Zöld zónák, gyalogos város, tömegsport, rendes aluljárók és közösségi megbízott s rendért, a civilek és politika pedig együtt a budapesterekért - íme Horváth Csaba fővárosi programja.
Mellimplantátuma mentette meg egy nő életét, amikor rálőttek a fogorvosi rendelőben, ahol dolgozott. A Beverly Hills-i fogászatra egy férfi rontott be és tüzelni kezdett automata fegyveréből.
Nem ismétlődhet meg, ami a németországi világbajnokságon történt, fogadkozik az angol válogatott szövetségi kapitánya, számításait azonban keresztül húzhatják a játékosok barátnői és feleségei: a nők ugyanis mindössze 20 kilométerre a csapat szállodájától foglaltak szállást Dél-Afrikában.
Az amerikai elnök biztonságára ügyelő titkosszolgálat az ABC News pénteki jelentése szerint elavult számítógépeket használ, amelyek megbízhatatlanságuk miatt csak 60 százalékos kihasználtságúak.
A szocialista politikus MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében arra reagált, hogy Páva Zsolt (Fidesz) elárverezteti azt a sátrat, amelyet a tavaly decemberi tubesi demonstráción a volt házelnöktől kapott; a bevételt a Gyugyi-gyűjtemény tervezett megvásárlására fordítják.
Jamie Dimon, a JP Morgan vezetője továbbra sem túl optimista a gazdasági kilátásokat illetően, szerinte a “W" alakú recesszió lehetősége most is fennáll. A tavalyi évi eredmények kapcsán a...
A német parlament jóváhagyta az afganisztáni csapaterősítést. A döntés értelmében 850 katonával bővülhet a jelenlegi 4500 fős kontingens. A parlamentben a Baloldali Párt képviselői transzparensekkel zavarták meg az ülést. A németek 90 százaléka azonnali kivonulást szeretne.
Elfogadhatatlan, hogy egy államfő szent háborúra szólítson fel - jelentette ki Szergej Ordzsonikidze, az ENSZ főigazgatója pénteken, egy nappal azután, hogy Moammer Kadhafi líbiai vezető Svájc elleni dzsihádot hirdetett.
Az amerikai elnök biztonságára ügyelő titkosszolgálat az ABC News pénteki jelentése szerint elavult számítógépeket használ, amelyek megbízhatatlanságuk miatt csak 60 százalékos kihasználtságúak.
Képviselőként ugyan alig vesz részt a Győr-Moson-Sopron Megyei Közgyűlés munkájában Molnár Csaba kancelláriaminiszter, frakciója szinte kivétel nélkül igazolja hiányzását, hogy felvehesse a havi 145.711 forintos illetményét. Így volt ez a pénteki megyei képviselő-testületi ülésen is, amelyről a tárcavezető - brüsszeli elfoglaltságára hivatkozva - újfent hiányzott, jóllehet a közgyűlés - éppen a…
Pénteken börtönbüntetésre ítéltek egy szentpétervári nyomozónőt, amiért egy bűnözőnek segített kiszabadulni. A nő ugyanis nyomozás közben beleszeretett a férfiba. Most egy év nyolc hónapra neki kell rács mögé mennie. A helyi jelentések szerint a 35 éves Jana Antonova visszaélt pozíciójával, és „önös érdekből kiszabadított egy férfit, aki súlyos bűncselekményeket követett el”.
"Valahol középen" találkozhat a Fidesz és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a választások utáni költségvetési tárgyalásokon, de az IMF-nek szigorú feltételei lesznek a hiánycél esetleges növelésének elfogadása fejében - áll az egyik vezető nemzetközi elemző cég pénteken ismertetett forgatókönyvében.
Ismét korrupciógyanús ügyben indított nyomozást az ügyészség, amelyben érintett lehet Benedek Fülöp, az agrártárca korábbi szakállamtitkára, a vagyonkezelő földügyekért felelős korábbi vezérigazgató-helyettese is - mondta az InfoRádiónak a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége szövetségi igazgatója.
Nem számíthatunk már komoly influenzajárványra az idén - mondta az InfoRádiónak az Országos Tisztifőorvosi Hivatal járványügyi főosztályvezetője. Ócsai Lajos elmondta: január eleje óta nem növekszik a megbetegedések száma, a legfrissebb adatok némi javulást mutatnak az intenzív osztályra kerülők számát illetően.
Napokkal a monzai olajfinomítóban történt szabotázs után tovább folyik a küzdelem a Pó folyón levonuló olajfolt megállítása és közömbösítése érdekében.
Steve Jobs, az Apple vezére tegnap a cég éves rendes küzgyűlésén megerősítette a társaság azon döntését, miszerint a 40 milliárd dolláros készpénzállományból nem fizet osztalékot és nem vásárol...
Egymásra vár az ügyészség és a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) a vizsgálat újraindításával a Dataplex-ügyben. A Fővárosi Főügyészség nem cáfolja, de nem is erősítette meg, hogy már decemberben megküldte az NNI-nek azt, amire a hatóságok vártak: a ciprusi hatóságoktól beszerzett iratok másolatát. Elévüléstől egyelőre nem kell tartani, a hűtlen kezelés bűncselekményénél ugyanis ehhez nyolc évet kellene…
A Magyar Színház spórolásra hivatkozva nyugdíjba küldött két emblematikus színésznőt: Moór Mariannt, és Béres Ilonát. A Kossuth, és Jászai–Díjas színésznők mégsem háborognak, példaértékű alázattal helyezték szeretett színházukat saját érdekeik elé.
Emelkedéssel zártak a vezető nyugat-európai piacok, a részvényvásárlási kedvet főként az amerikai gazdaság vártnál nagyobb növekedéséről szóló friss adat javította. A világ legnagyobb gazdasága a tavalyi utolsó negyedévben 5,9 százalékkal, 2003 harmadik negyedéve óta a legnagyobb ütemben bővült. A január végén közölt első becslés 5,7 százalékra valószínűsítette az egyesült Államok bruttó hazai…
Újabb katonatiszteket vettek őrizetbe Törökországban egy állítólagos puccskísérlet miatt. Az ország 13 városában 18 embert fogtak el. A letartóztatások a hét elején kezdődtek, összesen 31 katonatiszt van őrizetben.
A tavaly nyár óta előzetes letartóztatásban lévő Budaházy György volt a Magyarok Nyilai nevű állítólagos terrorszervezet katonai parancsnoka - nyilatkozta az egyik kereskedelmi televíziónak az a férfi, aki rögzítette a csoport egyik tagjával folytatott beszélgetéseit.
Budapest helyet kapott a Life magazin Európa legszebb városait összesítő listáján, de bekerült abba a képgalériába is, amelyben a lap a világ turistáit veszélyeztető "bacilustelepeket" sorolja fel.
Az MSZP fővárosi küldöttértekezlete pénteki titkos szavazásán Horváth Csabát választották a párt főpolgármester-jelöltjének - jelentette be a szavazást követően Burány Sándor, az MSZP budapesti elnöke. A jelölt 132 igen szavazatot kapott, 12 nem ellenében. A párt fővárosi közgyűlési listáját 118 igennel és 26 nemmel fogadták el.
Nincs mozgás az amerikai piacokon, az indexek a nyitás óta a tegnapi zárószintjük közelében tartózkodnak. Bár több kedvező makroadat is érkezett a tengerentúlról, ezek pozitív hatását láthatóan...
Az olimpiai bajnoki címvédő magyar férfi vízilabda-válogatott 10-8-ra győzött Kanada ellen a hódmezővásárhelyi nemzetközi tornán. Kemény Dénes szövetségi kapitány együttese százszázalékos mérleggel nyerte meg a négycsapatos viadalt.
A címvédő Debrecen 3-1-re győzött a Diósgyőr ellen hazai pályán a labdarúgó NB I tavaszi idénynyitóján. A hajdúsági együttes az utolsó 10 percben fordította meg a mérkőzést, és ezzel az élre állt.
Ismét összecsapások voltak Ciszjordániában, ahol palesztinok tiltakoztak egy zsidó síremlék helyreállítása ellen. Palesztin fiatalok kövekkel dobálták meg az izraeli katonákat, akik könnygázzal válaszoltak.
Valószínűleg csak játszani akart gondozójával az a floridai kardszárnyú delfin, amelyik hajánál fogva vízbe rántotta és megölte trénerét - mondta az orlandói SeaWorld tematikus park állatgondozóinak egykori vezetője.