Bugár Béla vezeti a Híd, a magát a magyar-szlovák együttélés pártjaként meghatározó politikai szervezet választási jelöltlistáját, amelynek végleges formáját a párt országos tanácsa hagyta jóvá szombaton Révkomáromban.
Egy részeg férfi támolygott Phoenix vonatállomásán, majd hirtelen elvesztette egyensúlyát, és a sínekre esett. Szerencséjére két közelben lévő rendőr gyorsan kapcsolt és kirántotta az érkező szerelvény elől.
A Manchester United a veterán Paul Scholes góljával nyert szombaton a Wolverhampton Wanderers vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság 29. fordulójában, ezzel a tabella élére állt.
A magyarok akarnak a legkevésbé elszakadni a valóságtól, amikor moziba mennek - derült ki egy friss közvélemény-kutatásból, amelyet 23 országban, 24 ezer felnőtt körében végeztek.
Elrabolta tizenöt éves tanítványát a balett-tanárnő, majd szexuálisan közeledett hozzá három hónapos románcuk során. A fiúnak nem volt ellenére a viharos liezon.
Továbbra is menetel a Videoton: a diósgyőri pályán is nyerni tudó listavezető megnyerte a második tavaszi mérkőzését is. (Hasonlót már csak a Debrecen érhet el.) A Honvéd meglepően könnyen verte meg az MTK-t, a Ferencváros 3-0-ról is pontokat veszített Zalaegerszegen, igaz, ebben közrejátszott két játékosa kiállítása is.
Egy szakszervezeti vezető szerint homoszexuálisok tartják ellenőrzésük alatt a Cseh Vasutakat (Ceské Dráhy). Jaromír Dusek szerint a helyzet olyan, hogy a folyosón fél lehajolni, ha esetleg leejti a ceruzáját.
Valótlannak nevezte a BKV volt megbízott vezérigazgatójának a Magyar Nemzetben megjelent állításait Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyettes. Megvizsgálja a Szlovákiának átadott, Bősről készült munkaanyag tartalmát a környezetvédelmi tárca. Németország és Svájc egyes részein több száz balesetet okozott a hirtelen visszatért téli időjárás.
Bankfiókot próbált meg kirabolni egy férfi a fővárosban, egy VI. kerületi bevásárlóközpontban szombat délután, de a helyszínen tartózkodó, szabadnapos rendőr a biztonsági őrök segítségével elfogta.
Visszatért a tél szombaton Németország és Svájc egyes körzeteiben: mindkét országban heves hóesés akadályozta a közlekedést, közúti balesetek százait okozva.
Nem valószínű, hogy a fiatal riválisok nagyon meg tudnák verni a visszatérő Michael Schumachert - fogalmazott az InfoRádiónak Dávid Sándor Formula-1-es szakíró a hétszeres világbajnok esélyeiről. Schumacher visszatérése alapvetően meghatározza majd ezt az évet, bármilyen eredményt érjen is el majd a német - vélekedett Dávid Sándor.
A rossz vízvezetésű talaj felső rétegében felgyülemlik a tartós víznyomás, vizenyősséget idéz elő. Általában kemény, kötött agyagtalajon, magas vízállású (tó- vagy folyóparti) területek kertjeiben találkozhatunk a gonddal, továbbá ősszel, télen és a tavaszi hóolvadás idején.