Elizabeth Adler a romantikus krimik nagyasszonya, akinek regényei egytől egyig sikerlistásak. Nagy valószínűséggel nem lesz kivétel új, A Riviéra titka című könyve sem, mely az írónő eddigi legjobb könyve.
A várakozásokkal ellentétben emelkedett a brit külkereskedelmi hiány januárban, miután az export három éve nem látott mértékben esett - közölte a brit statisztikai hivatal.
A kormány újabb ötszázmillió forintot csoportosít át a krízisalapba, amelyből március 18-tól már albérletfizetésre is kérhetnek támogatást a válság miatt otthonukat elveszítők - közölte a kormányszóvivő.
Kedden a nyolcaddöntők visszavágóinak első felvonásával folytatódik a labdarúgó Bajnokok Ligája, Londonban az Arsenal fogadja az FC Portót, míg a Fiorentina a Bayern Münchent látja vendégül.
A zloty a többi kelet-európai devizához hasonlóan gyenge formáját hozza. Az EUR/PLN 3,8883-ra emelkedett, azonban impulzusokra lenne szüksége a 3,85-ös érték tesztjéhez. Egyes elemzők szerint az elkövetkező napokban ide eshet vissza a jegyzés. Átmenetileg 3,9000-ig emelkedhet a devizapár. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
A kormányszóvivő szerint a kabinetet is aggodalommal töltik el a sajtóban megjelent, az esetleges gázáremelésről szóló hírek, és aggályosnak tartja, ha a szolgáltatók túlzott terheket kívánnának a fogyasztókra tenni.
Nem a Fidesz gazdaságpolitikáját ismertetem, hanem a saját véleményemet - mondta el Járai Zsigmond a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének csúcstalálkozóján. A kettő között mindazonáltal van átfedés, ahogy azt Orbán Viktor is jelezte - fogalmazott
Nemrégiben sikerült kitörnie a Bank of America-nak a beszűküléséből, miután bejelentette, hogy sikerült megnövelni a hitelkártya általi hitelfolyósításokat.
A tavasz érkezését csalhatatlanul jelzik az előbújó szeplők és májfoltok. Mire ügyeljenek azok, akiknek bőrén ilyen festékzavarok vannak, és milyen módszerekkel halványíthatjuk a foltokat - ezekre a kérdésekre is válaszol a szakértő.
Szekeres Imre honvédelmi miniszter szerint abban áll a politikai felelőssége, hogy a nemrégiben napvilágot látott, honvédséggel kapcsolatos ügyeket kivizsgálja, s nem abban, hogy távozzon posztjáról. A tárcavezető erről az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága előtt beszélt kedden.
A magyarok többsége tavaly 3 százalékkal kevesebb pénzt hagyott a bevásárlóközpontokban, és ha vásárolt, akkor is az akciókra koncentrált - derül ki a felmérésből
A kérdésekre válaszolva Járai Zsigmond a MGYOSZ csúcstalálkozóján elmondta: az IMF hitele nélkül most is a csőd szélén állnánk - nem értjük a mostani válságot. Nem is tudjuk, milyen rossz...
Csehországban a vártnál nagyobb mértékben, 5,3 százalékkal nőtt az ipari termelés januárban az egy évvel korábbihoz képest, a fogyasztói árak pedig a várt emelkedéssel szemben nem változtak februárban az egy hónappal korábbihoz képest. (MTI)
Méltó, színes, családbarát, takarékos lesz a kormány által rendezett március 15-i ünnepségsorozat - jelentette ki Molnár Csaba kancelláriaminiszter a Magyar Nemzeti Múzeumban kedden.
Az egyéni vállalkozók idén eddig mindössze 27 egyéni céget alapítottak. Szakértők szerint ennek oka maga a jogszabály lehet, amely nem ösztönzi az egyéni vállalkozókat erre a lépésre, de közrejátszik ebben a választások előtti politikai bizonytalanság és a gazdaság állapota is.
A zab az egyik legfontosabb gabona, egészséges, könnyen emészthető és sokoldalú, valamint könnyen és gyorsan lehet belőle finom ételeket készíteni. A zabpehely kiváló sütemény alapanyag is, és nem csupán az íze miatt, hanem mert a zabnak alacsony a glikémiás indexe, így cukorbetegek és diétázók is fogyaszthatják. Lássunk egy könnyű, finom receptet!
Az AUD/USD nyereségeinek egy részét korrigálja, melyek hatására a hét elején 6 hetes csúcsot ért el 0,9135-nél. 0,9070 alatt szabaddá válhat az út 0,9025-ig. A fölérendelt trend továbbra is felfelé mutat, és ha talajképzésre kertül sor 0,9025 fölött, nyereségeket könyvelhet el. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Új videó látható Orbán Viktor facebookos oldalán. A Fidesz elnöke hétfő este a Hanns Seidel Alapítvány budapesti képviseletének 20 éves fennállása alkalmából rendezett fővárosi ünnepségen járt.
Valamennyi egyetemes szolgáltató benyújtotta előzetes árváltoztatási kérelmét a Magyar Energia Hivatalhoz március 5-én - a kabinetet is aggodalommal töltik el a hírek
Szombat éjjel a Franciaország Allier tartományában a rendőrök meglepve fedeztek fel a kisfiút egy Renault Safrane volánjánál. Még nagyobbat néztek, mikor észrevették, hogy az anyósülésen a fiú apja ült.
Elképzelhető, hogy Overdose korábban indul versenye, mint gondolták - közölte Mikóczy Zoltán. Persze addig még hátra van a patkolás, amikor egy nagyon hosszú, türelmes böjt végén, az ismét teljesen egészséges patákra kerülhetnek a patkók, és Overdose újra vágtázhat, ami belefér.
Percre pontosan 104 órán keresztül nézte a rajzfilmeket Fölkl László a Csepel Plaza mozijában az Animánia Mozimaraton elnevezésű Guinness-rekordkísérleten.
Korózs Lajos szociális államtitkár fideszes vitapartner híján az MSZP nyugdíjpolitikájáról beszélt a budapesti a Pallas Páholyba meghirdetett szakpolitikusi vita első állomásán kedd délelőtt.
Míg Nyugat-Európában a főbb indexek mínusz nullában állnak, addig a régióban észrevehetőbb az eladói jelenlét, több index is 1% feletti csökkenést mutat. A sor végén a magyar piac halad, a BUX 1...
Az általa kínált fényterápiás eszköznek gyógyhatást tulajdonított, ám állítását nem tudta igazolni a Meditens Kft. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt 10 millió forint bírságot szabott ki a vállalkozásra és eltiltotta a jogsértés folytatásától. A cégnek honlapján fél éven át hozzáférhetővé kell tennie a versenyhatóság döntését....
Érdekes halfaj látható a Fővárosi Állat- és Növénykert tengeri akváriumában. A bojtorjánhalnak is nevezett gályatartóhal különlegessége, hogy a feje tetején tapadókorongot visel, amivel nagyobb halakra és cetekre szokott felkapaszkodni "potyautasként". A régi idők tengerészei azt gondolták, hogy a hajótest aljára kapaszkodva akár egész gályákat is képes akadályozni a továbbhaladásban.
A Red Bull Racing csapatvezetője, Christian Horner elmondta, hogy egyetlen vetélytársukat sem írják le a szezon első versenye előtt, jóllehet a csapaton belül úgy érzik, mindenük megvan ahhoz, hogy harcba szálljanak a világbajnoki címért.
Az elmúlt hetekben Németországban sorra derültek ki olyan esetek, amelyek során egykori paptanárok évtizedekkel ezelőtt szexuális erőszakot követtek el akkori diákokon
Nem valószínű, hogy Európában újabb pandémiás hullámmal jelentkezik a H1N1-vírus, ám helyi járványokat okozhat - közölték hétfőn az Európai Járványügyi Központ (ECDC) illetékesei.
Kína óvatos lépéseket tesz abba az irányba, hogy devizatartalékának a jelenleginél nagyobb részét fektesse aranyba és bővíti a nemzeti valutájában történő kereskedést - közölte Ji Kang (Yi Gang) a kínai jegybank helyettes vezetője keddi tájékoztatóján. (MTI)
Tudnunk kell, hogy a szeplők és a májfoltok csupán a megjelenésünket zavarhatják, egyéb kellemetlenségekkel, következményekkel nem járnak. – mondja dr. Boros-Gyevi Márta, az Oxygen Medical bőrgyógyász-kozmetológusa.