2010. március 25. csütörtök

márc. 25
7:57
Viszlát, kabát (Blikk)
márc. 25
8:00
Ellehetetlenülnek a háziorvosi praxisok (HR Portál)
A Magyar Orvosok Szövetsége (MOSZ) szerint elégtelen a háziorvosi praxisok finanszírozása, amelyet 40 százalékkal kellene emelni - mondta a szövetség elnöke, Bélteczki János szerdai budapesti sajtótájékoztatón.
márc. 25
8:02
Pang a francia álláspiac (HR Portál)
Franciaországban a munkanélküliek száma 0,1 százalékkal nőtt februárban az előző hónaphoz képest - a francia gazdasági minisztérium szerdán közölt adata szerint.
márc. 25
8:06
Elkaszálták az MDF-et Budapesten (Privátbankár)
Még nehezebb lett a parlamenti küszöb elérése az MDF számára, miután megtorpedózták a párt fővárosi listáját
márc. 25
8:06
Kultuszt teremtettek az amerikai alelnök trágár szavai (HírTV)
Egy bekapcsolva maradt mikrofon hozta kínos helyzetbe az amerikai alelnököt a Fehér Házban, az egészségügyi reform aláírási ünnepségén. Joe Biden először beszédében méltatta az elfogadott törvényt, majd Barack Obamához lépett és káromkodva gratulált neki. Biden elszólása divatot teremtett az Egyesült Államokban, a Fehér Ház szóvivője pedig védelmébe vette az alelnököt.
márc. 25
8:06
Autóba rejtett pokolgép robbant Kolumbiában (Metropol)
A rendőrség szerint a detonációban legalább kilencen meghaltak, és ötvenen megsebesültek.
márc. 25
8:06
Szükséges a szűrés (Metropol)
Március 24-e a Tuberkolózis világnapja. 1882-ben ezen a napon jelentette be Robert Koch német orvos a tuberkulózis baktériumának felfedezését.
márc. 25
8:06
Fideszes BKV jelentés: Demszky felelős? (Alternatív Energia)
A főpolgármestert és helyetteseit, a várost vezető koalíciót, a BKV igazgatóságát, felügyelőbizottságát és volt vezérigazgatóit is felelőség terheli a BKV-botrányért a városházi vizsgálóbizottság jelentéstervezete szerint, amelyet a bizottság fideszes elnöke állított össze, de amely a szocialista tagok szerint elfogadhatatlan kitételeket is tartalmaz.
márc. 25
8:06
Leállt Klapka szíve (hirado.hu)
Az aranyember szerint annyit aggódott Dennisért, hogy ráment az egészsége. Mindez szerinte nem lett volna így, ha annak idején nem Mary Zsuzsinak ítélik a gyereket
márc. 25
8:06
A félperiférián kapaszkodhat meg Magyarország (Portfolio)
A magyar gazdaság jövőjével kapcsolatban egyre gyakrabban merülnek fel hosszabb távra szóló, már-már filozofikus kérdések. Min múlik a sikerességünk és mit tehetünk azért, hogy esélyeink növekedjenek...
márc. 25
8:08
Találtak indokot, hogy kifizessék a milliókat a külsősnek (HírTV)
Közbeszerzés nélkül 13,5 millió forintos tanácsadói megbízást adott a kormányzati körökben jól ismert IFUA Kft.- nek az Autóbusz Rekonstrukciós Programiroda. A tanácsadói feladatok között szerepel az autóbuszgyártók együttműködésének javítása, noha e célra korábban már megalakult a Magyar Buszgyártók Szövetsége. Az IFUA a jegybank bizalmát is élvezi, itt tréninget és konzultációt tartott – s...
márc. 25
8:08
Az ENSZ szerint kritikus a közép-afrikai gorillák helyzete (hirado.hu)
Egy 2002-es jelentésben még úgy becsülték, hogy az itt élő gorillaállomány 2030-ra egytizedére zsugorodhat
márc. 25
8:12
Van ami meg tudja állítani az OTP-t? (ProfitLine)
Eltántoríthatatlanok az OTP részvénye iránt érdeklődő befektetők, a vételi erő továbbra is csillapíthatatlannak tűnik, ez pedig naponta új lokális csúcsokat eredményez. Ennek köszönhetően a BUX index is tovább tudja folytatni menetelését felfelé, nem állítja meg a nemzetközi piacok felől érkező negatív előjelű hírek sem. Az OTP részvények ára a tegnapi kereskedésben 109 forinttal, 1,57 százalékkal…
márc. 25
8:14
Mire számíthatunk a MOL részvény piacán? (ProfitLine)
Már csak a múlté a múlt pénteken a zárószakaszban bekövetkezett jelentős mértékű esés, ezen a héten ugyanis folyamatos emelkedés mellett sikerült visszaemelkedni a korábbi szintjére. Ebben jelentős szerepe volt a tegnapi napnak, ugyanis a Mol árfolyama 600 forinttal, 3,06 százalékkal 20.200 forintra erősödött, méghozzá 3,5 milliárd forintos forgalomban.
márc. 25
8:15
Robbie Williams zsűrizte Józsefet (BorsOnline)
Miközben Magyarországon párhuzamosan zajlanak a tehetségkutatók, egy magyar fiatalember a világ legnívósabb zenei versenyén került be a döntőbe. Terék József világsztár lehet, ha ügyes.
márc. 25
8:24
Ázsiai záró kommentár-www.globalfx.hu (HírTV)
Az AUD/USD 32 pipes sávban mozgott az ázsiai kereskedésben, 0,9115 és 0,9083 között. Az USD/CHF kurzusa 41 pipes sávban ingadozott, 1,0697 valamint 1,0738 között. Támogatás 1,0608-nál, míg ellenállás 1,0780-nál található. 13.00-kor teszik közzé a cseh kamatdöntést. 13.30-kor hozzák nyilvánosságra az amerikai első munkanélküli segélyek múlt heti számát. 15.00-kor következik a dél-afrikai…
márc. 25
8:24
Tíz százalék körül drágulhat a gáz (hirado.hu)
a mostani, mintegy bruttó 127 forintos köbméterenkénti lakossági gáztarifa április 1-jétől átlag 138 forintra nőhet
márc. 25
8:24
Itt a döntés: ennyivel emelik a gázárat! (Portfolio)
Tegnap este megszületett a Magyar Energia Hivatalban a gázár-emelkedés mértékéről szóló döntés, értesült a Népszabadság. Várhatóan, területi eltéréssel 9-11%-os közötti, átlagosan kb. 10%-os emelésre...
márc. 25
8:24
Az EU elégedett a magyar költségvetéssel, a Fidesz máshogy látja a kérdést + videó (ATV)
Rendkívüli intézkedéseket harangoztak be a nagyobbik ellenzéki párt képviselői.
márc. 25
8:26
Átlagosan 10 százalékkal drágul a gáz (HírTV)
Sajtóinformációk szerint a várható infláció több mint kétszeresével, átlagosan 10 százalékkal drágul áprilistól a földgáz.
márc. 25
8:26
5% feletti tulajdonos jelent meg az Orco-ban (Portfolio)
Az Orco tegnap bejelentette, hogy a luxemburgi bejegyzésű Millenius Investments március 16-án részesedés szerzéséről, az 5%-os küszöb átlépéséről tájékoztatta a társaságot. Az Orco bejelentése...
márc. 25
8:28
Ügynökök a pénzügyi szolgáltatások piacán (Portfolio)
Már hatályba léptek a hitelintézeti törvény azon rendelkezései, amelyek szerint a pénzügyi szolgáltatás közvetítésére a kiemelt közvetítők, a függő ügynökök, a pénzforgalmi közvetítők (a függő...
márc. 25
8:30
USA: egy kis profitrealizálás, semmi több (Portfolio)
A portugál leminősítést és a kedvezőtlen ingatlanpiaci híreket keserű szájízzel fogadták az amerikai befektetők, így a vezető tőzsdeindexek mindegyike negatív tartományban zárta a mai kereskedést. A...
márc. 25
8:33
Veres Robi 3 milliót keres havonta (Blikk)
Meglepő, de MC DC ugyanannyit keres, mint a győztes Tabáni István.
márc. 25
8:33
Tűzrőlpattant motoros (Blikk)
STAMFORD — Megelégelte az őt leszorító autósokat egy brit motoros, és a James Bond-fi lmekben látott kütyükhöz hasonlót szerelt vasára.
márc. 25
8:33
Változnak a vásárlói szokások - Már nem ciki használtat venni (Infostart)
Izgalmas kereskedelmi formák élednek fel a gazdasági válság, a szűkülő anyagi források hatására. Felmérések szerint a használt termékek vásárlása egyre kevésbé számít cikinek, a jó minőségű, olcsó árura pedig egyre nagyobb kereslet mutatkozik.
márc. 25
8:33
Pénzügy, IT - itt dolgoznának legszívesebben a pályakezdők (HR Portál)
Ünnepélyes keretek között kihirdették azon 30 cég listáját, melyek a legjobb választást jelenthetik a pályakezdőknek. A Figyelő-Hewitt KarrierStart TOP 30 felmérésben 36.000 pályakezdőt kérdeztek arról, miként vélekednek az egyes iparágakról, munkaadókról, illetve azok vonzóságáról.
márc. 25
8:35
Azonnali hatállyal elbocsátják Antal Attilát (HR Portál)
A többségi tulajdonos MNV Zrt. javasolni fogja, hogy Antal Attila vezérigazgató munkaviszonya közös megegyezéssel - végkielégítés és felmentési időre történő járandóságok kifizetése nélkül - azonnali hatállyal szűnjön meg.
márc. 25
8:42
130 ezerrel több szja-bevallás az APEH-nál (Privátbankár)
Az állami adóhatóság valamennyi szakterületén eddig elért eredmények meghaladják az elmúlt év hasonló időszakában nyújtott teljesítményt
márc. 25
8:42
Csak az igazán amatőrök buknak le (HírTV)
Már arra sem veszik a fáradságot az adósságok elől menekülő vállalkozók, hogy külföldre menekítsék a cégeiket – írja a Magyar Nemzet.
márc. 25
8:42
Már jósol a jövő Nostradamusa (Blikk)
NEW YORK — Politikai körökben már a modern kor Nostradamusaként tartják számon Bruce Bueno de Mesquita professzort, aki saját bevallása szerint megcsinálta a lehetetlent: kidolgozta a jövő kiszámításának matematikai képletét.
márc. 25
8:42
Sorban állnak le Kínában az internetes cégek (Kripto Akadémia)
Két újabb amerikai internetes cég jelentette be washingtoni idő szerint szerdán, hogy részlegesen beszüntette működését Kínában, mert a pekingi kormány fényképet és más személyazonosító dokumentumokat kért tőlük ügyfeleikről.
márc. 25
8:42
Silvio Berlusconi ötéves és ghánai - Nem hiszi? Nézze meg! (hirado.hu)
Egy Itáliában élő ghánai bevándorló az olasz miniszterelnökről nevezte el fiát - azt mondja azért, mert a politikusnak köszönheti, hogy Olaszországban lehet
márc. 25
8:42
Inkább negatív a hangulat Ázsiában (Portfolio)
Felemás a hangulat az ázsiai tőzsdéken, miközben a hongkongi és a kínai tőzsdén esés bontakozott ki, addig a Nikkei minimális, 0.1%-os pluszban fejezte be a kereskedést. A piacokat lefelé nyomta,...
márc. 25
8:42
Belebetegedett családja botrányaiba a magyar sztár: leállították a szívét (ATV)
Egy veszélyes beavatkozást kellett elvégezni rajta.
márc. 25
8:44
Az IMF sorolja, mit kellene még tennünk (Privátbankár)
Az IMF dicséri a magyar erőfeszítéseket, de további "strukturális intézkedésekre" lesz szükség a költségvetési hiány tartós csökkenési pályára állításához
márc. 25
8:44
DAX- Nyugaton a helyzet változatlan (HírTV)
Ma változatlanul nyithat a német részvénypiac. Erre utalnak a tőzsde előtti indikátorok. Az X-DAX 6.043 ponton áll, ami 4 ponttal meghaladja a legutóbbi záró értéket. A DAX tegnap 0,36%-ot nyert 6.039,00 pontig. A Dow Jones Industrial Average 0,48%-kal 10.836,15 pontra esett, míg a Nikkei225 0,13%-ot nyert 10.828,85 pontig. A Shanghai Composite 0,22%-os nyereséget könyvelt el, míg a Hang Seng…
márc. 25
8:44
Hamarosan jöhet a 280 forintos euró? (hirado.hu)
Csütörtök reggel alig változott a forint árfolyama, most még 263 forinton jegyzik az eurót a bankközin
márc. 25
8:44
Az erősebb jüan nem oldja meg a problémákat? (Portfolio)
A jüan esetleges erősödése sem az Egyesült Államok és a Kína között fennálló kereskedelmi problémákat sem az Egyesült Államok munkaerőpiaci feszültségeit nem enyhítené - nyilatkozta Zhong Shan, a...
márc. 25
8:44
Kettős terrortámadás fenyegeti a 2012-es londoni olimpiát (ATV)
Egy internet-biztonsági szakember szerint terroristák „kétfrontos támadásra” készülnek fizikai és informatikai célpontok ellen, amit a Londoni Olimpiai Játékok idejére terveznek.
márc. 25
8:45
Genesis - részvénycserére vonatkozó részletes feltételek (ProfitLine)
A Genesis Energy Nyrt. tájékoztatása szerint az Igazgatótanács 2010. március 23-án elfogadott 1/2010 (III.23) számú határozatában rögzítette a Genesis részvényesek számára a jövőben megnyíló részvénycserére vonatkozó részletes feltételeket - olvasható a BÉT honlapján.
márc. 25
8:46
Lecövekelve várja a görög híreket a forint (Privátbankár)
Alig változott a  forint árfolyama csütörtök kora reggelre: az eurót 263,78 forinton jegyezték a londoni bankközi piacon, míg hétfőn későn este 263,70 forint/euró volt az árfolyam. A közép-európai ...
márc. 25
8:46
EUR/CAD Esés (HírTV)
A kanadai dollár lendületbe jött, miután a BoC-tag, Mark Carney optimistán nyilatkozott a gazdasági helyzetet illetően. Kellemes meglepetést okozott a gazdasági aktivitás, vélte Carney, ezért áprilisban kiigazíthatják az inflációs várakozásokat. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
márc. 25
8:46
Orbán már idén szeretne adót csökkenteni (Portfolio)
Személyi következményekkel is járó, jelentős szerkezeti átalakítást tervez a Fidesz a közigazgatásban, ha kormányra kerül, a képviselők létszámát pedig a felére csökkentené - mondta Orbán Viktor, a...
márc. 25
8:46
Hagyó: ha kell, szenet is lapátolok (ATV)
A gazdasági szférába tér vissza.
márc. 25
8:47
Csökkenésben a meghatározó ázsiai piacok (ProfitLine)
A meghatározó ázsiai piacok többnyire csökkenéssel reagáltak a Fitch tegnapi lépésére, melyben leminősítette Portugália szuverén adósbesorolását, ugyanis ez csak tovább szítja az Európával kapcsolatos aggodalmakat.
márc. 25
8:51
Oszkó: nem okozott meglepetést a jelentés a konvergencia programról (Infostart)
Oszkó Péter pénzügyminiszter szerint nincs meglepetés az Európai Bizottság által a magyar konvergencia programról szerdán kiadott jelentésben, hiszen, amiket kifogásol Brüsszel, azokat a kormány már korábban is ismertette.
márc. 25
9:00
Balzsay boldogsága (Blikk)
A profi ökölvívó végig bent volt a szülőszobában, s ő vágta el a kis Jázmin köldökzsinórját
márc. 25
9:00
A franciák szerint Budapestet nem érinti az Alstom-botrány (HírTV)
A budapesti metrószerelvényekhez nincs köze az Alstom-botránynak – a francia társaság magyarországi irodájának közleménye szerint a brit leányvállalat korrupciós ügyei tengerentúli szerződéseket érintenek.
márc. 25
9:00
Tudott a Vatikán a pedofil papról, mégsem lépett (Kripto Akadémia)
Az egyesült államokbeli Milwaukee érseke figyelmeztette 1996-ban a jelenlegi pápa, XVI. Benedek által vezetett vatikáni hivatalt, hogy egy pap évtizedekkel korábban szexuálisan zaklatta egy iskola diákjait, és ez kínosan érintheti az egyházat, a papot mégsem fosztották meg reverendájától - jelentette csütörtökön a The New York Times című amerikai napilap.

Keresés