Törölné a jogrendből a nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházásokra vonatkozó törvényt az LMP-s Schiffer András és Jávor Benedek, aki erre vonatkozó törvényjavaslatát hétfőn nyújtotta be az Országgyűlésnek.
Többmilliós költséggel is járhat, ha nyaraláskor megbetegszünk vagy baleset ér bennünket. Bizonyos kórházakban az egynapos kivizsgálás díja 1-3 millió forintra is rúghat, ha pedig mentőrepülővel kell a sérült nyaralót hazaszállítani, az Európa területéről 5-8 millió forintba, a kontinensen kívülről pedig akár 30 millió forintba is kerülhet. Érvényes utasbiztosítással mindezek a költségek…
Ha hirtelen hányja el magát a gyerek a kocsiban, a szülőnek sem tisztítási díjat, sem más kártérítést nem kell fizetnie. Ezt az ítéletet hozta hétfőn egy müncheni bíróság.
A közösségi oldalon azután kezdődött gyűjtés, hogy a kutatót és a cikkét megjelentető Élet és Irodalom című hetilapot Kiss László alkotmánybíró személyiségi jogainak megsértése miatt kártérítésre kötelezte a bíróság.
Az előző részekben már megvizsgáltunk egy pár szívós növényt, amely könnyedén megél a medencék körül is, de ezzel még messze nincs vége a kínálatnak. Ismerkedjünk meg még három olyan növénnyel, amely egyedivé teheti medencénk hangulatát.
A tudatos életvezetés összefügg a tudatos vásárlással. Leírni, hangoztatni könnyű, gondolják sokan, de megvalósítani? Mindig kitalálnak valamit, azzal telekürtölik a világot, és mi történik? Semmi! Minden marad a régiben. És miért? Mert a hallani, látni, érteni és a meghallani, meglátni, megérteni között óriási különbség van.
Az EUR/USD eddig 1,26 alatt mozgott az európai kereskedésben. Az euróban bízó befektetőknek kedvezett, hogy kitartott az 1,2550-60-as támogatási szint. Az 1,26 átlépése esetén szabaddá válhat az út 1,2640 felé. (OT
Elemzői kalkulációk szerint a spanyol GDP akár 0,7 százalékkal is több lehet jövőre a focivébé győzelemnek köszönhetően. Ez a legjobb reklám egy országnak.
Hétfő délután egy Airbus A-340/60 jelzésű gépen landolt a madridi Barajas repülőtéren a dél-afrikai labdarúgó-világbajnokság vasárnapi döntőjében győztes spanyol válogatott.
Szakértők szerint nem biztos, hogy Peter Paul Rubens alkotása az a kép, amelyet Charles Spencer gróf, a néhai Diana hercegnő öccse árvereztetett el Rubens-festményként a minap.
A közérdekű adatok nyilvánosságának biztosítására hívta fel a jogalkotó figyelmét Jóri András az Országgyűlés alkotmányügyi bizottságában az államháztartási törvény állami vállalatok adatainak...
Sikertelenül zárult a Hagyó Miklós és a Célpont című műsorunk korábbi műsorvezetője közötti békéltető tárgyalás a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróságon.
A közlekedési vállalat újabb nyomdai védelemmel látja el a bérleteket, UV-rácsot helyeztek el az érvényességi mezőre is és a dátumbélyegzők festékét vegyi úton károsítás nélkül nem lehet eltávolítani
Vegyesen nyitottak a tőzsdék hétfőn New Yorkban. A szakértők szerint a befektetők kivárásra rendezkednek be, miután már a kereskedést követően az Alcoa eredményismertetésével kezdetét veszi a negyedéves vállalati gyorsjelentések időszaka.
A vezérigazgatóvá frissen kinevezett Bugár Csaba kapta meg a Diákhitel Központ igazgatóságának jogkörét, és a tulajdonos Magyar Fejlesztési Bank (MFB) változtatott a felügyelőbizottság összetételén - olvasható a tőzsde honlapján hétfőn megjelent közleményben.
Az előző részben megismerkedhettünk az óriás szarvasagancs páfránnyal, az angyaltrombitával és az édesburgonya virággal. Ezek mind nagyszerűen mutatnak a medencék mellett, de nézzünk meg még egy pár növényt, amelyek színesebbé és érdekesebbé tehetik a medencénket!
A hasi fájdalom okát nehéz lehet kitalálni, mivel előfordul, hogy a kisebb és a súlyos hasi problémák is ugyanazon tünetekkel kezdődnek. Szerencsére a legtöbb hasi fájdalom nem súlyos, és csak egyszerű otthoni kezelést igényel. A fájdalom súlyossága, helye és egyéb tünetek segítenek meghatározni, hogy mi is okozza a fájdalmat.
Gyenge pontjukon támadják a hamisítókat a gyógyszergyárak. Céljuk, hogy a hamisítókat éppen attól fosszák meg, amiben kizárólag érdekeltek: a bevételüktől. A gyógyszergyártók remélik, ha a polgári peres eljárások során elkoboztatják a hamisítók vagyonát, azok nem tudják újra kezdeni illegális ügyleteiket.
Július 19-e, hétfő helyett július 22-én, csütörtökön választ új házelnököt az Országgyűlés, és dönt a hiányzó alkotmánybírákról. Várhatóan ezen a napon egészítik ki a Független Rendészeti Panasztestül...
Július 19-e, hétfő helyett július 22-én, csütörtökön választ új házelnököt az Országgyűlés, és dönt a hiányzó alkotmánybírákról. Várhatóan ezen a napon egészítik ki a Független Rendészeti Panasztestületet is.
A francia lapok címlapján terebélyesedő Bettencourt-ügy következménye, hogy két évvel a következő elnökválasztás előtt kérdésessé vált, hogy Nicolas Sarkozy államfő képes lesz-e az ország irányítását ismét kézbe venni.
Értékesítési és szolgáltatási vezérigazgató-helyettest nevezett ki a Magyar Telekom. Az új poszt része a szervezetet érintő változásoknak, melyek keretében a kommunikációs igazgatóság is megszűnt.
A bérletek biztonsági elemeinek növelésével próbálja a BKV a bérlethamisításokat visszaszorítani, mivel az illegális tevékenység több százmillió forintos kárt okoz a társaságnak.
A Daily Mail értesülése szerint egyes szakértők megkérdőjelezik, hogy valóban a flamand mester művéről van-e szó, kiderült, hogy először a Christie's riválisának, a Sotheby's aukciós háznak ajánlották fel a képet árverezésre, ám ők elutasították, mert bizonytalanok voltak a mű eredetét illetően
Az LMP nem támogatja és a hétfői döntéshozatal során nem fogja megszavazni a gazdasági törvényhez benyújtott módosító javaslatokat - közölte Scheiring Gábor hétfői, a Parlamentben tartott sajtótájékoztatóján.
Csermely Gyula, a Rózsakert Medical Center szülész-nőgyógyász főorvosa szerint a nappali időszakban tudják az egészségügyi intézmények a legfelkészültebb stábot kiállítani
Minden reggel úgy kezdődik, hogy nagyon-nagyon fáradtak vagyunk és elképzeljük, hogy milyen lenne, ha aludnánk még, aztán mégis jobban szeretünk arról álmodni, hogy még több gyerekünk van - vallotta be a színésznő
Az ellenzéki párt szerint a kormány le akarja rombolni az "átláthatóság bástyáit" és teret akar engedni a szavazókat az előző kabinetekből kiábrándító "korrupciós mutyinak"
A McLaren csapatfőnöke, Martin Whitmarsh optimistán tekint a jövőbe, és biztos abban, hogy csapata képes lesz megfelelő működésre bírni új kipufogóját, és diffúzorát a jövő hétvégi Német Nagydíjon.
Az Alkotmánybíróság (Ab) szerint alkotmányellenes az egységes mezőgazdasági támogatási rendszer bevezetéséről és működtetéséről szóló, az Országgyűlés által elfogadott, de még ki nem hirdetett törvény...