Egyelőre nem elégségesek azok a kibocsátás-csökkentési vállalások, amelyeket a decemberben tartott Koppenhágai Klímacsúcs záródokumentumának értelmében nyújtottak be a világ országai - állítja az...
Tavaly év vége után csökkenő mértékben ugyan, de folytatódott az európai autópiac dinamikus bővülése idén januárban. Sok európai országban kétszámjegyű az újautó-eladások bővülési üteme, azonban intő jel, hogy a legnagyobb európai autóértékesítési piacon, Németországban csökkentek az eladási számok....
Tucatnyi ittas vezető akadt fenn egy közúti ellenőrzésen tizenkét óra alatt Borsod-Abaúj-Zemplén megyében; jogosítványukat bevonták - közölte a rendőrség. A közlekedési akció célja az éjszakai...
Befolyással üzérkedés bűntette kapcsán indított nyomozás részeként tartott házkutatást kedden a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen. Az NNI közleménye szerint ezzel egy időben több más helyszínen is tartottak házkutatást, de ezek nem intézmények, hanem magánlakások.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 309,13 pontos, 1,48 százalékos emelkedéssel, 21.207,77 ponton zárt kedden. A Mol árfolyama 1,78 százalékkal 17.400 forintra erősödött, az OTP...
A református egyház lelkészeit és az egyházi személyzetet a kommunista rendszerben megfigyelő román titkosszolgálati tisztek névsorát tette közzé kedden Tőkés László. A korábbi királyhágómelléki református püspök a lelkészek megfigyelési dossziéi alapján állította össze a Szekuritáté 102 tisztjének nevét tartalmazó listát. „Egy részük valószínűleg már elhunyt, más részük magas nyugdíjat kap ...
Két ingatlanoldal is megtévesztette fogyasztóit a Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesülete állásfoglalása szerint. A panaszosok bírósághoz, a GVH-hoz vagy a fogyasztóvédelemhez fordulhatnak. A site-ok képviselője cáfol, szerinte a konkurencia áll a panaszok mögött.
Javuló nemzetközi befektetői hangulat közepette szűk sávon belül tartotta árfolyamát a forint: kedden 272,00 forinton jegyezték az eurót délután fél ötkor a bankközi kereskedelemben a hétfő délutáni 272,18 forint után. Hétfőn 271,50 nagyjából két forintos, kedden 272,00 nagyjából egy forintos környezetében mozgott az árfolyam. A forint az elmúlt héten 274 forintos euróárfolyam környékéről…
Alig három hét alatt több mint tízzel emelkedett a Toyota gépkocsik gázpedál-problémájával kapcsolatba hozott halálesetek száma az Egyesült Államokban. (MTI)
A pénzügyminisztérium továbbra is bízik abban, hogy az államháztartás EU-norma (ESA95) szerint számított, azaz eredményszemléletű hiánya tavaly "gyakorlatilag a hazai össztermék (GDP) 3,9 százaléka körül" volt. (MTI)
Az egykor általa alapított román Szociáldemokrata Pártban (PSD) zajló hatalmi harcok miatt vissza akar vonulni a politikából Ion Iliescu volt román államfő, a szociáldemokraták tiszteletbeli...
Három és fél év után elnézést kért a 2006-os rendőri brutális áldozataitól az országos rendőrfőkapitány. Bencze József Riasztás című bűnügyi magazinunknak adott interjújában azt mondta: a múlt eseményeivel szembe kell nézni, azóta a rendőrség vezetése lecserélődött és változtattak a tömegrendezvényeken bevetett módszereken is.
Ötszázforintos bankjegyeket hamisított egy tiszadobi férfi; a rendőrség eljárást indított a 34 éves gyanúsított, valamint a felesége ellen, aki segített a hamis pénzt forgalomba hozni - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője kedden.
A Berlinalén tegnap mutatták be a sajtónak Hajdu Szabolcs Bibliothéque Pascal című szemle-díjnyertes filmjét a Forum programjában. A versenyfilmek között sok a csalódás, de Scorsese is cirkuszi porondmesterként állt elő egy B-movie-kat megszégyenítő rém-giccsel. A román elsőfilmes viszont keményen odatette egy fiatalkorú elítélt történetét.
A Portfolio.hu kis elemszámú elemzői konszenzusát adózott eredmény tekintetében 31%-kal felülmúló negyedik negyedéves gyorsjelentést tett közzé ma délután az FHB. A jelzálogbank negyedik negyedéves...
Javuló nemzetközi befektetői hangulat közepette szűk sávon belül tartotta árfolyamát a forint: kedden 271,79 forinton jegyezték az eurót délután öt után a bankközi kereskedelemben a hétfő délutáni 272,18 forint után. Hétfőn 271,50 nagyjából két forintos, kedden 272,00 nagyjából egy forintos környezetében mozgott az árfolyam. A forint az elmúlt héten 274 forintos euróárfolyam környékéről erősödött…
Leváltották a Magyar Televízió (MTV) választási műsoraiért felelős szerkesztőt; a poszton Kardos Ernőt Feledy Péter váltja - írta az fn.hu kedden. Az MTV azt közölte a hírportállal, hogy Dobos...
A 27 tagú Európai Unió pénzügyminisztereinek mai tanácskozása alapján ismét egyértelművé vált, hogy azonnali pénzügyi segítség helyett Görögország térfelén "pattog a labda", hogy a szorult...
Alig három hét alatt több mint tízzel emelkedett a Toyota gépkocsik gázpedál-problémájával kapcsolatba hozott halálesetek száma az Egyesült Államokban. Az amerikai közlekedésbiztonsági hatóság hely...
Az egyházi méltóság szerint a szexuális forradalom és a sajtó a felelős a gyalázatos tettekért. Egy nappal korábban a bajor igazságügyi miniszter hangsúlyozta, hogy a gyermekeken elkövetett szexuális bűntettek elévülési idejét 30 évre kell emelni.
Alig három hét alatt több mint tízzel emelkedett a Toyota gépkocsik gázpedál-problémájával kapcsolatba hozott halálesetek száma az Egyesült Államokban. Az amerikai közlekedésbiztonsági hatóság...
Hivatalosan is benyújtotta lemondását az MTV 2009. december 9-én kinevezett cégvezetője – közölte a Magyar Televízió sajtóirodája. Bednárik Imre - aki hírigazgatói posztját továbbra is megtar...
Javuló nemzetközi befektetői hangulat közepette szűk sávon belül tartotta árfolyamát a forint: kedden 272,00 forinton jegyezték az eurót délután fél ötkor a bankközi kereskedelemben a hétfő délutáni 2...
Az Egyesült Államok, Oroszország és Franciaország közös levélben bírálta Iránt amiatt, hogy tovább akarja dúsítani alacsony fokon dúsított uránkészletét, a három nagyhatalom szerint ez újabb...
A német ZEW-index februárban 47,2 pontról 45,1 pontra emelkedett, meglepetést okozva ezzel (előrejelzés: 41,0 pont). Jean-Claude Juncker az IMF lehetséges beavatkozását technikai támogatásokra korlátozná. Az Euróövezetnek ugyan megvannak a financiális lehetőségei, de nincs meg az IMF-éhez hasonló gyakorlata az esetlegesen különböző feltételekhez kötött segélyek megítéléséhez és azok…
A Fővárosi Bíróság előzetes letartóztatásba helyezte Regőczi Miklóst, a BKV volt kommunikációs vezérigazgató-helyettesét - közölte a Fővárosi Főügyészség szóvivője kedden.
A romániai kommunista titkosszolgálat, az egykori Securitate református papokat megfigyelő tisztjeinek a névsorát hozta nyilvánosságra kedden Tőkés László romániai európai parlamenti képviselő, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) volt püspöke.
A pénzügyminisztérium továbbra is bízik abban, hogy az államháztartás EU-norma szerint számított, azaz eredményszemléletű hiánya tavaly "gyakorlatilag a hazai össztermék (GDP) 3,9 százaléka...
Az egykor általa alapított román Szociáldemokrata Pártban (PSD) zajló hatalmi harcok miatt vissza akar vonulni a politikából Ion Iliescu volt román államfő, a szociáldemokraták tiszteletbeli elnöke.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 309,13 pontos, 1,48 százalékos emelkedéssel, 21.207,77 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 11,6 milliárd forint volt kedden, a vezető részvények e...
Az Európai Bizottság (EB) jövő szerdán esedékes jelentésében azt javasolja majd a tagállamoknak, hogy kezdjenek csatlakozási tárgyalásokat Izlanddal. Egy névtelenül nyilatkozó uniós tisztviselő a...
A pénzügyminisztérium továbbra is bízik abban, hogy az államháztartás EU-norma (ESA95) szerint számított, azaz eredményszemléletű hiánya tavaly "gyakorlatilag a hazai össztermék (GDP) 3,9 százaléka kö...
A Fővárosi Bíróság előzetes letartóztatásba helyezte Regőczi Miklóst, a BKV volt kommunikációs vezérigazgató-helyettesét - közölte a Fővárosi Főügyészség szóvivője
Feljelentést tett a párizsi rendőrségen a kijevi polgármester lánya, aki azt állítja, hogy 4 millió euró, azaz körülbelül egymilliárd forint értékű ékszert raboltak el tőle, amikor autóval a párizsi Charles de Gaulle repülőtérre tartott - közölte kedden a francia főváros rendőrsége.
Székhelyváltoztatással igyekezett megúszni az adóhatóság által kirótt kilencszáz millió forint megfizetését egy vállalkozás, amely kockázatelemzés során került az APEH látókörébe, ám az új telephelyen sem kerülhette el a végrehajtást. (MTI)
Kormányra kerülése után euróbevezetési céldátumot jelöl meg a Fidesz --- mondta az InfoRádió kérdésére a párt alelnöke. Varga Mihály szerint konkrétumot csak akkor tudnak mondani, hogyha a hatalom átvétele után megismerik az ország valós gazdasági adatait.
Az FHB Jelzálogbank 2009 negyedik negyedévében 1,6 milliárd forint adózott nyereséget ért el, ami az előző negyedévinél 10,6 százalékkal kedvezőbb, 2008 hasonló időszakának eredményénél pedig 1,6 százalékkal marad el - tette közzé a társaság konszolidált, nem auditált gyorsjelentésében kedden a BÉT honlapján.
A külügyminiszter szerint Budapesten, Visegrádon, Balatonfüreden, Debrecenben és Szegeden rendezheti Magyarország a jövő évi uniós soros elnökség kiemelt rendezvényeit. Balázs Péter a parlament külügyi bizottsága előtt azt mondta, a költségeket a tervezett diplomáciai ingatlaneladások bevételeiből fedezik. A Fidesz felszólította a kormányt, hogy függessze fel az értékesítéseket, és ne erre…
A Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) főosztályvezetője szerint a különböző kampányeseményeken történő részvétel a politikai versenyben résztvevők szabad döntése, az államfő jogállása nem teszi...
Lezárták február 16-án a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem területét - írja a HírTv. A csatorna tudósítója beszámolt: mindkét bejáratot folyamatosan őrzik, nem engedik behajtani az autókat, csak a hallgatók léphetnek be megfelelő ellenőrzést követően az intézmény területére. A Lánchíd Rádió információi szerint katonai ügyészi nyomozók az egyetemi hivatalokban iratokat és számítógépeket…
Folytatódik Soma (Spitzer Gyöngyi) Nemek Igenje klubja február 19-én a nagy érdeklődésre való tekintettel. Az első középkorúaknak tervezett ismerkedő estre közel háromszázan voltak kíváncsiak a budapesti Picasso Point-ban.
Az euróövezet kis-és középvállalatai még nehezebben jutottak hitelhez a tavalyi év második felében annak ellenére, hogy a fejlődés lassú beindulásával több tőkére lenne szükségük - áll az Európai Központi Bank (EKB) kedden ismertetett elemzésében.
A gyermekvállalást ösztönző gazdaságpolitikát kell kialakítani, hiszen márciusra várhatóan 10 millió fő alá csökken az ország lakossága - mondta Varga Mihály, a Fidesz alelnöke a pártelnökségi ülését követő sajtótájékoztatón.