A Hoffmann Nóra, Zavozin Maxim duó a 23 induló között a 13. helyen zárta a jégtáncosok versenyét a vancouveri téli olimpián. Az aranyérmet a tavalyelőtt vb-ezüstérmes, 2009-ben pedig vb-3. kanadai Tessa Virtue, Scott Moir kettős szerezte meg.
A miniszterelnök-jelöltek közül Orbán Viktor megítélése a legkedvezőbb, népszerűségi indexe 44 pont, amely ugyan alacsonyabb a közepesnél, de így is a második a rangsorban a 47 pontos Sólyom László államfő mögött – derül ki a Szonda Ipsosnak az egyik kormányközeli napilapban megjelent február eleji közvélemény-kutatásából.
A jégkorongtorna utolsó fordulójában a legutóbbi három olimpiai döntő párosításában léptek jégre a csapatok, s mindhárom mérkőzésen a biztos csoportelsőséget jelentő győzelemért hajtottak.
Lars Lokke Rasmussen dán miniszterelnök kedden nagyarányú kormányátalakítást hajtott végre; több mint egy tucatnyi tárca élén történt váltás, köztük a védelmi, az igazságügyi és a külügyminisztérium élén is.
Most kezdődnek a munkák a Városligeti Műjégpályán és épületegyüttesén, amely decemberre készül el, és onnantól akár egész évben fogadhatja majd a turistákat és a pihenni vágyó fővárosiakat: télen korcsolyapálya ként, nyáron csónakázótóként, valamint szabadidős, kulturális centrumként.
Hamarosan újraindulhat a mecseki szénbányászat, jelentette be a Nagymányok, Váralja és Máza térségében, a helyi bányászat feltámasztásán munkálkodó Calamites Kft. A Napi Gazdaság értesülései...
Valósággal lesöpörte A bombák földjén az Avatart: Kathryn Bigelow iraki háborús drámája (The Hurt Locker) a nyolc jelölésből hat díjat gyűjtött be a Brit Film- és Tévéművészeti Akadémia (BAFTA) vasárnap esti fényes londoni díjkiosztóján.
Cowboy módjára kellett összeterelniük több elszabadult lovat az állatvédelmi hatóságoknak Miami zsúfolt északi részén, miután gazdáik magukra hagyták őket. Az állattartók a gazdasági válság miatt nem tudták már ellátni a lovakat.
Vegyes képet mutatnak a ma reggeli kereskedésben az ázsiai indexek, miközben a tegnap közel 3%-ot emelkedő japán tőzsde és a kínai index lefelé vette az irányt, addig a hongkongi és a dél-koreai...
Csütörtökön este a Merlinben tartja debütáló kon certjét a Thea Soti Quartet. A 24 éves énekesnő a Vajdaságban született, most pedig Berlin és Budapest között ingázik.
A BUX index 136,42 pontos, 0,64 százalékos emelkedéssel, 21.481,31 ponton zárt hétfőn, a BUX mozgása nagyjából megegyezett a térségbeli tőzsdeindexek alakulásával. Az OTP részvények ára nem változott 5.660 forintot ért, forgalmuk 7,1 milliárd forintot tett ki. Mire számíthatunk a folytatásban?
Tucatnyi művész több száz festett és patkolt, dróttal dísztett vagy faragott tojásában gyönyörködhetnek azok, akik csütörtöktől ellátogatnak a szegedi Móra Ferenc Múzeumba, ahol Hímes tojások Zengővárkonyból címmel nyílik kiállítás.
Pálmafák, tengerpart, medinák, meleg: sorolhatnánk a Tunéziával kapcsolatos sztereotip képeket. Alig landolunk Tunisz repterén, máris megmerítkezünk ezekben: beszélgeté- sünk a legeurópaibb arab államról, nagyszerű befektetések színteréről szól, ahol egynejűség van és a nők egyenjogúságot élveznek.
Hamarosan egy teszt segítségével ellenőrizhetik a nők az úgynevezett biológiai órájukat, pontosabban azt, hogy hány egészséges petesejt van még a petefészkükben. A termékenység-teszten még dolgoznak a kutatók.
Ma előreláthatólag pozitívan nyit a német részvénypiac. Erre utalnak a tőzsde előtti indikátorok. Az X-DAX 5.712 ponton áll, ami 24 ponttal magasabb a legutóbbi záró értéknél. A DAX tegnap 0,69%-kal 5.688,44 pontra esett. A Dow Jones Industrial Average 0,18%-ot vesztett 10.383,38 pontig. A Nikkei225 0,47%-kal 10.352,10 pontra gyengült. Az euró helyzete alig változott, és 1,3630-on jegyzik. Az EKB…
KÜLFÖLDI PIACI ÖSSZEFOGLALÓ USA: CSENDES NAP, KIS ESÉSSEL -viszonylag nyugodt, eseménytelen napot követően, enyhe csökkenéssel fejezték be a napot a részvényindexek és nem voltak nagy mozgások...
Hosszú évek után rendeződhet a siófoki székhelyű Balatoni Halászati (BH) Zrt. pénzügyi helyzete, miután a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács (NVT) javaslatot fogadott el a társaság átalakításáról - írja a Napi Gazdaság....
Elfogadta az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága a háromfős munkacsoportja által készített jelentést a Political Capital és a nemzetbiztonsági hivatal (NBH) kapcsolatáról. Az ügy államtitok, ezért a dokumentumot nem hozzák nyilvánosságra.
A miniszterelnök-jelöltek közül Orbán Viktor megítélése a legkedvezőbb - derül ki a Szonda Ipsos februári felméréséből. Népszerűségi indexe a második a rangsorban. Navracsics Tibor rokonszenvesebbé...
Biciklivel közlekedve rabolt ki egy gyalogost egy férfi Kiskunhalason. Az áldozata táskájával menekülő banditát a rendőrök rövid idő alatt elfogták - értesült a HavariaPress.
A gyenge kereskedési eredmények és magas céltartalékok miatt a vártnál nagyobb negyedik negyedéves veszteségről adott számot ma közzétett gyorsjelentésében a Commerzbank. A 2010-es kilátások viszont...
Az előzetesen becsült 70-80 százalékos aránnyal szemben a cégek mindössze 40 százaléka tervezi a tréningkiadások csökkentését, öt százalék pedig kifejezetten növeli képzési büdzséjét - derül ki a Parmenión Research kutatásából, amelyet a Skull Tréning és Tanácsadás megbízásából készítettek.
Ez talán az utolsó év, amikor még lehetőség van öt évvel korábbi korengedményes nyugdíjba menetelre. Bár a feltételek némileg szigorodtak, jelentős akadályt nem jelentenek.
A labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntős párharcának keddi programjában az izgalmasabb 90 percet a címvédő Barcelona és a házigazda Stuttgart összecsapása ígéri.
Az EUR/USD reggel erőre kapott, miután a piac egyre inkább abból indul ki, hogy a Fed jó ideig nem emeli alapkamatát. A devizapár csúcsot ért el 1,3671-nél. Ellenállás 1,3715-nél található. Ha sikerül bevenni a szintet, szabaddá válhat az út 1,3750-ig, majd 1,3800-40-ig. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Iránban elfogták egy szunnita lázadócsoport vezérét, akit Teherán azzal vádol, hogy számos merénylet értelmi szerzője volt - jelentette kedden az iráni média.
Várják az alkotásokat a XIII. Táblaképfestészeti Biennáléra; a kortárs magyar festészetet reprezentáló tárlatot május 15-től rendezik meg a szegedi Reök-palotában.
Érdekesen indult a hét! Mint a következő grafikonon láthatjuk, a BUX ellenálláshoz ért, míg az amerikai S&P500 tagnap napon belül egy támasztól pattant vissza. Ma reggel a már említett S&P500 és BUX...