A brit fővárosban ismét összecsaptak a rendőrökkel az egyetemi tandíjak felső határának tervezett emelése ellen tüntető diákok. A a vitatott jogszabály végszavazás előtti záróvitáját délután tartották a londoni alsóházban, és a parlament épülete elé rendőrségi becslések szerint húszezer tiltakozó diák vonult. Az összetűzés azután kezdődött, hogy kora este a tüntetők egy csoportja megpróbálta…
Elbukott az örmény szeparatista Hegyi-Karabah köztársaság függetlenségének elismeréséről kezdeményezett szavazás a jereváni parlamentben csütörtökön, mivel a kormányzati többség tartózkodott a voksoláson.
A Közép-Európában tevékenykedő kockázatitőke-befektetők körében uralkodó piaci hangulat valamivel a 2008 eleji, tehát a globális pénzügyi válság kirobbanása előtti szint alatt stabilizálódott
Teljes holdfogyatkozás lesz a téli napfordulókor, december 21-én: az égi jelenség a maga nemében a leglátványosabb lesz egészen 2014-ig - olvasható a Space.com csillagászati hírportálon.
Ha a politika a továbbiakban is beavatkozik a Ghánai Labdarúgó Szövetség belügyeibe, akkor a világbajnoki negyeddöntős afrikai országot eltiltással büntetheti a nemzetközi szövetség, amely vasárnapig adott határidőt a helyzet rendezésére.
Az elismerést alapító ITD Hungary közölte: az év legnagyobb befektetője az Audi Hungária Motor Kft. lett, amely 900 millió eurós beruházásával közvetlenül mintegy 1800 új munkahelyet hozott létre. Az Audi a beszállítókat és szolgáltatókat is beleértve a jövőben összesen több mint 15 ezer embernek biztosít munkát.
A mobil hangszolgáltatás jelenleg zavartalanul működik, az SMS szolgáltatás nem érintett a hálózati hiba kapcsán, csak a 3G adatszolgáltatásban van fennakadás - közölte a Magyar Telekom.
A magyar uniós elnökség alatt a légiutas-nyilvántartási adatállományról valamint a menekültügyi-migrációs kérdésben akár még szerződés is születhet az EU és az USA között - jelentette ki Washingtonban Pintér Sándor belügyminiszter.
Nyolcvanegy elítélt halt meg a chilei San Miguel börtönben kitört bandaháborúban. Az intézménybe megengedett rabszám kétszeresét zsúfolták be, így a zavargás közben kiütött tűz elől nem volt menekvés.
Az ígéretek szerint csütörtök estig befejezik az első olyan ház alapozását Kolontáron, amelyet az iszapömlés után építenek fel. A 98 négyzetméteres épület a legkorszerűbb technológiával, a tervek szerint másfél hónap alatt készül el. Egy olyan kolontári család költözhet be az új házba, amely az iszaptragédiában vesztette el az otthonát - mondta Tóth Tibor, az Újjáépítési Koordinációs Központ…
Az olasz tejipari vállalat, a Parmalat SpA alapítóját 18 év börtönbüntetésre ítélték csütörtökön a cég 2003. évi összeomlásában játszott szerepéért, tudósított az MTI. Az ügyészség 20 év...
Különösen segítőkésznek mutatkozik az ember azokkal szemben, akiknek tart az irigységétől - igaz, egy holland kutatócsoport szerint ez csak akkor van így, ha az irigység rosszmájúsággal párosul.
Évi egymilliárd forintos kerettel indul januárban az olvasás- és könyvkultúra fejlesztését célzó Márai-program - jelentette be a Nemzeti Erőforrás Minisztérium kultúráért felelős államtitkára. Szőcs Géza emlékeztetett arra, hogy a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése 2006-ban kezdeményezte, hogy skandináv minta alapján az állam Magyarországon is támogassa a nemzeti kultúra körébe…
Vlagyimir Putyin éles kirohanást intézett az Egyesült Államok ellen a WikiLeaks-kiszivárogtatások miatt, mondván, a Nyugatnak nincs joga, hogy Oroszországnak demokráciáról prédikáljon.
Moszkva magyarázatot kér a NATO-tól annak kapcsán, hogy a WikiLeaks hírportál kiszivárogtatása szerint az észak-atlanti szövetség terveket készített a balti országok megvédésére egy esetleges orosz támadással szemben.
Elfogadta a brit parlament alsóháza csütörtök este az angliai állami egyetemi tandíjak felső határának háromszorosára emeléséről szóló kormányzati indítványt, ám a győzelem ára a fél éve hatalomra került konzervatív-liberális koalíció eddigi legnagyobb belső lázadása volt.
Körülbelül 250-szer riasztották a tűzoltókat az országon átvonuló szélvihar miatt csütörtökön. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tájékoztatása szerint reggeltől este hat óráig száz esetben vízszivattyúzáshoz, 110-ben kidőlt fák feldarabolásához, 40-ben pedig épületkárokhoz kértek tűzoltói segítséget.
A mobil hangszolgáltatás jelenleg zavartalanul működik, az SMS szolgáltatás nem érintett a hálózati hiba kapcsán, csak a 3G adatszolgáltatásban van fennakadás - közölte a Magyar Telekom csütörtökön...
Megromlott az USA és szövetségeseinek viszonya a WikiLeaks kiszivárogtatásai miatt – vélekedett Nógrádi György az ATV Jam című műsorában. A biztonságpolitikai szakértő szerint Amerikának és az egész világnak ártottak a nyilvánosságra hozott jelentések.
Nem akar saját parfümmárkát létrehozni a Harry Potter filmek sztárja, Emma Watson. A fiatal sztár nem tudná elviselni, ha másokon is saját illatát érezné.
A Közép-Európában tevékenykedő kockázatitőke-befektetők körében uralkodó piaci hangulat valamivel a 2008 eleji - a globális pénzügyi válság kirobbanása előtti - szint alatt stabilizálódott a Deloitte Central Europe által készített felmérés szerint.
A Korrupcióellenes Világnap alkalmából jogsegélyszolgálatot indít a visszaéléseket bejelentő polgárok megsegítésére a Transparency International. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára azonban figyelmeztetett arra, hogy a névtelen bejelentések nem válhatnak a személyes bosszú eszközévé, és a kormány már több lépést is tett a korrupció megfékezésére.
Csalódottságának adott hangot a szlovákiai államnyelvtörvény csütörtökön elfogadott módosítása kapcsán a parlamenten kívüli Magyar Koalíció Pártja (MKP).
Ha a politika a továbbiakban is beavatkozik a Ghánai Labdarúgó Szövetség (GFA) belügyeibe, akkor a világbajnoki negyeddöntős afrikai országot eltiltással büntetheti a nemzetközi szövetség (FIFA).
A német kormány az adójog egyszerűsítésével tett egy lépést csütörtökön este az adózó polgárok jobb kedvre hangolásáért, bár a 15 hónappal ezelőtti választási hadjáratban ígért adócsökkentésről nincs...
Kuthy Patrícia, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház művésze nyerte el 2010-ben a tehetséges, vidéken játszó színésznők elismerésére alapított Domján Edit-díjat, melynek átadását este tartották meg a nyírségi nagyváros teátrumában.