Egyöntetűen negyed százalékpontos kamatcsökkentést várnak a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának hétfői ülésétől az MTI által megkérdezett londoni felzárkózó piaci elemzők, a várható...
Az EUR/GBP fölérendelt csökkenő trendje szertefoszlott 0,8600 és 0,8800 között. A görög problémák mellett a brit pénzügyminisztérium is érdekes helyzetbe került. Először fordul elő, hogy Nagy-Britannia adósságokkal küzd. Őfelsége kincstárnokának eddig megspórolta ezt az utat az év elején esedékes jövedelemadók egy részének esedékessége. Az EUR/GBP ezért eddigi sávjában mozoghat, míg nem javul a…
Elhúzódó, kiterjedt belvízre számítanak a szakemberek elsősorban az Alföld északi és déli részén, valamint a Dunántúlon, a Kapos és a Sió völgyében; úgy vélik, hogy változatlan körülmények esetén jelentős árvízre most még nem kell számítani - tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) az MTI-t, miután több szervezet ár- és belvízvédelmi egyeztetést tartott pénteken.
Közleményben reagált a Freesoft a Népszabadságban "Rosszat, drágán" és a Népszabadság Online oldalán megjelent "Rendszerhiba a Városházán: rosszat, drágán" című cikkekre, és az ezekre hivatkozó,...
Öt ember, köztük két gyerek megsérült, amikor összeütközött két autó péntek délután Miskolc és Harsány között, a Pingyomtetőn - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t. Egyedné Novodonszki Éva, a...
Az európai uniós régiók közül még mindig a belső-londoni a legtehetősebb - derül ki az Eurostat most publikált adataiból. Közép-Európából Prága számít a leggazdagabbnak. A legszegényebb térségek...
A Nemzeti Vagyonkezelő kitart amellett, hogy a bíróság semmisítse meg a sukorói telekcseréről született szerződéseket – derült ki az ügy bírósági tárgyalásán. A Velencei-tóhoz közeli ingatlanokat megszerző Joáv Blum jogi képviselője ugyanakkor azt mondta, hogy több, egymásnak ellentmondó értékbecslésre nem lehet alapozni egy ilyen igényt.
Milyen időközönként lehet melegétel-utalványt adni a munkavállalónak? Betegszabadság idején kaphat-e cafeteriát az alkalmazott? A köztisztviselő hozzátartozóját is megilleti az üdülési csekk? Az Adózóna cafeteria-szakértője, a Sodexo Pass válaszol az olvasók kérdéseire.
Megkezdődött a sukorói telekcsere szerződés érvénytelenségének megállapítására, s a szerződést megelőző, eredeti állapot helyreállítására indított - soron kívüli eljárás keretében kitűzött - polgári e...
Várhatóan hamarosan, akár tíz napon belül aláírja a hitelszerződést a Magyar Fejlesztési Bank a Balatonring beruházójával, így nem lesz akadálya a nyári próbafutam és az őszi verseny...
A reálkeresetek illetve a foglalkoztatottság újabb csökkenése a Fidesz szerint azt mutatja, hogy a kormány csak mélyítette a válságot, illetve nem tudta megvédeni a munkahelyeket.
3 millió forintos bírság megfizetésére kötelezte a Budapest Bank Nyrt.-t a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete ma megjelent, december 15-ei keltezésű határozatában, és felszólította, hogy a...
Várhatóan hamarosan, akár tíz napon belül aláírja a hitelszerződést a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) a Balatonring beruházójával, így nem lesz akadálya a nyári próbafutam és az őszi verseny megtartásának - mondta Suchman Tamás, a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) elnöke a szervezet pénteki ülésén. (MTI)
Péntek este 8 és szombat reggel 6 óra között a gyalogosok elől is lezárják a Margit hidat, ezt követően pedig a pesti felső rakpart híd alatti részéről tiltják ki a gépjárműforgalmat egészen hétfő hajnalig - tájékoztatta az InfoRádiót a híd felújítását végző Mh 2009 Konzorcium szóvivője. A tömegközlekedés rendje nem változik.
Az EU-s forrásból megvalósuló közbeszerzések, és uniós pályázatok esetében módosítja a döntési moratóriumról szóló kormányhatározatot a kormány. A módosításról azt követően döntött a kabinet, hogy a héten a miniszterelnök kabinetfőnöke találkozott a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, az Agrárkamara és a Magyar Mérnöki Kamara képviselőivel.
A mianmari katonai junta megtagadta az ENSZ emberi jogi jelentéstevőjétől, hogy találkozzon az ázsiai ország legnagyobb ellenzéki pártjának házi őrizetben lévő vezetőjével. Tomás Ojea Quintana...
A szombati díjkiosztó előtt a Berlinale versenyprogramjának kritikusai az orosz vagy a román produkciót, illetve Polanski filmjét tartják a legesélyesebbnek a legjobb film Arany Medvéjére.
Az USD/CAD ismét elvesztette az 1,05-ös értéket. 1,0516-os csúcsa után visszaesett addigi sávjába a devizapár. Az elemzők szerint kemény dió az 1,0520-40-es ellenállás, ezért kérdéses, tartós lehet-e a tartós felfelé mutató korrekció. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
2009-ben több munkát végzett el a Budapesti Rendőr-főkapitányság, mint 2008-ban. A gazdasági nehézségek és a létszámhiány ellenére az évet adósságok nélkül zárták, minden statisztikai mutatójuk sikerről árulkodik. Tóth Gábor budapesti főkapitány értékelése után pénteken Bencze József országos főkapitány új feladatokat szabott meg a fővárosi rendőröknek.
Legalábbis, hogy miként kellene kiszámolni. Mivel Magyarországon nincsen központi szabályozás az ingatlan értékbecslésre, a gyakorlatban jobbára a banki értékszámításra támaszkodnak az érintettek, illetve néhány jogszabály nyújthat némi támpontot. Ez a hiányosság egy sor problémához vezet, az eltörölt "ingatlanadó" pedig jogszabályok sorának megalapozottságát teszi kérdésessé
A Class FM a leghallgatottabb országos kereskedelmi rádió az Ipsos-GfK egységes mérésének első adatközlése alapján. A Neo FM-mel közösen alig maradnak el a Sláger és a Danubius utolsó mért teljesítményétől.
A Wallis-csoporthoz köthető Wing Zrt. közleményben cáfolta Balsai István (Fidesz) kijelentéseit, szerintük a Posta nagyon is jól járt egykori székházának eladásával
Borult idő lesz a hétvégén, sokfelé esővel, néhol havas esővel és havazással - mondta el az MTI-nek Csonka Tamás, az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa pénteken. Az északnyugat felől...
Az államháztartási adatok valódiságának megállapítása érdekében feljelentést tesz a Civil Összefogás Fórum által létrehozott Elszámoltatási Kerekasztal.
Eredményes volt a Sármelléki Repülőtér üzemeltetésére kiírt nyilvános pályázati eljárás, melyen az SCD Csoport tette a legjobb ajánlatot, írja közleményében az SCD Csoport. A cég azonban közlése...
Pirospaprikát lopott egy férfi a győri Köztelek utcai Tescóban, majd társai segítségével gyomorba vágták, arcul ütötték és megrugdosták a biztonsági őrt....
Viharos erejű szél, havazás és sok csapadék várható a hétvégén. Közben nőtt a belvízzel elöntött területek nagysága, áradhatnak a folyók - vagy az olvadás vagy a csapadék miatt
Görögország nem kéri más országok pénzét - mondta Jeórjiosz Papandreu görög kormányfő Londonban. Papandreu a "Haladó kormányzás" című - a brit Munkáspárt és több nagy külföldi balközép...
A hét végén ledolgozta veszteségeinek egy részét az ezüst, és 15,74-ről 16,14-re kúszott fel. A2008. októberi emelkedő trend éttörése után negatívak a kilátások. Ha elesik a 15,75-ös érték, tesztelhetik a 15-ös szintet. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Visszaváltotta Különleges Osztalékelsőbbségi Részvényeit az FHB - jelentette be ma a hitelintézet. A társaság azt a 30 milliárd forintot fizette vissza az államnak, amelyet tavaly tavasszal kapott. A...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 29,77 pontos, 0,14 százalékos csökkenéssel, 21.344,89 ponton zárt pénteken. A Mol árfolyama 0,86 százalékkal 17.350 forintra csökkent, az OTP...
A mexikói pesó nyereségekkel reagált rá, hogy a mexikói jegybank a várt szerint nem változtatott 4,50%-os alapkamatán. A bank azzal indokolta döntését, hogy stabilak az inflációs elvárások, annak ellenére, hogy legutóbb némiképp gyorsult a drágulás üteme. Fontos kérdés a továbbiakat illetően, hogy sikerül-e elérni a 3,0%-os célt. Jelenleg 4,25% és 4,75% között mozog az érték. Az USD/MXN…
Visszaváltotta különleges osztalékelsőbbségi részvényeit az FHB - jelentette be ma a hitelintézet. A társaság azt a 30 milliárd forintot fizette vissza az államnak, amelyet tavaly tavasszal kapott. A visszafizetés indoka a tavaly tavasszal rossz külső körülmények javulása. A társaság igazgatósága arra a következtetésre jutott, hogy a tőkeemelését előidéző külső tényezők úgy módosultak, hogy azok…
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 29,77 pontos, 0,14 százalékos csökkenéssel, 21.344,89 ponton zárt pénteken. A Mol árfolyama 0,86 százalékkal 17.350 forintra csökkent, az OTP részvények á...
A Magyar Nemzet értesülései szerint kép- és hangfelvételekkel tudja bizonyítani a BKV - előzetes letartóztatásban lévő - volt informatikai igazgatója, hogy gyanús politikai kérések érkeztek a közlekedési cég vezetéséhez. A nagypolitikai befolyást alátámasztja Balogh Zsolt volt vezérigazgató ügyvédjének véleménye, aki szerint a védencét komoly nyomás érte "felülről".