Miniszterelnök-jelölti programot hirdet ma Mesterházy Attila. Az MSZP kampánynyitójára 3-4 ezer embert várnak a SYMA Rendezvénycsarnokba, amelyen ott lesznek a szocialisták képviselő-jelöltjei, vezető politikusai, támogatói és aktivistái.
A szocialisták számtalan programot beharangoztak már, amelynek egy része hazugságra épült, a másik része soha nem valósult meg, vagy ha igen, akkor annál nagyobb bajt okozott. A mostani program se kivétel az eddigiek sorában: nem ad választ, illetve nem jó semmire – mondta Pelczné Gáll Ildikó szombati sajtótájékoztatóján.
A Balatoni Halászati Zrt. halastavait nem privatizálják, hanem kettő a balatoni halutánpótlást fogja szolgálni a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt.-hez kerülve, a többi tartós állami tulajdonba kerül, és pályázat útján vagyonkezelésbe illetve bérbe adható - számolt be Suchman Tamás, a Balaton Fejlesztési Tanács elnöke a szervezet pénteki, siófoki ülésén a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács…
A köhögés soha nem normális állapot, annak mindig oka van, amit fel kell deríteni: ez lehet banális ok, mint a megfázás, de állhat komolyabb betegség is a háttérben.
Kovács László szerint vereségtudattal nem lehet célt érni, és az MSZP-nek nem az a célja, hogy a Fidesz győzelmi arányát mérsékelje, hanem az, hogy minél eredményesebben szerepeljen. (MTI)
A telephely-fejlesztési pályázatokból nem zárják ki az építőipari cégeket - közölte a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium (NFGM) az Építési Vállalkozók Országos Szövetsége (ÉVOSZ) megállapításaira reagálva szombaton az MTI-vel.
Változik a forgalmi rend a Margit hídnál hétvégén Budapesten. Lezárják a pesti felső rakpartot az autók elől az átkelő alatti részen szombat reggel 6 órától hétfő reggel 5 óráig. Az Árpád híd felől érkezők a Pannónia utca felől kerülhetnek, a délről érkezőknek pedig a Szemere utcán, Hegedűs Gyula utcán érdemes haladniuk. A korlátozás az alsó rakpartot nem érinti, így azt használhatják az autósok.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint a középső és a keleti tájakon még éjszaka is többfelé várható csapadék; kezdetben eső, majd havas eső, hó. Vasárnap nyugat felől felszakadozik...
A kötelező után a 23 induló közül a 13. helyet foglalja el a Hoffmann Nóra, Zavozin Maxim alkotta magyar páros a vancouveri téli olimpia jégtáncversenyén.
Retkes Attila biztos benne, hogy az MDF és az SZDSZ képes lesz húsz területi, valamint országos listát állítani, és mind a 176 egyéni választókerületben lesz jelöltjük
Retkes Attila biztos benne, hogy az MDF és az SZDSZ képes lesz húsz területi, valamint országos listát állítani, és mind a 176 egyéni választókerületben lesz jelöltjük. Az SZDSZ elnöke az MTI-nek...
Az általános rendellenesség-szűrővizsgálatnak kiemelt jelentőségű része a kromoszóma rendellenesség-szűrés, ami a terhesség 11-14. hetében működik a legmegbízhatóbban.(x)
Fejlesztené a regionális együttműködést a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége (Agrya), amelybe az eddiginél jobban bevonnák a Romániában élő fiatal gazdálkodókat - hangoztatta Mikula Lajos, az Agrya elnöke pénteken Budapesten sajtótájékoztatón. (MTI)
Tavalyról 10,4 milliárd svájci frankos (7,1 milliárd euró) adózott eredményt jelentett a svájci Nestlé, a világ legnagyobb csomagolt élelmiszergyártója, összhangban az elemzői várakozásokkal. (MTI)
Mintegy száz kilogramm heroint találtak szombaton a román hatóságok egy bolgár kamionon, amely Haitinak szánt segélyt szállított, és a magyar határ átlépésére készült belgiumi úticéllal - közölte a rendőrség.
José Mourinho lehet a Real Madrid következő vezetőedzője. A spanyol Marca című lap úgy tudja, a királyi gárda vezetői már felvették a kapcsolatot Mourinhóval.
Helmut Schmidt szerint ha nem történnek sürgős intézkedések a nemzetközi pénzpiacok, illetve a bankok és más magán pénzintézetek ellenőrzésére, akkor a világnak belátható időn belül ismét olyan...
Korrupciós botrány rázhatja meg Csehországot. A Mladá fronta Dnes napilap ugyanis olyan hangfelvételeket tett közzé, amelyek szerint az ország egyes politikusai "jutalmat" kaptak a Steyr nevű cégtől azt követően, hogy az osztrák vállalat 14,4 milliárd koronás megrendelést kapott a prágai kormánytól 107 harci jármű gyártásáért. A hangfelvételeken szereplők ugyanakkor azt állítják, csak "vicceltek".
Helmut Schmidt szerint ha nem történnek sürgős intézkedések a nemzetközi pénzpiacok, illetve a bankok és más magán pénzintézetek ellenőrzésére, akkor a világnak belátható időn belül ismét olyan válsággal kell szembenéznie, mint 2008-ban.
Ötezer font híján kétmillió angol fontért bocsátja áruba a Délnyugat-Londonhoz közel fekvő házát a Vince Clarke a 80-as években népszerű stílus, a szintipop egyik királya. Az épület még 1990-ben, modern stílusban épült....
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) pénteken bejelentette, hogy az igazgatótanács jóváhagyta a Romániának nyújtott készenléti hitel újabb, 3,32 milliárd dolláros részletét. Az újabb részlet folyósításáva...
Mintegy száz kilogramm heroint találtak szombaton a román hatóságok egy bolgár kamionon, amely Haitinak szánt segélyt szállított, és a magyar határ átlépésére készült belgiumi úticéllal - közölte...
Hatan – köztük négy gyerek is – megsérültek abban a balesetben, ami szombat délelőtt történt Budapesten, a XV. kerületben. A karambolban egy felnőtt kivételével mindenki könnyű sérüléseket szenvedett.
A brit konzervatívok nem nevezhetik magukat a változás pártjának, mivel maguk sem változtak az elmúlt évtizedekben - mondta szombati kampánynyitó beszédében a brit miniszterelnök, aki szerint az értékekbe vetett hit dönti el a közelgő választások kimenetelét.
Ma különösen érdekes annak vizslatása, hogy a magyar társadalom politikai és pártszimpátiái, képmutatása, rejtőzködése, közönye, legsajátabb gazdasági érdekei, szellemi és lelki beállítódása szerint merre szavazhat. A változások ellen kampányoló, uralkodó médiatérben ez úgy vetődik fel, hogy vajon mennyire rossz a helyzet?!
Cáfolja a sármelléki reptér üzemeltetésére kiírt pályázaton győztes cég Suchman Tamást. Az SCD Csoport szerint hazudott a Balaton Fejlesztési Tanácsot vezető szocialista politikus, amikor pénteken azt állította, hogy ő is részt vett a befektetők és az önkormányzatok közötti megállapodás előkészítésében.
Kijevi lapértesülés szerint koalíció létrehozására készül a nemrég Ukrajna elnökévé választott Viktor Janukovics vezette Régiók Pártja (PR) és a Mi Ukrajnánk - Népi Önvédelem (NU-NSZ) párttömörülés.
Az euróövezet tagállamai 20-25 milliárd eurós hitelcsomagot nyújtanának a súlyos gazdasági és pénzügyi válságba került Görögországnak - közölte a Der Spiegel című német hírmagazin szombaton...
Az ügyész szerint nemcsak Zuschlag-ügy van, hanem Zuschlag-banda is. Zusi és haverjai nem csupán egyesületeket, hanem bűnszervezetet is alapítottak - mondja a hatóság. Célpontban a 15 évi fegyházbünti, a kiskunhalasi keresztapa és a filmfelvétel, amely nagyon kellemetlen Mesterházy Attilának.
Több sebből is vérzik Veres János volt pénzügyminiszter és jelenlegi kormánybiztos verziója, amivel titokzatos makaói útját magyarázta - számol be a Heti Válasz.
Egyre kevesebb új aranylelőhelyet fedeznek fel a világ nagy bányatársaságai, így a nemesfém kitermelése folyamatos csökkenést mutat. A kitermelésben a csúcsot 1999-ben érhettük el, mondta a CNBC-nek...
Nem számít a gépjármű-értékesítés növekedésére 2010-ben a Magyar Suzuki Zrt. - mondta az InfoRádiónak a cég vezérigazgató-helyettese. Urbán László hozzátette: 2009-ben a legyártott 180 ezer autóból alig több mint 9 ezer darabot adtak el Magyarországon, és idén is hasonló eredményt várnak.
Kirúgták a hongkongi kormányzó házvezetőnőjét, mert bulit rendezett a kormányzói rezidencia látogatók elől lezárt részén, és az itt készült fotók felkerültek a Facebook nevű internetes közösségi oldalra. Erről a South China Morning Post című helyi lap számolt be szombaton.
Állva tapsolták meg Mesterházy Attilát az MSZP budapesti kampánynyitóján szombaton. A szocialisták miniszterelnök-jelöltje ajánlott egy utat, és szembe akar menni három válsággal is.