Az MDF és az SZDSZ együtt sem érdemli meg, hogy bejusson a parlamentbe - mondta Bruck Gábor kommunikációs és stratégiai tanácsadó az InfoRádió Aréna című műsorában. Szerinte abból semmi nem sülhet ki, ha két halott párt összeáll.
Oldódik az euróövezetben kialakult feszültség, enyhül az euróra nehezedő nyomás, erősödnek a térségbeli devizák: az eurót kedden délután 271,90 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben, szemben a kora reggeli 273,69 forinttal és a hétfő délutáni 273,45 forinttal.
A hasonló magyarországi finanszírozás után Szerbiában is segíti az energiabiztonság erősítését az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD), amely 150 millió euró hitelt ad egy új gáztározó kiépítésére és az elosztó hálózat korszerűsítésére. (MTI)
Mintegy 11 milliárd eurós beruházást, ugyanakkor 20 százalékos kapacitáscsökkentést, ennek keretében pedig 8.300 fő elbocsátását tervezi a General Motors az Opel szanálása érdekében. (MTI)
Az USD/JPY 89,80-ra kúszott fel. Ez azonban nem feltétlenül jelenti az enyhülés kezdetét, sokkal valószínűbb, hogy a devizapár eladási kereslettel találja szembe magát csak 90 fölött, és ismét visszaesik. Ha 89,00 alatt zár a devizapár, potenciál nyílhat 85,00-ig. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő Irán ellentmondásos nukleáris programja miatt "bénító" és azonnali szankciók elfogadására szólította fel kedden Jeruzsálemben a nemzetközi...
Három hónappal, május 8-ig meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a BKV volt humánpolitikai igazgatójának előzetes letartóztatását. A végzés nem jogerős.
Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő Irán ellentmondásos nukleáris programja miatt "bénító" és azonnali szankciók elfogadására szólította fel kedden Jeruzsálemben a nemzetközi közösséget.
Oldódik az euróövezetben kialakult feszültség, enyhül az euróra nehezedő nyomás, erősödnek a térségbeli devizák: az eurót kedden délután negyed négykor 271,98 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben, szemben a kora reggeli 273,69 forinttal és a hétfő délutáni 273,45 forinttal. (MTI)
Már csak egy út járhatatlan a hó miatt Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Egyelőre még nem lehet közlekedni a Vilmány és Fony közötti út egy szakaszán. A többi, korábban hótól elzárt út, ha nehezen is,...
Közel kilencvenmillió forint „lelépési” pénzt kapott Czirják Sándor, a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. akkori vezérigazgatója tavaly év közepi távozásakor, holott az akkor már nyugdíjas korú ...
Örömét fejezte ki Andor László, az új Európai Bizottság magyar tagja, hogy az Európai Parlament kedden jóváhagyta a bizottság testületét. A strasbourgi plenáris voksolás után a helyszínen...
A helyközi személyszállítási közszolgáltatásra és a vasúti pályahálózat működtetésére 153,9 milliárd forint költségtérítést tartalmaz az erről megjelent kormányrendelet. A MÁV-START Zrt. 122,4 mill...
Nyolcvanévesen elhunyt a lesifotósok királyaként emlegetett Felice Quinto, aki vélhetően a Fellini Édes élet című filmjében látható paparazzo alakját ihlette, és aki elsőként vetett be mindent, hogy lekapjon egy-egy hírességet.
Fegyházbüntetést kért a vádhatóság Zuschlag János volt szocialista képviselőre kedden Kecskeméten, a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon folyó perben. Német Zsolt ügyész vádbeszédében azt indítványozta,...
Sajátos, kilátástalannak tűnő helyzetből kezdi életét a romák legnagyobb része: szegénység, kirekesztettség, törvényenkívüliség – így tartja a közvélekedés. De vajon mi az igazság? Ennek próbáltunk utánajárni az alábbi interjúban, melynek elkészítésében egy nevét vállalni nem akaró ún. roma értelmiségi volt segítségemre. Hogy miért nem vállalja a nevét? Tabukat és előítéleteket próbálunk…
Kazahsztán leállította az olajexportot Magyarország és Szlovákia felé a Barátság olajvezetéken Ukrajnával kialakult kereskedelmi vitája miatt - közölték a Reuters által idézett kereskedők.
Valamennyi magyar induló doppingellenőrzése negatív eredménnyel zárult - közölte a pénteken kezdődő, vancouveri téli olimpiával kapcsolatban a sportot felügyelő Önkormányzati Minisztérium.
8,300 dolgozóját, vagyis teljes munkaerejének mintegy 20%-át bocsátja el az Opel reorganizációs programja keretein belül, amellyel az autógyártó becslései szerint 2012-re már nyereséges lehet a...
Kazahsztán arra kérte az orosz vezetékrendszereket üzemeltető Transneftet, hogy irányítsa át a Magyarországra és Szlovákiába szánt februári olajszállítmányokat máshová, a közte és Ukrajna között...
A Moody's tegnap megdicsérte Lettországot, mondván az ország a kilábalás útján helyes útján halad. Az irány talán jó, de a mértéke nagyon szerény, a lett gazdaság ilyen tempóban hosszú évekig nem fog...
Haitiban tucatnyi kórház állítólag pénzt kér a betegektől a segélyként kapott gyógyszerekért, ezért az ENSZ figyelmeztette őket kedden, hogy nem kaphatnak több ingyenes ellátást, ha nem állnak le...
Haitiban tucatnyi kórház állítólag pénzt kér a betegektől a segélyként kapott gyógyszerekért, ezért az ENSZ figyelmeztette őket kedden, hogy nem kaphatnak több ingyenes ellátást, ha nem állnak le ezzel a gyakorlattal.
Az USD/CAD új napi minimumot ért el 1,0659-nél, miután 1,0753-on nyitott. Ma nem jelennek meg kanadai adatok, ezért a kanadai dollár nyereségei a befektetők kockázatvállalási kedvének tudhatók be. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Március 1-től átlagosan 25%-os díjemelést hajt végre a Garantiqa Hitelgarancia Zrt., mert a vállalkozói hitelpiacon megindult folyamatok lehetővé teszik - az eddigi üzletpolitika fenntartása mellett - az elhalasztott díjemelés egy részének pótlását....
MSZP-s és SZDSZ-es pártkasszákban landoltak a BKV-s pénzek Németh Szilárd szerint. A fideszes képviselő kijelentéseit az „emberek véleményére” alapozza.
Kazahsztán leállította az olajexportot Magyarország és Szlovákia felé a Barátság olajvezetéken Ukrajnával kialakult kereskedelmi vitája miatt - közölték a Reuters által idézett kereskedők kedden....
A Fidesz elnöki stábjának jogi igazgatója azt mondta: a nagy fővárosi cégek, köztük a BKV is, MSZP-s és SZDSZ-es kifizetőhelyként működtek, és talicskával tolták ki belőlük a közpénzt.
Az EUR/AUD gyengült, és benézett 1,5714 alá. Ha az 1,5710-es minimum alá megy az árfolyam,. szabaddá válhat az út 1,5650-ig. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Várhatóan a napokban írják alá az E.ON Földgáz Zrt.-re a magyar államnak elővásárlási jogot biztosító szerződést - közölte Konrad Kreuzer, az E.ON Hungária Zrt. igazgatóságának elnöke kedden a Budapes...
Megszállták az IKEA lakberendezési áruházlánc franciaországi székházát az alkalmazottak mert elégedetlenek a vezetés béremelési ajánlatával. A konfliktus miatt három IKEA áruház zárva tartott...
Harapásgátlót talált fel kutyáknak egy svájci férfi. Eltérően a szájkosártól, Tim Saciri rugalmas, műanyag fogborítója lehetővé teszi az állatnak, hogy kinyissa és becsukja a száját, játsszon, miközben az elülső, alsó és felső fogakat beburkolva lehetetlenné teszi, hogy a kutya beleharapjon áldozatába.
Az alábbiakban három elemző véleményét ismertetjük az első magyar blue chip, a Richter negyedik negyedéves gyorsjelentésével kapcsolatban. A szakértők többsége úgy véli a jelentés egyik fő pozitívuma...
Kazahsztán leállította az olajexportot Magyarország és Szlovákia felé a Barátság olajvezetéken Ukrajnával kialakult kereskedelmi vitája miatt - közölték a Reuters által idézett kereskedők kedden. (MTI)
2010. január 1-től, visszamenőleg, az állami költségvetés Pénzügyminisztérium fejezetéből az Országgyűlés fejezetbe került át a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) - az erről szóló...
A lift hibája miatt nem lehet felmenni a világ legmagasabb épületében kialakított kilátóba - derült ki kedden szemtanúk és egy dubai illetékes közléséből. A kilátószintet alig egy hónappal a...
Megpróbálták megrohamozni az iráni vezetést támogató tüntetők az olasz nagykövetség épületét Teheránban - közölte helyi forrásokra hivatkozva az AFP francia hírügynökség.
Antidemokratikus és a joggal ellentétes a Fidesz azon törekvése, miszerint kétmillió ajánlószelvény összegyűjtését tervezi a választásokig - mondta Kerék-Bárczy Szabolcs, a párt budapesti sajtótájékoztatóján.
Hatrendbeli hivatali visszaélés bűntette és egyrendbeli hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás bűntette miatt gyanúsítottként hallgatta ki a Budapesti Nyomozó Ügyészség a volt...
Egyre több a külszolgálatra jelentkező a Magyar Honvédségnél, ahol a missziós tapasztalatok megszerzése mára már szinte alapkövetelménynek számít. A külhoni szolgálat azonban nem veszélytelen vállalkozás, katonáinknak folyamatosan számítaniuk kell valamilyen támadásra.
Haitiban tucatnyi kórház állítólag pénzt kér a betegektől a segélyként kapott gyógyszerekért, ezért az ENSZ figyelmeztette őket, hogy nem kaphatnak több ingyenes ellátást, ha nem állnak le ezzel...
Ez év január 1-jétől, visszamenőleg, az állami költségvetés Pénzügyminisztérium fejezetéből az Országgyűlés fejezetbe került át a Pénzügyi Szervezetek Állami felügyelete (PSZÁF) - az erről szóló kormá...