Idén Judy Dench Oscar-díjas brit színésznő fogalmazta meg a színházi világnap köszöntőjét, amelyet március 27-én a világ minden színházában felolvasnak az előadások előtt.
A magyarországi gazdasági szabályozási környezet kedvez a korrupció terjedésének - véli Békesi László volt pénzügyminiszter. A szakember szerint világos és átlátható szabályozásra, ösztönzésre és következetes szankcionálásra van szükség a korrupció visszaszorításához.
Lewis Hamilton elmondta, hogy egyszerűen nem volt elég gyors a mai időmérőn Melbourne-ben, ahol már a második etapban kiesett. A brit pilóta úgy gondolja, hogy nem volt meg a gumik megfelelő tapadása, ezért veszített sokat az utolsó szektorban.
Bár a magyar nyugdíjrendszer pénzügyi értelemben még jó ideig fenntartható, Magyarországnak társadalmilag fenntartható nyugdíjrendszerre van szüksége - mondta Oszkó Péter
Ma az egy-két órás napsütés mellett gyakran lesz erősen felhős, borult az égbolt. Délen és keleten többfelé, máshol elszórtan várható eső, záporeső, keleten akár zivatar is. A nyugati szél mérsékelt m...
Az elmúlt hét csütörtökén, pontban este 6 órakkor leplezte le a Dreher Sörgyárak elnök-vezérigazgatója a cég legújabb termékének, a Peroni Nastro Azzuro sörnek kirakat üzletét, a prezstízs márkáknak...
Többhavi mélypontra csökkent pénteken a londoni piacon Görögország szuverén adósságtörlesztés-biztosítási tranzakcióinak árazása, miután előző nap egyezség született a brüsszeli EU-csúcson a Görögországnak nyújtandó esetleges pénzügyi segítség mechanizmusáról. (MTI)
Csupán azért nem érvénytelen egy ajánlószelvény, mert két különböző színű tollal töltötték ki. Tóth Zoltán, az Európai Választási Szakértők Egyesületének elnöke az InfoRádiónak azt mondta: a területi választási bizottságok többpárti összetétele miatt előfordulhat, hogy politikai támadás ér egy pártot.
Rálőttek a SOTE Nagyvárad téri épületére péntek este - erősítette meg a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese az MTI-nek. Személyi sérülés nem történt, a lövést valószínűleg légpuskáb...
Hajnali hat órára sikerült a tűzoltóknak teljesen eloltaniuk a lángokat a Kis-Balatonnál, ahol péntek délutántól mintegy száz hektáron égett a nádas - közölte a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyelete.
Másfél hónappal a MÁV-val szembeni holokausztper megindítása után újabb keresetet adtak be Chicagóban: gyűjtőperben követelnek kétmilliárd dollárt (plusz kamatos kamatot) magyar bankoktól, illetve a h...
Az OVB kisorsolta a fővárosi lista sorrendjét péntek este. Immár másodszor, mert most már az MDF is szerepel a listán - első alkalommal az MSZP amúgy az utolsó volt
Újabb, ezúttal négynapos sztrájkot kezdtek szombat hajnalban a British Airways (BA) légitársaság utaskísérői. A cég szerint az utasok többsége el tud majd utazni, ugyanakkor a törölt járatok között tö...
Bár csalódott volt, hogy egy hajszállal ugyan, de lecsúszott a pole pozícióról hazai közönsége előtt, Mark Webber úgy gondolja, hogy a vasárnapi versenyen még bármi megtörténhet, ugyanis nem csak a pálya állapota, hanem az időjárás is kiszámíthatatlan lesz.
"A jövő azt kívánja, hogy a jogállamiság működtetésével kell megvédeni Európában az erkölcsi értékeket" - állapították meg egyházi vezetők a 2011-es magyar EU-elnökség szakpolitikai stratégiái elnevezésű konferencián. A tanácskozáson beszédet mondott Erdő Péter bíboros, Bölcskei Gusztáv református püspök és Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbi.
A vendéglátás területén a Magyarországon alkalmazott áfakulcs az egyik legmagasabb Európában - szakmai szervezetek szerint a csökkentéssel nem esne el bevételtől a büdzsé
A káposzta az egyik legrégibb és legelterjedtebb természetes gyógyszerünk. Ezt a tulajdonságát annak köszönheti, hogy nagy mennyiségben tartalmaz ként. Mint tudjuk, ez az elem a testünk minden sejtjében megtalálható. De lássuk mi minden van még a káposztában!
Egy palesztin meghalt, hét pedig megsebesült, amikor izraeli tankok nyomultak be Gázába – közölték szombaton palesztin kórházi források. Pénteken bő egy éve nem látott súlyos összecsapást vívtak a palesztin fegyveresek és az izraeliek.
E hónap végétől várhatóan négy hétig szünetelteti a termelést Zalakerámia Zrt. tófeji, illetve romhányi gyáregységében - tájékoztatta a társaság pénteken az MTI-t.
A Magyar Szállodaszövetség szerint azonnal javítható lenne a hazai turizmus versenyképessége és a szállodaipar jövedelmezősége, ha a szállodai és vendéglátó áfakulcsokat az uniós átlag irányába közelítenék. (MTI)
A Paksi Atomerőmű nyerte el az idei Magyar Innovációs Nagydíjat a Teljesítménynövelés a Paksi Atomerőmű blokkjain című fejlesztéséért. A létesítmény vezérigazgatója szerint a fiatal hazai műszaki értelmiség számára a kitüntetés bizonyítéka annak, hogy érdemes ebben az iparágban dolgozniuk.
A Fővárosi Közterület-fenntartó költségén újították fel Demszky Gábor és mostani felesége korábbi lakását. Ezt állította a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő cég két egykori, felelős beosztásban lévő dolgozója. Elmondásuk szerint a munkák elvégzésére az FKF Zrt. karbantartó csapata szakmailag nem volt felkészülve, ezért a felújítást külsős vállalkozásokkal végezték el. A cégek a számlát a…
Hajnali hat órára sikerült a tűzoltóknak teljesen eloltaniuk a lángokat a Kis-Balatonnál, ahol péntek délutántól mintegy száz hektáron égett a nádas - közölte a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyelete.
Fernando Alonso elmondta, hogy bár felkészültnek érzi csapatát a vasárnapi versenyre, nem gondol a győzelemre, ugyanis elsődleges célja az lesz, hogy befejezze a futamot, és a lehető legtöbb pontot begyűjtse Melbourne-ben.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF), amely szerint Magyarország pénzügyi helyzete ugyan javult, kockázatokat lát a 2010-es hiánycél teljesítését illetően - derült ki a washingtoni székhelyű pénzintézet pénteken közzétett jelentéséből.
Újabb bennfentesek pakolnak ki Demszkyről. A fővárosi cég melósai dekorálták a főpolgármester horvátországi nyaralóját, újították fel a barátnő lakását. Luxusterepjáró és ingyen szerviz is járt a fontos elvtársnak. Célpontban a befolyásos politikus magánterület-fenntartói.
Kivonult szombaton a Gázai övezet középső részéből az az izraeli páncélos hadoszlop, amely egy előző napi - két izraeli katona halálát követelő - palesztin-izraeli határ menti tűzpárbaj után hatolt be a Hamász radikális palesztin szervezet által igazgatott területre - közölték szemtanúk.
Egy hét múlva, szombaton az amerikai kontinensen kezdődik meg az országgyűlési képviselő-választás első fordulója, majd másnap a többi földrész magyar külképviseletein folytatódik.
BUDAPEST ‒ Mary Zsuzsi (65) egyáltalán nem tagadja, hogy sosem nézett ki szokványos partnert magának, fiatal kora óta párválasztásával borzolta a kedélyeket. Már a dalszerző Dobos Attilával való viszonyáért is támadták annak idején, mert a családos férfi val külföldre távozott. Az énekesnőt, aki a Mama című dalával futott be az 1968-as Táncdalfesztiválon, azóta is sok vád érte, hogy pénzes férfi…
Egy évvel ezelőtt bukott meg pártelnökként Gyurcsány Ferenc - mindössze egy héttel azután, hogy miniszterelnöki lemondásának napján az MSZP kongresszusa újra megválasztotta őt a párt vezetőjének. Azért kellett távoznia a baloldal éléről, mert az általa irányított szocialista tárgyalódelegáció hét nap alatt húsz ember közül sem tudott mindenki által elfogadott kormányfő-jelöltet találni. A 2009-es…
A Forma-1 Ausztrál Nagydíj időmérő edzése után kialakult a vasárnapi futam rajtsorrendje Melbourne-ben. Eszerint Sebastian Vettel indulhat el az első rajtkockából, a nagy visszatérő Michael Schumacher pedig a negyedik sorból kezdi a versenyt.
Kivonult szombaton a Gázai övezetből az az izraeli páncélos hadoszlop, amely egy előző napi tűzpárbaj után hatolt be a Hamász radikális palesztin szervezet által igazgatott területre.