Félreértésből szakított barátnője egy kanadai férfivel. A bajt az okozta, hogy a lány kedvese telefonját nézegette, amelyben pikáns sms-ek voltak. Csakhogy azokat nem ő írta.
Pakisztánban a rendőrök hat férfit tartóztattak le, akiket azzal vádolnak, hogy egy ötcsillagos szállodát akartak felrobbantani, „sok amerikai áldozattal” - jelentette hétfőn az AFP. A francia hírügynökség szerint az elfogottak egyikénél egy kézigránátokkal tömött mellényt találtak. A támadást állítólag Lahor városában tervezték, de az AFP szerint független források nem tudják megerősí...
A baloldal alapoktól történő újjáépítésére tett javaslatot Szili Katalin, a Szövetség a Jövőért Mozgalom elnökeke, szocialista képviselő hétfőn, Budapesten.
A Bibliothéque Pascalnak, Hajdu Szabolcs filmjének ítélték a 41. Magyar Filmszemle fődíját, az Arany Orsót. A legjobb rendezőnek járó elismerést megosztva Dyga Zsombor (Köntörfalak) és Pejó Róbert (Látogatás) kapta hétfőn Budapesten.
Piaci szempontból nem jó hír a vártnál is szorosabb ukrán elnökválasztási eredmény, mert ez megnöveli az elhúzódó jogi csatározások kockázatát, és emiatt késhet az IMF-program folytatása is - vélekedtek hétfőn londoni feltörekvő piaci elemzők. (MTI)
A nap nagy részében a pénteki zárószintek közelében ingadoztak az amerikai részvényindexek kisebb elmozdulásokat mutatva, miközben a UBS azt ajánlja ügyfeleinek, hogy csökkentsék tovább részvénypiaci...
Az egészségügyi miniszter is bírálja Mesterházy Attilának az orvosok elkötelezettségét kétségbe vonó kijelentését. Székely Tamás szerint az egészségügyben dolgozók hivatásként, politikai hovatartozástól függetlenül vállalták a beteg emberek gyógyítását.
A vártnál gyorsabban változtatja meg az északi-sarki környezetet a klímaváltozás, felgyorsítva a jég eltűnését a térségben - állapították meg a Kanada legészakibb részén végbemenő környezeti változásokról készített eddigi legátfogóbb kutatásban részt vevő szakemberek.
A cukros üdítőket fogyasztó emberek körében 87 százalékkal nagyobb kockázatát találták a ritka, ám halálos hasnyálmirigyrák előfordulásának amerikai kutatók, mint a gyümölcslevet előnyben részesítőknél - áll egy hétfőn közzétett tanulmányban.
Felfüggesztette három, az ügyészség által költségtérítési visszaélések miatt megvádolt parlamenti képviselőjének mandátumát a kormányzó brit Munkáspárt, hogy a közelgő választások előtt megpróbálja minimalizálni a botrány negatív hatásait .
Az Európai Unió megoldotta a magyar jegybankelnök esetleges erkölcsi dilemmáját. Simor Andrásnak eredetileg magyar állampapírba kellett volna fektetnie a Ciprusról hazahozott milliárdos vagyona felét. A szabályozást ő maga is aggályosnak tartotta, hiszen a monetáris tanács elnökeként közvetlenül befolyásolja az állampapírok hozamát is meghatározó jegybanki alapkamatot. Az adóamnesztiáról szóló…
Orbán Viktor szerint ma az emberek változást akarnak, és többségük inkább az ellenzéktől várja azt – a Fidesz-KDNP miniszterelnök-jelöltje erről Rájátszás című műsorunkban beszélt.
A cukros üdítőket fogyasztó emberek körében 87 százalékkal nagyobb kockázatát találták a ritka, ám halálos hasnyálmirigyrák előfordulásának amerikai kutatók, mint a gyümölcslevet előnyben részesítőknél - áll egy hétfőn közzétett tanulmányban.
A Magyar Turizmus Zrt. idei tematikus évének célja, hogy az utazóközönséget különböző fesztiválok meglátogatására buzdítsa, illetve a fesztivállátogatókat rávegye arra, hogy később is visszatérjenek az adott régióba.
Ha a Fidesz kormányra kerül, egy "zöld bankot" hoz létre, amelynek az lesz a dolga, hogy finanszírozza a panel-felújítási programot és az átállást az energiatakarékos fűtésmódokra - jelentette be Orbán Viktor.
A vasárnapi elnökválasztáson alulmaradt kormányfő pártja, a Julija Timosenko Tömbje (BJuT) megóvja az eredményt a bíróságokon és a választási bizottságokban - közölte hétfőn az UT-1 közszolgálati televízióban Oleh Ljasko, a párt parlamenti képviselője.
A főpolgármester szerint nem érintett a BKV-val kapcsolatos botrányos ügyekben korábbi főtanácsadója, Mesterházy Ernő. Demszky Gábor elismerte, hogy korábban a városvezetés és személyesen ő is több hibát elkövetett.
Ha a Fidesz kormányra kerül, egy "zöld bankot" hoz létre, amelynek az lesz a dolga, hogy finanszírozza a panel-felújítási programot és az átállást az energiatakarékos fűtésmódokra - jelentette be...
Hajdu Szabolcs Bibliotheque Pascal című filmje kapta az Arany Orsó-díjat a 41. Magyar Filmszemle záróünnepségén hétfőn este. A legjobb rendezői díjat megosztva adták oda Dyga Zsombor Köntörfalak című alkotásáért, valamint Pejó Róbert Látogatás című filmjéért.
Megdöbbentően magas Angliában a teherbe esett fiatalkorúak száma. A The Sun napilap statisztikai adatokat tartalmazó tanulmánya szerint az elmúlt nyolc évben 15 tízéves terhes lányt regisztráltak.
Lettországban botrányt okozott egy orosz nemzetiségű lett állampolgárokról készített adatbázis közzététele az interneten. A listán azoknak az autótulajdonosoknak a személyes adatai szerepelnek, akik kocsijukra orosz címert ragasztottak.
Nem mond le, de a politikai felelősséget vállalja Demszky Gábor főpolgármester a BKV-botrányok után, ezt maga a városvezető jelentette be a témában tartott tájékoztatóján.
A nyersanyagpiaci áresést követően vételi lehetőségeket lát a Morgan Stanley vezető nyersanyagpiaci szakértője a szegmensben. Az erőt a feltörekvő piacok felőli kereslet kölcsönözheti majd a...
Brad Pitt és Angelina Jolie beperli a legnagyobb vasárnapi brit bulvárlapot, amiért az újság januárban azt állította, hogy hamarosan válni fog az elsőszámú hollywoodi álompár.
Kasmír indiai részén hétfőn 17 katona halt meg egy lavinaomlásban. A hógörgeteg egy katonai kiképzőközpontra hullott, ahol összesen 70 katona tartózkodott a természeti csapás idején. A lavinaomlás kasmíri síközpont, Gulmarg közelében történt, de a turisztikai miniszter szerint indiai, illetve külföldi síelőt nem ért baj.
Pécsett egyelőre nem hárult el a demonstráció veszélye. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete az utcára viszi a tanárokat, ha kedden nem tud megegyezni a városvezetéssel a cafeteriakeret emeléséről. A szociális ágazatban dolgozók sztrájkkal fenyegetőznek.
"A borderline személyiségzavar mentesíthet valakit a felelősség alól? Előfordulhat, hogy gyámság alá helyezik? Lehetőség van az internetes kezelésre is?" - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
A lehullott méteres hó miatt zárva tartottak hétfőn az amerikai szövetségi kormány intézményei, s továbbra is tízezrek maradtak áram nélkül. Miközben a közúti, a vasúti és a légi forgalom még mindig akadozik, a meteorológusok kedden újabb komoly hóesésre számítanak.
Levélben figyelmeztetett az Európai Bizottság nyolc EU-tagot - köztük Magyarországot - arra, hogy késésben vannak a szálló por légszennyezési határértékének érvényesítésében.