Az engedélyezési eljárások elhúzódása miatt törölték a világbajnokság versenynaptárából a Red Bull Air Race budapesti futamát, így a verseny utolsó állomásán, Németországban avatnak majd bajnokot.
Bár még javában tombol a nyár, az előrelátó volt diák már most gondol arra, hol legyen ősszel az érettségi találkozó? Ha még nem döntötte el, itt az idő, az Időzített Gomba ahol tud segít.
Az amerikai elnök iránti bizalom minden korábbinál gyengébb, tíz választó közül csaknem hat nem bízik abban, hogy Barack Obama az ország számára helyes döntéseket hoz.
Kuponokkal fizethetnek a sátoraljaújhelyi árvízkárosultak mindazokért az építőanyagokért, amelyek sérült ingatlanjuk helyreállításához szükséges, illetve ezekkel az utalványokkal vásárolhatják meg az életvitelhez szükséges ingóságokat.
A boszniai muzulmánok legerősebb pártja azt követelte kedden, hogy ne indulhasson az októberi boszniai parlamenti választásokon az a szerb párt, amely kitüntette egykori alapítóját, a háborús bűnökkel vádolt Radovan Karadzicot.
Varga Mihály szerint nincs fennakadás a magyar kormány és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) között folyó gazdaságpolitikai tárgyalásokon. A Miniszterelnökség államtitkára, aki részt vesz a...
Körülbelül 340 évvel ezelőtt egy angol orvos ismertetett egy különös betegséget, amelyben az abban szenvedők úgy érzik, bogarak másznak a bőrük alatt. Mi lehet ez a betegség?
Nincs fennakadás a magyar kormány és a Nemzetközi Valutaalap közötti tárgyalásokon - közölte a Miniszterelnökség államtitkára azután, hogy az Index ma azt írta: fagyosabbá váltak a megbeszélések a kabinet magatartása miatt.
A magyar borágazat egyik legsúlyosabb problémája jelenleg a számlázatlan forgalom, amely becslések szerint jelenleg eléri a borforgalmazás 45 százalékát, nagy gondot okoznak a külföldről behozott és ellenőrizetlen termékek is. AZ első osztályú szőlőültetvény telepítésre alkalmas terület alig felét használják ki a gazdák, pedig a borkészítésnek 200 éves hagyománya van Magyarországon. A szakma és a…
Rengeteg javaslat érkezett a legjobb halászlére. Zamárdiban a Rusztikó étteremben tesztelt a Bors, ahol arra esküsznek, hogy ötféle halból fő a jó halászlé, mellé a séf házikenyeret kínál.
Sem etnikai alapon, sem kor alapján nem válogatnak a Jobbik aktivistái az árvíz sújtotta települések lakói között, hogy kik kaphatnak az összegyűjtött adományokból - közölte a párt Borsod-Abaúj-Zemplén megyei elnöke.
Kedden újabb uniós államok, Bulgária, Ciprus, Dánia és Finnország „iratkozott föl” a túlzott költségvetési hiányt felhalmozó országok közé. Az Európai Unió így esetükben is megkezdte az ilyenkor szokásos eljárást. Így a 27 tagállam közül csupán háromban tartják be a közösség költségvetési előírásait.
A felsőoktatási intézményekbe jelentkezők körében az idén a turizmus-vendéglátás, a gazdálkodási és menedzsment, valamint a jogász szakok a legnépszerűbbek, a felvételizők átlagosan három helyet jelöltek meg, a rekorder azonban ötven helyre pályázik - olvasható a Felvi.hu honlapon közzétett elemzésben.
Több mint száz éve nem látott hőség kínozza Moszkva és Oroszország egész központi körzete lakosait már két hete; a meteorológiai előrejelzés szerint újabb, még erősebb hőhullám éri el a térséget szerdán.
Showtime Budapest arról adott tájékoztatást, hogy a rock and roll ördöge egy kórházi kezelés miatt mondta le a jövő keddi koncertet, a koncertet egy későbbi időpontban megtartják
Hosszú távon visszafogják Irán energiaiparát az országot sújtó ENSZ-, EU- és amerikai szankciók - erről írt a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) kedden ismertetett jelentésében.
Tovább emelkednek az európai piacok. Töretlen a jókedv, lassan elérik a 2%-os növekedést a főbb indexek, miközben vegyes információk érkeznek. A ma napvilágot látott makroadatok rosszabbak lettek a...
A Magyar Nemzeti Bank immár harmadik éve ajánlja fel jótékony célra a forgalomban elhasználódott bankjegyek megsemmisítése során keletkező bankjegybriketteket. Magas fűtőértéküknek köszönhetően a tömörített pénzkötegek nagy segítséget jelenthetnek a pályázatot megnyerő szervezetek számára....
Fellépés közben, a színpadon kérte meg éppen dobszólózó barátnője kezét Carlos Santana gitárvirtuóz. Múlt heti chicagói koncertjükön Cindy Blackman éppen a Corazon Espinado dobszólóját adta elő, amikor a Grammy-díjas rockgitáros feleségül kérte.
A Zwack Unicum Nyrt. több mint kétmilliárd forint osztalékot fizet, az osztalékfizetés 2010. augusztus 30-án kezdődik - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden. A Zwack kö...
A franciák többsége (53 százaléka) nem hiszi, hogy az államfő ígéretének megfelelően elkerülhető az adóemelés - ez derül ki a TNS-Sofres közvélemény-kutatóintézet felméréséből, amelyet kedden ismertetett a Le Monde című napilap.
A júliusi Merrill Lynch alapkezelői felmérés szerint hatalmas fordulat következett a világgazdasági kilátásokban, a következő egy évben például már a többség gyengébb gazdasági teljesítményt és...
Londoni elemzők szerint Görögország még "messze jár attól", hogy teljes egészében a piacról fedezhesse finanszírozási igényeit, annak ellenére is, hogy kedden jelentős túljegyzéssel sikerült értékesítenie féléves futamú kincstárjegyeit.
A Zwack Unicum Nyrt. több mint kétmilliárd forint osztalékot fizet, az osztalékfizetés 2010. augusztus 30-án kezdődik - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden.
Az OTP Bank Nyrt. 2010 júliusában, a magyarországi pénzintézetek között elsőként, sikeresen csatlakozott közvetlenül a világ egyik legnagyobb, euro-pénzforgalmat lebonyolító rendszeréhez a TARGET2-höz.
Tarlós Istvánnal, Budapest főpolgármester-jelöltjével találkozott Pécs polgármestere. Páva Zsolt azokat a városvezetői tapasztalatokat osztotta meg Tarlós Istvánnal, melyek példaértékűek lehetnek a fővárosban is. Tarlós István szerint Magyarország és Európa is Pécsre figyel most, részben az EKF sikere, részben pedig az elmúlt időszak pozitív változásai miatt.
Az Országgyűlés mentelmi bizottsága felkéri a házelnököt forduljon az Országos Igazságszolgáltatási Tanácshoz, mert szabálytalanul indult eljárás egy fideszes képviselő ellen magánvádas ügyben.
A Magyarországon élő horvátok is megbecsült tagjai a társadalomnak, "részükre is parlamenti képviseletet biztosítunk" - jelentette ki Schmitt Pál kedden Zágrábban, miután megbeszélést folytatott a horvát törvényhozás, a szábor elnökével.
Orosz orvosok a szieszta bevezetése mellett teszik le a voksukat, mert a melegben az emberek bágyadttá válnak, az orosz hőség leginkább a légkondi gyártóknak jött jól
Az 1993-ban épített víztorony teteje teljesen szétnyílt a detonációtól, a víz kifolyt belőle, a torony szigetelése és lemezdarabjai 50-100 méteres körzetben szóródtak szét a környéken.
Ahogy kezd éledezni az amerikai gazdaság, úgy a befektetők is egyre szívesebben hirdetnek helyi és országos rádiókban - derült ki az amerikai Radio Advertising Bureau kimutatásából.
A pozitív tartományba ért Közép-Kelet-Európa gazdasága a második negyedéves adatok szerint - derül ki a pénzügyi és számviteli szakembereket tömörítő szakmai szervezet, az ACCA (Association of Chartered Certified Accountants) második negyedéves tanulmányából.
Románia idei bruttó hazai terméke (GDP) több mint 1,5 százalékkal csökkenhet, nagyobb mértékben az eddig vártnál, a kormány megszorító intézkedései miatt - nyilatkozta kedden a román pénzügyminiszter. (MTI)
Az engedélyeztetési procedúra elhúzódása miatt a szervezők törölték a Red Bull Air Race gyorsasági műrepülő világbajnokság idei budapesti futamát a versenynaptárból - közölte a Master Sky Kft. kedden ...