Széltében-hosszában beszélik a Berlinalén és a neten, hogy Lars von Trier rá akarja beszélni Martin Scorsesét és Robert De Nirót A taxisofőr újraforgatására - számolt be róla a variety.com.
BUDAPEST – Micsoda fordulat! Verebes István (61), aki hosszú évekig saját maga is a showbiznisz oszlopos tagja volt – gondoljunk csak a Heti hetesre – nem mással rukkolt ki, mint egy hírességeket cikiző előadással.
Hatvanötnél több újságírót, bloggert és írót tartanak fogva Iránban a vitatott júniusi elnökválasztás óta, akiket feltehetően a külföldi média számára történő kémkedés vádjával állítanak bíróság elé - vélte egy újságíró jogvédő szervezet.
BUDAPEST – Erdélyi Mónika (38) lebukott! Úgy tűnik, az RTL Klub kibeszélőshow-jának háziasszonya nem okult a sztárok korábbi baklövéseiből, és felelőtlenül a volán mögé ült anélkül, hogy bekötötte volna a biztonsági övét.
Nem érzi esélytelennek magát Katona Tamás a főváros XII. kerületében, ahol Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyettes visszalépése után az MSZP képviselőjelöltjeként indul az áprilisi országgyűlési választásokon. A Pénzügyminisztérium államtitkára erről az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt.
A vérnyomás kóros értékeinek az egészségre gyakorolt hatásaival az orvostudomány rengeteget foglalkozik, ám legtöbbször csak a magas vérnyomásról hallunk. Ugyanakkor a krónikus (idült) alacsony vérnyomás (hypotonia) is kórállapotok előidézője lehet, leginkább az agyi teljesítmény csökkenése, a motiváció szegénysége és a gondolkodás lassúsága miatt.
BUDAPEST – Igencsak meglepődtek a Mr. és Mrs. forgatásán részt vevő nézők, amikor Dopeman (36) megjelent barátnőjével. A rapper alig egy hónapja, részegen ismerte meg Imolát, akit máris élete párjaként visz magával.
LOS ANGELES – Anthony Hopkins (72) a világ legegyszerűbb dolgának tartja a színjátszást, és nem érti, miért kell ekkora felhajtást csapni egy-egy jobban sikerült alakítása után.
A gyógyszernek nem minősülő gyógykészítmények pozitív hatását nem kell bizonyítani, csak azt, hogy nem károsak. Az egészséges életmód helyett a tablettákban bízunk
Csütörtöktől ismét változnak az eredetiségvizsgálat szabályai: csak az eladáskor lesz szükség ilyen vizsgálatra az 1998 előtt forgalomba helyezett autóknál.
Ma újabb gyanúsnak ítélt szerződések ügyében tesz rendőrségi feljelentést a BKV Zrt. – tudta meg a Magyar Nemzet. Az érintettek között található többek között két tanácsadó cég is.
Budapest ebben az évben 539 milliárd forintból gazdálkodik - a hiányt ezúttal is hitelfelvétellel pótolják. Nem sok jót ígér a fővárosi önkormányzat 2010-es - várhatóan egy hónapon belül a közgyűlésben szavazásig jutó - költségvetése.
Az állam tavaly 1050 milliárd forinttal, vagyis napi 2,8 milliárd forinttal növelte adósságát, ezen belül az önkormányzati eladósodás még az 50 milliárd forintot sem érte el – derül ki a Magyar Nemzeti Bank tegnap közölt pénzügyi adatsorából, amely cáfolja Molnár Csaba kancelláriaminiszter hétfői parlamenti kirohanását, amelyben a fideszes önkormányzatokat okolta az állam jelenlegi hatalmas,...
Mind az SZDSZ vezetése, mind Bokros Lajos hetek óta arról győzködi Fodor Gábort, hogy a volt szabad demokrata elnök térjen vissza a politikai porondra – értesült a Magyar Nemzet.
A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem rektora a DHL csomagküldő céget kereshette meg egy törvénytelen ajánlattal - írta az index.hu annak kapcsán, hogy befolyással való üzérkedés miatt a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) kedden több helyen, így Szabó János irodájában is házkutatást tartott. A nol.hu értesülése szerint a rektor megkísérelt ellenállni az őrizetbe vételére küldött kommandósoknak, eközben…
Az első hullám után lecsitult a sztárok felhozatala a Berlinalén, az esti díszbemutatók előtt hujjogó rajongók száma is megcsappant a fagyos-szeles Marlene Dietrich téren. Jó színészek azért vannak szerencsére, a nekünk jó ismerős svéd Stellan Skarsgard például, vagy a fantasztikus német Andreas Lust.
Merre megy ma a BUX index? Mi lesz a forinttal? A piacnyitást megelőzően összegyűjtjük, hogy pénzügyekben jártas olvasóink hány százaléka fogad arra, hogy a mai kereskedés során a BUX index emelkedni...
Csütörtöktől ismét változnak az eredetiségvizsgálat szabályai: csak az eladáskor lesz szükség ilyen vizsgálatra az 1998 előtt forgalomba helyezett autóknál
Azonnali hatállyal meg akarja fosztani tisztségétől a Pedagógusok Szakszervezetének országos vezetése az érdekvédelmi csoport alelnökét. Pécsi Ágnes szerint az a bűne, hogy aktívabb fellépést sürgetett a tanárok érdekeinek védelmében, a vezetés azonban nem hajlandó konfrontálódni az oktatási miniszterrel.
Akár 400 patika húzhatja le végleg a rolót, mivel az idei költségvetésből törölték a számukra korábban nyújtott állami támogatást - írja a Világgazdaság mai számában.
A több mint hatszorosára ugró hitelezési veszteségek ellenére az egy évvel korábbinál alig rosszabb, a Portfolio.hu elemzői konszenzusát pedig 31 százalékkal túlszárnyaló, 1596 millió forintos...
Németország ugyan új súlypontokra törekszik a kelet-közép-európai térség államaival, de nem kíván közvetítőként szerepet vállalni a magyar–szlovák vitás ügyekben - mondta Guido Westerwelle német...
Ha Magyarország érvényesíti az Ecofin által 64-ről 90 euróra emelt jövedéki adót, s jelenlegi 57 százalékról 60 százalékra emelt közterhet a cigarettánál, akkor 2018-ra a jelenlegi 550 forintos dobozo...
Csak egy évig érvényes útlevelet kaphatnak az uniós szabályozás szerint tavaly nyár óta azok, akiknek az ujjnyomatát nem lehet rögzíteni - írja a Népszabadság.
A Manchester United kedden a két gólt szerző Wayne Rooney vezetésével 3-2-re győzött az AC Milan otthonában a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén.
Elsöprő jobboldali sikert hozhat már az első fordulót követően az áprilisi parlamenti választás Győr-Moson-Sopronban, ha a korábbi évek tendenciája érvényesül. A szocialisták tavalyi eredményeik alapján könnyen a dobogó harmadik helyére szorulhatnak a nyugati határon lévő megyében.
Bűncselekmény hiányában megszűntette a nyomozást a BRFK a XI. kerületi Lágymányosi-öböl fejlesztésekor történt önkormányzati ingtalanügylet kapcsán - erősítette meg a Népszabadság hírét Tafferner Éva, a BRFK szóvivője.
Akár 400 patika húzhatja le végleg a rolót, mivel az idei költségvetésből törölték a számukra korábban nyújtott állami támogatást - írja a Világgazdaság
Ha a költségvetés átvállalná a legnagyobb állami vállalatok idei adósságkötelezettségét, akkor az a pénzforgalmi elszámolást 49 milliárd forinttal terhelné meg - számolta ki szerdai számában a Népszab...
Egyértelmű választ akarnak a Total francia olajipari vállalat jövőjéről a dolgozók, ezért elfoglalták a egyik bezárásra ítélt olajfinomítójának székházát az észak-franciaországi Dunkerque közelében. Szerdán és csütörtökön sztrájk is lehet, adja hírül az MTI alapján a Magyar Nemzet.
Adózás előtt 221 millió forint konszolidált nyereséggel zárta a Rába Nyrt. a 2009. évet, szemben az előző évi adózás előtt 5,4 milliárd forint veszteséggel - közölte a társaság a BÉT honlapján kedden. (MTI)
A tervezett bruttó 110 millió forint helyett 66 millió forintért vásárolt közúti ellenőrző eszközöket a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH), a beszerzés értékének kétharmadát a 20 darab rendszámfelismer...
A munkaerőpiac igényeihez alkalmazkodó szakképzés megvalósítását és folytatását segítő együttműködési megállapodást írt alá kedden Székesfehérváron a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, a megyei agrárkamara és a megyei szakképzési társulás (TISZK).
Százmillió forinttal támogatta a CEVA-Phylaxia Oltóanyagtermelő Zrt. új bakteriológiai vakcinatermelő üzemének beruházását a költségvetés a Beruházás-ösztönzési Célelőirányzatból - derül ki a Gazdasági Közlönyből. (MTI)
Az MSZP budapesti párttanács ma dönt arról, ki kerüljön Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyettes helyére a Fővárosi Közgyűlés szocialista frakciójában. Az MTI úgy tudja, várhatóan Élő Norbert,...
Először nyert az AC Milan otthonában a Manchester - a piros-feketék 3-2 re kaptak ki az angoloktól. A Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén a 3. percben Ronaldinho szerezte meg a vezetést a Milannak, Scholes azonban a 36. percben egyenlített.
Befolyással üzérkedés gyanúja miatt tartott több helyen házkutatást a Nemzeti Nyomozó Iroda, többek között a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem rektori helyiségeiben
Hatvanötnél több újságírót, bloggert és írót tartanak fogva Iránban a vitatott júniusi elnökválasztás óta, akiket feltehetően a külföldi média számára történő kémkedés vádjával állítanak bíróság...
Hillary Clinton amerikai külügyminiszter kedden a szaúd-arábiai Dzsiddában kijelentette: Irán szomszédai is felelősek azért, hogy a perzsa államnak ne legyen atomfegyvere. Clinton egy nők számára...