Továbbra is ideges a hangulat Nigéria egyik központi szövetségi államában, ahol a hétvégén, több, mint 500 keresztény lakost mészároltak le törzsi erőszakban. A falvak lakói kedden ismét elmenekültek, mert lövöldözést hallottak, kiderült azonban, hogy a védelmükre kirendelt katonát használták fegyverüket.
Egy ENSZ-jelentés szerint a Szomáliába küldött élelmiszersegélyek közel felét ellopják a helyi korrupt partnerek, ENSZ-alkalmazottak és iszlamista fegyveresek. Az ENSZ Világélelmezési Programja...
Az Egyesült Államok továbbra is segíti Haitit a helyreállításban és az újjáépítésben a "nemzetközi tragédiát" jelentő földrengés után - közölte Barack Obama elnök Washingtonban, miután...
Nem foglalt állást Szegedi Csanádnak, a Jobbik európai parlamenti képviselőjének Szlovákiát érintő nyilatkozataival kapcsolatban a pozsonyi törvényhozás szerdán.
Egy szerdán kezdődött közös olasz-amerikai maffiaellenes rendőri művelet keretében húsz körözött bűnözőt fogtak el Szicíliában, további hatot pedig New Yorkban és Miamiban - közölték az olasz...
Kötelezné a brit kormány az ebtartókat, hogy mikrochipet ültessenek be kutyáik bőre alá. Emellett kötelező biztosítás bevezetését is tervezik a kutyatámadások sérültjeinek kártalanítására.
A Lyon 1-1-es döntetlent ért el a Real Madrid otthonában a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágóján, ezzel a francia együttes jutott tovább 2-1-es összesítéssel. A királyi klub legutóbb 2004-ben szerepelt a BL legjobb 8 együttese között. A tavalyi döntős Manchester United 4-0-ra győzött a Milan ellen, így kettős sikerrel lépett tovább.
Diákmunkásokat vet be a mentelmi jog megtartásáért az MDF. A Hír Televízió birtokába jutott rejtett kamerás felvétel szerint a Dávid Ibolya vezette politikai alakulat a Biztos Pont Diákszövetkezettel szerződött kopogtatócédula-gyűjtésre és a már összegyűjtött ajánlószelvények utólagos módosítására. A tét a demokrata fórum fővárosi listaállítása.
Tanúként hallgatta meg Bajnai Gordon miniszterelnököt a Központi Nyomozó Főügyészség a Sukoró-ügyben. Szollár Domokos kormányszóvivő elmondta: a kormányfő tanúként a Központi Nyomozó Főügyészség...
Egy szerdán kezdődött közös olasz-amerikai maffiaellenes rendőri művelet keretében húsz körözött bűnözőt fogtak el Szicíliában, további hatot pedig New Yorkban és Miamiban.
A szlovák hazafiassági törvény ellen tüntetett több mint ezer ember szerdán délután Pozsonyban az elnöki palota előtt. A főleg fiatalokból álló tömeg azt követelte Ivan Gasparovic államfőtől,...
“Én vagyok itt a gengszter Dunaújvárosban. Virítsd a lóvét, vagy megszurkállak! Ezzel a felkiáltással húzta le kortársait egy 16 éves fiú Dunaújvárosban, akit kedden kaptak el a rendőrök.
Az Afrikában mindenütt jelenlevő mobiltelefonok lehetnek a végső fegyverek az AIDS elleni küzdelemben a földrészen, ahol az egészségügyi központok rosszul felszereltek és az infrastruktúra gyakran lepusztult - vélekedik a betegség terjedése ellen küzdő ENSZ-ügynökség (UNAIDS) főigazgatója.
Marihuánát adott át, eközben bukott le egy soproni használtautó-kereskedés tulajdonosa kedden. Az üzletben engedély nélkül tárolt lőszerekre is bukkantak a nyomozók - közölte a rendőrség szerdán.
Másfél évi mélypontra - a Lehman-pánik kiteljesedése óta nem mért mélységbe - csökkent szerdán a londoni piacon Magyarország szuverén adósságtörlesztés-biztosítási árazása, jelezve a magyar törlesztéskockázat piaci megítélésének jelentős javulását.
Továbbra is erős kereslet jelentkezik az amerikai állampapírok iránt, a mai 10 éves államkötvény aukció lefedettsége ugyanis 15 éve nem látott magasságokba emelkedett. A papírok végül 3.735%-os hozam...
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) engedélyezte, hogy a T and T Ingatlanforgalmazó és Vagyonkezelő Zrt. (T and T) valamint a TERRA-DANUBIA Szolgáltató Zrt. minősített befolyást szerezzen az SPE Bank Zrt.-ben. (MTI)
Bekapcsolódott a Kereszténydemokrata Néppárt kampányába a Magyar Televízió műsorvezetője. Pálffy István a Fidesz-KDNP jelöltjeivel közösen tartott lakossági fórumot Pécsett.
Több mint tucatnyi esetben hívták segítségül balesetekhez a tűzoltókat Zala megyében, ahol a reggel óta tartó havazásban kamionok ütköztek össze és akadtak el, személyautók csúsztak árokba -...
Tanúként hallgatta meg Bajnai Gordon miniszterelnököt a Központi Nyomozó Főügyészség szerdán a Sukoró-ügyben. Az MTI úgy tudja, a meghallgatás a parlamentben volt.
A gazdaságilag aktív lakosság döntő többsége (69 százalék) nem érzi magát biztonságban a jelenlegi hazai egészségügyi ellátó rendszerben, biztonságérzetük még romlott is az elmúlt 12 hónapban, s...
Februárban 221 milliárd dolláros hiányt halmozott fel az amerikai költségvetés, ami nagyjából megfelel a Kongresszusi Költségvetési Hivatal (CBO) előzetes várakozásainak és egyúttal rekordmértékűnek...
A nyálmirigyrákok 80 százaléka a fültőmirigyben fejlődik ki. A fültőmirigy daganatai mind a mirigyek, mind azok kivezető járatainak hámsejtjeiből kiindulhatnak. Az elváltozás tartalmazhat porc, illetve csontszerű elemeket is.
Michelle Obama amerikai First Lady ugyan hihetetlenül büszke volt férjére az elnöki beiktatási ceremónia alatt, mégis mint élete egyik legrosszabb napjaként emlékszik rá vissza.
Aláírta a holokauszttagadás büntetését lehetővé tevő Btk.-módosítást Sólyom László államfő. Kumin Ferenc, a Köztársasági Elnöki Hivatal főosztályvezetője elmondta: korábbi határozataival az Alkotmánybíróság lehetővé tette, hogy egyes esetekben a törvényhozó akkor is bűncselekménynek nyilvánítsa bizonyos vélemények kinyilvánítását, ha azok nem uszítanak gyűlöletre.
Több órás munkával tudták a tűzoltók kiemelni a vízből azt a kocsit, amely szerdán késő délelőtt gurult a Dunába Budapesten - mondta a Független Hírügynökségnek Molnár Péter, a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság szóvivője.
Az amerikai Fortune magazinnak a világ tíz legkiválóbb minőséget nyújtó vállalatáról évente összeállított listáján nyolcnak Magyarországon is van érdekeltsége - közölte a Young and Partners...
Elődjéhez hasonlóan Bajnai Gordont is kihallgatták egy bűnügyben. Gyurcsány Ferencet Zuschlag Jánosék elcsalt tízmillióiról, Bajnai Gordont pedig a Sukoróra tervezett kaszinóberuházásról faggatta az ügyészség.