Dzsudzsák Balázs ezúttal nem előkészítőként, hanem befejezőként jeleskedett: a PSV Eindhoven szélsője csapata második gólját szerezte a Venlo ellen 4-2-es idegenbeli győzelem alkalmával az Eredivisie 29. fordulójában.
Váratlanul Kabulba érkezett helyi idő szerint vasárnap este Barack Obama amerikai elnök, aki megválasztása óta először látogat el Afganisztánba. Az előzetes bejelentés nélküli vizit során Obama...
Az Országos Választási Bizottság vasárnapi ülésén jóváhagyta a fővárosi területi lista szavazólapját; a testületnek azért kellett döntenie a kérdésben, mert a Fővárosi Választási Bizottság péntek délelőtti ülésén még az MDF nélkül fogadta el a szavazólapot.
A választásra jogosultak 24,6 százaléka járult az urnákhoz Terézvárosban délután fél hatig – derül ki a kerületi önkormányzat honlapján közzétett adatokból.
Lezuhant egy ultrakönnyű kisrepülőgép vasárnap délután a nagykanizsai repülőtéren, 40 éves pilótája a helyszínen szörnyethalt. A balesetben halálos sérüléseket szenvedő pilóta gyakorlott repülősnek számított, gépe azonban szinte teljesen új volt még.
Húsvét után indul a tőzsdei társaságok közgyűlési szezonja. A tőzsdén jegyzett cégeknek április végéig kell megtartaniuk az előző évet lezáró éves közgyűlésüket, amelyen döntenek az eredmény felhasználásáról, az esetleges osztalék mértékéről. (MTI)
Már egy órája megállt a szíve Michael Jacksonnak, amikor az orvosoknak majdnem sikerült visszahozniuk az életbe. Tíz percre újra beindították a pop királyának szervezetét, sajnos később kiderült, hiába.
Az InfoRádió értesülése szerint vasárnap délután tűz ütött ki Gyurcsány Ferenc budapesti, a II. kerületi Szemlőhegy utcában lévő házának földszinti szaunájában.
A British Airways légikisérőinek sztrájkja miatt naponta csak egy járat indul Budapestről a londoni Heathrow repülőtérre. Keddre viszont mindhárom magyarországi járatát törölte a légitársaság.
Lelassult a forgalom vasárnap a Szuezi-csatornában egy zátonyra futott olajszállító tartályhajó miatt. Környezetszennyezés veszélye nem áll fönn - közölte a csatornát felügyelő hatóság. A...
Tűz ütött ki Gyurcsány Ferenc házának földszinti szaunájában vasárnap kora este. A ház erkélyéről két személyt kimentettek a tűzoltók - közölte a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság szóvivője az MTI-vel.
A hetek óta botladozó Liverpool hazai pályán háromgólos győzelmet aratott a Sunderland felett az angol labdarúgó-bajnokság 32. fordulójának vasárnapi játéknapján.
Hét embert mentettek ki az Apró-Gyurcsány-villából, miután kigyulladt a föld alatti szauna. Hármat közülük az erkélyről hoztak le a tűzoltók. A volt miniszterelnök 20 éves fia könnyebb füstmérgezést szenvedett, őt a mentősök a helyszínen ellátták. Kórházba senkit sem kellett szállítani.
Tűz ütött ki Gyurcsány Ferenc házának földszinti szaunájában vasárnap kora este. A ház erkélyéről két személyt kimentettek a tűzoltók - közölte a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság szóvivője az...
A hetek óta botladozó Liverpool hazai pályán háromgólos győzelmet aratott a Sunderland felett az angol labdarúgó-bajnokság 32.fordulójának vasárnapi játéknapján.
Az idén Görgey Gábor írónak, Lorán Lenke színművésznőnek és Nagy Bandó András humoristának, írónak ítélték oda a Marton Frigyes-díjat - tájékoztatta a XI. kerületi önkormányzat sajtóosztálya az...
A hét végén kellemesebb idő ígérkezik, egy kicsit erősödik a nappali felmelegedés, de éjszaka meglehetősen hideg lesz az évszakhoz képest, gyenge fagyok is lehetnek, főleg a völgyekben.
Mégsem teszi le az esküt hétfőn az Országos Választási Bizottság (OVB) három új tagja, mert a jogorvoslati határidőn belül megtámadták a csütörtökön nyilvántartásba vett országos listákat - jelentette be Virág Rudolf, az Országos Választási Iroda vezetője az OVB vasárnap esti ülésén.
Váratlanul Kabulba érkezett helyi idő szerint vasárnap este Barack Obama amerikai elnök, aki Hamid Karzai elnökkel találkozott villámlátogatása keretében.
Le kellett zárni vasárnap részlegesen a Szuezi-csatorna hajóforgalmát, miután egy olajszállító hajó megfeneklett az átkelőhelyen. Az 54 ezer tonnás líbiai zászló alatt hajózó tanker a csatorna keleti oldalánál futott zátonyra, elzárva az egyik irányba tartó hajók elől az utat.
Bizonyos feltételekkel mindegyik országos listát állító párt megadná a magyar állampolgárságot a határon túli magyaroknak - derült ki a pártok képviselőinek nyilatkozatából vasárnap a Duna TV Heti Hírmondó című műsorában.
A Vasas elsősorban kapusa, Végh Zoltán nagyszerű teljesítményének köszönhetően 1-1-es döntetlent játszott a Ferencváros otthonában a labdarúgó Soproni Liga 20. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.
Czuppon Zoltán Zsolt, a Fidesz-KDNP jelöltje nyerte a terézvárosi időközi önkormányzati képviselő-választáson a mandátumot vasárnap - közölte Sajtos Csilla, a kerület jegyzője az MTI-vel a választás nem hivatalos eredményét.
(MTI) - A Yuli Ofer izraeli üzletember többségi tulajdonában lévő Central European Estates (CEE) céghez tartozó Inventech Central Hotels tárgyalásokat folytat a budapesti Le Meridien szálloda eladásáról.
A Belváros főutcája nevű felújítási program befejeződésével a környékbeli kiskereskedelmi ingatlanok üresedése csökkenni, a bérleti díja pedig növekedni fog - prognosztizálja az Ecorys Magyarország elemzésében.
Czuppon Zoltán Zsolt, a Fidesz-KDNP jelöltje nyerte a terézvárosi időközi önkormányzati képviselő-választáson a mandátumot vasárnap - közölte Sajtos Csilla, a kerület jegyzője az MTI-vel a...
A Vasas elsősorban kapusa, Végh Zoltán nagyszerű teljesítményének köszönhetően 1-1-es döntetlent játszott a Ferencváros otthonában a labdarúgó Soproni Liga 20. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.
Az Olajexportáló Országok Szervezete, az OPEC kész növelni termelését októbertől, amennyiben a világgazdaság fellendülésével párhuzamosan emelkedik a kereslet is az olaj iránt - mondta Shokri Ghanem a líbiai National Oil Co. (NOC) elnöke.
Komoly gondot okoz a Praktiker barkácsáruházláncnak a görög válság - fejtette ki vasárnap a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitungnak a társaság vezérigazgatója.
Kigyulladt vasárnap kora este Gyurcsány Ferenc volt miniszerelnök villája a II. kerületben. A tűzoltók nagy erőkkel érkeztek a helyszínre, az első információk szerint személyi sérülés nem történt.
Az amerikai Pennsylvania államban egy részeg férfi megpróbált újraéleszteni egy autópályán heverő, szinte már bomlásnak induló állatot, egy oposszumot.
Bizonyos feltételekkel mindegyik országos listát állító párt megadná a magyar állampolgárságot a határon túli magyaroknak - derült ki a pártok képviselőinek nyilatkozatából vasárnap a Duna TV...