A francia regionális választások vasárnap esti túlfűtött hangulata után, amikor a baloldal a reméltnél valamivel nagyobb arányú győzelmét ünnepelte, a kormánytábor meg szomorúan vette tudomásul ugyancsak előrelátható vereségét, a hét elejére csillapodott a hangulat. Mindkét oldal, a huszonkét régióból huszonegyet meghódító szocialisták is, a köztársasági alkotmány szellemében elismerték, hogy nem…
A közlekedési vállalat volt vezérigazgató-helyettese azt állítja: rendszeresen érkeztek hozzá őolitikusoktól kérések, többnyire közvetítőkön keresztül. Helyzetbe kellett hozni cégeket, és meg kellett kerülni a közbeszerzést - mondta lapinterjúkban Regőczi Zoltán. Kijelentette azt is: a 4-es metró Rákóczi téri állomását csak azért terveztették át, hogy legyen örögy 600 millió forint kifizetésére.…
Merre megy ma a BUX index? Mi lesz a forinttal? A piacnyitást megelőzően összegyűjtjük, hogy pénzügyekben jártas olvasóink hány százaléka fogad arra, hogy a mai kereskedés során a BUX index emelkedni...
Lélekbúvár farag magabiztos sztárt a félszeg kiscsillagból. Tabáni István olyan magányosan, elveszetten bolyong a celebvilágban, hogy attól féltik, BB Évi sorsára jut, ezért személyiségfejlesztő trénert fogadtak mellé.
A washingtoni látogatáson tartózkodó Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök kedd este a Fehér Házban találkozott Barack Obama amerikai elnökkel, mintegy másfél óráig tárgyaltak, de egyelőre nem közölték hivatalosan, hogy milyen témákról.
A Madách Színház április 24-én és 25-én mutatja be a Diploma előtt című darabot, ami az Oscar-díjas film, Terry Johnson által színpadra alkalmazott változata. A Valami Amerika rendezője, Herendi Gábor színházi debütálása lesz a Nagy-Kálózy Eszter és Udvaros Dorottya főszereplésével színre kerülő produkció.
Különböző vagyonvédelmi munkákra ajánlotta be Császár Mihály volt csepeli rendőrkapitány 2001-ben Kun Tamást, a csepeli kettős gyilkosság gyanúsítottját - az egyik napilap szerint rendőrségi körökben ezt tényként kezelik
Integrációs Dokumentumfilmek Fesztiválját rendezik meg március 25-28 között a DocuArt Filmművészeti Központban (Bpest IX. ker., Ráday u. 18. - Erkel u. 15.) Idegenek a kertemben címmel. Valójában egy migrációval foglalkozó dokumentumfilmekből álló gyűjteményről van szó, amelynek anyaga kutatásra, képzési és kulturális célra használható fel.
Két közismert szociológus, Kolosi Tamás és Szelényi Iván mondja el az új magyar gazdasági elit születésének történetét a Corvina Kiadó most megjelent könyvében, a Hogyan legyünk milliárdosok? címűben.
Futhatnak a pénzük után a felszámolásra váró Csiki-Bege Kft. hitelezői, az autókereskedelmi cég vagyonából a felszámolónál bejelentett különféle követelések kevesebb mint felének kifizetésére telik - írja a szerdai Népszabadság.
(MTI) - Az amerikai Global Finance pénzügyi magazin az OTP Bankot minősítette Magyarország legjobb bankjának, a közép-kelet-európai feltörekvő piaci régió legjobb bankjairól készült friss felmérésében.
A Balaton felértékelődését és az egész évben nyitva tartó szállodai koncepció sikerét mutatja, hogy a négycsillagos balatoni szállodák ismét telt házra számítanak húsvétkor - írja a Napi Gazdaság szer...
Körmeitől és gátlásaitól is megszabadult Várkonyi Andrea, aki egy hétvégi versenyre készülve röptette terepjáróját. Utolsó tesztjén a Bors munkatársa volt a mitfahrere.
Futhatnak a pénzük után a felszámolásra váró Csiki-Bege Kft. hitelezői, az autókereskedelmi cég vagyonából a felszámolónál bejelentett különféle követelések kevesebb mint felének kifizetésére telik - ...
Két trappista sajtot ajánlott pécsi rendőröknek egy férfi, aki cserébe azt kérte: nézzék el neki, hogy részegen, jogosítvány nélkül vezetett. C. Attila ezért jogerősen egy év, két hónap letöltendő börtönbüntetést kapott.
Első fordulós győzelemre törekszik mindegyik Vas megyei egyéni kerületben a Fidesz–KDNP pártszövetség, amire meg is van minden esélye a nyugati határszélen lévő megyében. A szocialisták számára a 10-15 százalékos eredmény sem lenne kudarc, de elképzelhető, hogy ennél rosszabbul fognak szerepelni.
Az OCÖ elnöke három mostanra egyesített büntetőügy vádlottja. Csakhogy az MCF Roma Összefogás Párt parlamenti jelöltje is, így mentelmi jog illeti meg jelöltsége idejére. Erről azonban egy napilap szerint lemondott
A rendszeres testmozgás az egészséges életmód elengedhetetlen része. A testi és lelki egészségünkre gyakorolt kedvező hatása mellett, nevelési szerepe sem elhanyagolható, továbbá programot teremthet az egész család számára.
A Magyar Nemzet és a Népszabadság is interjút közöl Regőczi Miklóssal, a BKV Zrt. volt vezérigazgató-helyettesével, aki többek között azt állítja, hogy az elmúlt húsz évben a cég a várost irányító koalíció kifizetőhelyeként működött.
Csapody Miklós "elaltatta" honlapját is, azzal egy időben, hogy bejelentette az MDF-ből való kilépését. A honlapon néhány mondat olvasható, amelyben a csalódott politikus az ellenállásról beszél.
Spontán ellenállás bontakozott ki az adóhivatalban – állítják a Magyar Nemzet forrásai. A teljesítmény-visszafogás egyértelműen a hivatalnokok prémiumának tavalyi, részbeni megvonásával magyarázható.
Magyarország is érintett a Daimler vesztegetési botrányában - derült ki az amerikai igazságügy-minisztérium keddi keresetéből, amely szerint a Daimler külföldi kormánytisztviselőket fizetett le azért, hogy az autógyár termékeit vásárolják meg.
A Fidesz elnöke szerint nincs rendben az, hogy egyes háztartások bevételeinek 70-80 százalékát a rezsiszámlák viszik el, ezért ha pártja kormányra kerül, felülvizsgálják a közszolgáltatási szerződéseket
A La Libre Belgique belga napilap tegnapi számában arról számolt be, hogy a 2010 második félévében esedékes belga elnökség tervei között egy európai uniós minimálbér bevezetése is szerepel majd.
Ott folytatódott a keddi kereskedési nap az OTP részvény tekintetében, ahol hétfőn abbamaradt, ennek következtében az OTP árfolyama 117 forinttal, 1,71 százalékkal 6.942 forintra erősödött forgalmuk 25,6 milliárd forgalomban.
Magyarország is érintett a Daimler vesztegetési botrányában - a cég külföldi kormánytisztviselőket fizetett le azért, hogy az autógyár termékeit vásárolják meg
Veszélybe került az Európai Unió tekintélye, sőt, súlyos kérdések merülnek fel az euró jövőjével kapcsolatban is a görög válság miatt - írta a keddi The New York Times
Évtizedeken keresztül vándoroltak át lengyelek a határon Németországba, hogy munkát, azért pedig jó fizetést kapjanak, most azonban megfordulni látszik ez a trend: Németország keleti részéről egyre többen utaznak Lengyelországba - és nemcsak az olcsó cigaretta miatt.
Magyarország beruházásainak csaknem a fele Budapesten valósult meg tavaly, a fővárosban négyszer annyi beruházási érték jut egy főre, mint vidéken – tette közzé tegnap a Főpolgármesteri Hivatal a legfrissebb magángazdasági statisztikai adatokat.
Hétfőn is 25 bázispontot vág majd a monetáris tanács az irányadó kamaton - vélik csaknem teljesen egyhangúlag a Portfolio.hu által megkérdezett elemzők. Fontos változás, hogy - ellentétben az elmúlt...
Görögországnak "levegőhöz kell jutnia", és az EU-nak segítenie kell ebben - mondta a Financial Timesnak Bajnai Gordon, aki szerint akár az IMF is szóba jöhet
A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) március 16-21. között 724 millió forintot folyósított a kkv szektor vállalkozóinak, ami a korábban jóváhagyott hitelszerződések teljesítése - tette közzé a hitelintéze...
Egyre jobban sántít a magyar szén-dioxid-kvóták eladásának ügye. Piaci szakértők szerint több ponton nem valószínű, hogy az események úgy történtek, ahogy azt Molnár József, az ügyletet lebonyolító Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium kabinetfőnöke előadta - írja a Magyar Nemzet.
A világ jelenlegi legjobb labdarúgójának tartott Lionel Messi saját bevallása szerint csak akkor válhat igazi legendává, ha egyszer az argentin válogatottal is csúcsra ér, azaz megnyeri a világbajnokságot.