Előkészítő ülést tartanak ma a romagyilkosság ügyében a Pest Megyei Bíróságon. A hat halálos áldozattal járó bűncselekmény-sorozat vádlottjait délelőtt a legmagasabb rendőri védelem mellett szállították a bíróság épületébe.
Tarlós István szerint kiemelt figyelmet érdemel a közrend és köztisztaság megtartása, ennek érdekében indokolt a szeszesital-fogyasztást valamennyi fővárosi aluljáróban megtiltani
Kissé mellélőtt az a norfolki nővér, aki levelet küldött Hilton Plettellnek, melyben közölte, hogy terhes és ikreket vár. Az eset szépséghibája, hogy az illető 50 esztendős és férfi.
A tárcánál elkészült, így heteken belül kihirdetésre kerülhet a magyar termék rendelet - mondta Kardeván Endre, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára csütörtökön újságíróknak Budapesten. A rend...
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete 2010. december 10-től fogyasztóvédelmi kampányt indít a karácsonyi fogyasztási hiteleket felvevők tájékoztatására. Ennek keretében a Felügyelet több tízezer példányban juttatja el Az áruhitelek című ingyenes kiadványát országszerte a fogyasztási hiteleket kínáló hitelintézetek, illetve ügynökeik – azaz az áruházláncokban, hipermarketekben dolgozó…
Az AXA csoport Magyarország tagvállalatai és az ügyfelek között esetlegesen felmerülő fogyasztói jogi viták gyors és mindkét fél megelégedésével záruló rendezése érdekében az AXA létrehozta a mediátori intézményt. A mediátor elősegíti, hogy az AXA ügyfelei pontosan értsék a lehetséges vitás ügyek szereplőinek jogait és kötelezettségeit és megkönnyíti a köztük folyó párbeszédet. Az AXA mediátori…
Pécsen 13,6 Celsius fokot mértek csütörtökre virradóra, ezzel megdőlt a december 9-i legmagasabb éjszakai hőmérséklet rekordja - mondta Reisz András, az Országos Meteorológiai Szolgálat meteorológusa.
Nemrég cápatámadás miatt meghalt egy német nő az egyiptomi Sharm-es Sejk üdülőhelynél. A 70 éves német turista halála több kérdést is felvet az utazási irodák és a hatóságok lehetőségeiről, felelősségéről.
556,2 ezer álláskeresőt tartottak nyilván novemberben, ami 2%-os emelkedés (10,7 ezer fős) az előző hónaphoz, és 4,2%-os emelkedés az előző évihez képest - jelentette friss statisztikájában az Állami...
Egy New York-i árverésen 266 ezer dollárért (55,8 millió forintért) kelt el Salvador Dalí egy akvarellje, amely Hugh Hefner, a Playboy alapítójának hálószobáját díszítette. Az aktkép árát előzőleg 100-150 ezer dollár (20-30 millió forint) körülire becsülték.
Javaslataikkal azt szeretnék elérni, hogy minden érintett állami, illetve önkormányzati szerv záros határidőn belül tegye közzé a közpénzekkel összefüggésben kiírt pályázatokra beérkezett ajánlatokat, illetve az így megkötött szerződéseket
Enyhe növekedést mutatnak az amerikai határidős indexek, miközben Európában nem igazán találják az irányt a piacok. Főleg az autóipar húzza vissza az indexeket, ennek köszönhetően a DAX már negatív...
"Munkaszimulátorral" vizsgálná az Országos Rehabilitációs és Szociális Szakértői Intézet a leszázalékolást kérők munkaképességét. Pósfai Gábor főigazgató az InfoRádiónak elmondta: a műszer kideríti, hogy a csökkent munkaképességű páciens milyen munkák elvégzésére alkalmas. A 2012-től elérhető vizsgálattal meg akarják előzni a visszaéléseket.
A viharos szél megrongálta a Margit híd új lámpáit, a leszakadt fénytestek miatt csütörtök délután leállították a villamosforgalmat, az Oktogontól a Moszkva térig buszok szállítják az utasokat.
Változik a létszám a felsőoktatásban: Közel háromezerrel csökkentik az egyetemekre, főiskolákra felvehető hallgatók számát az államilag finanszírozott alapszakokon
A piac önszabályozása helyett európai szerv felügyeli majd a piaci folyamatokat, a fedezeti alapok kezelőinek tevékenységét pedig engedélyhez kötik. ...
A 83,00-as érték keddi átlépése után az USD/JPY gyorsan bevette a 83,85-ös ellenállást, megközelítve ezzel a 84,40-nél futó 11 hetes csúcsot, amellyel többször is meggyült a baja, és most is túl kemény diónak bizonyult a szint. Az ázsiai kereskedésben a japán adatok után 84,00 alá esett az árfolyam. A GDP a 3. negyedévben, éves szinten a várt 4,1% helyett 4,5%-kal emelkedett (elözö: +3,9%). A…
Csökken a felsőoktatásba felvehető államilag finanszírozott hallgatók száma jövőre az eddigi 56 ezerről 53 450-re; mesterképzésben ugyanannyian, 19 600-an tanulhatnának
Pécsen 13,6 Celsius fokot mértek csütörtökre virradóra, ezzel megdőlt a december 9-i legmagasabb éjszakai hőmérséklet rekordja - mondta Reisz András, az Országos Meteorológiai Szolgálat meteorológusa ...
Az eddigi 56 ezerről 53,450-re csökkenhet a felsőoktatásba felvehető államilag finanszírozott hallgatók száma jövőre. A mesterképzésben azonban ugyanannyian, 19.600-an tanulhatnának tovább....
Újabb árhullámok alakultak ki az észak-magyarországi folyókon, mivel az elmúlt 24 órában folytatódott az enyhe, csapadékos időjárás - tájékoztatta az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság árvízvédelmi osztályának vezetője csütörtökön az MTI-t.
A magyar termék első csoportjába azok a termékek tartoznak, amelyeket kizárólag magyar alapanyagból és Magyarországon állítottak elő, ezekben legfeljebb 5 százalék lehet az idegen részarány
Aggasztó képet fest jóslatában Szegedi Erika főboszorkány, akit arra kért a Bors: mondja el, mire számíthat az ország az előttünk álló esztendőben. A tapasztalt spiritiszta asszony szerint a nehéz helyzetből – gazdasági, s természeti tényezők miatt – nem lesz könnyű talpra állni.
Csaknem négyezer fogyasztónál nincs áram a Dunántúlon. Az E.ON tájékoztatása szerint Balatonkenesén és Várpalotán egy-egy településrészen, összesen 800 fogyasztónál nincs szolgáltatás, míg Dél-Dunántúlon 12 település, csaknem 3000 fogyasztóját érinti a kimaradás. A viharos erejű szél ugyanis fákat döntött a vezetékekre, de a hibák kijavításán folyamatosan dolgoznak.
Pert nyert a Piquet család a Renault ellen. A brazil F1-es pilóta azután fordult bírósághoz, hogy tavaly az istálló „hazug zsarolónak” nevezte. A fájdalomdíj 2 millió euró, azaz 556 millió forint.
Az idén átlagosan 6,6 százalékkal növelték az alapbéreket, jövőre pedig 4,3 százalékos emelést terveznek azok a vállalatok, amelyek részt vettek a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK), valamint a Kienbaum Management Consultants közös bérezési felmérésében.
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) kétheti rendszerességgel rendezett 12 hónapos diszkont kincstárjegy csütörtöki aukcióján bő kétszeres kereslet mellett kissé nőtt a hozam. A kincstárjegyek mellett kínált 5 éves változó kamatozású államkötvényből az előző aukcióhoz hasonló túljegyzés mellett, feltehetően az alacsonyabb árak miatt, a meghirdetettnél kevesebbet értékesítettek.
„Az elmúlt hetekben több mint 1500 magánbefektetőt kérdeztünk meg arról, mennyire ismert és vonzó számukra a tbsz és a nyesz. Az eredmények azt mutatják, hogy a befektetők túlnyomó többsége már tisztában van azzal, hogy a tartós befektetési számlán kamatadó-mentesen tarthatja megtakarításait, emellett pedig a nyugdíj-előtakarékossági számla is egyre népszerűbb az ügyfelek körében” – összegezte a…
Soron kívüli eljárást kért az Alkotmánybíróság elnökétől a magánnyugdíjpénztárakat érintő törvényekkel kapcsolatos beadványok elbírálására a Stabilitás Pénztárszövetség. A magánpénztárak száz százalékát tömörítő érdekképviseleti szervezet álláspontja szerint "visszafordíthatatlan" folyamatokat indíthat el, ha az Alkotmánybíróság nem tűzi napirendre időben a beadványok tárgyalását.
Lengyelországban egy rendőrfőnöki határozat szerint minden beosztottnak minimum egy bírságot ki kell szabnia naponta, így az egyik őrmester a napi "fejadag" érdekében saját magát bírságolta meg
556,2 ezer álláskeresőt tartottak nyilván novemberben, ami 2%-os emelkedés (10,7 ezer fős) az előző hónaphoz, és 4,2%-os emelkedés az előző évihez képest - jelentette friss statisztikájában az Állami...
Európában szeszélyes időjárás van; Magyarországon orkán erejű szél tombol, Franciaországban pedig ezrek rekedtek a repülőtereken, mert a havazás miatt nem tudtak a repülők fel-és leszállni
A piac önszabályozása helyett európai szerv felügyeli majd a piaci folyamatokat, a fedezeti alapok kezelőinek tevékenységét pedig engedélyhez kötik. ...
Személyes adattal visszaélés és más bűncselekmény miatt vádat emelt Szilvásy György korábbi titokminiszter és három társa, volt országgyűlési képviselők ellen a Központi Nyomozó Főügyészség.
Megszüntetné a korlátlan vizsgalehetőséget és a tervezett, felzárkóztatónak szánt nulladik évfolyammal sem ért egyet a nemzeti erőforrás miniszter. Réthelyi Miklós ezekről az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT) csütörtöki budapesti konferenciáján beszélt.
Múlt héten 17 ezerrel 421 ezerre csökkent az első ízben munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban - jelentette az Amerikai Munkaügyi Minisztérium. Tekintettel arra, hogy az elemzők 429...
Saját magára szabott ki pénzbüntetést egy lengyel rendőr, hogy meglegyen a főnökei által megkövetelt napi egy kiszabott büntetése - jelentette csütörtökön a lengyel sajtó. Az eset az ország délnyugati részén található Bialograd városában történt.