Az államfő jogállása nem teszi lehetővé, hogy javaslatot tegyen nyilvános politikai viták megtartására. Csak akkor avatkozik be, ha a versengő pártok magatartása veszélyezteti az államszervezet demokratikus működését - közölte Kumin Ferenc, a Köztársasági Elnöki Hivatal főosztályvezetője kedden Dávid Ibolyának írt válaszlevelében.
A héten három jelentős koncertet is ad a pécsi Pannon Filharmonikus Zenekar: csütörtökön Pécsett, pénteken Budapesten mutatják be Essenben nagy sikert aratott Wagner-Bartók-programjukat, vasárnap pedig a Művészetek Palotájában Beethoven C-dúr miséjével vesznek részt a Beethoven-maratonon.
A vállalkozások egy része nem tudta határidőre megfelelően teljesíteni januári bevallási kötelezettségét, mert a 1008-as bevallás keretprogramja még mindig nem végleges, és a sok látogató miatt csak lassan tölthető le az APEH honlapjáról.
Az offshore központokban kezelt vagyon egyötödét hazautalták az ügyfelek az elmúlt két év során, javarészben a több országban meghirdetett adóamnesztia és az adóelkerülés elleni határozottabb...
Akár 14 milliárd dollárt is felemészthet Haiti újjáépítése a több mint kétszázezer ember halálát okozó januári földrengés után - közölte kedden az Amerika-közi Fejlesztési Bank (IDB). A Richter-skála szerint hetes erősségű földrengés szinte teljesen megsemmisítette a világ legszegényebb államai között nyilvántartott karib-tengeri ország fővárosát, és annak környékét.
Szerda reggel indulhat meg a közlekedés azon a két úton, amely a hétvégi hófúvások miatt még nem járható Győr-Moson-Sopron megyében - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. ügyeletese kedd este az...
Széltében-hosszában beszélik a Berlinalén és a neten, hogy Lars von Trier rá akarja beszélni Martin Scorsesét és Robert De Nirót A taxisofőr újraforgatására - számolt be róla a variety.com.
Régóta nem táplálunk illúziókat az MSZP szellemi képességeiről. Most mégsem hagyhatunk szó nélkül egy szimbolikus félremagyarázást. A szocialisták egyik megmondóembere, Nyakó István kiosztott egy püspököt – persze megint rosszul. A megnyilvánulás föleleveníti a Rákosi-féle „egyházmodellt”.
Hatalmas növekedés várható az úgynevezett femtocell egységek piacán az elkövetkező években, mivel a hálózati szolgáltatók egyre nagyobb számban ilyen viszonylag kis hatókörű hálózati cella egységek telepítésével kívánják növelni hálózataik átviteli kapacitását és szolgáltatásuk lefedettségét - közölte a Femto Forum szervezet a barcelonai GSMA Mobile World Congress szakmai találkozón. (MTI)
Több mint 260-an adtak vért a Praktiker áruházlánc wellness és egészségmegőrzési programsorozatának keretében. Egységnyi levett vér akár három emberéletet is megmenthet.
Hideg időben a szervezet több energiát igényel, ezt érezhetjük az étvágyunk növekedésén, illetve a megkívánt ételek fajtáján is. Ám a zsíros húsok és édességek helyett érdemes megpróbálkozni a melegítő hatású élelmiszerekkel. Gyomor- és májproblémákkal küzdőknek azonban nem ajánlottak a túlzottan erős, csípős, karakteres ízek.
Ismét kihallgatta a nyomozó ügyészség Szilvásy György korábbi titokminisztert, akit az UD Zrt.-ügy miatt azzal gyanúsítanak, hogy jogtalanul közreadott titkos, lehallgatásból származó...
Egy hatalmas pelikán éldegél Budapesten, a reggeli órákban vadászik a Dunán. Szárnyának fesztávolsága több mint három méter, s úgy tűnik, igen jól érzi magát az országban, a Dunántúlt már bejárta.
Fordulat helyett felfordulást hozna a mezőgazdaságban a Fidesz birtokpolitikája - jelentette ki Gőgös Zoltán, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára sajtótájékoztatón kedden Pápán.
Azok a névtelen irániak kapták a rangos George Polk amerikai újságírói díjat, akik videón rögzítették azt, amikor a tavalyi iráni elnökválasztást követő tüntetések során rendőrök lelőttek egy...
Beváltatlan maradt egy 2,5 millió dollárt, azaz 470 millió forintot érő lottószelvény az Egyesült Államokban. A hatalmas összeg, ahelyett, hogy megváltoztatná valaki életét, visszakerül a nyereményalapba.
Meg nem erősített információk szerint őrizetbe vették Szabó Jánost, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem rektorát. A rektor – állítólag – a rendőri akció során könnyebben megsérült. A HM megerősítette azon sajtóhíreket, miszerint Szabó ellen egy csomagküldő céggel kapcsolatos zsarolás miatt indult az eljárás.
Az MSZP szerint jogos Soltész Miklós és a Fidesz-KDNP lelkiismeret-furdalása, hiszen nem szavazták meg a 2010. évi költségvetést, amely többlettámogatásokat biztosít a fogyatékossággal élők és az őket segítő szervezetek számára.
Írország nem adott ki útlevelet olyan nevekkel, amelyekkel Dubajban egy politikai gyilkosság vélt tetteseit azonosították - közölte kedden az ír külügyminisztérium.
Dmitrij Medvegyev orosz elnök egyebek mellett Görögország helyzetét is megvitatta Robert Zoellickkel, a világbank elnökével, akit kedden fogadott Moszkvában - mondta el Arkagyij Dvorkovics, az elnök tanácsadója újságíróknak.
Túl hosszú vagy túl rövid, túl szűk vagy túl bő... a nem illeszkedő gumi óvszer nemcsak lecsúszhat vagy elszakadhat, de a partnerek szexuális élvezetét is csökkentheti - állapítja meg egy tanulmány, amelyet kedden ismertetett a Sexually Transmitted Infections (Szexuálisan Terjedő Betegségek) című szakfolyóirat.
Jelenleg 5-25 centiméter hó borítja az országot, a hét második felében várható melegedés miatt ez olvad majd el – mondta a Független Hírügynökségnek a Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság műszaki ügyeletese. Iványi Krisztina szerint ez a megolvadt hómennyiség azonban egyelőre csak a kisebb folyókon okoz árhullámot, így a Sajón, a Túron és a Szamoson. Közölte azt is, belvíz miatt ...
Az összes jegy elkelhet a vancouveri téli olimpiai játékokon, ha az elővásárlások mellett a helyszíni jegyértékesítések is jól mennek. Az olimpiák történetében ez lenne az első eset, amikor minden...
Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) ajánlására az Országos Gyógyszerészeti Intézet (OGYI) felfüggesztette a szibutramin hatóanyagot tartalmazó, elhízás kezelésére szolgáló gyógyszerek forgalmazását
A fasizmussal és a Fidesz diktatúrájával való rémisztgetés egyelőre kevés ahhoz, hogy az MSZP érdemben befolyásolja a választás végeredményét – mondta el Kéri László politológus a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének keddi, budapesti konferenciáján. Stumpf István ugyanitt arról beszélt, hogy elsőrendű fontosságú lesz a Fidesz vezette új kormánynak a közbiztonság megerősítése és a...
Házilagosan előállított pokolgép robbant Athén központjában, a JP Morgan amerikai bank helyi kirendeltségénél kedden este. A detonációban nem sebesült meg senki, és az anyagi károk sem...
A mai kereskedés során minden a kőolaj emelkedése mellett szólt, a görög feszültség enyhülése gyengítette a dollárt, az iparról kedvező adat látott napvilágot, és a továbbra sem csökken az ellentét...
Roman Polanski kapott egy kis haladékot: végre nem harminc éve elkövetett liliomtiprása miatt cikkeznek a rendezőről a lapok, hanem a Berlinale versenyprogramjában bemutatott thrillerét...
Előzetes letartóztatásba helyezte Regőczi Miklóst, a BKV volt kommunikációs vezérigazgató-helyettesét a Fővárosi Bíróság. A Fővárosi Főügyészség a bizonyítási eljárás megnehezítésének veszélyével indokolta a döntést.
Emberrablási riasztást léptetett életbe kedden este a francia igazságügyi minisztérium, miután egy másfél éves kisfiú eltűnt a Párizs közeli Fontenay-sous-Bois-ban található otthonából. A...
Ismét kihallgatta a nyomozó ügyészség Szilvásy György korábbi titokminisztert, akit az UD Zrt.-ügy miatt azzal gyanúsítanak, hogy jogtalanul közreadott titkos, lehallgatásból származó felvételeket - közölte kedden az origo internetes hírportál.
Védőbeszédekkel folytatódik holnap a Zuschlag-per tárgyalása. Legutóbb a vádiratot olvasta fel az ügyész. Ebből kiderült: a 75 milliós állami támogatás jogosulatlan megszerzésével vádolt volt szocialista képviselőt több mint tíz évre fegyházba küldenék. Más nagy gazdasági ügyekben nem születtek ilyen szigorú ítéletek.
Benyújtották az Országgyűlésnek az Éghajlatvédelmi Kerettörvényt. Milyen konkrétumokat tartalmaz a jogszabály? Mennyiben segíthet a klímatörvény az éghajlatváltozás hatásaihoz való alkalmazkodásban? Honnan lesz pénz a Nemzeti Éghajlatvédelmi Alap létrehozására? Nagy tervek, szép remények, ambiciózus elképzelések – de mikor lesz mindebből valóság?
Az olaj árfolyama a mai kereskedési napon 4 százalékkal 77 dollár fölé emelkedett a gyengülő dollár, az emelkedő részvénypiacok, és az Iránnal szemben fokozódó nyomás hatására.
Az Emberi Jogok Európai Bírósága Albert Álmosnak, a többségében magyarok lakta romániai Sepsiszentgyörgy (Sfantu Gheorghe) volt polgármesterének, az RMDSZ szenátorának adott igazat egy évek óta húzódó peres vitát lezárva kedden.
Emberrablási riasztást léptetett életbe kedden este a francia igazságügyi minisztérium, miután egy másfél éves kisfiú eltűnt a Párizs közeli Fontenay-sous-Bois-ban található otthonából.
Barack Obama elnök fölényesen meg fogja nyerni a 2012-es elnökválasztást - jelentette ki magabiztosan Christopher Dodd demokrata párti szenátor kedden.
Emberrablási riasztást léptetett életbe kedden este a francia igazságügyi minisztérium, miután egy másfél éves kisfiú eltűnt a Párizs közeli Fontenay-sous-Bois-ban található otthonából.
Kerítéslécből esztergált kard, kések, balták, légfegyverek, vipera - csak néhány a több száz szúró-vágó eszköz közül, amelyeket az ózdi rendőrök foglaltak le tavaly, még használat előtt. Csaknem kétszázötven esetben indítottak eljárást közbiztonságra veszélyes eszközök birtoklása miatt, több gázpisztolyt is lefoglaltak. Már egy nyolc centiméternél hosszabb pengéjű kést sem tarthat magánál az…
Emberrablási riasztást léptetett életbe kedden este a francia igazságügyi minisztérium, miután egy másfél éves kisfiú eltűnt a Párizs közeli Fontenay-sous-Bois-ban található otthonából.