinek. A miniszterelnök Bihari Mihályt szeretné még a testületben látni.
júl. 16
16:00
Rövidebbek lehetnek a tanórák (Alternatív Energia)
Az oktatási intézményekben általában 45 percesek a tanórák; a jogszabály azt rögzíti, hogy az elméleti oktatásban az órák nem lehetnek 60 percnél, a művészeti oktatásban 90 percnél hosszabbak - közölte az Oktatási Hivatal (OH) elnöke pénteken az MTI kérdésére.
júl. 16
16:09
„Apám megfogadta, hogy megöl” (BorsOnline)
Gyermekkorát kiképzőtáborokban, felnőttkorát bujkálással töltötte Omar bin Laden, Oszama bin Laden 29 éves fia. Omar jelenleg Katarban él, ott adott interjút egy brit lapnak. Apja vélhetően Irán egyik kisvárosában rejtőzik évek óta.
júl. 16
16:12
Tarlós: mindenki a metróépítés befejezésének szükségességéről beszél (Infostart)
"Be akarjuk fejezni a metróépítést és mindent meg is fogunk tenni ennek érdekében" - írta Tarlós István fideszes főpolgármester-jelölt pénteki keltezésű, Demszky Gábor főpolgármesternek címzett nyílt levelében, amelyet a Miniszterelnökség juttatott el az MTI-hez.
júl. 16
16:12
Földrengés a Fehér Ház alatt (Infostart)
Megremegett a föld a washingtoni Fehér Ház alatt péntek hajnalban; kisebb földrengés rázta meg az amerikai főváros térségét.
júl. 16
16:12
Halas jégkockát fogyasztanak a meleg ellen (HírTV)
A rendkívüli meleg az állatok szervezetét is megviseli, a Fővárosi Állatkert lakói számára különböző praktikákkal igyekeznek enyhíteni a forróságot. A pingvin kifutóban zuhany működik, az elefántokat pedig rendszeresen locsolótömlővel hűtik a gondozók.
júl. 16
16:12
Tarlós: be akarjuk fejezni a metróépítést (Gondola)
"Be akarjuk fejezni a metróépítést és mindent meg is fogunk tenni ennek érdekében" - írta Tarlós István fideszes főpolgármester-jelölt Demszky Gábor főpolgármesternek címzett nyílt levelében
júl. 16
16:12
Pedro Leon a Real Madrid új igazolása (Metropol)
A Getafe fiatal játékosával, Pedro Leonnal erősítette meg keretét a Real Madrid labdarúgócsapata. A 23 éves jobbszélsőt pénteken, a Bernabeu Stadionban mutatta be a klub elnöke, Florentino Pérez.
júl. 16
16:12
Tűzgyújtási tilalom a hőség miatt (Alternatív Energia)
Több megyében általános tűzgyújtási tilalmat rendelt el átmeneti időre az illetékes Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MgSzH) - közölte az MgSzH Központ Erdészeti Igazgatósága pénteken az MTI-vel.

Keresés