2010. február 10. szerda

febr. 10
7:59
Átok sújtja a japán autógyártókat? (ProfitLine)
A Honda Motor bejelentése szerint további 378.000 gépjármű, biztonsági okokból történő visszahívására kerülhet sor, hogy orvosolják a légzsák felfújódásával kapcsolatos problémákat.
febr. 10
8:01
Fidesz: legyen nemzeti ügy a munkahelyek megvédése! (HR Portál)
A Fidesz elnökségének álláspontja szerint a munkahelyek megvédését nemzeti üggyé kell tenni.
febr. 10
8:01
Csak óvatosan az OTP-vel! (ProfitLine)
Megpróbál visszakapaszkodni az árfolyam a korábbi jelentős csökkenés után, (ne feledjük 5850 forintról száguldott le 5100 forintig) a korábban is már jelzett 5300 forintnál lévő ellenállás megállította a tegnapi emelkedést. Úgy tűnik enyhül a napokban tapasztalható nyomás a piacokon, pláne tegnap, miután várhatóan az EU segítő jobbot nyújt Görögország számára.
febr. 10
8:03
A negyveneseknek sem árt védekezni a nem kívánt terhesség ellen (Infostart)
Rosszul gondolkodnak azok az idősebb nők, akik azt hiszik, hogy a negyvenes éveikben már nem kell ügyelniük a fogamzásgátlásra, mert nem eshetnek teherbe.
febr. 10
8:03
Bér- és adóreformot jelentett be Görögország (HR Portál)
Bérbefagyasztást és adóváltoztatásokat jelentett be kedden a görög kormány, hogy növelje az állami bevételeket és csökkentse államháztartási hiányt.
febr. 10
8:05
Orbán: Többkulcsos adórendszerre van szükség (HR Portál)
Orbán Viktor szerint nem lehet egykulcsos az adórendszer, több kategóriára van szükség. A Fidesz elnöke kedden a TV2 Tények című műsorának arról is beszélt, hogy rövidíteni kell az állami megrendelések kifizetési idejét, emelni kell az orvosok, nővérek fizetését.
febr. 10
8:09
Havas beismerte, ráfaragott Molnár Anikó szextitkaira (Blikk)
BUDAPEST – A várt siker helyett nagy bukás lett Havas Henrik (60) A sztár, a lúzer és aki az anyját kereste című, tavaly májusban megjelent könyve, amelyet Molnár Anikóról (34) írt.
febr. 10
8:09
Önkormányzati haláltusa (HírTV)
Az állami megszorítások, az iparűzésiadó-bevételek csökkenése és a pályázati pénzek csúszása miatt sok helyen szinte lehetetlen feladat működőképes költségvetést alkotni – állítják önkormányzati vezetők.
febr. 10
8:09
Kínában 84 százalékkal nőtt az autóeladás januárban (hirado.hu)
Januárban 1,2 millió autót értékesítettek az ázsiai országban
febr. 10
8:09
Így adhatod be egyszerűbben az adóbevallásod (Portfolio)
Már csak kevesebb, mint egy hét áll az adózók rendelkezésére, hogy kérjék az adóhivatal közreműködését az egyszerűsített személyi jövedelemadó bevallásuk elkészítésében. Az egyszerűsített...
febr. 10
8:11
Újabb ötven mellékvonal bezárására készül a kormány (HírTV)
További jelentős vonalbezárásra készül a kormány, azonban az erre vonatkozó kormányrendeletet csak a választások másnapján kívánja nyilvánosságra hozni – derül ki egy, a Magyar Nemzet birtokába került minisztériumi jelentésből. A kormány tagadja, hogy újabb vonalbezárásokra készülne.
febr. 10
8:11
Fosztogatókat temetett maga elá egy szupermarket Port-au-Princben (hirado.hu)
Fosztogatók lehettek abban a szupermarketben, mely a haiti fővárosban összeomlott. Mindeközben 230 ezerre emelkedett a földrengés halálos áldozatainak száma
febr. 10
8:12
A térdsérülések fajtái és kezelésük (WebBeteg)
A legtöbb térdsérülés hobbisportolás közben alakul ki. Leggyakrabban a szalagok és a meniscusok érintettek. A térd felépítéséről és a térdsérülések kezeléséről bővebben...
febr. 10
8:13
Elcsiripelték: Clinton Ázsiába készül (hirado.hu)
Elsőként a twitterezők szerezhettek tudomást arról, hogy Hillary Clinton külügyminiszter Katarba és Szaúd-Arábiába látogat. Csak ezt követően adták ki a külügyminiszteri közleményt
febr. 10
8:15
A kutatók betiltanák a dohányzást a zárt terekben (Infostart)
A dohányzás vagy a füst passzív beszívása mellett az úgynevezett harmadfokú passzív dohányzás - amikor például olyan kanapéra ülünk, amely jelentős mennyiségű cigarettafüstöt nyelt el - szintén rákot okozhat - állapították meg egyesült államokbeli kutatók.
febr. 10
8:15
Díjazott lett a kék vércsékről szóló film a Szemlén (hirado.hu)
A film egyik érdekessége, hogy fajvédelmi program keretében készült, meghatározott céllal, és természetvédelmi szempontok szerint szükséges, kívánatos tartalmi elemekkel
febr. 10
8:15
Segédeszközök nélkül könnyebb letenni a cigarettát (Metropol)
A dohányosok többsége mindenféle segédeszköz nélkül szokik le. Erre az eredményre jutottak ausztrál kutatók több száz tanulmány kiértékelését követően.
febr. 10
8:15
Washington a Twitteren jelentette be Clinton ázsiai útját (Metropol)
Az amerikai diplomácia történetében első ízben fordult elő, hogy a washingtoni külügyminisztérium először a Twitter közösségi hálón jelentette be helyi idő szerint kedden az amerikai diplomácia vezetőjének ázsiai útját.
febr. 10
8:21
Villantóversenyen a szupermodellek - fotó (BorsOnline)
Mindent ledobtak magukról azok a szupermodellek, akik a Love magazin harmadik számához pózoltak. Mit lehet ehhez hozzátenni? Szépek.
febr. 10
8:21
Segítünk választani: híd vagy fogimplantátum? (Infostart)
Az implantáció magyarul beültetést jelent, az elvesztett fogak pótlásának egyik módja. A hagyományos hídnál két vagy több pillér kell, ami áthidalja a foghiányt, az implantációnál nincs szükség ilyesmire, hiszen a korona megtartásához előbb beültetnek egy implantátumot, vagyis egy csavar formájú, titánból készült műgyökeret.
febr. 10
8:21
Sorozattá bővíthetik ki a díjnyertes Puskás Hungaryt (Infostart)
A 41. Magyar Filmszemle Dokumentum kategóriájának megosztott fődíját és az országszerte közel negyven filmszínházat tömörítő Art Mozi Egyesület díját is Almási Tamás kapta Puskás Hungary című alkotásáért. A rendező az InfoRádiónak elmondta, bízik abban, hogy a díjazás elősegíti a film sorozattá bővítését.
febr. 10
8:27
Három forinttal drágábban tankolhatunk - rekordáron a benzin (HírTV)
Három forinttal drágul a 95-ös benzin szerdától. Az üzemanyag átlagára 318 forint lesz literenként, a gázolaj marad 295 - mondta el Vultur Csaba, a holtankoljak.hu elemzője.
febr. 10
8:27
Szepessy: odakoppintanánk a hatalom orrára (hirado.hu)
A monoki polgármester szerint olyan politikusokat kellene választani, mint az a 69 éves kesznyéteni férfi, aki áramot vezetett kerítésébe. Ő ugyanis - Szepessy Zsolt szerint gerinces, tisztességes, becsületes, és képes távol tartani a tolvajokat...
febr. 10
8:27
Több, de drágább forrás a vállalkozóknak (Portfolio)
A "Sikeres Magyarországért" Önkormányzati Infrastruktúrafejlesztési Hitelprogramjának keretét 235 milliárdról 320 milliárdra, az Új Magyarország Vállalkozásfejlesztési Hitelprogramét pedig 310-ről...
febr. 10
8:29
A Suzuki megháromszorozta negyedéves működési nyereségét (hirado.hu)
A szakértők nagyobb, 19,40 milliárd jen működési eredményre számítottak
febr. 10
8:30
Egyre több cég kezd toborzásba (HR Portál)
Úgy tűnik, a válság az új évben már nincs hatással a munkaerő-piacra, legalábbis ezt mutatja, hogy egyre több hazai vállalat kezd toborzásba. A március végén megrendezésre kerülő HVG Állásbörzén már most, a rendezvény előtt közel két hónappal elkelt a standok 70 százaléka.
febr. 10
8:30
A Generali kiosztotta az Év Alkusza és az Év Partnere díjat (ProfitLine)
Kiosztották az Év Alkusza, illetve az Év Partnere díjat a Generali-Providencia Biztosító Partner Gáláján - tájékoztatta a Generali-Providencia Biztosító Zrt. az MTI-t kedden közleményben.
febr. 10
8:31
Adománygyűjtő Tánc Ünnep ÉJ - kultúrával a kirekesztés ellen a Tűzraktérben! (hirado.hu)
A szervezők arra kérik az ingyenes programokra ellátogatókat, hogy vigyenek magukkal meleg ruhát, takarót, konzervet, amelyeket az alapítvány munkatársai eljuttatnak az otthontalan embereknek
febr. 10
8:32
Mi újság idén a coach képzési piacon? (HR Portál)
Magyarországon a coach szolgáltatás ismertsége és kereslete az utóbbi években folyamatosan nőtt. A coaching iparág az egyik olyan terület, amelynek "jót tett" a válság. Míg 2009-ben a vállalatok nagy része jelentősen megnyírbálta tréning költségeit, a coachingra fordított összegek növekedtek.
febr. 10
8:32
0,3 százalékkal emelkedett a Nikkei 225 (ProfitLine)
A szerdai kereskedési napon Japánban a Nikkei 225 index 0,3 százalékkal emelkedett a vezető részvények árfolyamának emelkedésének köszönhetően, miután a korábbi eladói nyomás megszűnt az eurózón felől érkező megnyugtató híreknek köszönhetően.
febr. 10
8:33
Paradicsom és Ju Na királynő az olimpia gazdagjai (Privátbankár)
A vörös haja miatt "Paradicsom" becenéven emlegetett snowboardos, és a műkorcsolya koronázatlan dél-koreai királynője vezeti a téli olimpia legjobban kereső sportolóinak listáját. Shaun White ameri...
febr. 10
8:33
Maláj medvék Nyíregyházán (Blikk)
febr. 10
8:33
Fájdalommentes vizsgálat ad pontos képet (Metropol)
Az ElectroSomatoGraph újfajta, korszerű vizsgálómódszer. Igen jól használható kiegészítése az ismert klinikai módszereknek (pl. vérvétel, röntgen), mivel segítségével olyan eltéréseket, betegségeket is észlelhetünk, amelyeket a hagyományos vizsgálatokkal nem tudunk kimutatni.
febr. 10
8:33
A parkolási cégek elcsúsztak a havas problémán (Metropol)
A szokásosnál is nehezebben lehetett Budapesten parkolni, hiszen az autósoknak most a hókupacokkal is meg kell küzdeniük.
febr. 10
8:33
Haiti földrengés: 230 ezerre becslik a halálos áldozatok számát (Kripto Akadémia)
A hivatalos adatok szerint Haitiban elérte a 230 ezret a január 12-én bekövetkezett földrengés halálos áldozatainak a száma.Marie-Laurence Jocelyn Lassegue kulturális miniszter keddi közlése szerint ez az adat még korántsem tekinthető véglegesnek. Sokan ugyanis a hatóságok tudta nélkül temették el rokonaikat.
febr. 10
8:33
Házi őrizetbe kerülhet Mesterházy Ernő (ATV)
A korábbi főtanácsadó eddig kétszer tett vallomást.
febr. 10
8:34
Ázsiát példáját követve Európában is felfelé mozdulhatnak a piacok (ProfitLine)
Optimista hangulatban zajlott a kereskedés szerdán az ázsiai értéktőzsdéken, követvén a keddi amerikai és európai tendenciát. A derűlátást az váltotta ki, hogy az Európai Unió kész mentőövet dobni a súlyos pénzügyi gondokkal küszködő Görögországnak. (MTI)
febr. 10
8:35
346 km magasan kikötött az Endeavour (ATV)
Az eddigi legnagyobb ablakot szállította az űrbe.
febr. 10
8:36
Csúnyán fest a Synergon árfolyama (ProfitLine)
Mai hangos elemzésünkben a Synergon részvényének árfolyam alakulását vizsgáltuk a technikai elemzés eszközeivel - hangalámondással.
febr. 10
8:37
Hírzárlat! Újabb tanácsadás a BKV-nál, 8,8 milliárdért (ATV)
Politikusok érintettségét is vizsgálják.
febr. 10
8:39
Gyanúsított lett a rendőrkapitány (Blikk)
BUDAPEST – Hatrendbeli hivatali visszaélés bűntette és egyrendbeli hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás bűntette miatt gyanúsítottként hallgatta ki a Budapesti Nyomozó Ügyészség a volt VIII. kerületi rendőrkapitányt.
febr. 10
8:39
A Red Bull leleplezte várva várt új autóját - fotókkal (F1világ)
A Red Bull Racing néhány perccel a szerda reggeli hivatalos bemutató előtt kiszivárogtatta az első stúdió fotókat vadonatúj versenygépéről. Az RB6 első ránézésre elődje továbbfejlesztése, és természetesen megtartotta a V orrkúpot, illetve a cápauszony-szerű motorborítást.
febr. 10
8:41
Kirúgták, most lubickolhat (Blikk)
febr. 10
8:45
Ázsiai záró kommentár-www.globalfx.hu (HírTV)
Nyugodtan telt az ázsiai kereskedés. A Nikkei 225 Index 0,44%-ot, míg az ausztrál SPI200 0,18%-ot nyert. A Hang Seng Index viszont 0,04%-os veszteséget könyvelt el. Az ausztrál Westpac-fogyasztói bizalom mutatója februárban -2,6%-os értéket hozott, csalódást okozva ezzel (előző: +5,6%). A Westpac Consumer Confidence Index februárban 120,1 pontról 117,0 pontra esett. Az AUDUSD elvesztette…
febr. 10
8:45
Éjszaka dokkolt az Endeavour az űrállomáson (hirado.hu)
Az űrsikló hatfős legénysége több mint egy hetet tölt majd a Nemzetközi Űrállomáson
febr. 10
8:45
Iszonyú csapkodással száguld a piac (Portfolio)
Kirobbanóan jó formát mutatnak az amerikai részvényindexek a Görögország megmentéséről szóló hírek kapcsán. A mozgás ugyanakkor nem túl kiegyensúlyozott, a Dow csaknem 50 pontokkal ugrál ide-oda....
febr. 10
8:47
DAX- Nyereségek (HírTV)
A piac reméli, hogy mentőintézkedéseket dolgoznak ki a gondokkal küszködő Görögország számára, így ma előreláthatólag kedvezően nyithat. Erre utalnak a tőzsde előtti indikátorok. Az X-DAX 5.345 ponton áll, ami 47 ponttal magasabb a legutóbbi záró értéknél. A Dow Jones Industrial Average 1,52%-kal 10.058,64 pontig kúszott fel, míg a Nikkei225 0,315-ot nyert 9.963,99 pontig. Görögország esetleges…
febr. 10
8:47
Jön a világvége, ezért nem nemz gyermeket az Edda frontembere (hirado.hu)
Pataky Attila szerint nem lehet véletlen, hogy a maják csak 2012-ig készítették el a naptárjukat, utána ugyanis átlépünk egy másik dimenzióba, ezért felesleges gyermeket nemzeni. A negatív energiák szerinte úgyis elárasztják a világot, naponta 25 ezer ember hal éhen, és ez ellen nem lehet tenni semmit...
febr. 10
8:47
Némi visszapattanás az amerikai piacokon (Portfolio)
Pozitív hangulatban telt a tegnapi kereskedés a tengerentúlon, bár napközben volt némi elbizonytalanodás, a Görögország esetleges megmentéséről szóló hírek hatására az indexek 1% feletti pluszban...
febr. 10
8:49
Alapos gyanú - Riasztás (videó) (HírTV)
Az egy évig tartó nyomozás másodpercről másodpercre rekonstruálta a Cozma-gyilkosságot.

Keresés