2010. március 27. szombat

márc. 27
16:36
A Mercedes sürgeti saját F-csatornája bevetését (F1világ)
A Mercedes GP vezetése megerősítette, hogy már gőzerővel dolgozik saját tervezésű szellőző rendszere tervezésén és fejlesztésén, hogy minél előbb bevethető állapotba hozza azt, mivel úgy gondolja, hogy az komoly előnyt jelent a versenyeken.
márc. 27
16:45
Nukleáris fűtőanyag 'áruházat' nyitnak Oroszországban (ProfitLine)
Atomerőmű-fűtőanyagot árusító intézmény létrehozásáról köt megállapodást hétfőn a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) a Rosatom orosz állami atomenergetikai társaság - közölte pénteken a NAÜ. (MTI)
márc. 27
16:48
Orbán: A kilábalás első lépése, hogy elmegyünk választani (+videó) (HírTV)
A válságból való kilábalás első lépését az embereknek kell megtenniük azzal, hogy elmennek választani, a leendő kormányé csak a második lépés lesz – mondta Orbán Viktor országjáró körútjának szombati, kaposvári állomásán, újságírók előtt.
márc. 27
16:48
Tűz egy panelházban Veszprémben (Blikk)
márc. 27
16:48
Elfogták a szegedi fiatal megkéselőit (hirado.hu)
Mindössze fél nap kellett a rendőrségnek a feltételezett elkövetők kézrekerítéséhez
márc. 27
16:48
„Megérintett a halál szele” Megbánta őszinteségét a magyar színésznő (ATV)
Még volt férjét is felhívta és bocsánatot kért.
márc. 27
16:50
Pannon dalok – Különkiadás (videó) (HírTV)
Pannon dalok címmel különleges koncertre, figyelemreméltó művészi kísérletre készül Rost Andrea operaénekes. A Liszt- és Kossuth-díjas, valamint Prima Primissima díjas világhírű lírai szoprán klezmer, cigány és magyar népdalokat fog énekelni - közösen Bognár Szilvia népdalénekessel.
márc. 27
16:50
Őrizetben a szegedi késelés gyanúsítottjai (Blikk)
márc. 27
16:50
Vasárnap egy óra álomelvonás (hirado.hu)
Át kell állítani az órákat, kezdődik a nyári időszámítás
márc. 27
16:57
Mérgező anyag került a Szinva-patakba? (Infostart)
Nem észlelte a Miskolci Vízmű (Mivíz) Kft. monitoringrendszere a borsodi megyeszékhely ivóvízellátását jelentős hányadban biztosító bükki Szinva-forrás szennyeződését, a város ivóvize továbbra is jó minőségű - mondta a társaság ivóvízüzletág-vezetője szombaton.
márc. 27
17:00
Hatalmas kártérítés a kommunista állampárt eltűnt vagyona miatt (Infostart)
Egy bírósági ítélet szerint két évtizeddel az NDK összeomlása után az egykori keletnémet kommunista állampárt eltűnt vagyonából mintegy 240 millió euró illeti meg a keletnémet tartományokat.
márc. 27
17:06
Elindult a palack nélküli magyar Mount Everest-támadás (HírTV)
Kisebb nehézségek árán, egy nappal a tervezett dátum után, szombaton indult útnak Klein Dávid és Várkonyi László hegymászó, hogy a magyar hegymászás történetében először oxigénpalack használata nélkül érjék el a Föld legmagasabb pontját, a Mount Everest csúcsát.
márc. 27
17:06
Miskolc ivóvíze nem szennyeződött (Alternatív Energia)
Nem észlelte a Miskolci Vízmű monitoringrendszere a borsodi megyeszékhely ivóvízellátását jelentős hányadban biztosító bükki Szinva-forrás szennyeződését, a város ivóvize továbbra is jó minőségű - mondta a társaság ivóvízüzletág-vezetője
márc. 27
17:06
MSZP: Felháborító a fideszes ámokfutás a csepeli kettős gyilkosság ügyében (hirado.hu)
A szocialisták szerint Németh Szilárd a csepelieket megrázó tragédiát, Takács József és Papp László halálát politikai haszonszerzésre használja fel
márc. 27
17:06
Elszámolták a gázáremelést? Összehívták a Gazdasági Bizottságot + videó (ATV)
Az MSZP szerint magasabbra kalkulálták az emelés mértékét.
márc. 27
17:08
Elvette a kormány a fiatalok jövőjét a KDNP szerint (hirado.hu)
Rétvári bence azt mondta, mára a fiatalok nem új lakás vásárlásán törik a fejüket, hanem a devizahitel-csapdából próbálnak kitörni
márc. 27
17:12
Megrohamozták Pattinson figuráját (BorsOnline)
RAJONGÁS - A tinilányok bálványa, Robert Pattinson is helyet kapott a londoni Madame Tussaud múzeumban, a rajongók pedig nem késlekedtek: azonnal sikítozva megrohamozták kedvencük viaszszobrát.
márc. 27
17:15
Csepeli gyilkosság: az MSZP szerint "őrült, kegyeletsértő kampányról" van szó (Infostart)
Az MSZP csepeli szervezete elítéli a fideszes Németh Szilárd "őrült, kegyeletsértő kampányát", mivel szerintük "felháborító aljasság" a képviselő "ámokfutása", amelyet a 2009 januári kettős gyilkosság ügyében rendez.
márc. 27
17:18
Napokon belül pénzükhöz juthatnak a balatoni pályázók (ProfitLine)
Több tucatnyi önkormányzat és közbiztonsági szervezet vár hónapok óta hiába a még tavaly elnyert, vagy odaítélt támogatására, amit Suchman Tamás, a Balatoni Fejlesztési Tanács (BFT) elnökének tájékoztatása szerint napokon belül megkaphatnak. (MTI)
márc. 27
17:24
„MSZP-s mocskolódásról” tett panaszt a Fidesz a szocialista forródróton (HírTV)
Az MSZP által nemrég megindított „demokratikus forródróthoz” megtette első bejelentéseit a Fidesz – olvasható a Fidesz honlapján.
márc. 27
17:24
Balázs Péter - a Balkán ne legyen feszültségforrás (Kripto Akadémia)
Magyar-szerb-horvát külügyminiszteri találkozó lesz a jövő héten - közölte Balázs Péter a nyugat-balkáni magyar nagykövetek tiranai munkaértekezletén.
márc. 27
17:24
Nem észlelte a Szinva-patak szennyeződését a miskolci vízmű (hirado.hu)
A vízmű a Greenpeace állítására reagált, akik lakossági bejelentésre hivatkozva közölték, szennyezés érte a patakot
márc. 27
17:24
Előzetesben vannak a veszprémi vesztegetési ügy gyanúsítottjai (ATV)
Összesen 12 embert állítottak elő az ügyben.
márc. 27
17:26
Arab csúcs - "B" tervet készítenek Líbiában (Kripto Akadémia)
Az arab államoknak fel kell készülniük arra a lehetőségre, hogy a palesztin-izraeli békefolyamat teljes kudarcba fullad, és alternatívákkal kell előállni - jelentette ki az Arab Liga főtitkára a szervezet líbiai csúcstalálkozóján.
márc. 27
17:26
Magyar bankok ellen is keresetet nyújtottak be a holokauszt áldozatai Chicagóban (hirado.hu)
Az újabb kereset a MÁV elleni kártérítési perhez kapcsolódik
márc. 27
17:28
Az MDF képvielőjelöltje visszautasítja, hogy törvénytelenül kapott volna ajánlószelvényeket (hirado.hu)
Farkas Tibor büntetőfeljelentést tesz az ügyben
márc. 27
17:33
Újabb három évig Makovecz Imre a Magyar Művészeti Akadémia elnöke (Infostart)
Újabb három évre Makovecz Imre építészt választotta a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökévé a szervezet közgyűlése szombaton Budapesten. Az új ügyvezető elnök Fekete György belsőépítész lett, aki a tisztséget egyelőre egy évre vállalta el - közölte az MMA az MTI-vel.
márc. 27
17:42
Kapcsoljon ki ön is (HírTV)
Már 120 település csatlakozott a Föld Órája akcióhoz Magyarországon. Ez új rekord, hiszen tavaly még csak 67 önkormányzat vállalta, hogy egy órára lekapcsolja a díszkivilágítását. Szombaton este fél kilenckor a világ több mint 100 országában alszanak ki a fények egy órára. A WWF természetvédelmi szervezet az akcióval a klímaváltozás veszélyeire hívja fel a figyelmet az akcióval. Budapesten közös…
márc. 27
17:42
Besenyei harmadik Abu-Dzabiban (Metropol)
Besenyei Péter a harmadik helyen végzett a Red Bull Air Race gyorsasági műrepülő világbajnoki sorozat idei első versenyén, az Egyesült Arab Emírségek fővárosában.
márc. 27
17:42
A Bank Austriának 240 millió eurós büntetést kell fizetnie Németországnak (Metropol)
Egy bírósági ítélet szerint két évtizeddel az NDK összeomlása után az egykori keletnémet kommunista állampárt eltűnt vagyonából mintegy 240 millió euró illeti meg a keletnémet tartományokat.
márc. 27
17:42
100 millióval csökkent Németországban a legfelsőbb vezetők fizetése (ATV)
Az első így is 2,5 milliárdot vitt haza.
márc. 27
17:54
Balázs Péter: magyar-szerb-horvát külügyminiszteri találkozó lesz (Infostart)
Magyar-szerb-horvát külügyminiszteri találkozó lesz a jövő héten - közölte szombaton Balázs Péter külügyminiszter, aki a nyugat-balkáni magyar nagykövetek regionális munkaértekezletén vett részt Tiranában.
márc. 27
17:54
Vasárnap tilos a munka és a mulatság! (Privátbankár)
Virágvasárnapon - az idén március 28-án - kezdődik a keresztény húsvétot megelőző negyvennapos böjt utolsó hete, a nagyhét
márc. 27
18:00
Drámát írnak a csörtéről (HírTV)
Már javában zajlanak a próbák a XV. Drámaíró Verseny vasárnap esti előadásaira. Péntek este ugyanis kihúzták a témaként szolgáló cikket a Békés Megyei Hírlap szombaton megjelenő számából, az írók pedig még éjjel nekiláttak a munkának. Ebben az évben az ügyintézők és panaszosok közötti csörtéről szólnak majd az előadások.
márc. 27
18:06
Szorcsik Viki bátyja életéért reszket (BorsOnline)
Balesetet szenvedett Szorcsik H. Viki testvére. A Jóban Rosszban Bencsik Beájának bátyja két héttel ezelőtt egy korlátról zuhant le, és életveszélyes sérüléseket szenvedett.
márc. 27
18:18
Életveszélyesen megsérült a fiatalember (HírTV)
Súlyosan, életveszélyesen megsérült egy fiatal, amikor krosszmotorozás közben balesetet szenvedett Kecskemét határában.
márc. 27
18:18
Csepeli kettős gyilkosság - A nyomozóknál a feljelentés másolata (Blikk)
márc. 27
18:18
A nyomozóknál Takács feljelentésének másolata (Metropol)
A csepeli kettős gyilkosság ügyében meghallgatott egyik tanú átadta a nyomozóknak annak a feljelentésnek a teljes másolatát, amelyet a bűncselekmény egyik áldozata akart eljuttatni a csepeli rendőrkapitányságra.
márc. 27
18:18
Kiütéses győzelmével élen a Chelsea (Metropol)
A Chelsea hazai környezetben 7-1-re kiütötte az Aston Villát szombaton az angol labdarúgó-bajnokság 32. fordulójában.
márc. 27
18:18
Dél-koreai hadihajó - folytatják a kutatást (Kripto Akadémia)
Folytatódik a vizsgálat, hogy mi okozta a robbanást a két Korea határvizein elsüllyedt dél-koreai hadihajón. A legénység 46 tagját eltűntnek nyilvánították, 58-an megmenekültek.
márc. 27
18:18
Orbán: A Fidesz a magyar emberek érdekeit fogja érvényesíteni (hirado.hu)
Elszámoltatás, adócsökkentés, az adórendszer egyszerűsítése, a bürokrácia leépítése, a korrupció visszaszorítása, a rend megteremtése lesznek a Fidesz-kormány első intézkedései
márc. 27
18:18
Fidesz: alkotmányos keretek között, mindenkit el kell elszámoltatni + videó (ATV)
Visszaszereznék az emberek bizalmát.
márc. 27
18:20
Paneltűz Veszprémben: három lépcsőházat ürítettek ki (HírTV)
Három lépcsőházat kellett kiüríteni szombaton kora délután egy veszprémi panelházban, ahol tűz ütött ki.
márc. 27
18:20
Csepeli kettős gyilkosság: a nyomozóknál a feljelentés másolata (hirado.hu)
A meggyilkolt iskolaigazgató feljelentést akart tenni a gyilkosság napján, most egy tanú átadta a nyomozóknak a Takács József által leírtakat
márc. 27
18:22
Marad a kirándulóidő (hirado.hu)
A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 15 fok körül várható
márc. 27
18:27
Különösen veszélyes időszak következik (Infostart)
Évente hat-hétezer erdőtűzhöz riasztják a tűzoltókat. Ezeket csaknem mindig az emberek okozzák, és 10-15 százalékuk szándékos gyújtogatás eredménye - nyilatkozta az InfoRádiónak a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal fő-erdőfelügyelője. A március-áprilisi, és a július-augusztusi időszak különösen veszélyes ebből a szempontból, ezért fontos, hogy a kirándulók betartsák a szabályokat. A szakember…
márc. 27
18:36
Tovább nőtt az áldozatok száma (HírTV)
Ötvenkettőre emelkedett a kettős pokolgépes merénylet áldozatainak száma, amelyet pénteken követtek el az iraki fővárostól 65 kilométerre északkeletre fekvő Khales városában - közölték szombaton a helyi biztonsági szolgálatok, hozzátéve, hogy a támadásban 73 ember sebesült meg.
márc. 27
18:36
Premier League - Kiütéses győzelmével élen a Chelsea (Blikk)
márc. 27
18:36
Egy lakás is kigyulladt a raktártűzben (Alternatív Energia)
Kigyulladt egy raktárhelyiség szombat délután egy veszprémi panelházban, ég a szellőzőakna, a lépcsőház és egy lakás is - tájékoztatta a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese.
márc. 27
18:36
Orbán Ottó emléktábla Óbudán (Spa Trend Online)
A költőre emlékező táblát a Petőfi Irodalmi Múzeum állíttatta az önkormányzat támogatásával. A megemlékezésen az intézmény főigazgató-helyettese, Wernitzer Júlia, valamint a 2002-ben elhunyt író családja, barátai és tisztelői helyeztek el koszorút.

Keresés