2010. február 24. szerda

febr. 24
15:24
Pécs sincsen romokban + videó (ATV)
Suchmann szerint a Balatonring szerződései is rendben vannak.
febr. 24
15:25
Sötét jövő vár a román közalkalmazottakra (ProfitLine)
Románia 2010-ben félmilliárd euróval csökkenti a bérköltségeket a közszférában elbocsátások, illetve a prémiumok eltörlése révén - írta szerdai számában a Gandul című román napilap.
febr. 24
15:26
Don Corleone is előkerült az E. Zsanett-perben (HírTV)
A vádlottak felmentését kérték a védők az E. Zsanett-ügyben szerdán délután elmondott perbeszédükben a Fővárosi Bíróságon. Az ügyvédek szerint az öt rendőr nem követett el semmilyen bűncselekményt. Ítélet március 8-án várható.
febr. 24
15:26
Már Sólyom előtt van a holokauszttagadást büntető Btk.-módosítás (hirado.hu)
Az államfőnek a kézhezvételt követően 15 napja van arra, hogy döntsön a törvényről
febr. 24
15:27
EU-bíróság előtt kell felelnie Görögországnak (ProfitLine)
Az Európai Bíróságnál indít eljárást Görögország ellen az Európai Bizottság, mert Athén mindeddig nem tett eleget annak a felszólításának, hogy begyűjtse több száz vállalkozástól a számukra jogtalanul adott adókedvezményekből származó bevételeket. (MTI)
febr. 24
15:28
Talán a napot is láthatjuk csütörtökön (hirado.hu)
Éjszaka 0 és +5 fok között, napközben pedig 9 és 14 fok közötti csúcshőmérséklet várható
febr. 24
15:29
Csalóka lehet a kukorica árfolyamának emelkedése (ProfitLine)
Nagyon enyhe pozitív korrigálásban tartózkodnak gabonák jegyzései. Mindez elmondható a kukorica árfolyamára is, miután az USDA riport napvilágot látott és hevesen eladták a legtöbb gabonaterméket. Nincs kizárva, hogy a korábban, az esésben maga mögött hagyott rést be fogja tölteni az árfolyam, ahol fontos Fibonacci szintek is találhatóak.
febr. 24
15:31
Bejött a MasterCard programja - több helyen lehet már bankkártyával fizetni (ProfitLine)
Sikeres volt a MasterCard országos, kártyaelfogadást ösztönző programja, jelentősen növekedett a bankkártyát elfogadó üzletek száma Magyarországon.
febr. 24
15:33
Hogyan csalogassunk madarakat a kertünkbe? (Édenkert)
Az egyik legjobb mód, hogy kertjében növelje a madarak számát, ha megfelelő növényeket választ, s annyira a természetes környezetet mintázza, amennyire ez csak lehetséges. Próbáljon olyan növényeket ültetni, amelyek maximális dió-, mag-, bogyó-, rovarbőséggel bírnak! Ha lehetséges, változatos területet létesítsen, gyeppel, sziklakerttel, sövénnyel, virágággyal, bokrokkal és fákkal.
febr. 24
15:33
Évről évre kevesebb a 'félkarú rabló' (ProfitLine)
A Magyar Szerencsejáték Szövetség (MSZSZ) tagjai, vagyis a pénznyerő automatákat üzemeltető vállalkozások árbevétele mintegy 14 százalékkal csökkent tavaly az előző évhez képest - közölte Molnár Krisztián, az APEH szerencsejáték felügyeleti főosztályának vezetője szerdán Budapesten, az MSZSZ küldöttgyűlésén. (MTI)
febr. 24
15:36
Helikopterrel mentették meg a négy eltévedt magyar síelőt az Alpokban (Infostart)
Négy eltévedt magyar síelőt mentettek ki az olasz hegyi mentők kedden Itália északi részén, az Alpokhoz tartozó Zoncolan-hegyen.
febr. 24
15:42
GBP/JPY Veszteségek (HírTV)
A GBP/JPY 138,66.ig folytatta zuhanórepülését, és hamarosan tesztelheti a 38,26.os minimum, mely alatt szabaddá válhat az út 135,75-ig, ahol egy támogatás mellett a 2009-es emelkedés 61,8%-os Fibonacci-korrekció szintje is fut. A devizapár az elmúlt hónapokban mindig gyorsan összeszedte magát a 140 alá való visszaesés után. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
febr. 24
15:42
ENSZ: egyre nagyobb teret nyernek a randidrogok (Metropol)
Az ENSZ Nemzetközi Kábítószer-ellenőrző Szervezete (INCB) tavalyi évről szóló jelentésének megállapítása szerint viszonylag új, de gyorsan terjedő jelenség a szexuális erőszak szándékával elkövetett kábítószer-visszaélés.
febr. 24
15:42
Az államfő előtt a holokauszttagadást büntető törvénymódosítás (Alternatív Energia)
Megérkezett kedden a Köztársasági Elnöki Hivatalba (KEH) a holokauszttagadást büntető Btk.-módosítás - tájékoztatta a KEH szerdán az MTI-t.
febr. 24
15:42
Kiraboltak egy budapesti ékszerboltot (hirado.hu)
A támadó a kapott ékszerrel és pénzzel elmenekült a helyszínről
febr. 24
15:42
A magyarok kétharmada fél a génmódosított élelmiszerektől (Pénzcentrum)
A fogyasztók zöme (74 százaléka) szerint főleg a gyártó vállalatok felelősek azért, hogy biztonságos élelmiszert vásárolhassunk. Utánuk a kormányt a válaszadók 17, majd az élelmiszer-kereskedelmi cégeket 9 százaléka nevezte meg, mint fő felelőst. A sorrend hasonlít a nemzetközi átlaghoz, állapítja meg a Nielsen piackutató vállalat 54 országban, köztük Magyarországon végzett online felmérése....
febr. 24
15:44
Feltörte az autót, de meglógni már nem tudott (HírTV)
A sértett segítségével került rendőrkézre egy autófeltörő a pesti Belvárosban - értesült a HavariaPress.
febr. 24
15:44
Sugárzó vagonokat vizsgáltak a Szabolcs megyei katasztrófavédők (hirado.hu)
A vasúti kocsikban kálium-klorid van, de a szállítmány nem jelent veszélyt sem emberre sem a környezetre
febr. 24
15:46
USD/CAD További emelkedés várható (HírTV)
Az USD/CAD nyereségeit konszolidálja, a chart-technika azonban további nyereségekre utal. A devizapár 1,0520 fölé emelkedett, ami azt sugallja, hogy a 1,0400-nél átmenetileg talajképzésre került sor. Támogatás 1,0525-nél, míg ellenállás 1,0590-nél és 1,0640-nél található. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
febr. 24
15:46
Megatlálták a négy eltévedt magyar síelőt az olasz Alpokban (hirado.hu)
A fiatalokra fejenként 300 eurós pénzbírságot róttak ki a hatóságok
febr. 24
15:48
Befagytak az erőviszonyok a mobilinternet-piacon (Privátbankár)
2010 januárjában a három magyarországi szolgáltató mobilinternet-előfizetéseinek száma 13 ezerrel 946 ezerre növekedett, míg a teljes előfizetői táboron belül az aktív – a mobilinternet-szolgált...
febr. 24
15:50
A félkarú rabló sem hozza a pénzt (Privátbankár)
A pénznyerő automatákat üzemeltető vállalkozások árbevétele mintegy 14 százalékkal csökkent tavaly az előző évhez képest
febr. 24
15:54
Románia az EU-ban elsőként értékpapírosította a széndioxid kvótáját (ProfitLine)
A román értékpapír felügyelet pénzügyi eszközzé nyilvánította az EU által engedélyezett szén-dioxid kibocsátási kvótajegyeket (EU Allowance, EUA), és lehetővé tette annak tőzsdei jegyzését. (MTI)
febr. 24
15:56
Drámai csökkenés várható idén az új lakások számában (ProfitLine)
Felére eshet az átadott új lakások száma az idén Magyarországon az MTI által megkérdezett szakértők szerint.
febr. 24
15:57
Őrizetbe vett a rendőrség egy ügyvédnőt (Infostart)
Őrizetbe vett a rendőrség a múlt hét végén egy keszthelyi ügyvédnőt, akit a bíróság kedden lakhelyelhagyási tilalommal sújtott - értesült hivatalos forrásból szerdán az MTI.
febr. 24
15:58
Már nem mindegy mit eszünk (ProfitLine)
Minden második magyarnak fontos az élelmiszerbiztonság, amikor arról dönt, hogy melyik üzletben vásárol - közölte felmérése alapján az ACNielsen Piackutató Kft. az MTI-vel szerdán.
febr. 24
16:00
Tízezrek tüntettek a kormány nyugdíjreformja ellen (HírTV)
Spanyolországban a szocialista kormány nyugdíjreformja ellen tüntettek. Madridban, Barcelonában és Valenciában is tízezrek vonultak az utcára.
febr. 24
16:00
Négy magyar síelőt mentettek ki az Alpokban (Metropol)
A 17 és 20 év közötti magyar fiatalok - egy lány és három fiatalember - hétfő délután Friuli Venezia Giulia régió egyik síközpontjában hódoltak sportszenvedélyüknek. Eközben a sűrű ködben letértek a sípályáról, és az est beállta előtt már nem is találtak vissza oda; egy erdőben eltévedtek.
febr. 24
16:00
Lakos: Lassan születtek a döntések a BKV-nál (Alternatív Energia)
Lakos Imre (SZDSZ) volt közösségi közlekedési tanácsnok szerint nem voltak elég gyorsak, hatékonyak a döntések a BKV-t érintő ügyekben, de szerinte ez nem biztos, hogy személyek, inkább a rendszer hibája.
febr. 24
16:00
Megerősíti határőrizeti ügynökségét az Európai Unió (Kripto Akadémia)
Hivatalos javaslatokat terjesztett be az Európai Bizottság szerdán az Európai Unió határkezelési ügynökségének (Frontex) megerősítésére.
febr. 24
16:00
Bajnai: gázellátási háromszög kell (hirado.hu)
A budapesti energiacsúcs végén a visegrádi országok nyilatkozatot fogadnak el, melyhez várhatóan több más, térségbeli ország is csatlakozik
febr. 24
16:00
Az OTP Bank kötelezettségvállalását a versenyhivatal elfogadta (Portfolio)
Az OTP Bank Nyrt. és az OTP Alapkezelő Zrt. befektetési alapokkal kapcsolatos tájékoztatási gyakorlatát vizsgálta a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). Az Abszolút Hozam Alap esetésben nem talált...
febr. 24
16:00
3D-s divatbemutató közvetítés (ATV)
A Burberry divatházból sugároztak először a világon 3D-s divatbemutatót.
febr. 24
16:02
Szanyi: Veres és Dobolyi többnyire hülyeségeket beszéltek (HírTV)
Saját zsebéből fizette Veres János a makaói utat – ezt maga a keleti kapcsolatokért felelős kormánybiztos ismerte el az egyik bulvárlapnak még hétfő este. Hogy mit is kerestek ott titkárnőjével, arra továbbra sincs hihető válasz.
febr. 24
16:02
Soproni feljelentés: lemond mentelmi jogáról az MDF-es jelölt (Alternatív Energia)
Ügyének minél előbbi lezárása érdekében lemond mentelmi jogáról az MDF soproni képviselőjelöltje, akit a napokban jelentettek fel választási rend megsértése miatt.
febr. 24
16:02
Megadóztatnák az unióban a káros élelmiszereket (Kripto Akadémia)
Csipszek, rágcsálnivalók, üdítőitalok és egyéb élelmiszerek magas só, cukor, vagy éppen zsírtartalommal: mindezek érezhetően megdrágulhatnak, ha úgy alakulnak a dolgok, ahogy Oana Antonescu liberális demokrata román európai parlamenti képviselő szeretné. Antonescu egy egységes európai adó kiszabását sürgeti az egészségtelen táplálékokra, mintegy "nevelési célzattal".
febr. 24
16:02
Végéhez közelít a Zsanett-ügy (hirado.hu)
A Fővárosi Bíróság az ügyben március 8-ára tűzte ki az elsőfokú ítélet kihirdetését
febr. 24
16:04
BKV-ügy: az igazgatóságnak esélye sem volt a visszaélések feltárására (Alternatív Energia)
Tótfalusi György, a BKV igazgatóságának volt SZDSZ-es elnöke szerint nem volt az igazgatóságnak lehetősége a BKV-nál történt visszaélések feltárására. A politikus erről a Fővárosi Közgyűlés BKV-ügyeket vizsgáló bizottságának szerdai ülésén beszélt.
febr. 24
16:04
Szakított a gyönyörű színésznő! (hirado.hu)
Több mint három év után véget ért Abbie Cornish és Ryan Phillippe annak idején nagy port kavart kapcsolata
febr. 24
16:06
Hiány lehet a budapesti lakásokból (Privátbankár)
Felére eshet az átadott új lakások száma az idén Magyarországon az MTI által megkérdezett szakértők szerint
febr. 24
16:06
Jelentősen nőtt a munkalehetőségek száma Észak-Magyarországon (hirado.hu)
A közmunkásokon kívül főleg vagyonőröket, varrónőket, eladókat és szerelőket kerestek a három észak-magyarországi régióban, de akadt munka piackutatóknak is
febr. 24
16:08
Adóemelés ellen tüntettek a hóemberek! (képekkel) (hirado.hu)
A hóemberek elég szomorú ábrázatúak, és adóemelést elvető feliratokat tartanak a magasba
febr. 24
16:10
Szeméttakarót fedeztek fel az Atlanti-óceán felszínén is (hirado.hu)
Szakértők véleménye szerint az északi szélesség 22. és 38. foka között elterülő óceánrészre a felszíni áramlatokkal érkeznek a törmelékek
febr. 24
16:12
Balul sikerült körülmetélés – orvosok mentették meg a hímvesszőt (Blikk)
Új kezelési eljárással megmentették izraeli orvosok egy fiatal muzulmán férfi péniszét, amely egy balul sikerült körülmetélés miatt három centiméterre zsugorodott össze.
febr. 24
16:12
Az egészségügyi rendszer Angliában - Hogyan működik? (WebBeteg)
Nagy-Britannia férfi állampolgárai 77, míg a nők 81 évre számíthatnak, már ami a várható élettartamot illeti. Ebből 77, valamint 81 telik egészségesen. Vegyük sorba a brit egészségügy legfontosabb mérőszámait…
febr. 24
16:12
ACNilsen: a minőségért hajlandók vagyunk többet is fizetni (hirado.hu)
A piackutató felméréséből az is kiderül, hogy magyarok csaknem fele szerint a bioélelmiszerek sokkal biztonságosabbak, mint a hagyományosak
febr. 24
16:14
Amélie-ből Nóra lett: Audrey Tautou meghódította a kritikusokat (hirado.hu)
A világhírű színésznő, akit eddig csak a filmvásznon láthatott a közönség, egy párizsi teátrumban lép fel
febr. 24
16:15
Audrey Tautou Nóraként debütál a színpadon (Infostart)
Audrey Tautou Ibsen Nóra című darabjának címszerepében debütál a színpadon: a világhírű színésznő, akit eddig csak a filmvásznon láthatott a közönség, egy párizsi teátrumban lép fel.
febr. 24
16:15
A kormány 500 millió forintot átcsoportosít a helyi önkormányzatok fejezetéből (Infostart)
A rendelkezésre állási támogatásban (rát) részesülők foglalkoztatására 500 millió forintot csoportosít át a Munkaerőpiaci Alapba a kormány a helyi önkormányzatok fejezetéből - a kabinet szerdai döntéséről a Szociális és Munkaügyi Minisztérium (SZMM) tájékoztatta az MTI-t.
febr. 24
16:18
Új épitésü amerikai ingatlanok eladásai: 309.000- elörejelzés. 354.000 (HírTV)
Új építésű amerikai ingatlanok januári eladásai: 309.000- előrejelzés. 354.000- előző havi érték: 342.000. Részletek következnek

Keresés