A Pénzügyminisztérium (PM) szakértői túl kockázatosnak, gazdaságtalannak és jogszerűtlennek tartják a Balatonring sávolyi motorversenypálya megépítésének állami támogatását - írta csütörtökön a birtokába került, belső használatra készült pénzügyminisztériumi anyagra hivatkozva az index.hu hírportál.
A pénzügyminisztérium szakértői túl kockázatosnak, gazdaságtalannak és jogszerűtlennek tartják a Balatonring sávolyi motorversenypálya megépítésének állami támogatását, a kormány mégis odaítélte, az MFB pedig órákon belül kifizetheti a milliárdokat - írja az Index.
Kétharmadra értékelték a távozó Bajnai Gordon miniszterelnök munkáját a megkérdezettek - derül ki a Nézőpont Intézet legfrissebb felméréséből, amelyet a Heti Válasz megbízásából készített. A kutatás eredményei szerint a Fidesz továbbra is megszerezheti a kétharmados többséget.
Szinte minden más terméket külföldről vásárolna jövőre a magyarországi Tesco a friss élelmiszereken kívül. A multinacionális vállalat elképzelései szerint 2011-től honfitársaink helyett szlovák beszállítók látják majd el iparcikkekkel a lánc magyar egységeit – tudta meg a Magyar Nemzet piaci forrásból. Emiatt idehaza több száz kis- és közepes vállalkozás kerülhet csődbe.
Peking arra figyelmezteti Washingtont, hogy "legyen óvatos, amikor kijelentéseket tesz, vagy cselekszik" - annak érdekében, hogy megelőzze a kétoldalú kapcsolatok további romlását -...
Az argentin külügyminiszter az ENSZ főtitkárának közbenjárását kérte annak érdekében, hogy Nagy-Britannia tartózkodjon a további "egyoldalú lépésektől" a Falkland-szigetek ügyében.
A Bank Austria ingatlanalap szakértője, a Bank Austria Real Invest, az elmúlt hetekben 140 millió eurónyi beruházást eszközölt 9 különböző projektben, írja a PropertyEU. A Real Invest Austria...
Fejlődő képet mutat a Balaton térsége, uniós forrásokat is felhasználva bővítik a turisztikai kínálatot, és folytatódik a szállodafejlesztési program is....
A Lehet Más a Politika szerint az unió Duna-stratégiája akkor lehet sikeres, ha a civil szervezetek bevonásával a valós problémákra próbál megoldásokat találni. Erről a párt szóvivője beszélt egy nappal a budapesti Duna-csúcstalálkozó előtt. Jávor Benedeket, az LMP szóvivőjét hallották.
Az EUR/USD ma reggel 1,3452-re esett, és hamarosan célba veheti az 1,3444-es 9 hónapos mélypontot. Az eurót ismét megviseli Görögország problematikája. Miután az S&P bejelentette, hogy ronthatnak az ország ratingjén, a Moody\'s reggel közölte: leminősíti a görög államkötvényeket, ha nem látnak neki a konszolidációs programnak. A piac kételkedik benne, hogy az ország önerőből képes kimászni a…
A szlovák rendőrség őrizetbe vett és kihallgatott két fiatalembert a keddi révkormáromi nyelvtörvényellenes tüntetés előtt - írja az Új Szó című szlovákiai magyar napilap csütörtökön. Az újság...
Nyilvánosságra került a Tilburg Egyetem nyugdíjalap felmérése, a 78 válaszadó intézményi befektető szerint 2010-ben várhatóan legalább 5 százalékponttal fog a részvények aránya növekedni a portfólión...
A friss élelmiszereken kívül szinte minden más terméket külföldről vásárolna jövőre a magyarországi Tesco. A multinacionális vállalat elképzelései szerint 2011-től a magyar cégek helyett szlovák beszállítók látják majd el iparcikkekkel a lánc magyar egységeit....
A beköltözések miatt újra növekszik Budapest népessége. A főváros lakosságszáma tavaly év elején meghaladta az 1,71 milliót - áll a Főpolgármesteri Hivatal sajtóirodájának közleményében
A Pénzügyminisztérium (PM) szakértői túl kockázatosnak, gazdaságtalannak és jogszerűtlennek tartják a Balatonring sávolyi motorversenypálya megépítésének állami támogatását - írta csütörtökön a...
Lefele veheti az irányt a BUX index a mai kereskedésben, a dollár erősödése ugyanis a részvénypiacok számára negatív előjelként szolgál - véli Szatmári Tamás, a Raiffeisen üzletkötője. Pesszimista...
„Ha lemondana, hátralépne, azzal azt üzenné, hogy elvállalja a felelősséget, amivel nagyon nehéz, kellemetlen helyzetbe hozná azokat, akik ártatlanok.” A sajtó szerint így érvelt egy világváros-vezető. Önfeláldozásként vállalja tehát, hogy hatalmon maradjon…
A várakozásoknak megfelelő, 1.09 milliárd eurós egyszeri tételektől megtisztított negyedik negyedéves nyereségről számolt be gyorsjelentésében az Allianz. A nyereségnek köszönhetően Európa legnagyobb...
A Budapesten megrendezett energiacsúcson a közép-kelet-európai államok olyan nyilatkozatot írtak alá, amely Bajnai Gordon szerint egy megnyugtató megoldás első lépése lehet. A V4-csoport jelezte: támogatják Horvátország mielőbbi EU-csatlakozását is.
A tegnap délután óta tapasztalt mérsékelt nemzetközi piaci hangulatingadozás a forint árfolyamában minimálisan látszott, a jegyzések továbbra is "vonzódnak" a 270-es szinthez az euróval, a 200-as...
Budapesten az elmúlt időszakban csökkent a drogfogyasztók száma - mondta az InfoRádiónak a Magyar ENSZ Társaság kábítószer-ellenes munkacsoportjának vezetője. Topolánszky Ákos erről az ENSZ illetékes szerve által kiadott éves jelentése után beszélt.
A dollár pozitívan nyitott. Az EUR/USD 1,3452-re, míg a GBP/USD 1,5321-re esett. Az USD/CHF 1,0882-re kúszott fel. A jen profitált belőle, hogy a Görögországgal kapcsolatos aggodalmak miatt fokozódott a befektetők kockázatkerülése. Az USD/JPY 89,32-re esett. Miután az S&P bejelentette, hogy ronthatnak az ország ratingjén, a Moody\'s reggel közölte: leminősíti a görög államkötvényeket, ha nem…
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 9,74 pontos csökkenéssel, 20.613,93 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest 0,05 százalékkal gyengült.
A szlovák rendőrség őrizetbe vett és kihallgatott két fiatalembert a keddi révkormáromi nyelvtörvényellenes tüntetés előtt - írja az Új Szó című szlovákiai magyar napilap csütörtökön.
2010. március 2-án 10 órától 12 óráig Pintér András, a Budapest Alapkezelő részvény portfólió menedzsere válaszol az olvasói kérdésekre a hazai és globális tőzsdei kilátásokkal kapcsolatban. A...
A követeléskezelő cégek lakásárveréseihez képest jó áron kelnek el a lakások az APEH ingatlanárverésein. A tavaly bevezetett elektronikus árveréseken a korábbi évekhez képest jelentősen megnövekedtek a becsértékhez viszonyított leütési árak....
Januárban éves szinten a várt 0,1% helyett 0,4%-kal emelkedtek a francia termelői árak (előző: -2,9%). Az EUR/GBP 0,8789-re kúszott fel. Fontos akadály található 0,8840-nél, míg 0,8750-nél támogatás helyezkedik el. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
3-2 arányban megszavazta az amerikai pénzügyi felügyelet, a SEC a shortolás korlátozását, amelynek alapját a 70 éven keresztül fennálló, 2007-ben eltörölt , úgynevezett "uptick" szabály adja. Az...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 9,74 pontos csökkenéssel, 20.613,93 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záróértékéhez képest a mutató így 0,05 százalékkal gyengült. Előzetes elemzői vé...
Minden tanárt elbocsátanak a tanév végén egy amerikai kisváros egyetlen iskolájából az intézmény gyenge teljesítménye miatt - adta hírül az MTI nyomán az Info Rádió.
Várhatóan folytatódik a gyengülés csütörtökön a Budapesti Értéktőzsdén. Szatmári Tamás, a Raiffeisen Bank üzletkötője további lefelé csúszásra számít az előző két napi esés után. Véleménye szerint gyengülést vetít előre a dollár euróval szembeni erősödése, ami nem tesz jót a részvénypiacoknak. (MTI)
A Sonline.hu értesülései szerint egyes internetes pornóoldalakon több filmben és fotón is egyértelműen beazonosítható a nagyatádi kapitányság egyik fiatal munkatársa. A férfi a filmekben művésznéven szerepel, s fiúkkal látható félreérthetetlen pozíciókban.
Nem állnak szóba a magyar adóhatósággal a svájci bankok, s a vámhatóság is kevés alkalommal kér információt az alpesi országtól. Eközben kiderült: egyre több olyan bűncselekményt tárnak fel, amelyet offshore cégek vagy adóparadicsomokban bejegyzett vállalkozások követnek el idehaza - írja a Magyar Nemzet.
A szállítási igények a gazdasági teljesítményekkel párhuzamosan csökkentek: 2009-ben a szállított áruk tömege 12, az árutonna-kilométerben mért teljesítmény 6 százalékkal esett vissza az előző évihez képest. A helyközi személyszállításban mind az utasforgalom, mind az utaskilométerben mért teljesítmény 5 százalékkal csökkent. Budapest-Ferihegy repülőtér utasforgalma 8,1 millió fő volt, 4…
Tavaly a gazdasági teljesítménnyel párhuzamosan a szállítási igények is visszaestek: a szállított áruk tömege 12, az árutonna-kilométerben mért teljesítmény 6 százalékkal esett vissza az előző...
Az amerikai kormány bírálta szerdán Izraelt amiatt, hogy egyoldalúan az izraeli nemzeti örökség részévé nyilvánított két, a zsidók és a muzulmánok által is szentként tisztelt ciszjordániai helyet.
Szavak, kifejezések és mondatok, amelyek jelentése élesen körülhatárolt a verbális küzdőtéren. Nyelvhasználó legyen a talpán, aki ki tud törni a píszí gettóból, hiszen kulturális, történelmi és aktuálpolitikai reflexek is mozgatják a nyelvet.
Vegyes elmozdulásokkal kezdték a mai kereskedést a régiós börzék, a BUX index már 0.3%-os pluszban jár. Tegnap egy rossz makroadatra és egy semleges Bernanke meghallgatásra még emelkedni tudott...
A floridai SeaWorld szórakoztatóparkban szerdán előadás közben egy kardszárnyú delfin a nézők szeme láttára ölte meg egyik idomárját. A 40 éves nő az előzetes hírek szerint beesett a medencébe az orkák közé, de később kiderült, hogy az állat a medence szélén kapta el a szájával az óvatlan idomárt. A „Tilikum”, magyarul Barát névre keresztelt kardszárnyú delfin egyébként a híradások sze...
Brüsszel a tárgyalások megkezdését javasolja Izlanddal Az Európai Bizottság azt javasolja a tagországoknak, hogy kezdjék meg a csatlakozási tárgyalásokat Izlanddal. A testület szerint a tagságra...
A 2009-2010-es síszezonban közel negyedével többen kötöttek biztosítást, mint egy évvel korábban, a biztosítottak több mint fele a drágább termékeket kereste
Az Alkotmánybírósághoz fordul a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Állandó Tanácsa az egyházi iskoláknak járó kiegészítő támogatás ügyében - közölte a testület csütörtökön.
Egy tévészemélyiség egyetlen, elismerőnek szánt megjegyzése - "...elfelejtettem, hogy (Obama) fekete" - vihart kavart az Egyesült Államokban. A vita felfedte: az a gondolat, hogy az első fekete elnök megválasztásával Amerika túllépett a faji kérdésen, nem mentes a belső ellentmondásoktól.