2010. március 8. hétfő

márc. 8
14:59
Merénylet a pakisztáni Lahorban (Metropol)
Legalább tizenhárman meghaltak, több mint harmincan pedig megsebesültek egy rendőrségi épület ellen elkövetett robbantásos merényletben hétfő reggel a kelet-pakisztáni Lahorban.
márc. 8
15:01
Késsel fenyegetőzve raboltak ki többeket a fiatal haramiák (HírTV)
Néhány óra leforgása alatt több embert is kirabolt egy 14 és egy 15 éves fiú Miskolcon. A két fiatalkorú rablót a térfigyelő kamerák segítségével fogták el a rendőrök – értesült a HavariaPress.
márc. 8
15:01
A magyarországi választásokról (Gondola)
Az egész magyar választás egyik legfontosabb kérdése, hogy az MSZP-től elpártolt szavazók mit fognak tenni: otthon maradnak, az MSZP-nek még egy esélyt adnak és rászavaznak, a Fideszre szavaznak vagy proteszt szavazókként leszavaznak a szélsőjobbra.
márc. 8
15:03
Dukai Regina lett a focista ajándéka (Blikk)
Budapest – Nem könnyű a futballisták kedveseinek az élete. Főleg, ha több száz kilométer választja el őket a párjuktól.
márc. 8
15:03
140 ezer hektár van víz alatt (HírTV)
Már csak két helyen van árvízvédelmi készültség az országban és a belvízzel elöntött területek nagysága is csökkent - mondta el a Hír Televíziónak a Vízügyi Környezetvédelmi Központi Igazgatóság főosztályvezetője.
márc. 8
15:03
Újból elindult a fúrópajzs (Metropol)
A tervek szerint hat hét múlva, azaz valamikor április második felében éri majd el a Népszínház utcai állomást a déli és az északi pajzs is. Az északi fúró két hét múlva követi párját.
márc. 8
15:03
Bizonyítékot akar a Liga a volt BKV-vezértől (Alternatív Energia)
A Liga Szakszervezetek azt kérik Balogh Zsolttól, a BKV korábbi megbízott vezérigazgatójától, hogy ne általánosítson, hanem bizonyítékokkal alátámasztva nevezze meg azokat az érdekképviseleti vezetőket, akik részt vettek azon a pénzosztásról tartott találkozón.
márc. 8
15:03
Negatívról stabilta javult Litvánia adóskockázati kilátása - Fitch (ProfitLine)
Stabilra javította a leminősítés lehetőségére utaló eddigi negatívról Litvánia adóskockázati besorolásainak kilátását hétfőn a Fitch Ratings, az ország pénzügyi és gazdasági stabilizációjára hivatkozva. (MTI)
márc. 8
15:03
Kifulladhat a lendület (QUAESTOR) (Portfolio)
A múlt pénteki kedvező munkaerő-piaci adatok keltette optimizmus elfogyhat a héten, a befektetők a tengerentúli kiskereskedelmi forgalom alakulását, a Görögországgal kapcsolatos fejleményeket, és a...
márc. 8
15:03
Hármas Ghymes-koncert a nemzeti ünnepen (Metropol)
Három nagy koncertet is ad a nemzeti ünnep alkalmából a magyar világzenei színtér egyik legszínvonalasabb együttese, a Ghymes: szombaton Győrött, vasárnap a Papp László Budapest Sportarénában, március 15-én, hétfőn pedig a debreceni Főnix csarnokban lépnek fel.
márc. 8
15:05
Alapkövetelmény lesz a digitális írástudás a munkaerőpiacon (ProfitLine)
Öt éven belül a magyarországi munkahelyek kilencven százalékának betöltéséhez elengedhetetlen lesz a digitális írástudás - mondta Klotz Tamás, az Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) főtitkára hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón. (MTI)
márc. 8
15:05
Mit nem értett meg Mesterházy? (Portfolio)
Egy ma megjelent Kisalföld-interjúban az MSZP miniszterelnök-jelöltje újságírói kérdésre reagált a Mit ígérnek? civil kezdeményezés értékelésére. Mint ismert, a három programmal előálló párt (Jobbik,...
márc. 8
15:06
Hogyan lesz szép az aszparáguszunk? (Asparagus sp.) (Édenkert)
A liliomfélékhez tartozik, rövid hajtásainak köszönheti páfrányszerű megjelenését. Könnyű nevelni, fény-, hő-, és öntözési igénye könnyedén kielégíthető. Nincs szüksége párás környezetre. Az idősebb példányok rendszeresen virágoznak. Termése piros, borsó nagyságú bogyó.
márc. 8
15:07
Két hónap alatt a tervezett költségvetési deficit 20%-át elérte Lengyelország (ProfitLine)
Az idei első két hónapban a lengyel költségvetés hiánya meghaladta a 10 milliárd zlotyt (3,54 milliárd), ami az ötöde az éves deficit-előirányzatnak - monda egy lengyel kormányzati forrás. (MTI)
márc. 8
15:12
Júliusra kifúrják a metróalagutat (Privátbankár)
Elindult a 4-es metró déli alagútépítő pajzsa az utolsó előtti, Népszínház utcai állomás felé hétfő reggel - közölte a DBR Metró Projekt Igazgatóság az MTI-vel. A tervek szerint hat hét múlva, azaz...
márc. 8
15:15
730 millióból fejlesztik a zombai mikrotérségi oktatási hálózatot (HírTV)
A Nemzeti Iskolafelújítási Program Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében korszerűsítik a zombai mirkotérségi oktatási hálózatot, csaknem 730 millió forintból. A fejlesztésre fordítandó összegből bővül a zombai általános iskola és a helyi óvoda, valamint több, a mikrotérséghez tartozó településen is számos infrastrukturális és szakmai beruházás fog megvalósulni - írja a kormanyszovivo.hu. A…
márc. 8
15:17
NZD/GBP Célkeresztben a sáv felső oldala (HírTV)
Az NZD/GBP összeszedte magát, és 0,4551-ről 0,4692 felé indult. Ha sikerül bevenni a 0,4694-es ellenállást, szabaddá válhat az út 0,50 felé. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
márc. 8
15:19
Pisztollyal kényszerítette a büféslányt (HírTV)
Fegyveres támadó fosztott ki egy büfét Nyíregyházán. A rabló mindössze néhány ezrest zsákmányolt – értesült a HavariaPress.
márc. 8
15:21
Gyereknevelés okosan (Blikk)
Milyen folyamatok zajlanak az ember fejlődésének első hét évében? Miként hatnak ezek élete későbbi szakaszaira? Hogyan értsük meg gyermekeinket? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ Ujlaky Éva Waldorf-tanár és fejlesztőpedagógus segítségével.
márc. 8
15:21
Párnáját vette feleségül - fotóval (BorsOnline)
Imádott párnáját - mely kedvenc, japán anime figuráját ábrázolja - vette feleségül egy koreai férfi.
márc. 8
15:21
Internet csoportvezetői poszt a Tv2-nél (Kreatív Online)
A Tv2 internet csoportvezetői pozíciót hozott létre. A csatorna házon belül nevezett ki szakembert az új feladatkör ellátására.
márc. 8
15:21
Másfél milliót kértek az MSZP-s szegfűosztásért (Metropol)
Oláh Lajos (MSZP) országgyűlési képviselő szerint példátlan, hogy a nőnapi szegfűosztásért másfél millió forint közterület-használati díjat kért Mikepércs fideszes polgármestere.
márc. 8
15:21
Elindult a fúrópajzs (Alternatív Energia)
Elindult a 4-es metró déli alagútépítő pajzsa az utolsó előtti, Népszínház utcai állomás felé hétfő reggel - közölte a DBR Metró Projekt Igazgatóság az MTI-vel.
márc. 8
15:21
„Az együttesből is kidobott” Szakítása óta futárkodik a magyar zenész (ATV)
Tavaly váltak el, padlóra került.
márc. 8
15:21
Bródy sikere Los Angeles-ben (Metropol)
Teltház fogadta a hétvégén a Los Angeles-i Egyesült Magyar Házban Bródy Jánost. A hatalmas ováció közepette zajló fellépés az egykori Illés zenekar gitárosának három állomásból álló nyugati parti turnéjának első állomása volt.
márc. 8
15:21
CAD/CHF 16 hónapos csúcs (HírTV)
Miután a CAD/CHF új 16 hónapos csúcsot ért el 1,0508-nál, konszolidáció kezdődött. Továbbra is töretlen azonban az emelkedő trend, és nyereségekre utalnak a jelek. 1,0508 fölött 1,0650-1,0700-ig nyílhat potenciál. Támogatás 1,0350-1,0300-nál található. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
márc. 8
15:23
Új megbízás a Morpho Communications-nek (Kreatív Online)
Határozatlan időre szóló együttműködési megállapodást kötött egy energiacég hazai leányvállalata a Morpho Communications-szel. Már megkezdték kezdték a közös munkát.
márc. 8
15:30
Mi köze a jó befektetésnek a házassághoz? (Privátbankár)
A 2009-es évben komoly rallit figyelhettünk meg a fizikai arany árfolyamában, idén azonban a száguldás megtorpant. Azért 2010-ben is jó befektetés lehet a sárga nemesfém
márc. 8
15:33
Az emberek négyötöde alapvető jognak tartja az internetet (Gondola)
A netet használók 87 százaléka véli úgy egy huszonhat országban több mint 27 ezer résztvevővel végzett felmérés szerint, hogy a világháló elérésének szerepelnie kellene az alapvető emberi jogok...
márc. 8
15:33
Fidesz: a saját moratóriumát is megsérti a kormány (HírTV)
A Fideszt felháborítja, hogy a Bajnai-kormány utolsó tollvonásával még ki akarja nevezni az Európai Unió Gazdasági és Szociális Bizottságának magyar tagjait. A bizottsági tagok mandátuma egyébként csak 2010 szeptemberében járna le, a pályázatot kéthetes határidővel azonban mégis kiírták már február végén.
márc. 8
15:35
Az MDF budapesti elnöke felmondottnak tekinti az SZDSZ-szel kötött megállapodást (Gondola)
Az MDF budapesti elnöke felmondottnak tekinti az SZDSZ-szel kötött fővárosi választási megállapodást, mert szerinte egy közös jelöltet is érintő, a BKV-botrányhoz kapcsolódó hírek kárt okoznak az...
márc. 8
15:35
Amikor levethetjük álarcunkat (HírTV)
Lelkiállapotunkat jelentősen befolyásolja, hogy támaszkodhatunk-e igaz barátokra, könnyen kötünk-e barátságokat, miközben küzdünk mindennapi problémáinkkal.
márc. 8
15:36
Győri Fidesz - a baloldali kampánymódszerek Győrben elérték a legalsó szintet (ProfitLine)
A Fidesz győri szervezete felszólítja a Népszava és az országos napilaphoz kapcsolódó győri ingyenes közéleti hetilap, a Városi Tükör szerkesztőit, hogy határolódjanak el egy olyan újságírójuktól, aki főszerkesztőként jegyzett honlapján "gyalázatos és becsületsértő" írást terjeszt Szakács Imre (Fidesz) parlamenti képviselő, s az áprilisi országgyűlési választáson ismét induló képviselőjelölt…
márc. 8
15:37
Már hat osztályon van látogatási tilalom a salgótarjáni kórházban (Gondola)
Hasmenéses megbetegedések miatt hat osztályon, illetve részlegen van látogatási tilalom a salgótarjáni Szent Lázár Megyei Kórházban - közölte az intézmény főigazgatója. Bercsényi Lajos elmondta:...
márc. 8
15:37
Orbán: Célunk az értékteremtő piacgazdaság létrehozása (+videó) (HírTV)
Varga Mihály volt pénzügyminiszter vezetésével gazdasági tényfeltáró bizottságot hozott létre a Fidesz – jelentette be Orbán Viktor hétfőn a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) budapesti konferenciáján. A pártelnök elmondta: a bizottságot megbízta azzal, hogy kezdjék meg a magyar gazdaság átvilágítását külföldi szakemberek segítségével.
márc. 8
15:38
Csányi - 260 forint körül van a magyar deviza egyensúlyi állapota (ProfitLine)
Nincs kőbe vésve a 4 százalék körüli államháztartásai hiány - mondta Csányi Sándor, az OTP Bank Nyrt. elnök-vezérigazgatója a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) hétfői budapesti fórumán. (MTI)
márc. 8
15:39
Három nagy koncertet ad a Ghymes a nemeti ünnepen (Spa Trend Online)
Három nagy koncertet is ad a nemzeti ünnep alkalmából a magyar világzenei színtér egyik legszínvonalasabb együttese, a Ghymes: szombaton Győrött, vasárnap a Papp László Budapest Sportarénában, március 15-én, hétfőn pedig a debreceni Főnix csarnokban lépnek fel.
márc. 8
15:39
Amerikai folk-rock zene Svédországból (Gondola)
A Born53 névre hallgató, stockholm-i székhelyű folk-rock együttest a két multiinstrumentális muzsikus - Anders Lindh és Hans Birkholz – „tribute” zenekarként hozta létre. Az eredeti elképzelés az volt, hogy zenekar ténykedése a műfaj jeles képviselői (Pl. Bob Dylan, Ray Davis, Warren Zevon és társaik) által írt dalok tolmácsolására korlátozódik.
márc. 8
15:39
ZAR/JPY Továbbra is erős rand (HírTV)
A rand a hét elején a jennel szemben is jó formáját hozza. A ZAR/JPY 12,27-re emelkedett. 12,50 fölött célba vehetik a 2010-es csúcsot. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
márc. 8
15:39
Vitatják a román IMF-hitel hasznosságát (Portfolio)
Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) egyik vezető elemzője szerint a román kormány válságellenes intézkedései nem voltak hatékonyak, és Románia nem használta fel hasznosan a Nemzetközi...
márc. 8
15:39
Májusban rajthoz áll Overdose, gazdája a MIÉP-nek kampányol (ATV)
Mikóczy bizakodó a csodaló jövőjét illetően.
márc. 8
15:40
Orbán - értékteremtő piacgazdaságot kell teremteni (ProfitLine)
A változtatás szükségességét hangsúlyozta Orbán Viktor a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) budapesti gazdaságpolitikai fórumán, hétfőn. (MTI)
márc. 8
15:41
Költözne, de nincs elég pénze? –új értékesítés ösztönző módszer a piacon (Gondola)
Rekordmennyiségű eladatlan lakáskészlet a budapesti újlakás-piacon, csökkenésből inkább stagnálásba váltó árak, szigorodó hitelezési feltételek, illetve a mérséklődő illetékterhek miatt minimálisan bővülő forgalom – ez várható 2010-ben a lakáspiacon az Otthon Centrum szerint.
márc. 8
15:43
Katolikus körlevél a szegénység éve alkalmából rendezett templomi tartósélelmiszer-gyűjtésről (Gondola)
A Katolikus Egyház kétezer éve küzd a szegénység ellen minden történelmi korban a maga lehetőségeihez mérten. Az Európai Unió felhívása vészkiáltás, amely a helyzet súlyosságát is tükrözi. A Katolikus Egyház a Caritas Hungarica – Katolikus Karitász segélyszervezetén keresztül eddig is igyekezett és ezután is igyekszik lehetőségeihez mérten mindent megtenni, hogy a szegénységben szenvedőkön…
márc. 8
15:45
Meglepő jobbikos mondatok az EP-ben (Gondola)
Akárcsak Magyarországon, úgy az európai politikai színtéren is a Jobbik állt elő a magyar pártok közül a legtöbb egyedi - és többször kétes szakmai megalapozottságú - politikai kijelentéssel az elmúlt hónapban. A hónap fontos eseménye volt, hogy az új Bizottság hivatalba lépésével lezárult az intézményi viták hosszú időszaka az Európai Unióban.
márc. 8
15:48
MSZP: nincs miért gázárat emelni (Privátbankár)
Az MSZP továbbra is úgy látja, hogy nincs indoka egy esetleges gázáremelésnek. Szanyi Tibor, a párt szakpolitikusa hétfőn budapesti sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: az MSZP nem akar szembemenni a pia...
márc. 8
15:51
Reménytelen az MDF helyzete Budapesten (Infostart)
Felmondja az SZDSZ-szel kötött megállapodást az MDF budapesti elnöke. Lévai Zoltán az Indexnek adott nyilatkozatában leszögezte, szerinte nincs remény arra, hogy a választójogi törvény megsértése nélkül az MDF budapesti listát tudjon állítani. Lévai szerint a bukta oka az, hogy az országos elnökség eltaktikázta magát a szövetségkötéssel, az SZDSZ pedig nem tartotta be a kampányfinanszírozásra tett…
márc. 8
15:51
Kiraboltak egy pénzintézetet a XXII. kerületben (Gondola)
Kiraboltak egy pénzintézetet hétfőn a főváros XXII. kerületében, a Nagytétényi úton - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese. A támadó délelőtt fél 11 körül lépett be a...
márc. 8
15:51
Konyhakéssel vágta le felesége fejét, mert nem akart tőle gyereket (HírTV)
Bíróság elé állt hétfőn az a francia férfi, akit azzal vádolnak, hogy két évvel ezelőtt egy konyhakéssel levágta a felesége fejét, amiért az asszony nem akart gyereket tőle. Az 53 éves Philippe Cousin 2007. április 16-án hívta az ország északnyugati részén fekvő Calaisben álló házukhoz a rendőrséget, és bevallotta, hogy meggyilkolta a 47 éves Nicole-t, aki 21 éve volt a felesége.
márc. 8
15:51
Tömegmészárlás Nigériában (Metropol)
A vasárnap ismertté váltnál sokkal több az aznap hajnali nigériai tömegmészárlás áldozatainak száma: Plateau szövetségi állam kormányzósága hétfőn azt közölte, hogy mintegy ötszáz lakost öltek meg a vallási indíttatású vérengzésben.

Keresés