A világjáró magyar drámai szoprán, Lukács Gyöngyi és partnere, a szintén nemzetközi hírű Alexandru Agache lép fel a MÁV Szimfonikus Zenekar Mester-bérletének következő estjén, szerdán a Művészetek Palotájában.
Az előttünk álló hét kereskedési irányát egyértelműen az eurozónával, ezen belül a Görögországgal kapcsolatos fejlemények határozhatják meg. Múlt héten Görögországot egyelőre csak támogatásukról...
Több mint 25 ember vesztette életét, amikor hétfőn délelőtt összeütközött két vonat Brüsszeltől nem messze – közölte a belga vasúttársaság. A vonalon teljesen leállt a forgalom.
Varga Zoltán önkormányzati miniszter Bordás Vilmost, Fazekas Mariannát, Halmai Gábort, Szigeti Pétert és Szoboszlai Györgyöt javasolta a testület tagjának. Póttagnak Tilk Péter és Wéber Jánost választották meg.
Vitatták a szocialista képviselők a kormány döntési moratóriumát a hétfői frakcióülésen Bajnai Gordon miniszterelnök jelenlétében - tudta meg az MTI szocialista forrásból. Az ülésen a kormányfő megköszönte a frakció elmúlt egy éves támogatását és együttműködését.
Az MSZP miniszterelnök-jelöltje hétfőn nyílt levéllel fordult az orvosi kamara elnökéhez, amelyben kinyilvánítja: január végi beszédében személyes és szubjektív példával az ország politikai megosztottságára és az ebből fakadó félelemre, aggodalomra kívánta felhívni a figyelmet, szándékában sem állhatott bárki megsértése, minősítése.
Mesterházy Attila, az MSZP miniszterelnök-jelöltje hétfőn nyílt levéllel fordult az orvosi kamara elnökéhez, amelyben kinyilvánítja: január végi beszédében személyes és szubjektív példával az ország politikai megosztottságára és az ebből fakadó félelemre, aggodalomra kívánta felhívni a figyelmet, szándékában sem állhatott bárki megsértése, minősítése.
Mától Szűcs Péter újságíró segíti a Legfelsőbb Bíróság és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) kommunikációs munkáját - írja az MTI alapján a Népszava.
Szoros versenyben Japán megtartotta a második helyét tavaly a világ vezető gazdaságainak rangsorában. Kína a harmadik volt 2009-ben, és az idén előzhet. (MTI)
Tizennyolc év börtönre ítélték azt az ausztrál férfit, aki három évtizeden keresztül használta szexrabszolgának saját lányát. Az ausztrál Fritzlként elhíresült apa osztrák „társától" eltérően nem dugta el a lányt, hanem együtt élt vele családi házában.
Elsősorban a nőknek köszönhető, hogy a hét végén rekord közeli bevételre tettek szert az észak-amerikai mozik: a Valentin nap című romantikus sztárparádéra három nap alatt 52,4 millió dollárért (10,4 milliárd forint) keltek el a jegyek.
Összesen 3 milliárd ügyfelet kiszolgáló szövetség formálódik a világban az Apple mobilalkalmazások terén kialakult hegemóniájának megszüntetésére. A ma bejelentett, 24 szolgáltatót és meghatározó...
A hét elején benézett 90,00 alá az USD/JPY. Ez az érték jelenti a szintet, mely alatt verbális intervenciót foganatosíthat a BoJ. Az USD/JPY erőtlen emelkedő trendje, mely 90,40 fölé vitte a jegyzést, 91,29-ig folytatódhat. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Nagyon jól indították az évet a hazai befektetési alapok, a befektetők jóvoltából 94 milliárd forinttal 3,100 milliárd forintra emelkedett a kezelt vagyon. Ha jobban megnézzük, már csak 100 milliárd...
A The New York Times on-line kiadása szerint a Wall Street bankárai az amerikai jelzáloghitel-válságra vezető módszerekhez hasonló technikákkal támogatták Görögországot a túlköltekezésben és más európai országokat is segítettek abban, hogy el tudják titkolni növekvő hiányukat európai partnereik elől - ezzel lényegében hozzájárultak az euró aláaknázásához. (MTI)
Mint azt a múlt héten beharangoztuk, a moszkvai Finans magazin elkészítette a leggazdagabb oroszokról készített összeállítását. Akkor annyit lehetett tudni, hogy a tavalyi első Mihail Prokhorov és a második Roman Abramovics idén is a dobogón végzett, arra azonban kevesen számítottak, hogy az acéliparban érdekelt 53 éves Vlagyimir Liszin mindkét milliárdost maga mögé utasítja....
A NOK/SEK csipkerózsika-álomba szenderült február 10-én 1,2400-nél. A Riksbank bejelentette, hogy a vártnál hamarabb megemelheti alapkamatát, ami a piac úgy értelmez, hogy kedvezőbb a svéd gazdasági helyzet, mint ahogy gondolták. A NOK/SEK ezért 1,2150-re eshet vissza. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Research In Motion a 200 napos fölött! A technológiai szektornak mostanában amúgy is jól megy a szekér, így esetünkben is jó jelnek mondható a mostani vételi jelzés, miután a részvények árfolyam keresztezte fölfelé a 200 napos mozgóátlagok. (Solar Capital)
Több mint 217 milliárd forintos adózott eredményt könyvelt el tavaly a magyar hitelintézeti szektor a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének adatai szerint. Előzőleg az IMF szakértőivel közösen tartott sajtótájékoztatón a Magyar Nemzeti Bank elnöke is arról beszélt, hogy a bankok tőkearányos nyeresége 2009-ben alig maradt el a 2008-astól.
A Fidesz kifejtette készségét és szándékát a szigorú fiskális politikát folytatására a Nemzetközi Valutalap (IMF) delegációja és az ellenzéki párt közötti egyeztetéseken - mondta egy kérdésre hétfőn J...
A tudósok reményei szerint egy szerény, a mediterrán vidéken és a Közel-Keleten honos gyomnövény, a szálkaperje segíthet majd a világ élelmezésében, ráadásul bioüzemanyag is készülhet belőle.
Nemcsak az ételeinket változatossá tévő színes díszekről van szó, hanem olyan salátanövényekről, amelyek napokig megőrzik roppanó állagukat és frissességüket.
Eltévesztette a limuzint, így a megrendelők helyett végül japán turistáknak lejtett sztriptízt Gina Gallardo. A táncoslány nem bánta meg a tévedést: gázsit és meghívót kapott közönségétől.
Bazsa György marad a Magyar Felsőoktatási és Akkreditációs Bizottság (MAB) elnöke - közölte a bizottság február 15-én az MTI-vel. A MAB új testülete február 1-jén lépett hivatalba, az újabb hároméves kinevezésről pedig az alakuló ülésén döntöttek. A 19 tagból álló MAB többek között értékeli a felsőoktatási intézmények és programok minőségét.
Szabó Máté a szmogriadó idején alkalmazható közlekedési korlátozások elhalasztását javasolja addig, míg Budapesten létre nem jön a megfelelő kapacitású közösségi közlekedési rendszer - tájékoztatta az általános ombudsman hivatala hétfőn az MTI-t.
Az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának vezetője Tel-Avivban aggodalmának adott hangot egy esetleges Irán elleni izraeli katonai támadás miatt.
Az MLSZ elnöksége hétfői ülésén elsősorban a február 27-én esedékes rendkívüli közgyűlés előkészületeivel, a 2009-es esztendőt összegző elemzések megtárgyalásával foglalkozott. Jóváhagyta a szakmai és a gazdálkodásról szóló beszámolót, valamint a közhasznúsági jelentést.
Hatályon kívül helyezte a bíróság azt a rendőrségi tiltó határozatot, amely nem engedélyezte, hogy a Nemzeti Forradalmi Párt március elején felvonulást tartson Budapesten; a szervezet az elhalasztott "becsület napi" megemlékezését akarja megtartani a Hősök terén.