2010. február 19. péntek

febr. 19
7:33
Vidám közönség előtt nyírják egymást a pártok (Infostart)
A politikai hamvazószerda a német belpolitika különleges dátuma: a karnevál utolsó napját a pártok több évtizedes hagyomány jegyében a félig mókás, félig komoly leszámolás jegyében töltik egy-egy kibérelt csarnokban. Az ellenzék támadja a kormányt, a kormánypártok védik a mundér becsületét, és visszalőnek. Eközben a több száz, vagy akár több ezer fős pártos hallgatóság jókat derül, és teletömi…
febr. 19
7:36
Nem lesz közérdekvédelmi hivatal, de lesz bejelentővédelem (Gondola)
A korábbi tervekkel ellentétben március 1-től nem jön létre a Közbeszerzési és Közérdekvédelmi Hivatal, mivel az Országgyűlés jövő hétfőn nem szavaz újra a köztársasági elnök által korábban alá...
febr. 19
7:36
Átverték az egyházakat (HírTV)
Nem tartotta meg a Bajnai-kormány azt a határidőt, amelyet magának szabott a 2008. év után járó egyházi közoktatási kiegészítő támogatás – hónapok óta húzódó – rendezésére.
febr. 19
7:36
Újabb négy NATO-katona halt meg az afganisztáni offenzívában (Kripto Akadémia)
Meghalt négy NATO-katona csütörtökön a dél-afganisztáni Mardzsa ellen indított offenzívában, ezzel kilencre emelkedett a nemzetközi erők vesztesége a művelet kezdete óta - jelentette be az atlanti szövetség.
febr. 19
7:36
A sajtóra tett volna szájkosarat a letartóztatott rektor + videó (ATV)
Zamecsnik Péter nem tartja indokoltnak Szabó János előzetes letartóztatást.
febr. 19
7:38
Adócsalás és egyéb bűnök miatt lecsukják 9/11 hősét (Gondola)
Adócsalás és egyéb bűnök miatt négy évre lecsukják 9/11 hősét, Bernard Kerik volt New York-i rendőrfőkapitányt. Keriket - akit korábban Rudy Giuliani volt polgármester mellett a 2001. szeptember...
febr. 19
7:40
Meghalt négy NATO-katona a mardzsai offenzívában (Gondola)
Meghalt négy NATO-katona csütörtökön a dél-afganisztáni Mardzsa ellen indított offenzívában, ezzel kilencre emelkedett a nemzetközi erők vesztesége a művelet kezdete óta - jelentette be az...
febr. 19
7:42
IMF: Ukrajnának elegendő tartaléka van a gázszállítások kifizetésére (Gondola)
Ukrajnának elegendő tartaléka van, hogy kifizethesse az orosz gázszállításokat - vélte csütörtökön a Nemzetközi Valutaalap (IMF). Az IMF, amely 2008-ban 16,4 milliárd dolláros készenléti hitelt...
febr. 19
7:48
Kövér: 98-ban gurult el a gyógyszer (Privátbankár)
A Fidesz Országos Választmányának elnöke szerint elsősorban a demokrácia szempontjából kihívás a Jobbik, de bizonyos értelemben a legnagyobb ellenzéki párt számára is az
febr. 19
7:48
Nevesincs budapesti kisgorilla (Blikk)
febr. 19
7:50
Dollárkamat: rég nem látott emelés (Privátbankár)
Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) - 2008 december óta először - 0,75 százalékra emelte a kereskedelmi bankok számára nyújtott kölcsönök diszkontkamatát
febr. 19
7:51
Vita Magyarország jövőjéről (Infostart)
Koppenhága után: Környezettudatos gondolkodást, politikát és cselekvést a fenntartható fejlődésért címmel pénteken rendezik meg a II. Magyarországi Klímacsúcsot Budapesten.
febr. 19
7:51
Pályázatok munkahelyteremtő beruházások támogatására (HR Portál)
A Szociális és Munkaügyi Minisztérium februárban pályázatokat hirdetett munkahelyteremtő beruházások támogatására - hívja fel a figyelmet a PricewaterhouseCoopers (PwC).
febr. 19
7:51
USA piacok - A feldolgozóipari adatba kapaszkodtak a befektetők (ProfitLine)
Immár a harmadik egymást követő napon emelkedtek a vezető amerikai részvénypiacok a kedvező vállalati gyorsjelentések és a Philadelphia régió feldolgozóipari aktivitásának alakulásának köszönhetően, melyek ellensúlyozták a Wal-Mart csökkenő értékesítéséből adódó aggályokat.
febr. 19
7:53
Bencze: márciustól interneten megnézhető, miért büntet a rendőrség (Infostart)
Bruttó 110 ezer forintos fizetéssel kezdi a pályáját a rendőrség kötelékében egy tiszthelyettes - mondta az országos rendőrfőkapitány a rendvédelmi szervek problémáit sorolva. Bencze József arról is beszélt, hogy a rendőrség új rendszere az objektív felelősség minden pillanatát fel tudja dolgozni. A kamerák képeit továbbítja egy szerverre, ez beavatkozás-mentessé teszi. Aki kételkedik abban, hogy…
febr. 19
7:53
Figyelmeztető sztrájk az easyJetnél (HR Portál)
Az easyJet légitársaság schönefeldi alkalmazottainak ötórás figyelmezető sztrájkja lassította a csütörtökön a Berlin-Schönefeld repülőtér utasforgalmát, a légitársaság 14 járatának kiesével. A sztrájk végeztével ismét menetrendszerűen repülnek a társaság gépei Schönefeldről.
febr. 19
7:54
Titkos felvételek a BKV-nál? (HírTV)
Fuzik Zsolt, a BKV volt informatikai igazgatója saját biztonsága érdekében hang- és képfelvételeket készíthetett a BKV gyanús ügyeiben érkező politikai kérésekről – tudta meg a Magyar Nemzet. Az MSZP elterelné a választók figyelmét a BKV-botrányokról.
febr. 19
7:54
Szaúdi férfi halála Londonban: vádemelés a királyi család állítólagos tagja ellen (Gondola)
Vádat emeltek csütörtökön Londonban egy szaúd-arábiai állampolgár ellen, akit azzal gyanúsítanak, hogy a brit főváros egyik luxusszállodájában meggyilkolta egyik honfitársát. Az áldozatot, a 32...
febr. 19
7:54
Az MDF "saját belső demokráciáját" orvosolja (Alternatív Energia)
Országos választmányi ülést tart ma délután az MDF. Dávid Ibolya pártelnök szerdán úgy fogalmazott: a választmány a párt "saját belső demokráciája" okozta "nehézségek" kezelése érdekében ül össze.
febr. 19
7:54
Nigeri államcsíny - feloszlatták a kormányt (Kripto Akadémia)
A Nigerben államcsínnyel hatalomra jutott katonák péntek hajnalban az állami rádióban és televízióban bejelentették: feloszlatják a kormányt és felfüggesztik az ország tavaly elfogadott alkotmányát.
febr. 19
7:56
Magyar Nemzet: lehangoló eredmények a felvételin (Gondola)
Nehéz a matematikai felvételi vizsga, ami eldöntötte több mint hatvanezer középiskolába jelentkező sorsát - írja a Magyar Nemzet. A lap az Oktatási Hivatal adataira hivatkozva közli: a négy...
febr. 19
7:58
Népszava: Kiss Péter szerint a társadalom alsó rétegeinek kell esélyt adni (Gondola)
A szocialisták programjának a Fidesz álláspontjával szemben éppen az a lényege, hogy nem "egyharmad-kétharmados Magyarországot kell csinálni" - nyilatkozta a Népszavának Kiss Péter...
febr. 19
8:06
A megelőzésre és a gyors reagálásra koncentrál idén az APEH (Infostart)
A megelőzésre és a gyors reagálásra fordít kiemelt figyelmet az adóhatóság 2010-ben - mondta el az APEH elnök-helyettese. Varga Lászlóné az ellenőrzések kiemelt területeiként említette a papír- és nyomdaipart, valamint az őrző-védő szolgáltatások területén működő alvállalkozói láncolatokat és a termékbemutatókon keresztül bonyolódó kereskedelmet.
febr. 19
8:06
Bedőlt hitelek: inkább a kocsiról mondtunk le (Privátbankár)
A problémás hitelek aránya a hazai bankrendszer kihelyezéseit tekintve tovább nőhet az idén - mondta a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének elnöke
febr. 19
8:06
Gyárfás az Út elején (Blikk)
Út Tv címmel indítana csatornát Gyárfás, de nem adottak a technikai feltételek.
febr. 19
8:09
Baleset az M5-ös autópályán a köd miatt (Infostart)
Két embert kórházba szállítottak, miután egy kistehergépkocsi egy, előzőleg a szalagkorlátnak ütközött és felborult kamionba szaladt az M5-ös autópálya 104-es kilométerénél pénteken reggel - közölte az MTI-vel a rendőrség.
febr. 19
8:12
E. Zsanett-ügy: még nincs vége, jönnek a perbeszédek (HírTV)
Pénteken lesznek a perbeszédek az E. Zsanett-ügyben a Fővárosi Bíróságon. A bíróság a pótmagánvádló E. Zsanett vádindítványa alapján folytat büntetőeljárást öt rendőr ellen erőszakos közösülés, személyi szabadság megsértése, zsarolás és vesztegetés miatt. Ítélet február 24-én várható.
febr. 19
8:12
Világgazdaság: kórházak eladósorban (Gondola)
Három kórház 19 ingatlanja vált feleslegessé a kórházi kapacitások csökkentése után, az ingóságok nagy része elkelt, a legértékesebb ingatlan, az OPNI érékesítésére az év második felében kerülhet...
febr. 19
8:12
Még négy hétig jelentkezhetnek külképviseleti szavazásra (Alternatív Energia)
Még négy hétig, március 19-ig jelentkezhetnek a külképviseleti névjegyzékbe azok a választójoggal rendelkező magyar állampolgárok, akik az áprilisi országgyűlési választás napjain nem tartózkodnak Magyarországon.
febr. 19
8:12
Meglepő lépés a Fedtől - Mától magasabb a diszkontráta (Portfolio)
A kedvező pénzpiaci fejleményekre való tekintettel az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve tegnap piaczárás után 0.25 százalékponttal 0.75 százalékra emelte diszkontrátáját. A...
febr. 19
8:14
Napi gazdaság: lyuk a Külügyminisztérium költségvetésében (Gondola)
Legalább 2,8 milliárd forintos lyuk tátong a Külügyminisztérium idei költségvetésében, ugyanis a használaton kívüli külföldi ingatlanok bevételéből ennyi pénzre számít a tárca, ugyanakkor az...
febr. 19
8:14
Bekanyarodtak az ázsiai indexek: 2%-ot esett a Nikkei (2.) (Portfolio)
Az ázsiai részvénypiacokon jelentős esés bontakozott ki a tegnapi bejelentésre, miszerint a Fed 25 bázisponttal megemeli a diszkontrátát, ami a végét jelentheti a rendkívüli likviditásfokozó...
febr. 19
8:16
Plüssmaci utaztatási iroda (Gondola)
Régi hiánya szűnt meg az emberiségnek: megalakult a plüssjátékokat utaztató iroda. Csehországnak köszönhető a vívmány, amely nem állami cég, hanem magánvállalkozás. Az ötletet az Amélie csodálatos...
febr. 19
8:18
A pipa és a szivar éppoly káros, mint a cigaretta (Gondola)
A pipa és a szivar sem egészségesebb alternatíva a cigarettához képest. A New York-i Presbyterian Kórház orvosai kimutatták, hogy - a közhiedelemmel ellentétben - a kétféle dohányfogyasztás...
febr. 19
8:24
Várkonyiéknak tilos a szerelem (Blikk)
Budapest — Nem venné jó néven a TV2, ha a Tények két új arca, Azurák Csaba (33) és Várkonyi Andrea (35) között több is kialakulna, mint munkakapcsolat.
febr. 19
8:24
Megtriplázná a közmunkások számát Tatabánya (HR Portál)
Tatabánya önkormányzata háromszorosára növelné az idén a közcélú foglalkoztatásban részt vevők számát, s arra számít, hogy az ez évi, 1135 fős keretben már a szakképzett munkaerő is megjelenik - mondta a városháza személyügyi referense az MTI-nek.
febr. 19
8:24
A figyelem középpontjában az integrált szántóföli célprogram (ProfitLine)
Az agrár-környezetgazdálkodási (AKG) programba a nagy érdeklődésre való tekintettel a korábbinál nagyobb mértékben vonták be az integrált szántóföldi célprogramot - tájékoztatta Soproni Horváth Lajos, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) sajtófőnöke az MTI-t.
febr. 19
8:26
Műtét után a Kaláka bőgőse (Blikk)
Budapest - Három hétre be kell feküdnie a balatonfüredi szanatóriumba Becze Gábornak, miután sikeres szívműtéten esett át.
febr. 19
8:26
Törvénytelennek tartja a tervezett sztrájkot a Lufthansa (HR Portál)
A Lufthansa légitársaság vezetése törvénytelennek tartja a társaság pilótáinak jövő hétre tervezett sztrájkját. A négy napos munkabeszüntetés 100 millió euró kárt okozna a cégnek.
febr. 19
8:26
Letaglózta Ázsiát a Fed tegnap esti kamatemelése (ProfitLine)
A Fed tegnap esti kamatemelésének hírére esésnek indultak az ázsiai részvénypiacok, attól tartva ugyanis, hogy lelassulhat a gazdaság helyreállásának folyamata.
febr. 19
8:27
Önről mit árul el a kávéja? (Infostart)
Eszpresszó, kapucsínó vagy frapucsínó - melyik a kedvence? Jól gondolja meg a választ, hiszen sokat elárulhat Önről, legalábbis két testbeszéd-szakértő szerint, akik könyvet is írtak a témában tett megfigyeléseikről.
febr. 19
8:28
Tabáni megkérte Judy kezét (Blikk)
Budapest - Volt nagy meglepetés a Vacsoracsata forgatásán, amikor a Csillag születik nyertese benyúlt a zakója belső zsebébe, és elővett egy ékszerdobozt, amelyből csodaszép köves gyűrű került elő.
febr. 19
8:28
Bulgária: jön a teljesítményalapú bérezés (HR Portál)
A bolgár pénzügyminisztérium teljesítményhez kötné a közalkalmazottak bérezését, az új modell kidolgozása már folyamatban van, adja hírül az MTI alapján a Népszava.
febr. 19
8:28
Gyengüléssel indult pénteken a forint (ProfitLine)
Minimálisan gyengült a forint pénteken reggel az előző esti árfolyamhoz képest: az eurót nyolc órakor 272,15 forinton jegyezték a nemzetközi bankközi devizapiacon, szemben a csütörtök esti 271,17 forinttal. (MTI)
febr. 19
8:30
Ázsiai záró kommentár-www.globalfx.hu (HírTV)
Az EUR/USD árfolyama 58 pipes sávban mozgott az ázsiai kereskedésben, 1,3452 és 1,3510 között. Az USD/JPY kurzusa 30 pipes sávban ingadozott, 91,97 valamint 91,67 között. Az EUR/JPY árfolyama 124,06 és 123,55 között alakult. 10.30-kor teszik közzé a januári brit kiskereskedelmi forgalmakat (előrejelzés: 1,1%, előző: 2,1%). 14.30-kor hozzák nyilvánosságra a januári amerikai fogyasztói árakat…
febr. 19
8:30
Észak-Korea nem mond le az atomfegyverről segély ellenében sem (Gondola)
Észak-Korea nem mond le arról, hogy atomfegyvere legyen, még akkor sem, ha ennek érdekében gazdasági segélyt ajánlanak fel neki - szögezte le pénteken a sztálinista ország hivatalos...
febr. 19
8:30
Megvannak az első nyilvántartásba vett képviselőjelöltek (Alternatív Energia)
Hivatalosan is nyilvántartásba vették az első képviselőjelölteket az áprilisi országgyűlési választásra, ez pedig azt jelenti, hogy beülhetnek az első delegáltak az országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottságokba (oevb).
febr. 19
8:30
Tiltakoznak Obama és a dalai láma találkozója miatt (Kripto Akadémia)
A kínai külügyminisztériumba kérették pénteken az Egyesült Államok pekingi nagykövetét, hogy hivatalos tiltakozó jegyzéket adjanak át neki Barack Obama amerikai elnök és a dalai láma találkozója miatt - jelentette pénteken a Hszinhua kínai hírügynökség.
febr. 19
8:30
Új vezető a Carnationnál (HR Portál)
Ambruszter Géza február 15-től tölti be a head of media pozíciót az ügynökségnél, tudta meg a Világgazdaság.
febr. 19
8:30
Az OTP zászlója ismét lefelé áll (ProfitLine)
Az OTP részvények ára a tegnapi tőzsdei kereskedésben 100 forinttal, 1,76 százalékkal 5.580 forintra esett, forgalmuk 11,0 milliárd forintot tett ki. A folytatás sem túl biztató.

Keresés