A vége felé járnak a tárgyalások a Daimler és a Renault között a stratégiai partnerségről, amelynek keretein belül a két társaság részvénycserét is végrehajtana - írja a Financial Times. A...
A drága energiaárak nagyon megnövelik a havi rezsiköltségünket. Néhány konyhai praktikával a fizetnivalók lecsökkenthetők. Energiatakarékos konyhai fortélyok következnek.
A várakozásoknak megfelelően, az olaj kóstolgatja a 82-85 dollár környékén található árszinteket, de túlságosan nagy eladói ellenállással találkozik a drágulni kívánó energiahordozó.
Ha a testtömegről, túlsúlyról, elhízásról van szó, akkor gyakran keressük az okokat valahol a múltban, családunkban. Gondoltad volna, hogy a szociális körülmények is szoros összefüggésben vannak az elhízással?
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 113,67 pontos csökkenéssel, 24.328,76 ponton nyitott csütörtökön, mely a tegnapi záró értékéhez képest 0,47 százalékos gyengülés.
Technikai hibák történtek, ezért újra szavazni kell az amerikai kongresszus által vasárnap megszavazott és Barack Obama elnök által kedden aláírt egészségbiztosítási reformtörvényről – adta hírül az egyik demokrata szenátor szóvivőjére hivatkozva az AFP csütörtökön. A francia hírügynökség a szenátus demokrata vezetője, Harry Reid szóvivőjét idézte: a republikánusok találtak két apró rendelke...
Az amerikai igazságügyi minisztérium keresetet nyújtott a német Daimler autógyárral szemben, korrupció vádjával, melyben magyar kormánytisztviselők is érintettek lehetnek. Itthon a Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vizsgálódik....
Tegnap megtört az amerikai piacok lendülete, ami ma reggel az ázsiai kereskedésben is éreztette hatását. A bizonytalanabb hangulat közepette a BUX is lefelé nyitott, a 0.3%-os csökkenés azonban a...
A helyközi közösségi közlekedés átalakításában megtörténtek a reform értékű első lépések az elmúlt tizenegy hónapban, ezek mentén a következő kormány folytathatja a munkát saját elképzelése szerint - mondta Antali Károly kormánybiztos az MTI-nek.
Miközben a dollár újabb és újabb csúcsokra emelkedik az euróval szemben a monetáris övezetbeli feszültségek hatására, addig a forint csaknem mozdulatlan az euróval szemben. Ma kezdődik a kétnapos...
Nem ismeri el felelősségét az izraeli kémrepülőgépek ügyében a Nemzeti Közlekedési Hatóság szerdán felmentett igazgatója. Vágó József először a hírTV-nek nyilatkozott, miután Hónig Péter közlekedési miniszter felfüggesztette állásából.
Az alábbiakban a Buda-Cash Brókerház külföldi részvénypiaci és makrogazdasági kitekintője olvasható. KÜLFÖLDI PIACI ÖSSZEFOGLALÓ USA: MEGTÖRT A HÁROM NAPJA TARTÓ EMELKEDÉS - három nap...
Nővé érik Hien. A tinilány legújabb klipjének forgatásán készült fényképeket elnézve, alig van ember, aki megmondaná, hogy a fotókon egy tizenéves kislány látható.
Sms-ben értesítette a családot hozzátartozójuk haláláról az egyik miskolci kórház. Az esetről az Index fogyasztóvédelmi blogja, a Tékozló Homár számolt be. Az InfoRádió által megkérdezett orvosi kommunikációs szakértő szerint a halál sms-ben való közlése jogilag helyes, minden más szempontból azonban kifogásolható eljárás.
Az E.ON határozottan cáfolja, hogy 20 százalékos áremelési kérelmet nyújtott volna be a Magyar Energia Hivatalhoz, közlése szerint kérelmük ennél lényegesen alacsonyabb emelésről szólt
A politikai elemző szerint nem a Fidesz lett rokonszenvesebb, a baloldal üldözte el szavazóit, hogy a baloldal történetének mi lesz a vége, nem tudni, a párt egysége minden eddiginél nagyobb veszélyben van
A munkaügyi központokhoz képest sokkal jobb teljesítménnyel dolgoznak a civil szervezetek, az állam mégsem biztosít folyamatos finanszírozási lehetőségeket a működésükhöz. A pályázati rendszer kiszámíthatatlan és nincs a civil szférát támogató együttműködési kultúra.
A Portfolio.hu élő közvetítéssel jelentkezik 9:45-kor a kétnapos Portfolio.hu-NYIKA Nyugdíkonferencia 2010 "Egy nyugdíjreform realitása és hatásai Magyarországon" című panelbeszélgetéséről. A panel...
A Magyar Turizmus Zrt. ausztriai kampányainak eredményeként soha nem tapasztalt élénk médiaérdeklődés övezi a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa projektet. Április közepén elérte a 80-at az MT Zrt közreműködésével az osztrák sajtóban Pécsről idén megjelent cikkek száma, amelyek hírértéke közel 130 ezer euróra tehető....
Az EUR/USD a portugál és görög hírek hatására új 10 hónapos minimumot ért el 1,3288-nál. A font nyomás alá került a költségvetési tervezett közzététele miatt. Az USD/JPY 200 pipet emelkedett 92,42-ig. Ma és holnap az EU-csúcs állhat az érdeklődés középpontjában. Ihász NIkoletta-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
A Nemzetközi Valutaalap 20 milliárd dolláros hitelcsomagja zárhatja le a görög dráma jelenleg zajló jelenetét - tudósít a Bloomberg a Goldman Sachs elemzőinek értesülésére hivatkozva. A bank vezető...
A spanyol bajnokság hétközi fordulójában a katalán sztárcsapat legyőzte a Vadócz Krisztiánnal a soraiban felálló Osasunát. A magyar játékos előtt adódott a mérkőzés első ziccere, majd a hazaiak a várakozásoknak megfelelően átvették a játék irányítását és a második félidőben szerzett két góljuknak köszönhetően otthon tartották a három pontot.
Februárban a várt 0,6% helyett 0,8%-kal emelkedtek a svéd termelői árak (előző: 0,3%). Az EUR/SEK trendje gyorsult, és hamarosan új heti minimumot érhet el 9,6538 alatt, mivel a piac szerint nőtt a svéd kamatemelés esélye. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
A pénzügyi vállalkozások a február óta tartó rally kiemelkedő papírjai voltak. Jellemzően a szektorral kapcsolatos hírek emeltek, vagy rontottak a benchmarkok teljesítményén, érdemes hát megvizsgálni közelebbről is az iparágat.
Stabilan várják a görög adósságtörlesztési probléma rendezését a térségbeli devizák: csütörtök délelőtt fél tízkor 263,98 forinton jegyezték az eurót a bankközi kereskedelemben a szerda délutáni 263,68 forintos jegyzés után. (MTI)
A Nabucco gázvezetéken legkorábban 2018-ban indulhatnak el a szállítások - jelentette ki az uniós energiaügyi biztos. Az RWE szerint viszont már 2014-ben
Ismét jóvá kell hagynia az amerikai képviselőháznak az egészségügyi törvény módosító csomagját, mivel a szenátusban egy csütörtök hajnalba nyúló, többórás vita során a republikánusok kifogást emeltek a tervezet két pontja ellen.
A kilábalás folyamatban van, ám ez nem jelenti azt, hogy a válságnak vége - nyilatkozta Jean-Claude Trichet, az Európai Központi Bank elnöke Brüsszelben.. Trichet egyúttal bejelentette, hogy az...
Egy malacot sétáltatva vonult fel új filmjének, „A Nanny McPhee - a varázsdada” második részének londoni bemutatóján Emma Thompson szerda este. A történetben, amelynek forgatókönyvét is az Oscar-díjas brit színésznő írta, fontos szerepük van ugyanis a négylábúaknak.
A családi adózás megvalósítása bonyolult és hosszú előkészítést kíván, a rendszer bevezetése pedig önmagában nem old meg minden problémát. Magyarországon egyszerre két gondot is kellene vele...
A Bank of America bejelentette: mintegy 3 milliárd dollár értékben ad tőkekönnyítést 45 ezer adósának. A maximum 30%-os adósság-elengedés azokat az ügyfeleket érinti, akik lakásuk értékének több mint...
Hozzávalók 4-6 személyre: 1 kecskecomb 4 közepes fej vöröshagyma 1 kg burgonya só (lehet húspuhító is) bors rozmaring 2-3 evőkanál méz, amivel a húst bekenjük olaj vagy zsír a sütéshez kb. 5 dl víz
A "digitális nomádság" az Egyesült Államokban elterjedt munkastílus, ami azt jelenti, hogy az irodai dolgozók nem kötött körülmények között, hanem Internet-kávézókból, vagy mobil internet segítségével a szabadban végzik munkájukat. Hazánkban ez még nem gyakori, bár már nálunk is megjelentek az első digitális nomádok.
Személyi következményekkel is járó, jelentős szerkezeti átalakítást tervez a Fidesz a közigazgatásban, ha kormányra kerül, a képviselők létszámát pedig a felére csökkentené - írja a Blikk.
Hagyó Miklós érzi, hogy a média az ország első számú közellenségének tekinti. Politikai karrierjének vége, de nem készül külföldre menekülni. Az pedig nem igaz, hogy Demszky nem volt vele megelégedve - nyilatkozta a Figyelőnek
Az EU-s M3-as pénzmennyiség 0,4%-kal csökkent, miközben az elemzők -0,1%-os értéket vártak a legutóbbi +0,1% után. Az EUR/USD új napi csúcsot ért el 1,3353-nál. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt