2010. február 11. csütörtök

febr. 11
11:51
Százezer önkéntes segíti a Fideszt (Metropol)
Nyitra Zsolt, a párt operatív igazgatója a párt egyik fővárosi telefonközpontjában tartott sajtótájékoztatón reálisnak mondta a kétmillió ajánlószelvény összegyűjtését.
febr. 11
11:51
Nem mond le önként Timosenko (Kripto Akadémia)
Nem mond le önként Julia Timosenko ukrán kormányfő - jelentette ki csütörtökön a miniszterelnök egyik tanácsadója.
febr. 11
11:51
Demszky többször kioktatta Hagyót (Alternatív Energia)
Többször kellett "kioktatnia" a főpolgármesternek helyettesét, Hagyó Miklóst, arról, mi a dolga a BKV felügyeletekor - jelentette ki Demszky Gábor főpolgármester a BKV-s ügyeket vizsgáló közgyűlési bizottság előtt. Hozzátette: azért nem indított fegyelmit a szocialista politikus ellen, mert az veszélyeztette volna a koalíciós békét, így a város működőképességét.
febr. 11
11:51
Az APEH átminősítéssel fenyeget - súlyos bírságok (Adózóna)
A beltagoknak és kültagoknak nem árt odafigyelniük arra, hogy az adóhatóság úgy is szélesítené a járulékfizetők körét, hogy erőből, vagy a nyilatkozatok alapján átminősíti az addigi jogviszonyt tagi közreműködéssé. A művelet eredményeként akár tönkre is mehet a vállalkozás. Ruszin Zsolt kommentálja az adóhivatal eljárását.
febr. 11
11:51
Alonso: Könnyű esőben vezetni az új Ferrarit (F1világ)
Bár reméli, hogy jobbra fordul az idő az e heti tesztnek helyet adó Jerezben, ahol szerdán szinte végig vizes pályán folyt a munka, Fernando Alonso elégedetten nyilatkozott az F10 esőben mutatott teljesítményéről.
febr. 11
11:51
Válaszolt a BKV: így fizettek a szakszervezeti vezetőknek (Pénzcentrum)
Mint arról tegnap beszámoltunk, lapértesülések szerint a januári sztrájk utolsó napján teljes bért fizetett a sztrájkoló dolgozóknak is a BKV. A közlekedési vállalat mai közleménye szerint azonban még nincs döntés arról, hogy ez hány főt érint és milyen típusú bérezést kapnak....
febr. 11
11:51
A Fidesz elszámoltatása nem tizedeli, hanem ötödöli a szocialistákat (ATV)
A Fidesz kampányának egyik kulcsszava az elszámoltatás.
febr. 11
11:51
Lengyel Zoltán lett az MDF gazdasági vezetője (hirado.hu)
Pusztai Erzsébet közölte: Lengyel Zoltánt azért kérték fel a gazdasági ügyek intézésére, mert "célirányos végzettsége" van
febr. 11
11:53
A miniszterelnök-asszony ujraszámoltatná a szavazatokat Ukrajna keleti megyéiben (Kripto Akadémia)
Az ukrajnai elnökválasztás vasárnapi második fordulójában 3,48 százalékpontos különbséggel alulmaradó Julija Timosenko újraszámoltatná a voksokat azokban a régiókban, ahol ellenlábasa, Viktor Janukovics elsöprő fölénnyel nyert. A miniszterelnök-asszonynak ezen kívül esze ágában sincs lemondani miniszterelnökségéről, noha az őt legyőző riválisa tegnap erre szólította őt fel.
febr. 11
11:53
Folytatódik a legenda: visszatér Tom Cruise a MI4-ben (ATV)
Tom Cruise aláírt egy szerződést a Paramount Pictures-szel.
febr. 11
11:57
Már százezer önkéntese van a Fidesznek (Infostart)
Már százezer önkéntes csatlakozott a Fidesz választási felkészüléséhez - jelentette be Nyitrai Zsolt Budapesten.
febr. 11
11:59
Jövő hétfőn megalakulhat az új Országos Választási Bizottság (Infostart)
Jövő hétfőn az Országgyűlés megválaszthatja az új Országos Választási Bizottság (OVB) tagjait, akik esküt is tesznek; a Fidesz és a KDNP várhatóan nemmel szavaz az önkormányzati miniszter előterjesztésére.
febr. 11
12:00
Megléptek az ügyfelek adataival (HR Portál)
Több mint tizenkétezer ügyfél adatait vitte el két távozó alkalmazott egy pécsi utazási irodától annak tulajdonosa szerint - közölte az Új Dunántúli Napló.
febr. 11
12:00
Visszakozik az emelkedéstől a BUX (ProfitLine)
A nyitás során elért közel másfél százalékos emelkedés után meghátrálásra kényszerült a piac, a BUX 11.30 órakor 20.672,78 ponton állt, ami a szerdai záró értékéhez képest 12,66 pontos, 0,06 százalékos emelkedés, a nyitásnál 295,82 ponttal alacsonyabb. (MTI)
febr. 11
12:02
Várhatóan már csak három napot ülésezik a parlament a választások előtt (ProfitLine)
A tervek szerint három napot ülésezik az Országgyűlés a választások előtt; jövő hétfőn derül ki, hogy lesz-e negyedik nap, az MSZP akkor dönti el, beadja-e a vitanapra vonatkozó kezdeményezését. (MTI)
febr. 11
12:03
A férfi lábában hagyta a fogát (HírTV)
Megmenekült a cápa elől, de a ragadozó foga a lábában maradt egy ausztrál férfinak csütörtökön. A 46 éves Paul Welsh épp tízéves fiával szörfözött, amikor hátulról rátámadt a cápa Sydney partjainál.
febr. 11
12:03
Lélegzetelállító megnyitót ígérnek a téli olimpián (Metropol)
Soha nem tapasztalt titoktartás előzi meg a pénteken kezdődő vancouveri téli olimpia - magyar idő szerint szombat hajnali - megnyitóünnepségét.
febr. 11
12:03
Már százezer önkéntese van a Fidesznek (hirado.hu)
A százezer önkéntessel teljesen reális a kétmillió ajánlószelvény összegyűjtésének terve - mondta Nyitrai Zsolt
febr. 11
12:03
Gyümölcsfák szemzése lépésről-lépésre kezdőknek (Édenkert)
Nemrég bemutattuk Juhász Béla csodagyümölcsösét, ahol 57 gyümölcsfán közel 300 fajta terem. A sikeres hobbikertész beavat minket az általa alkalmazott alvószemzés technikájába.
febr. 11
12:04
MNB - Még mindig a kockázatkerülés jellemzi a bankokat (ProfitLine)
A Magyar Nemzeti Bank januárban elvégzett, a bankok hitelezései gyakorlatára vonatkozó felmérése alapján kiderült, hogy bár a bankok hitelezési képessége erős, likviditásuk jó, a kockázatvállalási hajlandóságuk továbbra is alacsony, ami főként a vállalati szegmensben eredményez szűk hitelkínálatot. A hitelezés visszaesésében a kínálati tényezők mellett továbbra is fontos szerepet tölt be a…
febr. 11
12:05
Indul a parlamenti ciklus hajrája (HírTV)
Hétfőn kezdődik az Országgyűlés tavaszi ülésszaka. Mandur László parlamenti alelnök a csütörtöki közléshez hozzátette: a hétfői és keddi ülésnapokon megválasztják az Országos Választási Bizottság (OVB) tagjait és több, az államfő által megfontolásra visszaküldött törvényről is tárgyalnak majd a képviselők.
febr. 11
12:05
Élen az Audi Q5 (hirado.hu)
Az „OFF ROAD” magazin olvasói az idén nyolc kategória összesen 97 modelljére adhatták le közel 25 ezer szavazatukat
febr. 11
12:07
EUR/USD Bizonytalanság (HírTV)
Az EU-s csúcs előtt érezhetően nő a feszültség. Miután a hóesés miatt 13.00 órára halasztották a kezdést, az EUR/USD 1,3745-re esett. Azt találgatják, hogy kellene segíteni Görögországon. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
febr. 11
12:07
Kerülik a bankok a kockázatot (hirado.hu)
Főleg a vállalkozások jutnak nehezen hitelhez
febr. 11
12:09
Megsértette a megállapodást a zöld zászlós felhívás (Alternatív Energia)
Kökény Mihály szerint Csiba Gábor, a Stratégiai Szövetség a Magyar Kórházakért Egyesület elnöke, kórházigazgató, megsértette a kormány és a kórházi szervezetek között kötött tavaly őszi megállapodást azzal, hogy csütörtökre zöld zászlós felhívást kezdeményezett.
febr. 11
12:09
Ahmadinezsád: nincs idő a hosszas tárgyalásokra (Kripto Akadémia)
Irán már legyártotta a továbbdúsított urán első tételét, alig két nappal azután, hogy hozzákezdett a folyamathoz - jelentette be csütörtökön Teheránban Mahmúd Ahmadinezsád elnök.
febr. 11
12:09
"Mindent megteszek egy normális férfinak": átvágták a társkeresőket (Pénzcentrum)
A Gold Sweet 2002 Kft. és a Digitania Zrt. 2008. április 1. és 2008. augusztus 31. között a fogyasztók megtévesztésére alkalmas magatartást, 2008. szeptember 1. és december 31. között pedig a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot tanúsítottak a "Flört vonal", "Randi", és "Randi1" elnevezésű társkereső szolgáltatások reklámjaiban megjelent tájékoztatással - állapította meg…
febr. 11
12:09
Timosenko nem ismerte el a vereséget (ATV)
Három nap hallgatás után törte meg a csendet.
febr. 11
12:09
Bob Dylan festményei Londonban (Metropol)
Bob Dylan amerikai énekes-dalszerző első vászonra festett képeit felvonultató kiállítás nyílik egy londoni galériában.
febr. 11
12:09
EUR/GBP Erősödés (HírTV)
A kedvező brit ipari és feldolgozóipari termelési adatok ellenére is nyereségeket könyvelt el az EUR/GBP, és a 0,8840-es csúcs után célba vette a 0,8820-as ellenállást. Egy azonban lehet, hogy medvecsapda. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
febr. 11
12:09
Új ágak születtek a rovarok családfáján (hirado.hu)
75 különböző faj genetika szekvenciáját hasonlították össze, hogy létrehozzák az új családfát
febr. 11
12:11
Fidesz-KDNP valószínűleg nem szavazza meg az OVB tagjait (hirado.hu)
A jelöltekről február 15-én szavaznak egyszerű többséggel a T. Házban
febr. 11
12:13
Bob Dylan képeiből nyílt kiállítás Londonban (hirado.hu)
A tárlaton a művész régebbi képei is megtekinthetők, de harminc új festményt először láthat a közönség
febr. 11
12:15
Ki tárgyal az oroszokkal a Mol-részvényekről? (Infostart)
"Nincs olyan Mol delegáció Moszkvában, amelyik a Surgutneftegassal tárgyal - közölte a Mol szóvivője az orosz Vedomosztyi hírére reagálva.
febr. 11
12:15
A Mol visszaszerezné részvényeit? (Privátbankár)
A Mol Nyrt. ajánlatot tett a Szurgutnyeftyegaz orosz konszernnek a Molban vett részvénycsomagja megvásárlására - jelentette csütörtökön a Vedomosztyi
febr. 11
12:17
A vártnál jobban nő a világ kőolajéhsége (Privátbankár)
A korábban vártnál nagyobb mértékben fog nőni az idén a világ kőolajfelhasználása, elsősorban azért, mert a feltörekvő országokban nem csillapszik az energiaigény. A fejlett országok kereslete viszont...
febr. 11
12:19
Már százezer önkéntes a Fidesz mögött (Privátbankár)
Már százezer önkéntes csatlakozott a Fidesz választási felkészüléséhez - jelentette be Nyitrai Zsolt csütörtökön Budapesten. Az ellenzéki párt operatív igazgatója sajtótájékoztatóját a párt egyik f...
febr. 11
12:21
AUD/NZD Erősödő ausztrál dollár (HírTV)
Az ausztrál dollár és a kiwi versenyében ez előbbi győzedelmeskedik. A kedvező foglalkoztatottsági helyzet miatt egyre inkább úgy vélik, hogy idén jókora növekedést produkálhat a gazdaság, miközben Új-Zéland a mezőgazdasági termékek csekély keresletével küzd. Az AUD/NZD ezért átlépheti az 1,2800-as szintet. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
febr. 11
12:21
Nukleáris állam lett Irán (Metropol)
Irán már legyártotta a továbbdúsított urán első tételét, alig két nappal azután, hogy hozzákezdett a folyamathoz - jelentette be csütörtökön Teheránban Mahmúd Ahmadinezsád elnök.
febr. 11
12:21
Katona: kacsa a Mol pakett visszavásárlásáról szóló hír (hirado.hu)
A hír a Vedomosztyi című orosz gazdasági lap lebegtette meg
febr. 11
12:23
Kiesett a Pécs (HírTV)
Nem jutott be a legjobb nyolc közé a Mizo Pécs a női kosárlabda Euroligában. A magyar együttes a negyeddöntő harmadik mérkőzésén idegenben 69-57-re kikapott a lengyel Wisla Krakkótól, ezzel 2-1-re elveszítette a párharcot és búcsúzott az európai kupasorozattól.hírTV
febr. 11
12:23
Rátalált a szerelem Tibi bácsi exnejére (hirado.hu)
Dévényi Kathy boldog és nagyon szerelmes
febr. 11
12:25
Timosenko nem ismerte el a vereséget (HírTV)
Julia Timosenko megtörte a három napja tartó csendet, és az ukrán elnökválasztás eredményének kihirdetése óta először megszólalt csütörtökön. A voksoláson második helyet elért miniszterelnök kormányának ülésén a szavazók becsapásával vádolta meg ellenfelét, Viktor Janukovicsot. A vereséget továbbra sem ismerte el.
febr. 11
12:27
Amanda cukorral oltotta a bugyiját (BorsOnline)
Egy anyagfelismerési hiba miatt kis híján rémálommá vált Amanda dél-franciaországi nyaralása. A táncoslány a mikrosütőben akarta megszárítani utolsó tiszta bugyiját egy buli előtt, de a szexi fehérneműt fémszálak díszítették, ezért kigyulladt.
febr. 11
12:27
Még nem dőlt el: lesz-e negyedik nap? (Alternatív Energia)
A tervek szerint három napot ülésezik az Országgyűlés a választások előtt; jövő hétfőn derül ki, hogy lesz-e negyedik nap, az MSZP akkor dönti el, beadja-e a vitanapra vonatkozó kezdeményezését.
febr. 11
12:27
A magyar nyelvű misézés megszűnésétől tartanak Felsőőrött (Kripto Akadémia)
Kiszorítva érzik magukat a templomból és a magyar nyelvű misézés megszűnésétől tartanak a felsőőri (Oberwart) magyar katolikusok - írta csütörtöki számában egy osztrák hetilap.
febr. 11
12:27
3D-s képélmény szemüveg nélkül: díjazták + videó (ATV)
Kiosztották az Innomax kitüntetéseket.
febr. 11
12:27
Peter Gabriel 60 éves (Metropol)
Február 13-án lesz hatvan éves Peter Gabriel, a Genesis együttes első énekese, aki szólóban is mindent elért, amit ebben a szakmában el lehet.
febr. 11
12:29
Testszkenner - mérlegen személyiség jogaink (Alternatív Energia)
Az Európai Parlament tegnap tárgyalta a terrorizmus ellenes küzdelemmel kapcsolatos egyes intézkedések alkalmazásának kérdését.
febr. 11
12:29
Vancouver a legélhetőbb város a világon, Budapest az 55. (ATV)
140 várost vizsgálnak minden évben 5 kategória alapján.

Keresés