Bajnai Gordon miniszterelnök, Mesterházy Attila szocialista kormányfő-jelölt és Orbán Viktor, a Fidesz elnöke is járja az országot a kampány idején - tudta meg az MTI. Bajnai Gordon az elmúlt...
Ezévben emlékezünk Széchenyi István halálának 150. évfordulójára. Ez alkalomból jelent meg Tarics Péter Aki Európából /is/ látta Magyarországot c. kötete is.
Az MSZP szerint a válság elmúltával Magyarországé lesz az egyik legerősebb pozíció Európában, és a munkahelyek száma is mértékadóan fog nőni a szocialista párt által felkért Bajnai-kormány intézkedései révén.
Zsigó Róbert (Fidesz) országgyűlési képviselő szerint magyarul már nem mer kampányolni az MSZP. Közleménye szerint sok bajai polgár nem tudja eldönteni, „az MSZP hülyét akar csinálni belőlük vagy lenézi őket”.
Bajnai Gordon miniszterelnök, Mesterházy Attila szocialista kormányfő-jelölt és Orbán Viktor, a Fidesz elnöke is járja az országot a kampány idején - tudta meg az MTI.
Még a hétvégén megveszi Németország az adócsalók listáját tartalmazó CD-t. A lemezen német állampolgárok svájci bankszámlaadatai vannak, az állam legalább százmillió eurós bevételt vár az eltitkolt jövedelmek felderítésétől.
Mi az oka annak, hogy egy dunántúli nagyvárosban praktizáló szakorvos, - adjunktus, vagy főorvos(?), – nem maga dönti el, hogy melyik kollegája operálja meg a sérvét, hanem politikus fiára bízza ezt a döntést? A döntés lényeges eleme az operatőr esetleges politikai orientációja. Miért nem végezteti el a műtétet Veszprémben? A Veszprém Megyei Kórház igazgatója egy korábbi szocialista kormány volt…
Tíz ittas diáklány került kórházba egy ipari szakközépiskolai kollégiumból Mátészalkán - erősítette meg Pápai György, az Országos Mentőszolgálat Észak-alföldi Regionális Szervezetének orvos...
Kevés magyar játékfilm foglalkozik a cigányokkal, de az idei dokumentumfilmes felhozatal sem erős ebből a szempontból - mondták el a 41. Magyar Filmszemle keretében Cigányok ideje címmel tartott szombati kerekasztal-beszélgetés szervezői Budapesten.
Olyan előnyei vannak a H1N1-fertőzés elleni vakcinának, hogy a szakmájához értő, felelősen gondolkodó orvosban fel sem vetődhettek olyan kétségek, hogy kell-e oltani a kismamákat - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Czeizel Endre. Az orvos-genetikus kiemelte: már két lobbi dolgozik az újinfluenza kapcsán, az oltóanyag lobbi, akiket azzal támadtak, hogy szándékosan felfújták a járványt, és…
Mesterházy Attila internetes mozgalmat indít, ebben azt szorgalmazza: egy közösségi portálon keresztül a felhasználók küldjék el neki, mi maradt ki Orbán Viktor pénteki országértékelő beszédéből. (MTI)
Harmincháromra emelkedett a pakisztáni Karacsiban síiták ellen elkövetett pénteki robbantásos merényletek halálos áldozatainak a száma a hatóságok által közzétett újabb veszteségmérleg szerint....
A Fidesz fővárosi frakcióvezetője szerint Demszky Gábort is politikai felelősség terheli a BKV-botrányért. Tarlós István a Fidelitas szakmai konferenciáján egy újabb korrupciógyanús ügyre tett utalást. Elmondása szerint a tömegközlekedésben azért nem lett semmi a mobiltelefonos jegyvásárlásból, mert az újítást indítványozó szolgáltató nem volt hajlandó táskával bejárni a Városházára.
A legfrissebb, januártól érvényes kormányhatározat szerint összesen mintegy ötven állami – igazságügyi, rendvédelmi, katonai és más – intézményt, valamint legalább ennyi polgári...
A 35 percig gyengén, majd utána szenzációsan játszó Győr 25-23-ra nyert a vendég szlovén Krim Ljubljana ellen a női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjének 1. fordulójában
Tíz diáklányt szállítottak kórházba a mentők pénteken egy mátészalkai kollégiumból. A 14-18 év közötti lányok néhány liter bort ittak, később ettől lettek rosszul. A diákokat ellátták a kórházban, már mindannyian jól vannak.
Szén-monoxid-mérgezés gyanújával vittek kórházba a mentők egy embert szombaton, kora este Budapest VIII. kerületéből - mondta Németh Cecília, az Országos Mentőszolgálat sajtóügyeletese.
Több mint százötven iráni parlamenti képviselő panaszt emelt Mir Hoszein Muszavi ellen, követelve az ellenzéki vezető bírósági felelősségre vonását a tavaly nyári vitatott elnökválasztás utáni...
Újabb luftballonnak tartja az MDF a Népszava állítását, amely szerint gyakorlatilag eldőlt, hogy a fővárosi MDF-listát az SZDSZ-es Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettes vezeti majd. (MTI)
A legfrissebb, januártól érvényes kormányhatározat szerint összesen mintegy ötven állami - igazságügyi, rendvédelmi, katonai és más - intézményt, valamint legalább ennyi polgári gazdálkodó szervezetet véd a magyar nemzetbiztonság - a Vasárnapi Hírek.
Folytatódik a havazás, de a közlekedésben nem várható komolyabb fennakadás - mondta a meteorológiai szolgálat munkatársa az MTI-nek szombat este. A Dunántúl déli részén - Baranya, Somogy, Zala -,...
Szakmai vitákat kezdeményez az MSZP a Fidesszel, az ellenzéki párt elutasítja a javaslatot. Bírálta az új orosz katonai doktrínát Münchenben a NATO főtitkára. Életének 76. évében elhunyt Frenkl Róbert orvos, sportvezető, tanszékvezető egyetemi tanár. A nap legfontosabb hírei február 6-án.
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint az 5. heti Luxor-számsorsolás nyerőszámai a következők: E hétre érvényes határszám: 36. A nyerőszámok húzási sorrendben: 51, 38, 58, 49, 23, 32,...
Harmincháromra emelkedett a pakisztáni Karacsiban síiták ellen elkövetett pénteki robbantásos merényletek halálos áldozatainak a száma a hatóságok által közzétett újabb veszteségmérleg szerint. Korábban 22 halottról számoltak be.
Hat embert öltek meg ismeretlen fegyveresek szombaton hajnalban a Mexikó északi részén lévő Sinaloa szövetségi államban egy éjszakai szórakozóhelynél - közölték helyi ügyészségi szervek....
A koszorúér-betegség kockázati tényezői közül sikerült lényegesen csökkenteni a dohányzás gyakoriságát, de ezt a kedvező hatást ellensúlyozza az elhízás, amely lassan és visszafordíthatatlanul minden korosztályban növekszik.
A téli időszakban reggelenként nehezünkre esik kikelni az ágyból, a rövid és hideg nappalok miatt könnyen kedvetlennek érezzük magunkat. Ha a rosszkedv nem múlik és hónapokon át tartós fáradtság és letargia lesz úrrá rajtunk, már fontos komolyan vennünk a panaszokat.
A hagyományos csütörtöki kisfarsanggal kezdődik és "farsangfarkáig", azaz húshagyó keddig tart az idei mohácsi busójárás, amelyen több mint ötszáz busó jelmezes fogadja majd a...
A gyulladáskeltő anyagok egy része egy arachidonsav nevű zsírsavból keletkezik. Ha az arachidonsav bevitele csökken, enyhül a fájdalom, és a gyulladás okozta más panasz.
Nem kell havonta több ezer forintot költenünk ahhoz, hogy csillogjon lakásunk, hiszen a háztartásban több olyan dolog is megtalálható, ami felveszi a versenyt a legdrágább vegyszerekszonyok könnyen spórolhatnak a tisztítószereken, ha alkalmazzák a régi praktikákat.
BUDAPEST — „A legmodernebb eljárások sem adnak egyértelmű választ, szerintem sosem fogjuk megtudni, 19 évesen miben halt meg Tutanhamon, de sírkamrájának többi titka feltárult" – magyarázta Malek.
MOGYORÓD — Erőss Zsolt és kilenc hónapos kislánya együtt tanulnak járni. Míg Gerda élete első lépéseivel próbálkozik, Zsolt „újráz", rehabilitáción vesz részt. Mindketten napról napra erősödnek.