2010. március 8. hétfő

márc. 8
8:27
A világon minden negyedik ember szerint a nőnek otthon a helye (Infostart)
Miközben nők vezetnek kormányokat, világméretű cégeket és a munkaerőpiac több mint felét teszik ki, egy közvélemény-kutatás szerint még mindig a világ egynegyede - nagy többségükben fiatalok - úgy véli, a nőknek otthon a helyük.
márc. 8
8:27
Legyen a miénk is az év (Metropol)
Korábban eldöntöttem, többé nem foglalkozom a nőnappal. Minek? Kit érdekel? Hiszen láthatjuk, hogy mennyit érünk mi nők a magyar közéletben.
márc. 8
8:27
Az al-Kaida merényletekre szólítja fel az amerikai muszlim katonákat (Kripto Akadémia)
Az al-Kaida terrorszervezet szóvivője vasárnapi internetes üzenetében arra szólította fel az amerikai hadseregben szolgáló muszlim katonákat, hogy hajtsanak végre merényleteket a tavalyi Fort Hood-i mészárlás mintájára. A pakisztáni hatóságok néhány órával ezután bejelentették, hogy Karacsiban elfogták a szóvivőt, amit később cáfoltak.
márc. 8
8:27
Szakácsversenytől a Virrasztásig (Spa Trend Online)
Hétvégén a Magyar Televízió reggeli műsorában a kulturális tematika az irányadó.
márc. 8
8:27
E-mailben is el lehet küldeni a jogorvoslati kérelmeket az OVB-hez (Gondola)
Nemcsak személyesen vagy postai úton, hanem e-mailben vagy faxon is be lehet nyújtani jogorvoslati kérelmeket a választási bizottságokhoz az Országos Választási Bizottság (OVB) nemrég kiadott...
márc. 8
8:27
Vastag pluszok Ázsiában (ProfitLine)
Kedvező fogadtatásban részesült a pénteken közzétett vártnál jobb amerikai februári foglalkoztatottsági adat az ázsiai piacokon is, melynek hatására az indexek hat hetes csúcsukra emelkedtek. Emellett az olaj ára is folytatta emelkedését 82 dollár felé, míg az eurót erősítette, hogy Franciaország támogatóan nyilatkozott Görögországgal kapcsolatban.
márc. 8
8:27
Havazás: több baleset is történt, hárman megsérültek + videó (ATV)
Számos autó árokba csúszott.
márc. 8
8:29
Saját Valutaalapot hozna létre az eurózóna? (ProfitLine)
Új, nagy jelentőségű kezdeményezéseket tervez a német és a francia kormány az euróövezeten belüli gazdasági együttműködés és ellenőrzés erősítésére, és ennek egyik eleme lenne az "Európai Valutaalap" (EMF) létrehozása - írta magas rangú kormányilletékesekre hivatkozva a hétfői Financial Times. (MTI)
márc. 8
8:31
Újabb magasságokba emelkedhetnek az európai piacok (ProfitLine)
A pénteki amerikai piaczárás, és az ázsiai piacok mai szárnyalását figyelembe véve folytatódik az európai piacok emelkedés is a hétfői kereskedési napon, pláne miután az euró erősödésnek indult a francia elnök Görögország adósságproblémájával kapcsolatos támogató kijelentéseire.
márc. 8
8:39
Beszédes szemek (Gondola)
Német, ausztrál és amerikai kutatóknak részben sikerült a szem pontos megfigyelése alapján olvasniuk a gondolatokban. A tudósok a pupilla reflexszerű változásából meg tudták jósolni, hoz-e...
márc. 8
8:39
Nőnapon hirdetnek ítéletet Zsanett-ügyben (HírTV)
Elsőfokú ítéletet hirdet ma a Fővárosi Bíróság E. Zsanett ügyében. A pótmagánvádas eljárásban öt rendőrt vádolnak erőszakos közösülés, személyi szabadság megsértése, zsarolás és vesztegetés miatt.
márc. 8
8:41
Tűz volt a fővárosi Akácfa utcában (Gondola)
Tűz ütött ki egy lakásban Budapest VII. kerületében, az Akácfa utcában hétfő reggel, és bár senki sem sérült meg, az anyagi kár jelentős - közölte a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság...
márc. 8
8:45
Aknamezőn táncoltak Hollywoodban (BorsOnline)
Hat Oscar-díjat kapott, és ezzel tarolt A bombák földjén a vasárnap esti hollywoodi Oscar-gálán. Az iraki háborús dráma megálmodója, Kathryn Bigelow lett a legjobb rendező, mellyel történelmet írt.
márc. 8
8:45
Több mint negyven a hajnali törökországi földrengés halálos áldozatainak száma (Kripto Akadémia)
A Richter-skála szerint 6-os erősségű földmozgás a keleti Elazig tartományt rázta meg közép-európai idő szerint 3 óra 32 perckor.
márc. 8
8:45
Előzetesben a porcsalmai támadás gyanúsítottjai (Alternatív Energia)
Elrendelte a porcsalmai támadással gyanúsított család mind a hat tagjának előzetes letartóztatását szombaton a Nyíregyházi Városi Bíróság - írta hétfői számában a Kelet-Magyarország.
márc. 8
8:45
Lámfalussy: szó sem lehet az eurózóna szétrobbanásáról (Portfolio)
Nem aggódik az euró miatt a spekuláció keltette izgalom nyomán, de a görögöknek rendbe kell hozniuk államháztartásuk helyzetét - jelentette ki Lámfalussy Sándor, "az euró atyja", aki egy vasárnap...
márc. 8
8:45
Mercedes-gyár: A-osztályú telek-biznisz, 50%-os sikerdíj (Pénzcentrum)
A Bács-Kiskun Megyei Bíróság ítéletet hirdetett abban a perben, amelyet 7 korábbi telektulajdonos indított a velük opciós szerződést aláíró Best Invest Projekt Hungária Kft. tulajdonosai ellen....
márc. 8
8:45
Itt az Oscar-lista: tarolt a Bombák földjén (ATV)
Hat aranyszobrocskát kapott Bigelow filmje.
márc. 8
8:45
Feszes ritmusok improvizációval (Metropol)
Új, jobb, gyorsabb – ígéri a Stomp. Március 24–27 között a Budapest Kongresszusi Központban összesen öt előadáson mutatják be legfrissebb show-jukat.
márc. 8
8:47
Romániában 10 ezer embert bocsát el a vasúttársaság (Kripto Akadémia)
Romániában további több mint 10 ezer ember válik munkanélkülivé, hiszen a román államvasutak (CFR) hétfőn elkezdi a létszámcsökkentési intézkedések végrehajtását.
márc. 8
8:47
Veszik a forintot! - Itt az újabb 4 havi csúcs (Portfolio)
Kiváló formában indítja a hetet a forint, miután az euróval szembeni jegyzések egyre közelebb kerülnek az erős ellenállásnak mondható 265-ös szinthez. A feltörekvő piaci és így a hazai deviza erejét...
márc. 8
8:47
Földrengés Törökországban: legalább 39 áldozat (ATV)
Hétfő hajnalban történt 6.0-ás erősségű földrengés.
márc. 8
8:48
Recept: Kókuszos őszibarackkrém (Mindmegette)
Hozzávalók: 3 dkg kókuszreszelék 1 konzerv őszibarack (425 ml) 3 dl joghurt 2 evőkanál cukor 1 csomag vaníliás cukor 2 dl habtejszín 1 csomag habfixáló
márc. 8
8:48
A legjobb HR-eseket díjazták (HR Portál)
A CIB Bank, a Magyar Telekom és a Vodafone nyerte el az Év HR-csapata 2009. Aranyhíd díjat, amelyet péntek este osztottak ki a HR-bálon.
márc. 8
8:49
Az emelkedésé a főszerep Ázsiában (Portfolio)
Az amerikai tőzsdéken pénteken kibontakozó emelkedés az ázsiai részvénypiacokat is felfelé segítette a ma reggeli kereskedésben, valamint a francia államfő tegnapi nyilatkozta, miszerint az Eurozóna...
márc. 8
8:50
Recept: Lappantyú zöldséggel töltve (Mindmegette)
Hozzávalók 2 személyre: 6 db tojás uborka paprika paradicsom hagyma olaj só szójaszósz bors
márc. 8
8:50
Ingyenes képzés női vállalkozóknak (HR Portál)
Folytatódik a térítésmentes képzés a budapesti női vállalkozók számára, az érdeklődők március 20-ig jelentkezhetnek a Budapesti Ifjúsági Vállalkozó Központban (BIVÁK).
márc. 8
8:51
Átfogó piaci körkép (Buda-Cash) (Portfolio)
Az alábbiakban a Buda-Cash Brókerház külföldi részvénypiaci és makrogazdasági kitekintője olvasható. KÜLFÖLDI PIACI ÖSSZEFOGLALÓ USA: ÖRÜLTEK A PIACOK A MUNKA-ERŐPIACI ADATOKNAK -a februári...
márc. 8
8:52
Recept: Zöldfűszeres-zöldséges lepény (Mindmegette)
Hozzávalók 6 személynek: A lepényhez: 30 dkg liszt 1 dl olívaolaj 1-1,5 dl víz fél csomag sütőpor csipet só a tészta összeragasztásához és megkenéséhez 1 tojás A töltelékhez: 1 kisebb fej brokkoli rózsái (vagy ennek megfelelő mélyhűtött brokkoli) 1 közepes sárgarépa 30 dkg darált marhahús 1 kis fej hagyma 1 paradicsom 4 evőkanál parmezán 10 dkg reszelt sajt só bors 3 gerezd fokhagyma 2 teáskanál…
márc. 8
8:53
Figyelem! - Újabb brutális OTP-célár érkezett! (Portfolio)
Az utóbbi hónapok legoptimistább előrejelzését adva 6200-ról 8000 forintra emelte a JP Morgan az OTP célárfolyamát, megtartva a papírokra vonatkozó ajánlását, ami továbbra is "felülsúlyozás". Az OTP...
márc. 8
8:55
Olasz maffiapénzt mostak a Raiffeisen és az UniCredit számláin? (Portfolio)
Kétmilliárd eurónyi olasz maffiapénzt mostak tisztára osztrák bankokon keresztül 2005 és 2007 között - számolt be az osztrák Profil hetilap állításairól az AFP. A Profil a római ügyészségi...
márc. 8
8:57
Befektetőknek: trendek torzítás nélkül (Privátbankár)
A Buda-Cash Brókerház Magyarországon elsőként új indexcsaládot alkotott olyan pénz és árupiaci termékekre, melyek trendjeit nehéz meghatározni a napi hírdömping sodrában
márc. 8
8:57
Előzetesben a porcsalmai támadás gyanúsítottjai (Gondola)
Elrendelte a porcsalmai támadással gyanúsított család mind a hat tagjának előzetes letartóztatását szombaton a Nyíregyházi Városi Bíróság - írta hétfői számában a Kelet-Magyarország. A bíróság...
márc. 8
8:57
DAX- Pozitív nyitás várható (HírTV)
A DAX ma előreláthatólag pozitívan nyitja a hetet. Erre utalnak a tőzsde előtti indikátorok. Az X-DAX 5.905 ponton áll, ami 28 ponttal meghaladja a legutóbbi záró értéket. A DAX pénteken 1,42%-kal 5.877,36 pontra emelkedett. A Dow Jones Industrial Average 1,17%-kal 10.566,20 pontig kúszott fel, míg a Nikkei225 2,09%-ot nyert 10.585,92 pontig. Az euró erősödött, és 1,3676-on áll. Az EKB tegnap még…
márc. 8
8:57
Deszka és szecska (Metropol)
A Széchenyi fürdőben rendezték meg nemrég a Red Bull Thermal Dual wakeboardos versenyt. A háromszoros világbajnok, a 28 éves német Bernhard Hinterberger nyert. Interjú!
márc. 8
8:59
Romániában 10 ezer embert bocsát el a vasúttársaság (Gondola)
Romániában további több mint 10 ezer ember válik munkanélkülivé, hiszen a román államvasutak (CFR) hétfőn elkezdi a létszámcsökkentési intézkedések végrehajtását. A CFR különböző részlegeitől...
márc. 8
8:59
EUR/USD Célkeresztben az 1,37-es szint (HírTV)
Az EUR/USD a hét elején átlépte az 1,36-os értéket, és 1,3693-ra emelkedett. Miközben a német kancellár, Angela Merkel pénteken nem utalt közvetlenül Görögország kisegítésére, a francia elnök, Nicolas Sárközy elmondta: szükség esetén megmentik az országot. Az EUR/USD egyelőre megmaradhat 1,3445 és 1,3840 közti sávjában. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
márc. 8
9:00
Még mehet tovább előre a BUX (ProfitLine)
Kedvező a hangulat mutatkozik továbbra is a világ tőzsdéin, így az emelkedés folytatódása következhet a Budapesti Értéktőzsdén is. (MTI)
márc. 8
9:01
Újabb részletek a BKV-botrányban - 70 millió zsebbe Hagyónak? (Gondola)
15 millió forintot személyesen adott át Hagyó Miklósnak Balogh Zsolt - ezt maga a BKV volt megbízott vezérigazgatója mondta Kontraszt című műsorunkban. Balogh a televíziók közül elsőként a hírTV-nek nyilatkozott a közlekedési vállalat kézi vezérléséről és a pénzek visszaosztásáról.
márc. 8
9:01
Nyitó kommentár-www.globalfx.hu (HírTV)
A dollár az euróval és a fonttal szemben gyengén nyitott, miután az amerikai munkaerő-piaci adatok kellemes meglepetést okoztak, és nyereségeket könyveltek el a részvénypiacok. Az EUR/USD 1,3600-on keresztül 1,37 felé indult. A GBP/USD 1,5186-ig erősödött. A hét elején csaknem üres a gazdasági naptár. 10.30-kor teszik közzé az EU-s Sentix-befektetői bizalom márciusi mutatóját (előrejelzés: -8,8…
márc. 8
9:02
Amerikai makroadatok hajtják előre a piacokat (ProfitLine)
Erőteljes, pozitív mozgást láttunk a főbb tőzsdeindexektől az elmúlt héten, olyannyira, hogy az emelkedésen kívül gyakorlatilag semmilyen negatívumot nem lehet felsorolni. Az emelkedés negatívuma is annyiból áll, hogy az elmúlt hetekben talán túlzott magasságokba emelkedtek a részvényárak, amelyet nem lehet sokáig büntetlenül szemlélni.
márc. 8
9:03
Leesett autója kormánya - vezetés közben (Infostart)
Vezetés közben egy férfi kezében maradt autója kormánya az Egyesült Államokban, ami miatt letért az útról, és egy istállónak hajtott.
márc. 8
9:03
Agyad ide nekem pénzet! (Metropol)
Az ember magához vesz egy tárgynak látszó fegyvert, bemegy a bankba, halálra rémíti a személyzetet, elrakja a pénzt, és él, mint Marci Hevesen.
márc. 8
9:03
A nőnap témája a nők hátránya (Metropol)
Március 8-án tartják a nemzetközi nőnapot annak emlékére, hogy 1857-ben ezen a napon New Yorkban mintegy negyvenezer munkásnő sztrájkolt egyenlő bérért, munkaidő-csökkentésért.
márc. 8
9:03
Pusztító földrengés Törökországban (HírTV)
Erős földrengés volt Törökországban, legalább öten meghaltak. A Richter-skála szerint 6-os erősségű talajmozgás epicentruma Kelet-Törökországban volt.
márc. 8
9:03
Hullámzó hírek Albertfalváról (Portfolio)
Panamai érdekeltségű cégek vidámparkot építenek az ezerötszáz éves, 3,2 hektáros budapesti római katonai tábor területén, a 6-os út és a Duna között, a 18-as villamos végállomásánál, a leendő...
márc. 8
9:03
Kárpótlás a légi késésekért - akár visszamenőlegesen is (Pénzcentrum)
Szigorodhatnak a légi utasok kárpótlására vonatkozó uniós szabályok, miután egy európai bírósági döntés szerint a három óránál hosszabb késésekért a járattörléssel egyenértékű kártérítést kell fizetniük a légitársaságoknak....
márc. 8
9:03
Irak: 38 embert gyilkoltak meg a választások idején + videó (ATV)
Szerdára várhatóak az eredmények.
márc. 8
9:04
Újra idei évi csúcsán a Nasdaq Composite (ProfitLine)
A még január közepén lejtőre került index jó egy hónapos korrekciót követően kezdett ismét emelkedni, majd azóta is jó egy hónapos rallyban igyekezte visszaszerezni az új évben elvesztegetett nyereséget.
márc. 8
9:05
Megszüntették az útlezárást a barcsi határátkelőnél (Infostart)
Reggel 6 órakor megszüntették az útlezárást a barcsi határátkelőnél a horvát gazdálkodók, akik tegnap este torlaszolták el a Magyarországra vezető utat, és a határon csak személyautókat engedték át.

Keresés