Tavasszal az embernek jobb a kedve, többet nevet, flörtöl és jobban érzi magát. Ez elsősorban a kikelettel járó fokozódó napfény jótékony hatásának köszönhető
Ajánlószelvényeket foglalt le a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a főváros XVII. kerületében, mert pénteken feljelentés érkezett, amely szerint egy képviselőjelölt a szabályoknak nem megfelelően ...
A Fidesz három ügyet máris bejelentetett az MSZP által szombaton elindított "demokratikus forródróthoz". Cser-Palkovics András, az ellenzéki párt helyettes szóvivője az MTI-hez eljuttatott közleményéb...
Újra rács mögött a Cozma-ügy nemrég előzetesből kiengedett gyanúsítottjai közül három. Egy enyingi és két pécsi gyanúsítottat szombat reggel szállították vissza a megfelelő büntetés-végrehajtási intézményekbe. Az öt gyanúsítottat, akik a lokálban kitört verekedésben vettek részt, a bíróság első fokú döntése alapján március 19-én engedték ki az előzetesből. Az ügyészség fellebbezett, és az újabb…
Michael Schumacher azt állítja: Fernando Alonso akadályozta őt az utolsó, gyors köre alatt a melbourne-i Forma-1-es Ausztrál Nagydíj szombati időmérő edzésén.
Ismét előzetes letartóztatásba helyezett a bíróság három embert a Cozma-gyilkosság ügyében garázdasággal gyanúsítottak közül; az enyingi és a két pécsi férfit a rendőrség szombat reggel visszavitte a büntetés-végrehajtási intézetbe - közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság.
E hónap végétől várhatóan négy hétig szünetelteti a termelést Zalakerámia Zrt. tófeji, illetve romhányi gyáregységében - tájékoztatta a társaság pénteken az MTI-t. Az átmeneti leállást - a cég...
Ajánlószelvényeket foglalt le a Budapesti Rendőr-főkapitányság a főváros XVII. kerületében, mert pénteken feljelentés érkezett, amely szerint egy képviselőjelölt a szabályoknak nem megfelelően gyűjtötte azokat.
WASHINGTON — Tíz éven belül lakhatatlanná válnak a világ legnagyobb városai – állítják egy amerikai kutatóintézet munkatársai. A szociológusokból, környezetvédelmi és népességpolitikai szakértőkből álló csoport szerint 2020ra New York, Mexikóváros, Tokió, Peking, Los Angeles vagy Rio de Janeiro lakossága elérheti a százmilliót is.
Hosszú betegség után pénteken elhunyt Bartos Tibor. A Déry Tibor-díjas írót, műfordítót 76 éves korában, újpesti otthonában érte a halál - tudatta a család szombaton az MTI-vel.
Ajánlószelvényeket foglalt le a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a főváros XVII. kerületében, mert pénteken feljelentés érkezett, amely szerint egy képviselőjelölt a szabályoknak nem megfelelően gyűjtötte azokat.
Újra jelentkezett a Magyarok Nyilai: a Hír Televíziónak is elküldött elektronikus levélben vállalják az SZDSZ szegedi irodája ellen elkövetett, múlt heti Molotov-koktélos támadást.
Több tízezer ellenzéki "vörös inges" tüntető szombaton ismét a kormány távozását követelte Bangkokban, és azzal fenyegetőztek, hogy kiszorítják a katonaságot a thaiföldi főváros történelmi központjából.
A kormány eleget tett annak a tájékoztatási kötelezettségének, amelyet az államháztartási törvény ír elő az országgyűlési választásokat megelőzően, ezt visszaigazolja az Állami Számvevőszék véleménye - közölte a Pénzügyminisztérium (PM) az MTI-vel pénteken.
Cser-Palkovics András az MSZP "demokratikus forródrótján" az országszerte törvénytelenül terjesztett "MSZP-s mocskolódó szóróanyag", a Narancsvidék ügyét jelentette be
A jövő héten átadják az M6-os és M60-as autósztráda Szekszárd és Pécs közötti szakaszát - írja a Népszabadság. A Dunaújváros-Szekszárd közötti 65 kilométer - úgy tűnik -nem lesz átadható a tervezett napon, vagyis március 31-én.
Szükség van a demokrácia megújítására - mondta a Lehet Más a Politika listavezetője az InfoRádió Aréna című műsorában. Schiffer András úgy fogalmazott, hogy az elmúlt 20 év politikai elitje a rendszerváltás hajnalán megálmodott szerkezetet nem tartott karban.
Csak a Fidesz támadásából áll a többi párt kampánya, de ez is azt mutatja, hogy egy korszak végéhez közeledünk – mondta Navracsics Tibor a Zala megyei Lentiben.
Brit kutatók igazolták: a pénz, illetve vagyon önmagában nem boldogít, azonban ha több van belőle, mint környezetünknek, vagyis a státusz már igenis boldogabbá tesz....
Harminc évvel ezelőtt, 1980. április 6-án vezették be Magyarországon a nyári időszámítást, de ezt az első időpontot kivéve minden év március utolsó vasárnapján, hajnali 2-kor kell az órákat átállítani. A rendszeres óraátállítás előtti is voltak próbálkozások, de 1954-ig nem minden évben volt nyári időszámítás. Aztán a kőolajválság felülírt mindent
Témák:- Gyurcsány saját útját egyengeti- Tovább gördül a BKV-botrány- Homályban maradt az izraeli kémrepülők ügye- Egyre több a jobbikos botrány- Tovább kapálózik az MDF a túlélésértVendégek:Hernády Zsolt történészBoros Bánk Levente politológusCzakó Gábor író
Több tízezer ellenzéki "vörös inges" tüntető szombaton ismét a kormány távozását és a parlament feloszlatását követelte Bangkokban, és azzal fenyegetőztek, hogy kiszorítják a katonaságot a thaiföldi főváros történelmi központjából.
Tizenegy üggyel kezdené az elszámoltatást a Fidesz; kivizsgálnák többi között a BKV-botrányt, a kormányzati negyed illetve a sukorói kaszinóberuházást, a Malév privatizációját és a nagyösszegű végkielégítéseket. Lázár János fideszes politikus szerint tisztázandók Bajnai Gordon kormányfő, Simor András jegybankelnök és Oszkó Péter pénzügyminiszter offshore érdekeltségei is.
Kovács László szerint az áprilisi választásokon két, homlokegyenest ellentétes program ütközik egymással, ezért a választás tétje nagyobb, mint amekkora az elmúlt húsz évben bármikor volt.
Az érintett magyarországi bankok, mivel még nem kaptak keresetlevelet, nem tudnak érdemben nyilatkozni azzal kapcsolatban, hogy a MÁV elleni kártérítési perhez kapcsolódva keresetet nyújtott be Chicagóban a magyarországi holokauszt áldozatainak és örököseinek egy csoportja ellenük.
Az időátállítás előidézheti a koncentrációképesség zavarait, reggelente pedig fokozott álmosságot okozhat. Egyes felmérések kimutatták, hogy az órák átállítását követő hétfőn általában megsokszorozódik a közlekedési balesetek száma.
Fennakadt az olasz posta rostáján egy boríték, amely pisztolygolyót és egy kormányfőnek írt fenyegető levelet tartalmazott. Egy másik postahivatalban pedig kigyulladt egy levélbomba – közölte szombaton a rendőrség. Olaszországban választási kampány van.
Az orosz elnök egy szombati közleménye szerint lehetségesnek tartja az új büntetőintézkedéseket Iránnal szemben, hogy megfékezzék annak atomprogramját.