Nincs komoly baja Eperjes Károlynak – közölte a Veszprémi Petőfi Színház sajtófőnöke. Varga Róbert hozzátette, a társulat reméli, hogy mielőbb felépül és újra munkába áll a színház művészeti tanácsadója.
Vallási bíróságok ítélete alapján házasságtörés miatt megvesszőztek három nőt és négy férfit Malajziában. Az erről szóló hivatalos bejelentésre reagálva emberjogi szervezetek elítélték csütörtökön a büntetési módszert.
Súlyosan veszélyezteti a hazai ipar teljesítőképességét és versenyképességét az a törvénytervezet, mely a CO2-kibocsátás irreális mértékű csökkentését írná elő. A Munkaadók és Gyáriparosok Országos...
A dohányzás elkerülése, a megfelelő étkezés és a mozgás mellett a megelégedettség is segít a szívroham megelőzésében - közölte csütörtökön az European Heart Journal című szakfolyóirat online kiadása.
Bár tegnap Amerika tovább tudott emelkedni, a lendület kifogyni látszik a piacokból, ezt jól mutatja, hogy ma reggel az ázsiai tőzsdék már inkább lefelé mozdultak. A BUX is csökkenéssel nyitott ma, a...
Jövő hétfőn újabb, visszafogott mértékű kamatcsökkentést hajthat végre a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa, majd tavaszig még egy hasonló, 25 bázispontos vágás beleférhet, de ezzel idénre...
Bár sokáig azon volt, hogy visszatérjen az F1-be, Takum Sato belátta, hogy erre nincsen reális esélye, így az utóbbi időben már az amerikai szériára koncentrált, ahol sikerült szerződést kötnie a KV Racing istállóval.
A svájci Swiss Re, a világ második legnagyobb viszontbiztosítója 506 millió svájci frank adózott eredményt ért el tavaly a 2008-as, 864 millió frank veszteség után. Az elemzők átlagosan 500 millióra számítottak tavalyról. (MTI)
A vagyonmegosztás során a legapróbb dolgokon is késhegyre menő vitákra képesek az egykori házasfelek. Az osztozkodásban segítséget nyújthat egy számítógépes program.
Javult a taxiszolgáltatás színvonala Budapesten - legalábbis a Kosár című fogyasztóvédelmi újság munkatársai ezt tapasztalták, amikor 12 fővárosi társaságot ellenőriztek utasként.
Évtizedek óta rosszízű legendák keringenek a pesti taxisokról. Mindannyian hallottunk már olyan panaszokat, hogy indokolatlanul hosszú útvonalakon sétakocsikáztatják a gyanútlan utasokat, trükköznek a taxióra különböző üzemmódjai között, gyakori a "lehúzás" stb. A Kosár magazin tesztje mindenesetre markáns különbségeket mutat a taxitársaságok között - korántsem csupán hivatalos viteldíjakban....
Ugyan a Sex.com tartja az abszolút rekordot, .org végű internetes domainnevet soha ilyen drágán még nem vásároltak, mint az egymillió dollárért elkelt Poker.org-ot. Újabb rekord született a vonzó...
Holnap lesz harminc éve, hogy 1980. február 19-én egy átmulatott éjszaka után halva találták Bon Scottot, a rendkívül népszerű ausztrál zenekar, az AC/DC frontemberét.
A legnagyobb francia és az egyik legnagyobb európai biztosító, az AXA csütörtökön 3,606 milliárd euró adózott eredményt jelentett tavalyról, majdnem négyszer többet a 2008-as 923 milliónál, meghaladva az elemzők várta 2,972 milliárdot is. (MTI)
A bevétel és az egy részvényre jutó eredmény szintjén is az elemzői várakozásoknál jobb eredményről számolt be a Hewlett-Packard tegnap, az amerikai piacok zárása után közzétett negyedéves...
A Nasdaq Composite index több hetes esést követően stabilizálódott 2125 pont felett. Néhány napos oldalazást követően erős gyertyákkal jutott a rövidtávú trendet övező támasz fölé, mígnem tesztelte az 50 napos mozgóátlag szintjét. (Solar Capital)
A harc eldőlt, Gyurcsány Ferenc lemondásával a baloldal vereséget szenvedett, Orbán Viktor már rég a győzelem jegyében tartja a beszédeit - szögezte le az író a 168 Órának adott interjújában
Az arany határidős jegyzése csütörtökön meredeken esett, miután a Nemzetközi Valutalap (IMF) bejelentette, hogy 191,3 tonna aranyat kíván értékesíteni a piacon.
A fiatalok többsége ma is elsősorban az érzelmek alapján dönti el, hogy elmegy-e választani, illetve, hogy melyik pártra szavaz - mondta a Szonda Ipsos véleménykutatási igazgatója. Závecz Tibor a Magyar Fogyasztói Platform, A közügyek fogyasztói című konferencia után beszélt az InfoRádiónak.
A divatvilág az egyik legnagyobb tehetségétől vett tragikus búcsút múlt csütörtökön: Alexander McQueen sosem ment a biztosra, még a legrizikósabb időszakokban is megtartotta kezdeményező, kreatív szellemét. Kritizálták és dicsérték is határokat feszegető, provokatív ruháit – a divathetek hónapja sokkal szürkébb lesz nélküle.
A Pécsi Nemzeti Színház kedd esti előadásán az első felvonás végére teljesen leblokkolt a díszleteket mozgató technika, pár nappal korábban egy méretes alkatrész zuhant a színpadra - írta csütörtökön az Új Dunántúli Napló.
Januárban éves szinten a várt 1,0% helyett 0,6%-kal emelkedtek a svéd fogyasztói árak (előző: 0,9%). Az EUR/SEK nyereségeket könyvelt el az adatok hatására, azonban továbbra is töretlen a fölérendelt csökkenő trend. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Brit lapértesülések szerint Jacques Villeneuve előrehaladott tárgyalásokat folytat a Stefan GP-vel egy esetleges visszatérésről, amennyiben a szerb csapat indulási jogot kap az idei forma-1-es világbajnoki sorozatra.
Mindnyájan vágyódunk egy megértő társ iránt, aki osztozik örömünkben, meghallgatja problémáinkat. Mivel a munkahelyen töltjük el időnk jelentős hányadát, nem kizárt, hogy egy kollegánk személyében lelünk párra, amely számos kérdést felvethet az érintettek körében.
Visszalépett egyéni képviselőjelöltségétől a Pest megyei 8-as számú választókerületben MDF–es színekben indított Véghelyi Balázs. Ezt maga az érintett jelentette be az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.
Csökkenéssel indultak csütörtökön a nyugat-európai részvénypiacok, leginkább a banki részvények vezetésével, miután a Societe Generale csalódást keltő eredményről számolt be.
Drámaian visszaesett a hazai bútorüzletek forgalma a válság következtében. Az Első Magyar Bútorüzlet Hálózat elnöke szerint megoldást csak az összefogás jelenthet
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) igazgatótanácsa jóváhagyta egy 200,3 millió eurós (54,3 milliárd forint) részlet kiutalását Lettországnak a balti államnak megnyitott készenléti hitelkeretből. (MTI)
Visszalépett egyéni képviselőjelöltségétől a Pest megyei 8-as számú választókerületben MDF–es színekben indított Véghelyi Balázs. Ezt maga az érintett jelentette be az MTI-hez csütörtökön eljut...