Valóban lekerült Magyarország a nemzetközi befektetők tiltólistájáról? Miért nem indulnak új fejlesztések idén? Milyen feltételekkel hajlandóak projektet finanszírozni jelenleg a bankok? Mikorra...
Az USD/ZAR a dollár erősödése miatt 7,8227-re kúszott fel. A dél-afrikai termelői árak januárban a várt 2,1% helyett 2,7%-kal emelkedtek (előző: +0,7%). A devizapár hamarosan tesztelheti a 7,8544-es csúcsot. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
A Duna-csúcson elhangzott javaslatok között szóba került a folyó teljes hosszában történő hajózhatóvá tétele, a vízumliberalizáció és ötletek arra, hogyan lehet 150 millió ember életét jobbá tenni a Duna hasznosításával
Új szervezeti és működési megoldások segítségével összesen mintegy négymilliárd forintos hatékonysági tartalék hozható felszínre a Volán-társaságoknál 2010-ben - közölte a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő ...
A Fidesz frakcióigazgatója szerint Bajnai Gordon az adóelkerülési ügyében hiteles rendőrségi dokumentumokkal vitatkozik. Répássy Róbert csütörtökön bemutatott egy dokumentumot egy ciprusi rendőrségi jegyzőkönyvből, amelyben a limassoli regionális adóhivatal vezető adóbiztosa azt vallotta, hogy az érintett cég egyáltalán nem nyújtott be adóbevallást.
A naptár szerint vasárnap véget ér a tél, ehhez mérten az időjárás is kellemes lesz a hétvégén. Az enyhülés azonban egyelőre csak átmeneti - közölte az InfoRádióval Vadász Vilmos meteorológus.
Bojko Boriszov bolgár miniszterelnökkel találkozott csütörtökön Orbán Viktor, a Fidesz elnöke: a megbeszélésen szó volt a korrupció és a szervezett bűnözés elleni küzdelemről, amelyben a 2009 nyarán hivatalba lépett bolgár jobbközép kormány kiemelkedő eredményeket ért el.
Egységes európai uniós titkosszolgálat felállítását tervezi Catherine Ashton, az EU külpolitikai főképviselője. Az EU három jelentéktelennek tartott hírszerzési egységgel rendelkezik, ezeket forrasztanák egybe Ashton elképzelései szerint.
Március 6-tól csaknem egy hónapon át színes kulturális programokat, kiállításokat, koncerteket, színházi előadásokat kínál a helybélieknek és a városba látogatóknak a Szegedi Tavaszi Fesztivál.
Az Országos Nyugdíjbiztosító Főigazgatóság közzétette a 2009-es évre vonatkozó ágazati feladatellátási mutatóit. Az elmúlt évben összesen 519 522 igénybejelentés érkezett, ami az előző évhez viszonyítva 5,1%-os emelkedésnek felel meg. A lezárási statisztikák szerint 2009-ben összesen 108 788 elutasító határozat született....
A várakozásokat alulmúló eredményekről számolt be a Magyar Telekom negyedik negyedéves gyorsjelentésében és a menedzsment prognózisai is kiábrándítóak - olvasható a KBC Securuties, a UBS és a Wood...
A GBP/USD új 9 hónapos minimumot ért el 1,5271-nél, tesztelve ezzel az 1,5269-es szintet. Ráadásul itt fut a 2009.es emelkedés 50%-os Fibonacci-korrekciós szintje is. Ha a GBP/USD benéz az érték alá, veszteségekkel számolhatunk 1,5000-ön keresztül 1,4854-ig (az említett mozgás 61,8%-os korrekciós szintje). in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Vizsgálatok szerint a területen 438 millió tonna feketekőszén-vagyon van, ezt 80 éven át évi 2,4 millió tonna szén felszínre hozásával lehetne kitermelni
Ukrajnában elkezdődött az őssejtekkel történő gyógykezelés legalizálása, miután lezárult egy öt évre tervezett őssejt-kísérletsorozat első szakasza – írta csütörtöki számában a Szegodnya című ukrán napilap.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint 2,5 milliárd embert, a világ népességének kétötödét veszélyezteti a fertőzés, főként Afrikában és Délkelet-Ázsiában.
Az előzetes adatok alapján a negyedik negyedév folyamán 5,8 százalékkal csökkentek Angliában az üzleti befektetések negyedéves szinten, míg éves szinten a visszaesés mértéke 24,1 százalékos volt - közölte a brit statisztikai hivatal.
Új szervezeti és működési megoldások segítségével összesen mintegy négymilliárd forintos hatékonysági tartalék hozható felszínre a Volán-társaságoknál 2010-ben - közölte a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV Zrt.) csütörtökön az MTI-vel.
Potyó Dominika szép, jól keres, fotózásokra és filmekbe hívják, ráadásul csak tízéves. A kislány egy világcég milliós reklámkampányának arca lett. Szülei ma már örülnek, hogy egy másik, nagy port kavart kampányról végül lecsúszott.
Gondatlanságból elkövetett emberölés miatt egy év felfüggesztett fogházbüntetésre ítélte a Pest Megyei Bíróság csütörtökön annak a kisfiúnak az édesanyját, akit a család kutyái 2007-ben szétmarcangoltak Monorierdőn.
Letette hivatali esküjét csütörtökön Kijevben Viktor Janukovics újonnan megválasztott ukrán államfő, aki a negyedik elnök azóta, hogy az ország 1991-ben elnyerte függetlenségét.
Kedvező vételi érdeklődés jellemezte a ma három futamidő kapcsán megtartott államkötvény aukciókat, amelyek nyomán mind a tegnapi másodpiaci referenciahozamokhoz, mind a két héttel ezelőtti...
A labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntős párharcainak keretében szerda este játszott újabb két mérkőzés közül nem csupán a csapatok patinája, hanem az őket irányító vezetőedzők személye miatt is kiemelkedett az Internazionale és a Chelsea 2-1-re végződött milánói összecsapása.
Halálra gázolt egy gyalogost a villamos a fővárosban, a Petőfi híd budai hídfőjénél csütörtök délelőtt. A villamosok már újra közlekednek a 4-es és a 6-os vonalán.