Az EUR/USD visszaesett 1,3680-ról 1,3627-re, míg a GBP/USD 1,4870-ről 1,4992-re kúszott fel. Az USD/JPY 90,80-ról 90,21-re szánkázott. A jennek jól jött, hogy közzétették: a kínai fogyasztói árak februárban éves szinten a várt 2,4% helyett 2,7%-kal emelkedtek (előző: +1,5%). Az adatok miatt úgy véli a piac, hogy a PBoC kamatemelésre adhatja fejét. 11.00-kor teszik közzé az EKB havi jelentését.…
A jelenleg a Texas állambeli Austin-ban élő gitáros-énekenő, Jess Klein 12 évvel ezelőtt lépett be a lemezes előadók táborába. Ugyanis 1998-ban jelent meg a Wishes Well Disguised című debütáló korongja.
Palcsó Tamás énekel a Fidesz március 15-i kampánynyitóján – tudta meg az Index. A lap forrásai szerint a Megasztáros énekes Varga Miklóssal együtt énekli majd a Nemzeti Dalt a rendezvényen.
Március 10-én szerdán úgynevezett közegészségügyi vészhelyzetet hirdetett ki az ÁNTSZ a Budapest, VIII. kerületi Stróbl Alajos utcában – tudta meg az MNO.
Bill Gatest, a Microsoft alapítóját megelőzve Carlos Slim mexikói befektető lett a világ leggazdagabb embere - közölte szerdán a Forbes magazin, amely évről évre közzéteszi a legvagyonosabb személyek listáját.
Nagy port kavart Csehországban a vasutasok szakszervezeti vezetőjének nyilatkozata, amely múlt szombaton jelent meg. Jaromír Dusek azt állította, hogy a Cseh Államvasutakat melegek kaparintották meg, akik közpénzeket fosztogatnak, miközben egymásnak hatalmas prémiumokat osztogatnak.
Tizennyolc százalékos növekedést produkált tavaly a francia villamossági nagykereskedőcég hazai leányvállalata, a Sonepar Magyarország Kft. A 165 főt foglalkoztató vállalkozás 2009-es évi összforgalmának értéke meghaladta a 6,8 milliárd forintot. A cég 18 adónemben 738 millió forintot fizetett a költségvetési kasszába. A világ 63 országában működő multinacionális vállalatcsoport ennyiféle adót…
Fidesz és az MSZP támogatottsága valamelyest csökkent az év első két hónapjához képest, a Jobbiké pedig nőtt, derül ki a Szonda Ipsos Népszabadságban megjelent felméréséből. A választásokon a...
Rohamosan növekedett az elmúlt időszakban a bankkártyás elfogadás a budapesti taxitársaságoknál: a nagyobb cégek többsége vagy teljes lefedettséggel dolgozik, vagy már annak elérésén munkálkodik....
Tíz centiméter friss hó esett az éjszaka Baranyában, de nincs elzárt település a megyében. Zala megyében reggelig 15-20 centiméter hó esett. A fővárosban éjfél után kezdett havazni, eddig mintegy 2 centiméternyi a hóréteg.
Többnyire csökkenéssel reagáltak az ázsiai piacok csütörtökön a legfrissebb kínai makroadatokra, mely az infláció, a banki hitelezések emelkedéséről szólt, márpedig ezek csak tovább erősítik a szigorításra vonatkozó várakozásokat. Amelynek bekövetkezte viszont lassíthatja a globális gazdasági helyreállási folyamatot.
Az Orco tegnap bejelentette, hogy a már egyszer meghosszabbított csődvédelmét a párizsi bíróság újabb három hónappal tolta ki. Ez annyit jelent, hogy az Orco a korábbi március végi határidő helyett...
Az üzemi eredmény a költségcsökkentő intézkedések ellenére, a médiapiaci visszaesésnek betudhatóan elmaradt az előző év azonos időszakában realizálttól. 2009-ben a csoport EBITDA eredménye -627 millió forint, adózott eredménye -680 millió forint volt, szemben az egy évvel korábbi 19,3 millió forint veszteséggel - olvasható a BÉT honlapján közzétett jelentésben.
A nap elején talán egy pici plusz, de összességében oldalazás várható a hazai parketten, a további irányt majd a délutáni amerikai foglalkoztatottsági adat adhatja meg. A piacok ismét kezdenek...
Rába Járműipari Holding Nyrt. a szerződésben kikötött felmondási okokra hivatkozva felmondta az Engellel 2002-ben kötött ingatlanfejlesztési együttműködési és előszerződést. A felmondás következtében a Győr központi részén fekvő, a Rába tulajdonában álló, és érvényes rendezési tervvel rendelkező 43 hektár – nem számítva a már értékesített 2,6 hektárt – a jövőbeni ingatlanfejlesztés szempontjából…
A kissé bizonytalanabbá vált nemzetközi befektetői hangulatban távolodott ma reggel a forint attól a szinttől (265), amelynél többhavi csúcsot tudna felmutatni az euróval szemben. A mozgások mértéke...
580 ezer darabbal 5.95 millióra csökkent az OTP-részvényekre vonatkozó nyitott shortpozíciók száma az USA-ban - hivatkozik a Bloomberg adataira a Napi Gazdaság. A február 26-án végződött két hét...
Hajnal óta tűz tombol London üzleti és pénzügyi negyedében, a tűzoltóság jelentős erőket vonultatott fel, több utcát és főútvonalat is lezártak. A Cityben helyi idő szerint hajnali négy után...
Az alábbiakban a Buda-Cash Brókerház külföldi részvénypiaci és makrogazdasági kitekintője olvasható. KÜLFÖLDI PIACI ÖSSZEFOGLALÓ USA: PÉNZÜGYI SZEKTOR TARTOTTA PLUSZBAN AZ INDEXEKET -a...
A fél éve érvényben lévő új csődtörvény nem szorította vissza a felszámolások számát. 2009. szeptember 1-je, az új csődtörvény megszületése óta csupán 42 vállalat próbálta működését reorganizálni a...
A külkereskedelmi mérleg januárban 290 millió euró (76 milliárd forint) aktívumot mutatott, ami az egyenleg 490 millió eurós (124 milliárd forintos) javulását jelenti 2009 januárjához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön az előzetes adatokat.
Mivel közeleg a pollenszezon, sokat tehetünk a tünetek csökkentéséért, ha már most felkészítjük a szervezetünket a "támadásra". A szakorvos által végzett immunterápián kívül magunk is megerősíthetjük szervezetünk védekezőképességét, ha betartunk néhány életmódbeli szabályt.
A GBP/USD 1,4870-ről 1,4957-ig szedte össze magát. Minden szempontból kedvezőtlenek a font kilátásai. Az ország spórolási hajlandósága a közelgő választásokra való tekintettel kevésbé érezhető, ami zavarja a piacot, ráadásul a brit adatok is gyengén muzsikálnak. A font további veszteségeivel számolhatunk, és a devizapár célba veheti az 1,4769-es szintet. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
A Fidesz és az MSZP támogatottsága némileg csökkent az év első két hónapjához képest, a Jobbiké nőtt – állítja a Szonda Ipsos. A felmérés a Népszabadságban jelent meg. Még az LMP is odaérhet. Félmillió szavazatért küzd a Fidesz és a Jobbik.
A fogyasztói árak az idén februárban 5,7 százalékkal emelkedtek az előző év februárjához viszonyítva, és 0,3 százalékkal haladták meg az ez év januári szintet - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az ország nyugati felében, főként Nyugat- és Dél-Dunántúlon a havazás, a lehullott 10-25 centiméteres hó és ennek következményeként váltóállítási gond miatt néhány vonalon fennakadások, késések tapasztalhatók a vasúti közlekedésben.
Elfogta rendőrség annak az idős nőnek a feltételezett gyilkosát, akinek holttestét szerdán hajnalban találták meg lakásában, Békésen – értesült a HavariaPress.
Sokaknak okoz gondot – és manapság már nem csak az életkor előrehaladtával – a csökkenő szexuális vágy és az ellaposodó szerelmi élet. Íme néhány természetes módszer, amelyekkel újra formába hozhatjuk magunkat a felesleges pirulák vagy egyéb vágyfokozót készítmények helyett.
Döntött a kormány a közterületi parkolást érintő törvények módosításáról, de a végső szót az új országgyűlésnek kell kimondania. Az új szabályzás szerint a parkolási tarifákat a mindenkori benzinárhoz kötnék....
Öt hónapja, tavaly augusztus óta a legkisebb többlet alakult ki idén januárban a külkereskedelmi mérlegben - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal előzetes adataiból. Vannak azért jó hírek is a...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 101,33 pontos csökkenéssel, 22.751,25 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékhez képest ez 0,44 százalékos gyengülést jelent. Gyengüléssel kezdtek a főbb nyugat-európai tőzsdék is.
Ünnepi süteményeink fenséges illatát a trópusi fűszernövényeknek köszönhetjük. A vanília (Vanilla planifolia) az egyetlen növény az orchideafélék közül, amelynek termése - a jól ismert vaníliarúd - fogyasztásra is felhasználható. Az aztékok már több mint ezer évvel ezelőtt ismerték, és kedvenc csokoládéitaluk ízesítésére használták.
Míg az elmúlt évtizedekben inkább csak ősszel tartottak szüreti mulatságokat, felvonulásokat Magyarországon, ma már kora tavasztól késő őszig rendeznek különféle borfesztiválokat szerte az országban....
Évente elkészíti az EBRI Amerikában a nyugdíjkörképét, a 2010-es felmérésben például 1,153 embert kérdeztek meg a nyugdíj célú megtakarítási szokásokról. A felmérés szerint az amerikaiak 43 százaléka...
Miután januárban jócskán a piaci konszenzus felett alakult az éves fogyasztói infláció Magyarországon, a februári adat elmaradt a várttól. A Központi Statatisztikai Hivatal ugyanis februárra havi...
2010. februárban az egyhavi átlagos fogyasztóiár-emelkedés 0,3% volt, 2009. februárhoz viszonyítva az árak 5,7%-kal növekedtek. Az első két hónapban átlagosan 6,1%-kal voltak magasabbak az árak, mint az előző év azonos időszakában
2010. januárban – első becslés szerint – a kivitel értéke 1292 milliárd forintot (4783 millió eurót), a behozatalé 1216 milliárd forintot (4493 millió eurót) tett ki - közölte a KSH. Eurób...
Februárban éves szinten a várt 6,2% helyett 5,7%-kal emelkedtek a magyar fogyasztói árak (előző: +6,4%). Az EUR/HUF ledolgozta veszteségeit, és 267,03-ra emelkedett. Ellenállás 268,00-nál, míg támogatás 265,20-nál található. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
A felsőoktatás képzési szerkezetét meghatározó bolognai folyamat eddigi eredményeiről és várható irányáról rendez Magyarország és Ausztria kétnapos közös tanácskozást mától 47 ország oktatási...
2010. februárban az egyhavi átlagos fogyasztóiár-emelkedés 0,3 százalék, 2009. februárhoz viszonyítva az árak 5,7 százalékkal növekedtek, a januárban mért 6,4 százalékos emelkedés után. Az első két hónapban átlagosan 6,1 százalékkal voltak magasabbak az árak, mint az előző év azonos időszakában - olvasható a KSH jelentésében.
Újra a havazás ad munkát a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. dolgozóinak. Horváth László, a társaság helyettes szóvivője csütörtökön reggel arról tájékoztatott, hogy szerda éjfél óta havazik Budapesten. Az ország számos pontján esik egyébként a hó, balesetek is lassítják a közlekedést. Az időjárás miatt több helyen a vonatok is késnek.
Az amerikai fiatalok borúlátóan tekintenek a jövőbe, csak kevesebb mint a felük érzi úgy, hogy mire annyi idősek lesznek, mint a szüleik, jobban fognak élni náluk. A fiatalok 60 százaléka...
2010. januárban – első becslés szerint – az export értéke 1292 milliárd forintot (4783 millió eurót), az importé 1216 milliárd forintot (4493 millió eurót) tett ki. Euróban számolva a kivitel 15, a behozatal 3 százalékkal nőtt 2009 januárjához viszonyítva. A külkereskedelmi mérleg az év első hónapjában 76 milliárd forint (290 millió euró) aktívumot mutatott, ami az egyenleg 124 milliárd forintos…
A katolikus egyházon belüli szexuális botrányok azt bizonyítják, hogy "a Gonosz a Vatikánban is tevékenykedik" - jelentette ki a The Times című brit lap szerint a Szentszék fő ördögűzője.
"Az unokámról volna szó. Öt éves és néhány dolgot furcsának találok vele kapcsolatban, képzeletbeli barátja van plédául. Az apjával tartózkodó és elutasító is. Előfordul, hogy öltözködési gondjai vannak. A köldökzsinór a nyakára volt tekeredve, okozhatja ez a gondot?" - Válogatás a WEBBeteg orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
A fél éve érvényben lévő új csődtörvény nem szorította vissza a felszámolások számát. 2009. szeptember 1-je, az új csődtörvény megszületése óta csupán 42 vállalat próbálta működését reorganizálni a csődvédelem keretein belül, míg a felszámolások száma továbbra is magas, havonta több mint 1200. A csődeljárás a nagykereskedelemmel és az ingatlanügyletekkel foglalkozó vállalatoknál volt a…