Kinevezte az államfő Szász Károlyt a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) elnökévé, Orbán Viktor miniszterelnök pedig ellenjegyezte Sólyom László határozatát – közölte Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője. Az új elnök hat évig töltheti be a pozíciót. Szász Károly 2000 és 2004 között már vezette a felügyeletet.
A Kecskeméten épülő Mercedes-Benz üzem beruházási költsége 800 millió euró. Az építési megbízások több mint 75 százalékát magyar cégek kapták. Eddig 17 magyar beszállító nyert el jelentős megbízást a majdan gyártott autók alkatrészeinek gyártására is
Súlyosan megsérült egy 13 éves fiú egy földmunkagépnél Rakamazon csütörtökön Mentőhelikopterrel szállították kórházba a kamaszt- közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság helyettes sajtószóvivője.
Szerkesztőségünkhöz is eljuttatta állásfoglalását a ma nyilvánosságot kapott egyik felhasználójukkal kapcsolatos ügyről a Vatera online aukciós portál. A cég kiemeli, hogy mindenben együttműködnek a hatóságokkal, és törekszenek piacterük biztonságának növelésére....
Mintegy 180 egész estét betöltő játékfilmet láthatnak az érdeklődők a 45. nemzetközi filmfesztiválon Karlovy Varyban, amely ünnepélyes keretek között pénteken este nyílik meg a híres nyugat-csehországi fürdővárosban.
Barátnőmmel 3 éve vagyok együtt nagyon szeretjük egymást és mindketten komolyan gondoljuk egymással. Mégis rettentő féltékeny vagyok, megnézem a telefonját, a leveleit és állandóan gyanakszom. Félek, hogy elveszítem, mit tegyek? - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
A júniusi EU-s beszerzési menedzserindex a revízió szerint is 55,6 pontos értéket hozott. A svéd Riksbank a várakozásoknak megfelelöen 25 bázisponttal 0,50%-ra emelte alapkamatát. Spanyolország 5 éves futamidejü kötvényt bocsátott ki, 3,5 milliárd euró értékben. Mindez megnyugtatta a kedélyeket. Miután napokig jól szerepelt, ma nemkívánatos vendégnek számított a font. Júniusban -47,1%-os értéket…
Az európai szuverén adósságválság hatásai ellenére javulnak a világgazdaság idei növekedési kilátásai, de a fő hajtóerőt a legnagyobb felzárkózó gazdaságok adják, amelyek növekedési üteme az idén várh...
Az európaiak 40 százaléka nem megy nyaralni ebben az évben. A kelet-európaiak 61, a nyugat-európaiaknak 37 százaléka marad otthon. A magyarok több mint fele mond le idén a nyári pihenésről – derül ki a GfK Association és a Wall Street Journal Europe csütörtöki közös felméréséből.
Ha nem lesz szokatlanul forró és száraz nyár, ami kiégeti a növényeket, akkor ebben az évben még a szokásosnál is több pollen lehet a levegőben - mondta Falus Ferenc országos tiszti főorvos. Budapesten ezért parlagfű kommandót indítottak útjára.
Három évet meghaladó börtönbüntetésre ítélték egyenként azt a négy bűnözőt, akik márciusban Berlinben egy nemzetközi pókertorna nyereményének szánt összeget akarták elrabolni, de végül csak az összeg valamivel több mint negyedét tudták megkaparintani.
A gazdasági válság kezdete óta eltelt két év alatt a létező 600 ezer cég közül csaknem ötvenezret töröltek, azaz a vállalkozásoknak 8,24 százalékát - közölte a feketelista.hu portál az MTI-vel.
Papíronként maximálisan 2,570 forintos áron vételi ajánlatot tesz a Linamar Hungary (2,552,500 darab) részvényeire az anyacég Linamar Corp a holnapi nem nyilvános aukció keretében. A Linamar Corp....
A csütörtöki korrekcióval az MNB devizakötvény-osztályzata is "Baa1" az eddigi "A1" helyett, a magyar államadósi besorolásra érvényes negatív kilátással
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 214,49 pontos, 1,02 százalékos csökkenéssel, 20.835,94 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 29,3 milliárd forint volt csütörtökön, a vezető részvények a stagnáló Mol kivételével estek az előző napi záráshoz képest.
Jogerősen öt év börtönbüntetést kapott a Szegedi Ítélőtáblán az a férfi, aki meglopott, majd társaival együtt megvert egy magatehetetlenül részeg vendéget Lakitelek egyik kocsmájánál – értesült a HavariaPress.
Kínában és az Egyesült Államokban júniusban lassult a feldolgozóipari növekedés, miközben az Egyesült Államokban emelkedett a munkanélküli segélyt először kérők száma
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 214,49 pontos, 1,02 százalékos csökkenéssel, 20.835,94 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 29,3 milliárd forint volt csütörtökön, a vezető ré...
A világ első hasnyálmirigyrák elleni vakcinája kidolgozása felé halad egy dél-koreai gyógyszergyár. A KAEL-Gem-Vax bejelentése szerint a GV1001 kódjelű oltóanyagjelölt III. fázisú klinikai vizsgálatát, amelyet a Liverpooli Egyetemen folytatnak, már 70 százalékban elvégezték.
ERŐSZAK - Bőrszíjjal veri két gyermekét Britney Spears – állítja az énekesnő volt testőre, aki korábban azzal is megvádolta Britneyt, hogy molesztálta őt.
Jövő héten nevezi meg főpolgármester-jelöltjét a Jobbik - tudta meg az InfoRádió egy háttérbeszélgetésen. Vona Gábor pártelnök és frakcióvezető első alkalommal kezdeményezett kötetlen találkozót az újságírókkal. Közlése szerint azért, hogy a radikális párt rendezze a viszonyát a médiával.
Hegyimentők menekítettek ki húsz magyarországi turistát Székelyföldön az áradások által elzárt Hárokútról - tájékoztatott Szabó Béla csíkszeredai főkonzul.
Alapvető jogként ismerték el Finnországban az internet-csatlakozáshoz való hozzáférést. Az „ésszerű árfekvésű és szélessávú internet-kapcsolat mindenki alapvető joga” csütörtöktől - mondta Suvi Lindén távközlési miniszter.
Csütörtöktől lép életbe Hawaii-on az első cápauszony-ellenes törvény. A jogszabály értelmében ezentúl tilos lesz a cápauszony birtoklása, árusítása és terjesztése.
Bódis József orvosprofesszor személyében új rektor áll csütörtöktől a Pécsi Tudományegyetem (PTE) élén; az intézményben ezúttal nem tartottak beiktatási ünnepséget.
Teljes bizalmáról és támogatásáról biztosította Mesterházy Attilát, az MSZP országgyűlési frakcióvezetőjét Martin Schulz, az Európai Parlament (EP) szocialista frakciójának német vezetője.
Új rektor áll a Pécsi Tudományegyetem élén Bódis József orvosprofesszor személyében. Az intézményben ezúttal nem tartottak beiktatási ünnepséget. Az új rektor közölte: a PTE a közeljövőben "tisztasági nyilatkozatra" kötelezi a nagyobb összegekért felelős munkatársait.
A világon egyedülálló módszert alkalmazva vizsgálta a Magyar Tudományos Akadémia Jövőkutatási Bizottsága, hogy milyen lehet Magyarország 15 év múlva. A kutatás eredményeit összegző kötetet csütörtökön mutatták be az Akadémián.
A két német, egy török és egy libanoni fiatalember közül hármat három és fél év szabadságvesztéssel sújtotta a bíróság, míg negyedik társuk 3 év kilenc hónapot kapott
A rossz tengerentúli hírek hatására a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe,a BUX 214,49 pontos, 1,02 százalékos csökkenéssel, 20.835,94 ponton zárt csütörtökön.
A Volkswagen ezer új dolgozót vesz fel pozsonyi üzemébe az ott gyártott VW Touareg és Audi Q7 modellek, valamint Porsche Cayenne karosszériák iránt növekvő kereslet fedezésére - írja a Hospodarske noviny napilap
Elzárta a külvilágtól az árvíz azt a 14 gyereket és 6 felnőttet, akiket hegyi mentőknek kellett kimentenie csütörtökön Székelyföldön. A nyaraló diákokat és kísérőiket sikerült gyorsan biztonságba helyezni.
Phil Collins koncertjével kezdődik csütörtökön este Svájcban a 44. Montreaux-i Jazz Fesztivál. Európa egyik legrangosabb könnyűzenei és dzsesszeseményén az idén többek közt Quincy Jones, Elvis Costello és Herbie Hancock is fellép. A rendezvényen a fiatal tehetségek versenyének ebben az évben is lesz magyar résztvevője.
Elkészült a július 4-én újranyíló vasúti szárnyvonalak menetrendje - mondta az InfoRádiónak a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára.