Tavaly mintegy 30 százalékkal esett vissza a Magyarországon megrendezett nemzetközi konferenciák száma, míg az előzetesen közölt, első háromnegyed éves adatok még 50 százalékos csökkenésről szóltak - ...
A fideszes Németh Zsolt szerint a szlovák államnyelvtörvény ügyében mindaddig nem születhet megnyugtató megoldás, ameddig Pozsony teljes mértékben vissza nem vonja a jelenlegi jogszabályt. Németh...
A rendőrség tájékoztatása szerint szerda reggelig nem kaptak a "becsület napja" rendezvénnyel kapcsolatos bejelentést, így idén a hétvégén a fővárosban nem emlékeznek a budavári...
Viktor Janukovics, az ukrán ellenzék oroszbarátnak mondott vezetője a szavazatok 48,95 százalékával nyerte meg az elnökválasztást - közölte szerdán az ukrán központi választási bizottság (CVK) a voksok száz százalékának kiértékelése után.
Korszerű oktatási módszerek meghonosítására nyert 72.887.050 forintos uniós támogatást Újbuda Önkormányzata a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség által kiírt "Kompetenciaalapú oktatás - Innovatív intézményekben" tárgyú pályázaton. Az elinduló projekt célja, hogy az óvodáztatás kezdetétől a tankötelezettség végéig a gyermeket kézről-kézre adva, a nevelés-oktatás alapelveiben egységes nézeteket valló,…
A görögöknek nyújtandó eurózónabeli csomag esélyeit alaposan csökkentő nyilatkozatok láttak napvilágot délután háromnegyed kettőtől, amelyek hatására ismét jelentősen gyengült az euró. Nem lehet...
Civil szervezetek nemzetközi konferencián emlékeztek meg a nagybányai ciánszennyezés 10. évfordulójáról. 10 év alatt született-e biztosíték arra, hogy a tiszai katasztrófa soha többé ne ismétlődhessen meg? Hol és hogyan alkalmazzák ma is a cianidos bányászati technológiát, azaz milyen hosszú út vezet a nagybányai gátszakadástól a ciánmentes Európáig?
Nagyszabású bejelentéseket tett a Pannon azon a mai sajtótájékoztatón, ahol a tavalyi évi pénzügyi eredményeit is közzétette. A cég jelenlegi 29.4%-os piaci részesedéséről vezető szerepre tör a...
Az Európai Unió új, tízéves gazdasági stratégiájának, az EU2020-nak két pilléren kell nyugodnia: a tagállamok egymásért vállalt szolidaritása és a közös célokat segítő nemzeti felelősségérzetük növelé...
Azurák Csaba sorban visszaütötte a magas labdákat, egyenesen Orbán Viktor arcába. De miért vállal be Orbán Viktor egy huszonötperces beszélgetést, ha egyetlen lehetősége, hogy fájdalmasan látványos...
A Facebook és a Twitter közösségi portálokon megszokott tartalommegosztó szolgáltatásokkal bővül a Google levelezési rendszere, a Gmail. A Google Buzz névre keresztelt új szolgáltatása a...
Amerikai kutatók olyan csirkehúsutánzatot mutattak be, amely megszólalásig hasonlít az eredeti szárnyaséra. A speciális feldolgozásnak köszönhetően a szójalisztből előállított csirkemell ízében, állagában és kinézetében is felveheti a versenyt a valódi csirkehússal.
Fiatal magyar rendezők műveit mutatják be a New York-i Lincoln Centerben pénteken kezdődő magyar filmhéten, amely az utóbbi három év legkiválóbb alkotásaiból válogat.
Egybehangzó lapinformációk szerint vasárnap este komoly műszaki probléma keletkezett a Burdzs Kalifa toronyházban. A világ legmagasabb épületének egyik liftje romlott el....
Az MDF törvényjavaslatot nyújtott be a parlamentnek annak érdekében, hogy a Költségvetési Tanács "beárazhassa" a pártprogramokat, azaz véleményezhesse azok költségvetési hatását -...
Viktor Janukovics, az ukrán ellenzék oroszbarátnak mondott vezetője a szavazatok 48,95 százalékával nyerte meg az elnökválasztást - közölte szerdán az ukrán központi választási bizottság a...
A rendőrség tájékoztatása szerint szerda reggelig nem kaptak a "becsület napja" rendezvénnyel kapcsolatos bejelentést, így idén a hétvégén a fővárosban nem emlékeznek a budavári kitörésre neonáci szervezetek.
A Gyom Stop, a pázsitok gyomirtó szere 2005-ben nagy sikerrel mutatkozott be a magyarországi piacon. Kombinált hatóanyagaival hatékonyan pusztítja el az évelő és az egynyári kétszikű gyomokat, ugyanakkor nem tesz kárt az egyszikű pázsitban.
Házának tetején találtak rá egy halálra fagyott férfira kedden Miskolcon, ezzel már tizenkettőre emelkedett a mostani tél halálos áldozatainak száma Borsod-Abaúj-Zemplén megye területén - jelenti a HavariaPress.
Éves szinten a brit ipari termelés decemberben 3,6 százalékkal csökkent. A bányászati szektorban a termelés 12,1 százalékkal csökkent decemberben éves szinten, ezen belül az olaj- és gázkutatás 9,9 százalékkal mérséklődött.
Orbán Viktor halálát kívánta Oroszvári Péter, az MSZP egyik országgyűlési képviselőjelöltje egy közösségi portálon. A Societas elnökhelyettese által tréfásnak gondolt bejegyzés ellen tiltakozik a Fidelitas, és elhatárolódást vár az MSZP-től.
Tovább javult az üzleti hangulat az euróövezetben az idén januárban: a német Ifo gazdaságkutató intézet szerdán ismertetett adatai szerint az az átfogó üzleti hangulatmutató 101,3 pont volt a tavaly negyedik negyedévi 91 pontot követően. (MTI)
Tovább javult az üzleti hangulat az euróövezetben az idén januárban: a német Ifo gazdaságkutató intézet szerdán ismertetett adatai szerint az átfogó üzleti hangulatmutató 101,3 pont volt a tavaly negy...
A jegestea népszerűsége világszerte növekszik, köszönhető ez annak is, hogy egyre több ízben és kiszerelésben kapható. A férfiak azonban jobb, ha vigyáznak, mivel egy új felmérés eredménye szerint náluk növeli a vesekő kialakulásának kockázatát.
Géntechnológiai eljárással immár lehetséges, hogy megváltoztassuk vagy "finomítsuk" a virágok illatát - közölték amerikai kutatók. A Floridai Egyetem élelmiszer- és agrártudományi...
Illés Hilda, a Budapesti Rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője az MTI-nek szerdán azt mondta: a "becsület napjával" kapcsolatban egyetlen bejelentés sem érkezett hozzájuk.
Viktor Janukovics, az ukrán ellenzék oroszbarátnak mondott vezetője a szavazatok 48,95 százalékával nyerte meg az elnökválasztást - közölte szerdán az ukrán központi választási bizottság (CVK) a voksok száz százalékának kiértékelése után.
Már csak kevesebb, mint egy hét áll az adózók rendelkezésére, hogy kérjék az adóhivatal közreműködését az egyszerűsített személyi jövedelemadó bevallásuk elkészítésében. Az egyszerűsített adóbevallást a hagyományos nyomtatványos ügyintézés helyett akár elektronikus úton is meg lehet oldani az APEH-nál....
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szerint hivatali visszaélés gyanúja vetődik fel Terézvárosban, ahol egy volt szabad demokrata önkormányzati képviselő építményadóját szabálytalanul engedték...
Az Európai Unió új, tízéves gazdasági stratégiájának, az EU2020-nak két pilléren kell nyugodnia: a tagállamok egymásért vállalt szolidaritása és a közös célokat segítő nemzeti felelősségérzetük növelésén - emelte ki Bajnai Gordon miniszterelnök szerdai, a tagországok kormányfőihez írt levelében.
A "kegyelmező igazságszolgáltatás" mellett száll síkra és a halálbüntetés kiszabásának korlátozását hangsúlyozza a kínai legfelsőbb bíróság legfrissebb útmutatójában, amiről szerdán számolt be a kínai sajtó.
Tényleg bele lehet halni az unalomba - állapították meg a tudósok, miután egy kutatás kimutatta: akik unalmas életet élnek, kétszer nagyobb valószínűséggel halnak meg fiatalon, mint azok, akik élményekben gazdagok.
A válság visszavetette a svájci csokoládégyárak forgalmát is: a gyártók szakmai szövetsége szerint hat év óta először fordult elő, hogy az eladott mennyiség és a bevétel is csökkent. A Chocosuisse ...
A fideszes Németh Zsolt szerint a szlovák államnyelvtörvény ügyében mindaddig nem születhet megnyugtató megoldás, ameddig Pozsony teljes mértékben vissza nem vonja a jelenlegi jogszabályt.
Az adószabályok alakulása a mindennapok részévé vált, sajnos, a napi politika szerves eleme is. Ez utóbbit azért nevezem sajnálatosnak, mert a politikai gondolkodás természetszerűleg megelőzi a szakmait, s ez - adott esetben - igencsak furcsa végeredményhez vezet - írja Vámosi-Nagy Szabolcs az Élet és Irodalomban.
Habár a lízingpiac több, mint 60%-kal visszaesett az elmúlt évben, a piaci szereplők mégsem zárták eredménytelenül az évet: számos olyan évek óta húzódó jogszabály változást sikerült elérni, amelyek lehetővé tették, hogy megszűnjön a lízing évtizedes versenyhátránya a többi finanszírozási formával szemben....
Ha valaki elrontja a kopogtatócéduláját a kitöltés közben, vagy az ajánlott politikai párt időközben más jelöltet állít, a választópolgár igényelhet új ajánlószelvényt, de csak abban az esetben, ha a rosszat még nem adta le - mondta az InfoRádiónak az Európai Választási Szakértők Egyesületének elnöke. Tóth Zoltán azt tanácsolta, hogy a kopogtatócédula kitöltésekor a párt aktivistákat érdemes…
Jelenleg is vizsgálja a BRFK gazdaságvédelmi főosztálya a BKV szerződéseit, köztük a CEMI (Central European Management Intelligence) tanácsadó céggel még 2007-ben kötött megállapodást - erősítette meg a rendőrség a Népszabadság információját.